Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-05-14 / 20. szám
HETI SZEMLE“ Szatmár, 1913. május 14. künk, hogy szálakat szőjjünk, fonalakat fonjunk, sineket rakjunk és hidakat építsünk, hogy a katholikusokat a passzivitás karjaiból visszahozhassuk az aktiv kath. életbe. Ez a munka nem járulékos. Ennek a munáknak öntudatosnak, rendesnek kell lennie. Ennek a munkának irányítását erős kezekre, okos fejekre és éles látású embereinkre kell bízni. Nekünk ez irányítás éppen oly érdekünk, mint akár melyik ága a kormányzásnak. * Lám, a túloldalon nagy súlyt vetnek az akcziókra. És főleg az egységes, az irányza- tos együtthatásokra. Tudják ők, hányán vannak. Ismerik a talajt, a hol gyökeret akarnak ereszteni. Éles szemmel kisérnek minden embert, minden felhasználható tényezőt. És ismerik az egységes fellépés és működés hatalmát is. Mint a kígyónak sok-sok porcza van, ezek a porozok száz féle mozgásban, változásokban igyekszenek érvényesülni, de mégis egy gerinezvelőből indulnak és térnek vissza : úgy a mi ellenségünknek, az uj világnézet táborának gondolata, czélzata, törekvése, munkája, simogatásai vagy mérges harapásai, mindmegannyi változataiban egyetlen egy győzelemre siető törekvésben nyilvánulnak meg. Ilyen az élő programm. Átkarolni minden tényezőt. Egységes mozdulatra és működésre vezetni minden eszközt, minden erőt és mozdulatot. Ha Organizátor ur ilyen programmot ért; ilyet kíván és ilyentől várja, hogy véget vethessünk a kapkodásoknak, az ide oda való belekezdések idejének, erőink szétforgácsolá- sának: akkor helyes utón keresi a kath. restaurációnak egész irányát és sikereit. A hajdudorogi püspök. A miniszter- tanács az nj görög kalh. püspökség első főpásztorául Miklóssy István s.-ujhelyi ek. lelkészt, Zemplén-vmegyei főesperest, a Fe- rencz József-rend lovagját terjesztette elő az apostoli kegyurnak kinevezésre. A leendő püspök a budapesti egyetemen végezte the- ologiai tanulmányait és mint eoelebs-pap az ungvári pöspöki aulában, majd mint lelkész vonta magára papi charakterével, erős magyarságával, szervező erejével a legszélesebb körök figyelmét. Mint beavatott helyről értesülünk, a nemsokára kinevezendő püspök még a nyár folyamán megtelepszik uj székhelyén Nagykárolyban, hogy az uj püspökség építkezései az ő felügyelete mellett történjenek. J.......... .............1__________________■-'i'-.JL ...... — ■■■■ i Ne felejtsük el, hogy a liberálisok, szabadkőmivesek és szocziáldemokraták tolvajnyelvén „a klerikalizmus“ a kath. vallást, vagyis a kath. egyházat jelenti. Ha valakit klerikális nak mondanak, ugyanazon tolvajnyelv szerint annyit tesz, hogy az illető hű és derék katholikus ember. Találóan mondja valaki : A „klerikalizmus“ okos, ravasz emberek találmánya, hogy az ostobák felüljenek neki. Városi közgyűlés. Tegnap folyt le a megszokott mederben a városi közgyűlés, a melyen a mindent rózsás színben látó polgármesteri jelentés — ki tudja hányadszor — a kútfúrási munkálatok befejezését, meg a vízvezetéki tervezet befejezését is megállapította. Mindazáltal bizonyosak vagyunk, hogy ugyanezt unokáink is fogják hallani. Érdekességet az unalmas közgyűlés levegőjébe a városi végrehajtó választása vitt, a melynek eredménye, hogy az ötfelé oszlott szavazatokból a legtöbbet Rupprecbt Károly kapta. Majd a zárószámadásokat fogadta el a közgyűlés, a melyek szerint a múlt év minden várakozás ellenére 15.000 K fölösleggel zárult. A kórház marad a régiben, csak az ápolási dijakat emelték föl 1 K 96 fillérre. Egyéb baj különben nem történt. Mi ez? Egy érdekes beszélgetés nyomán, a mely az Organizator egyik czikkére jött nagybányai választ bonczolgatta, tartottam szükségesnek, hogy a sok kifogás alá eső válasz ne maradjon — különösen egy félreérthető állítására — válasz nélkül. Egész elevenséggel élnek bennem a megvitatás során elhangzott szavak — azokat akarom hű viszhangul visszaadni. Az Organizátor Nagybányára is átnézett és sajnos, nem valami szépet fedezett fel az ottani hitéletről. De volt benne annyi testvéri szeretet, hogy minden bántó hang nélkül, teljes higgadtsággal mutatott rá arra, mi bűzlik Dániában! hol volna szükség a restauráczió munkájára ! Hallomás után elmondja, hogy a nagybányai minorita templomban a húsvéti gyónók száma négy-öt év alatt a felére apadt le. De azt már nem hallomás után, hanem a szatmári kir. törvényszék statisztikájából, tehát hivatalos adatokból közli, hogy az egész törvényszék területén Nagybánya vezet a sexualis bűnök és o éppen úgy megkövetelik az egységes vezetést, irányítást, mint akár az Egyházmegyének más, hivatalos életműködése. Akár az iskolák. Hiszen az egyesületek az élet iskolái. A gyakorlati katholicismusnak eleven csarnokai. Ezt az igazságot, ezt a biológiai jelenséget, ezt a szociális kinálkozást még ma sem értettük meg teljesen. Amolyan járulékos tényezőknek tekintjük. Műkedvelő gyakorlatoknak. Alakul valahol valami egyesület, feltűnik valami akczió ? Nem árt. Jó. Pang, bukik a másik? — sajnálatos. Pont. Nem jól van ez igy ! Ezen a síneken, ezzel az irányítással bensőleg igazán sohasem fognak kapcsolódni a mi akezióink, a mi egyesületeink azokhoz a nagy czélokhoz, melyeknek szolgálatára rendelve vannak. A kath. akczióknak, az egyesületeknek egy konkrét vezetésre, irányításra van szükségük. Hatalmas kézre, a mely ott legyen, mikor azoknak első szivdobbanása lüktetni kezd. Ott ‘ legyen, ha él. Ott teremjen, ha lankad. Ismerje jól az a vezető, irányitó fej, annak az akcziónak, annak az egyesületnek missióját. Milliőjét, melyben el kell helyezkednie és tért kell foglalnia. Lelkét kell beleöntenie. Mert lelkesítés hiánya, a magá- rahagyatottság keserűségének érzései akasztják meg legtöbb helyen az egyesületi életet. Neki ismernie kell az okokat, mik miatt holt pontra jutott itt vagy ott az élet, a tevékenység. Egyszóval neki gondoznia, számon tartania és keresztül látnia kell a kath. akcziák, egyesületi élet egész struktúráján. így kellene élő valóságban, gyakorlatban lévő programmot teremteni. És én meg vagyok győződve, hogy eljő az idő, mikor igy leszen. így kell lennie. Ilyen programmal fog dolgozni, kormányozni minden egyházmegye. Különben eljön a nagy zűrzavar, a lankadás- nak, a nagy szárazságnak, terméketlenségnek szomorú korszaka. A sok fától nem fogjuk az erdőt látni. Pedig tagadhatatlan, hogy Egyházunk életében tapasztalható lendület, buzgalom sokszor meglepő, örvendetes élő képek nagy részben az egyesületeknek, a megindult akczióknak eredményei. A mi egyházunkban az a baj — Írja egyik nagyszerű publiczistánk, — hogy a kath. milliók legnagyobb része — mai helyzetünknél fogva — alig áll az Egyházzal vonatkozásban a keresztelés, esketés és temetések kivételével. Életkérdésünk azért neben láttam, a hangjából olvastam ki, az alakjáról rítt le, a modorában jutott kifejezésre — fehér a lelke is. Szavaiból, azokból a páratlan kedves, atyai szavakból kicseng az a fehér lélek, minden tettén, rendeletén rajta annak a fehér léleknek szelíd pecsétje. S ezzel a fehér lélekkel lebüvöli az embereket, mint ahogy engem első mosolyával rabjává tett. Meghódítja őket s mire észreveszik, már kitörölhetetlen betűkkel van szivükbe irva: X. Pius. Ezek azok a fényes pontok, amiknél mélázva áll meg az ember s mint költöző madár a napkeletre, újra meg újra visszatérni - akar. Püspökök, akiknek gondoktól görnyed a válla, kik retinens országok terheit Hordják, megnyugodva, emelt fővel térnek tőle vissza. Ilyenek a fehér lelkek. Ez az egyedüli társaság, hol lelkileg felüdülni lehet. S ez a fehér lélek olyan, mint a nap. Átöleli, üdítő csókjában megfüröszti a földkerekséget. Fehér sugárban, abban a szebb, krisztusi világnézeiben tündökölve akar látni mindent. Beköszöntőül hát zászlajára irta, mint hitét, reményét, vágyát, földi törekvéseinek netovábbját: „Omnia instaurare in Christo.