Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-01-15 / 3. szám
XXII. évfolya^ Szatmár, 1913. januárius 15. 3. szám. HETI SZEMLE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — $ K — f. I Negyedévre — 2 K — f. Félévre — 4 , — » | Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézmfiiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár. Felelős szerkesztő : VARJAS ENDRE. Laptulajdonos k SZATMÁR-EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a Pázmány-sajtó czimére (Szatmár, Iskola-köz 3. sz.) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri kdzlése S koréul-------------- Nyilttér sors 40 fillér. -------------A lap megjelenik minden szerdán Az élet rejtett magvai. Szatmár, 1913. januárius 14. (+) Jókai páratlan phantasiája a titkok legdiozzáférhetetlenebbjéről is föl merte lebbenteni a saisi lepel!. A százezer évek legizgatóbb történetét — mint mozdul meg az élet a földön és lesz hatalmas fejlődésében nagyszerűvé — vakme- rősködött megirni. Históriát, a melyről csak Isten tud. Történetet, a melynek szemlélője ember nem lehetett. És Jókai a művész genialis látásával megjeleniti a cosmographia százezeréves múltját és a mit a geológia csak sejt, ő azt merész realitású valóságul mondja el. Egy jéggel födött, megdermedt, élettelen földdarabot — a melyben szunnyadnak az életcsirák — csodálatos phantasiája a vulkáni erup- tiók forró melegébe ál lit bele. S a jeget olvasztó, a vizet forraló tűz átjárja a dermedt csirákkal teli földet, a melyen megindul a teremtés csodáinak színes élete. A magok kikelnek, fákká nőnek. A petékből állatok bújnak elő s a buja élet színes kavargása pillanatok alatt elővarázsolja a pihenő energiák lüktető activitását. Micsoda igaz gondolat ez a poétái phantasia! Mórt csakugyan vannak mozdulatlan, dermedt csirák, a melyekben alvó világok rejtőznek ; vannak pihenő magvak, a melyek faóriásokat őriznek parányi méhökben. Csak jönni kell a mozditónak, a mely megindítja a passiv életerőt; csak harsannia kell az ébresztőnek, a mely hajnallásra hívja az éjszakát. Alvajáró lelkek bolyonganak a világban, a szellemiség atmosphae- rájában, elmék és szivek alszanak, a melyekben christianitas van, a melyek telitettek a catholicisinus elveivel; pangó energiák szunnya- doznak százezrekben, a kik nem is tudják magokról, hogy lényegük evangéliumi szépségekkel átitatott — de mozdulatlant^ pihennek, csi- rázatlanul vegetálnak és napfényre nem hozva pusztulnak el életértékeikkel együtt, mert élesztő meleg meg nem bontogatta magházuk kemény csonthéját. Mit ér a virágok termékenyítő himpora, ha a szellő meg nem rázza a bimbók méhét és szárnyán nem hordja szét az életmeginditó csirákat más virágkelyhekbe? Hányszor látjuk az ágostoni gondolat megforditottját is: hogy vannak, a kiket nádszálaknak gondoltunk és lettek, mint Libanon cédrusai? Mert hozzájuk férkőzött valami nagy mozdító! Hideg, közömbös, atheusnak hitt lelkek erős oszlopai lettek az Egyháznak. Valami nagy kataklisma, megrendítő csapás — és Musset vei ott térdelnek a megtagadott Krisztus feszületé előtt! Nem halott az a világ, a melyet közömbösnek hiszünk. Az életre ki nem hivott, evangéliumi fejlődésre alkalmas csirák ott rejtőznek megszámlálhatatlan bőségben a látszatra halottaknak tetsző lelkek mélyén. Be vannak börtö- nözve, de arra várnak, hogy bizonyítsák a tertullianusi maxima igazát : anima naturaliter Christiana. Nagyszerű terrénum az a sziklának