Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-05-07 / 19. szám
X !OI. évfolyama. Szatmár, 1913. május 7. öt: 19. szám. HETI SZEMLE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egy évre — 8 K — f. Félévre — 4 „ — , Negyedévre — 2 K — f. Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár. Felelős szerkesztő: VARJAS ENDRE. Laptulajdonos A SZATMÁR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összeB küldemények, pénzek, hirdetések stb. a Pázmány-sajtó czimére (Szatmár, Iskola-köz 3. sz.) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése S korona----------------- Nyilttér sora *0 fillér. ----------------A. In l> megjelenik minden szerdán Eljön a mi pünkösdünk. Szatmár, 1913. máj. 7. (+) Az energia átváltozásának fölfedezése káprázatos erőtelepeket ismertetett meg velünk. Uj életviszonyok teremtek, a melyeket a megcsodált uj erők mozgattak. Gépek, turbinák, a melyek vízből, hőből, kőszénből, villamosságból gyúrtak ki vállalatokat, alkotásokat, sőt uj társadalmi kasztokatt is, s ezekkel egyben uj életfölfogást, uj czélokat. S a mikor dübörgött, zúgott, kattogot, rengett, dolgozott és harsogott a fölfedezett és sok munkakörbe befogott materiális erőnek ezer motora; a mikor ezek az erőtelepek szülték csak az emberiség minden alkotását; a mikor mindenből: épületeinkből, ruháinkból, bútorainkból, a szobrokból és könyvekből áradt a gép-szag; amikor az emberelmék harczos szinterei csak a laboratóriumok voltak és a genialis szellemóriások viaskodá- sából csak uj gépek jöttek létre és gyárak erdeje öntötte felénk fekete füstjét — ebben a harsogó lármában, a minden vonalon győzelmesen érvényesülő uj erő triumphu- sában azt hittük, hogy csak egyetlen energia van. Elfelejtkeztünk a materiális erő láttára a spirituális erőről. Lehanyatlásunk, elsekélyesedé- sünk, szűk határu horizuntunk, erkölcsi sülyedésünk, értékeléseink zűrzavara a szellemi javakról: Istenről, hazáról, örökéletről — ennek az anvagi erőnek túlbecsüléséből származik. Pedig a láthatatlan erők, a me- taphysikai energiák öíökebb, iga- zabb és erősebb erők. Egyéni és társadalmi regeneratiót, újjászületést egyesek és nemzetek életében még soha létre nem hozott materiális erő. Sülyedés, pusztulás, nemzetek temetése kél ki mindig a materiális erő inéhéből, degeneráltság bélyegét hordja minden, a mi ennek az erőnek uralmát hirdeti, Babylon, Róma után Páris következik — de ismeretlenség homályából bontakozik ki a japán, a szláv faj, a hol szellemi erő hozza mozgásba az életet. Pünkösdöt váró lelkek tudják ezt. Bábok és hernyók nem tudnak repülni, ezek földön csuszók, rothadó levelekbe vájják magukat — szárny- rakelés csak láthatatlan, örök erők érintésére következik be. Úgy látjuk, hogy a mi szellemi életünk pangását, a magyar katholicismus öntudatlanságát, egyházmegyénk hitbeli élettelenségét is az okozta, hogy a materiális erőben hittünk csak. A tüzek lángjával, a szelek zúgásával járó Szentlélek Istenről, a Lélekről, a ki az apostolokat és az egyházat teremtette, megfeledkeztünk. A kegyelem világában nem jártunk, a malaszt országának kapuján kívül éltünk. Naturális volt az életünk, a természetfölötti erőket nem illesztettük be program inunkba. Emberi izmokkal építettünk, alkotásaink, szervezkedéseink anyagi erőkkel s talán anyagi czélokból is történt. És épen ezért hiába vannak egyesületeink, köreink, szervezeteink, ezek számára épületeink is — Konstantin-j ubileurn. II. " Tavaszi délután van. Az örök város a természet és művészet minden pompájában ragyog. De ma egy tekintetet sem vetünk a fényes palotákra, ez a nap az emlékezések napja. Utunkat a Colosseum felé vesszük. Amikor barna kövei először tűnnek elő, hatalmas érzések rázzák föl lelkünket. Ki ne olvasta volna a „Colosseum vértanúit“? Sokszor jártunk már erre, de ennyire még sohasem ragadott meg a Colosseum. Nem csoda, hiszen ma az