“ Vilmosról, a németek nagy császárjáról van feljegyezve, hogy mikor XIII. Leót meglátogatta, megremegett a pápai méltóság nagyságának gondolatától. Térde megingott, keze reszketett s fölindulásában érces, sasos sisakját földre ejtette. Mi is úgy voltunk. Ahogy bejött, térdre borultunk. És egy pillanat alatt uralkodóvá, egyedül uralkodóvá vált bennünk a gondolat: Isten helytartója, földi helyettese áll most előttünk, a genezá- reti Halász nagynevű utódja. Ilyenkor ki kívánkozik a lélek az ajakra, a szív tartalma külső formában szeretne napvilágra lépni s valami erős, férfias „credó“-ban letenni a legszebb vallomást . . . S mikor jóságos, szelíd alakja elhaladt mellettem, lopva, félve felpillantottam. Bármennyire, is kerültem, szemeink összetalálkoztak. Es én a lélek tükrén, azokon az apostoli tűzben égőt szemeken, felismertem a kis Nellikék barátját, az Óltáriszentség pápáját. Igen, mikor az ő fehér lelke csillogó, fehér fénybe akarta borítani a világot, nem akadt fogva larka, földi eszközöknél, az Istent magát hozta közelebb hozzánk, naponkénti, gyakoribb vételét ajánlotta Annak, akinek gyönyörűsége velünk lenni. Jól sejtette, hogy a világ reformátora csak az Isten lehet. S e világot reformáló pápa talán a legnagyobb reformátora önmagának. Harmonikusan szép, szent élete kísérője az ő hóditó utjának. Sírjára nem fognak ráilleni a a szavak : „Mane eras Stella rutilans; vespere conversus es in carbonem.“ Nem; ellenkezőleg. Ami ma csak hir, szóbeszéd, azt a történelem majd ténnyé avatja. Ma még foltokat akar ejteni fehér talárján a kicsinyes gúny, üldözés, a jövő majd kegyelettel adózik sirja fölött. Ma még balga emberekben erős a hit, hogy a pápa csak a sekrestyéhez s falusi templomhoz ért, a történelem, ha majd lezárta az adatokat, a világ egyik legnagyobb pápáját fogja tisztelni benne. Jól mondotta Fauihaber püspök, Németország jelenlegi legnagyobb szónoka: „Kevés pápája van a világtörténelemnek, akit életében annyira, oly keserűen félreértettek volna, de halála után annyira méltányolnának, mint X. Piust.“ De az ő sorsát prófétailag megérezte, mikor megválasztatása után könnyes szemmel mondotta a bíborosnak: „Ha nem múlhat el e kehely anélkül, hogy ki ne innám, úgy legyen meg az Isten akarata.“ S azóta bejárta az Ura Kálváriáját. Izmos válla belegörnyedt ugyan a kereszthordozásba, de szemeiben az a csodás, apostoli tűz s a hitvallók ereje ki nem aludt. Az árva, pásztor nélküli génuaiak látták utoljára a hitvallók e csendes, jámbor megadását. S azóta még tovább haladt a ke- resztutra. Már le is roskadt és sokan, köny- nyes szemmel már is hitték, hogy most 'szakítja az utolsó vérrQzsákat. De csalódtak, az órája meg nem ütött. X. Pius még nem a Haíálé. Most, amikor kósza hírek keltek szárnyra az ő betegségéről, jól esett előszednem e két éves emlékemet. Meleg, életadó sugarak csillogtak a képről, s én úgy mint hajdan, az első látogatásnál, lelkileg felüdültem. Már nem tagadhatom többé magam előtt sem, hogy e látogatás a pápánál életem egyik legfényesebb pontja lett. S képzeletben sokszor, résztvevőén álltam a betegágynál. Aggódó szívvel kísértem láza járását s gyöngéd kézzel simítottam le homlokáról a nehéz veriték-cseppeket s mint kicsiny gyermek a beteg anyának, mindnyájunk szeretetét Ígértem Ugy-e emberek, ti is ezt Ígéritek? Róma. Nyisztor Zoltán. .
