Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-06-25 / 26. szám
2 Ez a döntő akczió már most uljára indult. A fővárosi kath. nők sajtó akcziója példát adhat minden városnak, minden egyházmegyének. Mert igazán gyakorlatban mutatja meg azt a segítő, azt a tiszteletre méltó gondolatot, a mi édes mindnyájunknak lelkében, vágyakozásában — és a sajtó-alap gyűjtésében már megnyilvánult. Mikor az első ilyen nő-mozgalom meginduit, egy nagy állású úri ember azt kérdezte a lelkesedéstől kipirult hölgyektől : — És hölgyeim, önök komolyan veszik ezt a mozgalmat? Mert akkor — ez a sajtó-akczió, nagy hatalmas erőt képvisel. Úgy is van 1 Annyira komoly és eltalált indokolása ez a nő mozgalom a sajtó-akcziónak, hogy szerény véleményem szerint, már a kezdetek kezdetén ezzel a nőmozgalommal kellett volna indokolni. Akkor ma másképp állanánk. Nagy, szocziális hivatásu munka ez — a mozgalom. A női lélek találékonysága, érzéke, befolyása ezer utat talál. Minden nőnek jó a lelke. Hiszen nemcsak az a jótékonyság, mely pénzt, kenyeret, ruhát, szerető gondos ápolást nyújt annak, a ki rászorul. Benső, nagy szüksége van ma a családoknak, az embereknek, az ifjúságnak arra is, hogy tápláljuk, megóvjuk a, lelkeket a mérges szellemi termékektől. És rávehessük a helyes, egészséges szellemi fogyasztásra is. * A mi Egyházmegyénkben ilyen női mozgalomról nem hallottam. Igen nagy örömmel fogadnék, ha létezéséről, működéséről valaki hirt adna. Mert a kath. sajtó, a mi sajtónk terén nem mozdulunk addig, mig jólelkü kath. hölgyeink ezt a mozgalmat kezükbe nem veszik. Nem szükséges, hogy ez a munka, ez a védelem mindenütt egyesületek, alapszabályok szerint történjék. És csak akkor történjék, ha egyesület alakulhat. Miként a jótékonyság gyakorlására nem okvetlenül szükséges, hogy az a nőegyesület kapcsán történjék: úgy a jó sajtónak terjesztő munkája sincs kötve az alapszabályokhoz. Jó, ha van. De nem okvetlenül szükséges. Azt gondolom, hogy talán e mozgalom a mi egyházmegyénk oltáregyesületeiből indulhatna ki. És indulna . . . biztos sikerrel. * Most pedig egy időre meg kell állanom az „Eszmecserénk'-íel, szives olvasóm. Egyrészt, mert visszaélni nem akarok az olvasó-közönség türelmével; másrészt, mert oly Írod. vállalat foglal le egy időre, melynek munkája lehetetlenné teszi, hogy a helyi lapoknak is dolgozhassam. képen a maga zenei elveit, vagy legaláb azoknak csiráit sejteti velünk. Ez a szimfónia már valami drámai, valami cselekvény- félét fest, a végén fellépő kar pedig ennek a cselekvényfélének hatalmas befejezője, lebo nyolitója. A Beethoven zenészek ily irányú felismerése a fiatal, inkább a gimnáziumot és az egyetemet látogató Wagnert a zeneköltői pályára vonja. Egyszerre megvan benne az elhatározás egy olyan szomorujátékot írni, mint amilyen Beethoven Egmontja. Mennyi félreismerést, mennyi nyomorúságot kellett elszenvednie, mig elveit a fejlődő műizlós megértette! Annyi bizonyos, hogy a wagneri muzsika nem abszolút muzsika, nem fütyörész- hetjfik, mint a Lehár vagy Zerkovitz melódiákat, hisz operáit zongorára átírni is nehéz dolog. Az ő zenéje a színpadon történőkkel szoros egységben van. Nincs benne melódia túltengés, sem álpáthosz, mint az olasz operákban, sem könnyűség és játsziság mint Mozart operáiban. Az ő operáiban nemcsak a szöveg drámai, hanem a zene is. Ebben van az ő zenetörténelmi fontossága. Tudjuk, hogy Wagner nemcsak zeneköltő, hanem egyúttal kiváló költő is volt, a ki nem szorult másnak a gyarló szövegére. Ez a körülmény lényeges a zeneköltőnél. A zeneköltő a szöveg Írása alatt jóformán a zenét is megcsinálja, legalább is alapmotívumaiban ; igy válik azután leüetővé, hogy a költészet a zenével teljesen egybeforr; és ha hozzávesszük még, hogy Wágner mindig drámát irt és sohasem egyszerű