hitt televény. Csodák pattannak ki abból, ha az élet szikrája megg.yujtja az alvó magokat. Nos és ma mi tud az életre Az én imádságom. Irta : KÁCZ PÁL. Dltegtetted 'lírám, Hogy más lettét: Dfllás, mint a dinek kittetek. Jtok járt tekinteted nyomán, lírám! Ke fefismertetek. DU Leg tetted Kram, Rogy más tettét: Vészt kordozó ßorzatmas Dlagy. Kié én táttam a pusztuláson, Kram! Jdogy ott lse vagy, ‘öe vagy! Diítegtetted Kram, Rogy más tettét: Ezernyi Rajjat járt kezed. § mikor a vitág megtagadott, Kram 1 Imádkoztam neked !.,. JSgy kiállításon. Irta : BODNÁR GÁSPÁR. — Hova-hova oly serényen ? — A kiállításra. — Micsa’ ? Hát Szatmáron kiállítás van ? — Az „Oltár egyesület“ kiállítása. — Hja igen! Olvastam valamit róla. — De bizony alig vagyok vele tisztában. — Persze! Mert oltárral kezdődik a czime, a jelentése, hát nem értéktöbblet. Ugy e bár?-- Milyen czélzás! Hát legfeljebb azt gondoltam, oltárokat állít ki a templomok részére. — Bár azt is tehetné. Oltárokat, a szegény falusi templomoknak. A tanyáknak. A pusztáknak. A honnan a bojtár, a pásztor, a földmíves nép vágyódik az Isten templomába. Az oltárhoz. Közelébe — az Istennek. A ki ott rejtőzik a piczi ostyában. Az örök mécses előtt. Az Oltáriszentségben. És talán csak egyszer, úgy husvéttáján juthat oda. Mikor az élő Istent magához veszi. Az én barátom-uram rám mereszté nagy, élénk szemeit. Mintha prédikácziót hallgatna. És vettem észre, hogy arczán, a magas, a büszke modern embernek homlokán kételkedés, sőt szörnyülködés vonásai játszadoznak. Aztán következett a modern mimika. A kételkedés gagyogó nyelve. A fejcsóválás. A vállvonogatás. Először jobbra. Aztán balra. — Nem értem! . . . Boldogok különben, a kik — hisznek. — De még milyen boldogok! — Apáink kegyeletes hite. Misztériuma. De ma? A világosság korában. A meglátások idejében. A tudás korszakában. Az érzékelések bizonyosságában ? — Önök boldogtalanok vagy boldogok, hogy mindent tudnak ? — De uram, azok a dogmák, hittitkok ? — Titkok. A milyenek a tudományban is vannak, uram. Száz és száz. — Hja, az a tudomány titka. — No ugyan ? Hát ha vannak titkok a természet rendjében ... miért ne lehetnének, a mint vannak is, azonfölül... a természetfölötti rendben. Higyje meg uram, nincs nagyobb tévedése az emberi elmének, mint mikor harapófogóval keresi, akarja érzékelni azt, a mit csak szellemmel, pl. hittel, gondolkodással foghat fel. Mi is lenne csak a közönséges életben is, ha a hitet kikapcsolnók a bizonyosságok sorából. Hiszen éppen a tudomány dőlne össze, mint a kártyavár. — Hát... hát... — Oh uram, mily keveset tudunk. Pardon. Tudnak a nagy óriások,.. . a tudósok is. A kik közt legtöbb volt. És nincs. Tudományos feltevéseikkel egyetemben. A kikről hasábokat Írtak a világlapok, mig hipotézisük uj és friss vala . . . Halálukkor öt sorban búcsúztatták el. — Hát . . . hát bizony ilyen sorsa volt a jó Büchnernek is. — Tisztában vannak-e a tudósok ma pl. a Nap anyagával ? A Hold bensejével ? Hát tagadjam e a Napot? Ha pásztortüzet látok az éjszakában, tudom, hogy azt gyújtotta valaki. S ha az égen millió csillag gyűl ki . . . a tudomány nevében higyjem el, hogy azok ott maguktól, az evoluezió kezétől világítanak. Csak azért, hogy szabadgondolkozónak hívjanak. — Sok bolondot hisznek bizony azok a szabadgondolkozók, az már igaz. És tolvaj- stilusban beszélnek, Írnak . . . — Lássa uram; annak a piczi ostyának, Lapunk mai száma ÍO oldal.
