Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-06-25 / 26. szám
1 XXII. évfolyam. Szatmár, 1913. junius 25. 26. szám. HETI SZEMLE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. >S*r *•191/' " j-A i * Sí* i ,W ELŐFIZETÉSI ARAK: Egy évre — 8 K — f. I Negyedévre — 2 K — f. Félévre — 4 „ — , Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár Felelős szerkesztő : VARJAS ENDRE. Laptulajdonos A SZATMÁR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kiadóhivatalt illető összes küldemények, detések stb. EUinger János tanúiméi gyelő czimére (Szatmár, Szeminárium) külden PAlyázati hirdetések egyszeri közlése S korona--------------- Nyilttér sora 40 fillér. --------------A lup megjelenik minden szerdnn Eszmecseréink, A mi sajtónk. Irta : BODNÁR GÁSPÁR. „Daczára annak, hogy a sajtó ók élénken foglalkoztatják a szervezkeu ka- tholiczizmust: szomorú példáit látjuk a mi embereink közönyösségének a sajtó iránt.“ Így ir Organizator a mi sajtónkról, már mint a magyar katholikusok sajtó akcziójáról. És igazsága van 1 Csakhogy ennek a körülménynek, ennek a szomorú jelenségnek okai vannak. Közelebbi okai. Első sorban az az oka, hogy ,a sajtó- akcziót egyoldalúan kezdettük meg. És sokáig igy is folytattuk, vezettük. A mi egyházmegyénkben még ma is ezen az utpn maradunk. A nagyobb (katb.) sajtó akczió, mint tudjuk egyik kath. naggyülésünkön kezdődött meg konkrétebb alakban. Az 0. K. sajtó alap megteremtésével. Nagy volt a buzgóság. Kezdetben különösen szép eredménnyel folytak az adományok. Tekintélyes alap gyűlt össze. Ma is csipeg-csopog az adomány. Nem is kicsiny- lendő az a mozgalom, az a kitartó munka, melyet a sajtó-akció vezéremberei az alap érdekében folytattak, fentartanak. De nekünk nem csak arra kellett volna gondolnunk, hogy alapot teremtsünk, nem csak a szükséges millió és millió koronát kellett volna emlegetnünk; hanem tüstént gyűjtenünk kellett volna és kellene azt a másik száz és száz ezret, sőt milliót, melyet kath. olvasóközönségnek nevezünk. E gyűjtés, e megmozgatás nélkül bizony csak fél sikert érhetünk el még akkor is, ha a sajtó-pénzalapunk megkétszereződik. A mi egyházmegyénk egyik templomában történt, A saj ó-vasárnapon. É sorok Írója felkérés folytán beszélt a sajtó, a kath. sajtónak jelentőségéről. A rombolásról, a pusztításról, a mit a tisztességtelen sajtó végez a társadalomban, családokban és fiatal nemzedékben. A beszéd megtette hatását. Az én paptársam dicsekedve adta hírül nekem, hogy soha nem remélt összeg gyűlt össze. Meg kell vallanom, hogy nem volt egész az én örömöm. Mert az a nem remélt összeg egybegyült a sajtóra. El is jutott rendeltetése helyére. Beomlott a szükség feneketlen tengerébe. De aztán itt pont következett a másik esztendő sajtó vasárnapjáig. A mi sajtónk maradt az ő mozdulatlanságában; káth. lapjaink olvasóinak, előfizetőinek száma nem gyűlt, nem sokasodott. Ezt az eredményt a számok biztonságával konstatálom. Akcziónk egyoldalú volt és maradt. Mert nem gyűjtöttünk százakat és százakat abba a tőkébe, ahhoz az ala"' oz, melyet katho- likus olvasóközönségnek nevezünk. A hogyan van egyik helyen, úgy van az egészben, az ország minden zugában. * A mi sajtónk terjesztésének, védelmének sok-sok akadálya van. Egyiket már egyszer ki kell emelni a beburkolás karjaiból. A mi intézményeinket, híveinket, ve zéreinket és közkatonáinkat gúnyolják, bántalmazzák, szinte lehetetlenné akarják tenni, mikor kath. újságaink, sajtónk érdekében apostolkodnak, agitációkat fejtenek ki. Valósággal terrorizálják, vigéczeknek nevezik. És még más czimekkel is megtisztelik. És mit látunk a másik táborban? Közvetlen a mi keresztény felekezeteinknek mozgalmában. Többször volt szerencsém oly látogatásokhoz, melyek kapcsán nekem megvételre ajánlottak könyveket, folyóiratokat. Pedig az én hivatásom, világnézetemen kívül estek. Gyűjtő iveket kapok kosár számra, melyekben hivatkoznak erre, arra. Sokszor vakmerőén, tolakodó módon. Olvasták önök, mi történt csak a minap az „Est“ czimíi fővárosi újságnak érdekében. Előkelő urak csinálták. Megmozgattak m nden lehetőt és lehetetlent. Azt mondják nekem, hogy ez a jelenség indokolt. Mert egyrészről az „eszme“, az „elv“ mozgatta itt a lelkeket, másrészt pedig egy újság kenyeréről volt és van szó. Helyes ! Nem szólok ellene egyetlen szót sem. De akkor ne bántsanak minket; ne bántsák a mi embereinket; a mi apostolkodó sajtónkat se. Es ne bántsák