mesét vagy „HETI SZEMLE“ Ne felejtsük el, hogy a liberálisok, szabadkőmivesek és szocziáldemokraták tolvajnyelvén „a klerikalizmus“ a kath. vallást, vagyis a kath. egyházat jelenti. Ha valakit klerikális nak mondanak, ugyanazon tolvajnyelv szerint annyit tesz, hogy az illető hű és derék katholikus ember. Találóan mondja valaki : A „klerikalizmus“ okos, ravasz emberek találmánya, hogy az ostobák felüljenek neki. — Az érettségisek zarándoklata Máriapócsra, Mély megindulással, meghatott lélekkel tudunk csak emlékezni a szatmári kir. kath. főgimnázium érettségit tett ifjainak máriapócsi kétnapos zarándoklatára. Nemcsak egyedülálló, páratlan volta feszi e bucsujárást jelentőségessé, de az a megillető- dött áhitat is, amely az ifjakat s a zarándoklaton résztvett urakat, valamint az ezt szemlélőket is eltöltötte. A szatmári kir. kath. főgimnázium ilynemű zászlóbontása — azt hiszszük — követésre talál, s ezentúl a középiskolai tanulmányaikat befejező kath. ifjaink hálától kicsordult szivük köszönetét nem áldomásozó fehér asztalok mellett, de a kcgyelemhelyek oltárainál fogják kifejezni. Megelevenül előttünk egy jelenet. Egy hálaadó, fényes menettel vonul a speiri dómba Szt. Bernát, a Boldogságosnak hymnus-éneklő troubadourja. A nép a „Salve Reginá“-t énekelte, amely akkor még igy végződött : — Et Jesum benedictum, fructum ventris tűi, nobis post hoc exilium ostende ! A dóm boltivei alatt zengő ének befejeződött. A csöndben várták a pap imádságát. És ekkor egy csordultig telt szív hangja cseng végig a hatalmas templomon. Szent Bernát leikéből ömlött tovább az énekszó, mint egy ihletett epiphonema; — 0 clemens, o pia, o dulcis virgo Maria ! S azóta a szeretet e fönségesen tiszta akkordja megörökült az egyház ajkán. Ügy hiszszük,. ogy ez történik most is. Szerte az országban az iskolai év befejeztével a szivek mélyén mindenütt megzengett a hála dala. — Énekelte hangtalanul is minden középiskola végzett ifjúsága. És a mikor e szép chorus elhallgatott, a szatmári ifjúság hálától megcsordult szive még uj szavakat — a legszebb szavakat — fűzött a megszokott Te Deum-hoz. A máririapócsi zarándoklattal. És ez az első hang az országban — hiszregényt, megkapjuk a wagneri muzsika drámai tulajdonságát, megkapjuk a wagneri zenedrámát. A dráma lényege a cselekvény, igy a wagneri zenedrámáé is az. A zene is cse- lekvényt rajzol, tehát valami alapokon valami kezdődőt, a küzdelmeken át valami fejlődőt és lebonyolodót. Ö nála tehát értelmetlen zenerészletek nincsenek, mint az előző korok operáiban, vagy sok modern operában, ahol egy-egy semmitmondó jelenet alatt a legszebb zenét halljuk, de nem értjük. Abból a körülményből, hogy a wagneri zene cselekvényt rajzol, következnek a wagneri muzsika sajátos tulajdonságai. Elsősorban az a sajátság, hogy a zene nem megnyugtató egészen a dráma lebonyolításáig, a hallgatót állandóan felizgatott állapotban tartja. A zenei cselekvény megrajzolásához kevés a melódia, kevés az egyes hangszerek színező ereje, kevés a dinamikai festés; ahhoz erőteljes, fenséges zenei nyelv szükséges. Egyszerre megdőlnek a régi iskolák harmonizáló szabályai. A szükséghez képest a moduláció erőszakoltnak tűnik fel, egymástól távol álló hangnemek zökkennek egymásba, látszólag kínzó disszonanciák vegyülnek a szokatlan összhangok közé. Az egyes hangszerek a küzdelem, a cselekvény fejlődésének rajzolására nem haladhatnak harmonikus párhuzamban, küzdenek azok is, sőt egy-egy színpadi személy- csoportnak megfelel egy-egy hangszercsoport is amilyen irányban halad az egyes személycsoportok által hordozott cselekvónyszál, úgy Szatmár, 1913. junius 25. szűk — meg fog örökülni ezentúl és a jövő esztendők már mindenütt ezzel a megtoldott akkorddal fogják énekelni a hálaadás énekét. # Szt. Alajos napján