emlékezések napja van. A Forum Romanum romhalmazába meredünk. Csakugyan*; az ott Castor és Pollux temploma volt, amaz a Basilica Julia . . . . ez itt a közelben Vénusz és Róma szomorú szentélye. Amikor e romok felett templomok tornyán ragyogni látjuk a keresztet, megint eszünkbe jut, hogy ez a nap annak a tusának emlékezés-napja, amelyet a kereszt vívott a sassal. És a diadalé. íme előttünk Konstantin diadalive ! Itt ment át a császár: itt triumphált először a kereszt. Jobbkéz felől elhagyjuk a Palatint, a hallgatag, íeme- tőszerü Palatint. Csendben haladunk el. Az imperátorok letüntenek. Széthullott az a fényes templom is, amelyet az isteni Claudius- nak emelt itt balra a Caeliuson a lesülyedt Róma. Most egy pár kolostor merészkedik közelébe, csaknem hivalkodva. A Via Appiára térünk, ott, ahol régen a Porta Capena állott. A hely szentsége meghat. Az Aven- tinus lejtőjén a vértanú Baltina temploma néz le ránk, s lent egészen a Via Appia mentén a Scipiók sírjai mellett Nereus és Achilleus ősrégi bazilikája. Vele átellenben San Sisto. Mártírok emlékei. Nereus és Achilleus katonák voltak ; Krisztusért halálba- menő hü katonák. Xystus pápát pedig a katakombákban lepték meg híveivel, ott ölték meg, s a Callixtus-katakombában helyezték el pálmaágas márványlap alatt a keresztények. Régi római sirok s bus cziprusok mellett megilletődve haladunk tovább. Észre sem vesszük, a Domitilla-katakombánál vagyunk. Innen kell kiindulnia a körmenetnek. Nem a városban, hanem messze a várostól, a régi keresztények gyülekezőhelyén jövünk egybe. A Domitilla-katakomba kis bazilikájában égnek a gyertyák, s a bazilika körött a megszentelt porondon zajtalanul gyűlnek a keresztények. Szavak nélkül, de azért mégis érthetően köszöntik egymást: Pax Christi. Ezren és ezren jöttek. Gazdagok, szegények, püspökök, egyszerű leviták. így lehetett ez régen is. Az egyháziak karinget öltenek, meg- gyujtják a fáklyákat s megindul lassan a menet. Demonstrációt, kihivó, fenyegető demonstrációt vártak sokan. Éz nem az. A gyertyák fénye áhítatba merült arczokat világit meg. Az egész menetet meghatotta a katakombák békés, a szívben, a lélekben élő szelleme. A menet a Callixtus katakomba felé tart. A tavasz ezer virágot szórt az ut mentére, az Ur diadalutjára. Aki nagyszerűt várt, nagyszerűt látott. Az összes Rómában élő szerzetesrendek, a kereszt e vitéz veteránjai részt vesznek a triumphusban. A világ minden részéből egybesereglett kispapok ezerszinü ruhájukkal egy menétbe fűzve jelzik a kereszt hatalmát, amely annyi különböző népből, jellemből, kultúrából összhangzó koszorút font egybe. A nyugati egyház mellett különös módon van képviselve a kelet: görögök, örmények, szírek, egyptomiak. Mert ez az uj birodalom az egész világra kiterjed. Az Oltáriszentséget a nép ezrei követik. Itt is nemcsak rómaikat látunk, hanem sok száz idegent, akik elzarándokoltak a hitnek metropolisába. Amikor fölhangzik a Pange lingua, sok-sok szem könnyel telik meg; és akkor láthattuk, hogy ez a menet diadalut volt, a meghatottság diadalutja lárma, tom- bolás nélkül. S. Callixtus-katakombájának területén nagy emelvény van felállítva. Négy ormán leng a Krisztus-monogrammal díszített lobogó. Leírhatatlan látvány. Papok, hivők, tudósok, tudatlanok olyan félő megillelődés- sel lépnek rá a katakombák fűszálaira. Ki tudja, nem azoknak a nagy hősöknek porából nőttek e ki, akiket egykor sirba helyeztük. Itt alant nyertek nyugvóhelyet a hit egységét védő Eusebius, a szeretett Sixtus, az angyali Cecilia és annyi-annyi sok hires vértanú. Olyan félelemmel haladunk el azok mellett a ciprusok mellett, amelyek alatt b. e. IX. Pius pápa gondterhes fővel sétálga- tett. — Csend! A bíboros áldásra emeli az Oltáriszentséget, a hivők ezrei térdreomlanak s minket hidegebb északiakat is magával ragad a hivő, lángoló olaszok halk örömkiálLapunk mai száma ÍO oldal.