különösen a mi katholikus hölgyeinket, kik szintén egy nagy eszme szolgálatában fáradoznak, apostolkodnak. A tisztességes sajtó érdekében. A kenyérért, mely a tisztességes sajtót terjeszteni és fentartani akarja. A kath. nők ugyanis megkezdették azt a nagy akcziót, mely hivatva van a kath. sajtó-mozgalom egyoldalúságát kiegészíteni. Meggyőződésem, hogy a mi sajtó-mozgalmunkban legáltalánosabb, legpraktikusabb úgyszólván döntő szerepet vihetnek — a nők. Wagner Richard. — Születésének száz éves évfordulója alkalmából. — Amikor Wagner 1846-ban Beethovennek kilenczedik szimfóniáját adatta elő, a nagyközönség és a kritika egyaránt tiltakozott egy ilyen zagyvalék előadatása ellen. És amikor Wagnernek a ma leginkább csodált operái kerültek előadásra, a közönség és a kritika nagyrészben ilyenformán nyilatkozott a wagneri muzsikáról: Brutalitás, monotónia, rettenetes kiabálás és lárma, hajattépő disz- szonánczia, a rezes hangszerek brutális terrorizmusa, felbőszített hiénák ordítása, valóságos macskazene — a wagneri muzsika. Ma is meglehetős nagy azoknak a száma, a kik ilyenformán nyilatkoznak Wagner zenéjéről, még hivatott muzsikusok is. A zenei műveltséggel nem rendelkező közönségnek kétségtelenül nehéz a wagneri muzsika megértése és nehéz azoknak is, a kik a hagyományos, iskolai nevelésben részesültek. Wagner úgyszólván autodidakta volt a zenében, rendszeresen, vezető alatt csak kevés ideig tanult; ez a körülmény magyarázza meg, hogy ő a zenei felfogásban a korabeli iskoláktól függetlenül áll és hogy manap sem tudunk az ő muzsikájában semmiféle hagyományt felfedezni. Szerencse, hogy Wagner lángész volt, mert különben sohasem emelte volna fel magához a nagyvilágot. Wagnert az operaköltők királyának nevezte el a zenetörténelem, az ő nevéhez fűződik a modern opera megalkotása, ő az opera fejlődésében a fordulópont. Nálánál nagyobb nem volt előtte e téren, sőt kérdés, vájjon utána lesz-e ? Jól mondja róla Hans- lick, hogy Wagner életveszedelemmel vágott magának utat, amelyen azonban csak ő járhatott és a ki az ő általa vágott ösvényen próbál haladni, az nyakát töri. Miben van az ő korszakalkotó jelentősége? Ennek megértéséhez vissza kell térnünk Mozarthoz és Beethovenhez. E két zeneköltő egyénisége határozott bélyeget nyom koruk zenéjére, úgy hogy a zenetörténelem megkülönböztet egy Mozart (1780—1800) és egy Beethoven korszakot. (1800—1830.) Mozart kora a melódiák korszaka. Mint tudjuk, a melódia, a dallam érzelmeink tolmácsolásához a legmegfelelőbb és egyúttal a legkönnyebb eszköz. Az egyes nemzetek az egyszerű daltól az operáig túlnyomóan ezzel az eszközzel fejlesztették zeneművészetüket. A legsajátosabban az olaszok operáiból szól- lott a melódia, az ő vérmérsékletük és temperamentumok szabadabb mozgást teremtett a melódiákban. Mozart művészi egyénisége az olasz operákban gyökerezik ugyan, de a dallamnak tartalmában való fejlesztése Mozartnak érdeme. Mig az olaszok melódiái inkább általánosak, voltak, a Mozartéi határozottan egyéniek. Ö a saját belsejének tartalmát adja el(T melódiáiban, amellett ideális világba helyezi az életet, a valóságot, olyan világba, ahol nincs harcz és győzelem, ahol az emberi szív kipiheni kinjait és fájdalmait. És ha panasz, földi fájdalom meg is szólal- uak itt-ott dallamaiban, mégsem zavarják az ideális élet örömeit, legföljebb mint édesen fájó visszaemlékezések maradnak meg. Beethoven életviszonyai, belső világa alkalmas volt arra, hogy a zene mélységben nyerjen. Ha Mozart a meleg, gyengéd érzelmek tolmácsolója dallamaival, Beethoven a páthoszé, az erőé, a szenvedélyé. O a zenei szép kifejlesztésére szolgáló összes eszközökből nem választ ki egyoldalúan egyet, mint Mozart a melódiát elsősorban, hanem czéljá- hoz képest minden eszközt tevékenységbe hoz. Legtöbb darabját zongorára irta, de any- nyira polifonikus összhangzatokkal, hogy zenekart vélünk a zongorában hallani. Az összhang alsó hangjai nemcsak a melódia támogatói, hanem szabadabban mozognak és ezzel kifejezőbbek is. Beethoven az instrumentális, abszolút zene óriása. Mint ilyen, az európai stílben keveset alkotott, bár maradandót; kevésbbé vonzódott olyan műfajhoz, ahol másnak a szövegét kell megzenésítenie, ahol másnak belső világát kell mintegy magára erőszakolnia. Midőn Wagner Beethovennek említett, a közönség a kritika által zagyvaléknak mondott szimfónia szépségeit felfedezi, tulajdonLapunk mai száma ÍO oldal.