d. u. 2 órakor kékszalagos, aranyhimes, kibontott Mária zászló alatt 20 ifjú, Haraszthy Béla dr., Kaufke Béla és Bakkay Béla, Merker Márton dr. és Sándor Vence tanárok gyűltek össze a Kálvária-templomban. Az oltárnál 4 papnövendék és Gönczy Antal gk. esperes és Varjas Endre főgimn. hittanár segédletével Ratkovszki Pál t. kanonok, főigazgató megható könyörgést imádkozott, majd áldást adott az 01 áriszentséggel és a megzendülő Mária-ének s a Kálvária-templom harangbugása közt elindult a megható menet Szatmár utcáin az állomásra, a hol csodálkozó és megilletődött meglepetést keltett az utasok és a vasúthoz ki- gyült szülők közt a Máriapócsra készülő bucsu- járók serege. A meghatódást különben mindenütt kiváltotta ez a szokatlan zarándoklat, amerre végig utazott. És mind bensőbbé vált a hangulat a zarándokok lelkében is. Amikor Máriapócson kiszálltak és megint kibomlott a zászló s a rózsafüzért imádkozó menet gyarapodott a már ott várakozókkal s a templomig vezető hosszú úton minden keresztnél könyörögtek; amikor föltűnt a kéttornyú kegyelemtemplom; amikor Máriapócs hivő lakói könnyektől megcsillanó szemmel letérdelve nézték az előttük is szokatlan menetet, amely folyton nőtt az áhitatos csatlakozókkal és folyton erősebben töltötte be imádságával a falu széles utcáit; amikor meg- zendültek a máriapócsi, varázslatos szavú harangok — bizony nem maradt szív és szem megindulás nélkül. Maguk a bazilita atyák is, akik sok búcsújára menetet láttak, meghatottan mondották, hogy ilyen még nem járt soha Mária-pócson. A hatalmassá megnőtt zarándokmenét imádkozva járta körül a Mária méheitől körülzsongott templomot, majd betért a virágdíszbe öltözött, gyertyák özönében ragyogó templomba, ahol a kegyelemkép előtt borult le s imádkozta buzgón a litániát, amelyet Ratkovszki Pál hálaadó s a hazáért imádkozó könyörgése fejezett be. A bazilita atyák páratlan vendégszeretetéből pompásan berendezett szobákban helyezkedtek el a bucsujárók s az esti étkezés után újból lementek a templomba, hogy a kegyelemkép előtt imádkozzanak s megcsókolják a csodákat kinyerő, könnyező Szűzanya képét. A templom mystikus csendjében, a leszálló éj sűrűdő sötétjében megnyilatkoztak a szivek. Imádság szállt belőlük, felhőkön, egeken átható. Az áhitat békéje hullott a lelkekre, akik meg- igézve mély megindultsággal imádkoztak. Oly haladnak az egyes hangszercsoportok is. Azt 'mondhatnám, Wagner nem ismer összhang- tani szabályt, széttöri a hagyományos szabályokat, hogy költői czélját szabadon mozogva elérhesse. Ha igaz, hogy a zene disszonanciák kiolvadása konszonanciákba, akkor ez épen a wagneri zenére illik rá. Hisz össz- hangtanilág egy egyszerű mondat nem egyéb, mint nehány lépésnyi dissonancia után következő és lelkünket megnyugtató kon- szonancia, csakhogy egy vagneri opera a maga egészében egy mondat; disszonanciák fokozatos tömörítése a cselekvény természetéhez képest a krízisig, hogy azok a cselekvény kibonyolitásában egy hatalmas konszonan- ciába olvadjanak össze. Ennek következménye, hogy hasztalan keresünk egy wagneri operában a külső felosztásban számokat, betéteket, mint más operákban. Még a felvonások zenei tagolása sem határozottan egységes. A másik lényeges wagneri tulajdonság az énekhangnak domináló szerepe és pedig az előbb rajzolt zenekari cselekvényfestés keretében. Az énekhang a legkifejezőbb hangszere, a cselekvény főbordozója nemcsak mint énekhang, tehát mint zenei eszköz, hanem mint a nyelvnek, a beszédnek hangja is. A költői nyelv már magában véve is zene és a nyelvnek ezt a zeneiségét talán senki- sem aknázta úgy ki, mint Wagner. Innen van, hogy sokszor úgy halljuk az énekeseket, mintha beszélnének és nem is énekelnének. Minthogy Wagner úgy zenével, mint nyelvvel cselekvényt rajzol, az énekeseknek
