Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-01-15 / 3. szám
„HETI SZEMLE •> Szatmár, 191H. januárius 15. ébresztés harsonájával a mesék Csipkerózsájának alvó várában riasztani? — A sajtó! A százezrekben más csirák is szunnyadnak. Az ösztönös élet, az érzéki vágyak, a forradalmi anarchiák csirái. Miért engedjük csak ezeket kilépni passzivitásukból ? Miért nem küldjük a nemesebb energiák föltámasztó áramát is — a katholikus sajtót — az alvó lelkek mélyére ? Miért nem olvasztjuk le a mi sajtónk tüzével a szivek jégkérgét? — Ceterum censeo .. . A „hű“ nemzetiségiek. Az elmúlt hét megint frappáns bizonyítékokkal szolgált arra nézve, hogy mennyire rövidlátó és öngyilkos politikát követ Bécs, amikor Ausztriában is, a szláv nemzetiségeket favorizálja a magyarság rovására. Mi már ismételten rámutattunk arra, hogy a szláv nemzetiségeknek, főleg a szlovéneknek és horvátoknak tüntetőén hangoztatott dinasztikus hűsége nem őszinte, csak színlelt, nem szivbeli érzés, hanem megtévesztésre szánt alakoskodás, amelynek hazug volta a legelső komoly veszedelem idején nyilvánvalóvá lesz. A horvátoknak és szlovénoknak kitünően jövedelmező üzlet volt mindig ez a tele szájjal hirdetett császárhüség. Bécsben csak azt látták, hogy valahányszor a magyar nemzeti kívánságok letöréséről volt szó, ezek a hű nemzetiségiek mindig a császár pártján, tehát a magyarság ellen voltak. Ezt a körülményt Bécs ben a dinasztikus hűség megnyilatkozásának vették. Pedig könnyű belátni, hogy a szlávok császárhűsége nem egyéb, mint magyargyülö- let s hogy a szlávok nem a dinasztiát akarják támogatni, hanem a magyarságot, mint a szláv törekvések . egyetlen akadályát, tönkretenni. S ezért a végeredményében antidinasztikus csá- szárhüségért kapják jutalmul a császári rokon- szenvet s a legmesszebbmenő felső támogatást. No meg a „császárhű nemzetiség“ czimet. De- hát amint az aranynak a tüzpróbája, azonké- pen ez a császárhűség is a súlyos nemzetközi bonyodalmak idején ismerszik meg a maga valóságában. A múlt év komoly krízisei folyamán az történt, hogy a szláv katonaságot se Boszniába, se Galicziába nem merték küldeni. Lai- bachban zajosan megabczugolták a szerbek ellen mozgósított csapatokat. Massaryk cseh képviselő a legkritikusabb hetekben állandóan Bel- grádban „tájékozódott.“ A múlt hátén pedig az a hivatalos megállapítás jutott nyilvánosságra, hogy a határszélen fagyoskodó katonák karácsonyi ajándékára se a csehek, se a szlovénok, se a horvátok nem adtak egy fillért sem ; ellenben ugyanezek a nemzetiségek ezreket adtak a szerb vörös-kereszt-egyletnek, amely ezrekből az egészséges szerb katonáknak is jutott. S mindezek tetejébe múlt csütörtökön feltűnően titkolózó összejövetelt tartottak Abbáziában a délszláv képviselők, horvátok, bosnyákok, szlo vénok vegyesen. Mikor a diplomáczia, a hadügyi vezetőség s a közélet minden tényezője majd megbolondul a nemzetközi helyzet fenyegető veszedelmei miatt, akkor ezek a szájas- kodó uraságok időszerűnek találják, hogy titkos értekezleteken a maguk jól ismert hátbatá- madási műveleteit folytassák a monarkia ellen. Bezzeg a magyar katonaságban meg lehetett bizni, azt küldhették északra, délre, az akár a pokol tüzében is helyt áll, Egy esetleges há borúból a magyar nemzetnek lett volna legkevesebb haszna és a legtöbb kára, mégis a magyar nemzet tanusitotta a legmelegebb rokon- szenvet és a leglelkesebb együttérzést a hadsereggel nemcsak szóval, hanem áldozatkész cselekedettel is. De azért mi továbbra is rebili - sek maradunk, azok pedig a „császárhű“ nemzetiségek. Nekünk ezután is ellenszenv és rideg elutasítás jut osztályrészül Bécs részéről, a titkon /konspirálók, a szerbeknek adakozók, a nagyszájú ámitók pedig magas kegyeket és legfelsőbb bátorítást fognak élvezni, még alkotmány ellenes, trialista aknamunkájukhoz is. A Czél. Irta: ID. EG-AN LAJOS. A magyar nemzet elnyomását, sőt annak letörését munkálják számtalan irigykedő szomszdai és sajnos, akadnak határain belül is olyanok elegen, akik a külső ellenségnek megkönnyítik romboló munkáját, vagy léha nemtörődömségből, vegy haszonlesésből, sokszor hamis álarcz alatt is. A nemzetnek a külsőknél is ezek a veszedelmesebb ellenségei, akik a sajtó kor- mányrudjának kezelését magukhoz ragadták és azt nemzetellenes módon kezelik és akik részint léha nemtörődömségből, részint haszonlesésből ezt az állapotot eltűrik, sőt megromlott helyzetükben is keserves keresetükkel támogatják. Rossz érzésünket nem enyhíti az a tudat, amiről egy ujonan megjelent német könyv beszámol, hogy a nemes hivatások betöltésére rendelt sajtód a külföldön is a zsidó kapitalizmus harczi szervévé, a nemzet vagyonára való lelketlen spekuláczió raffinált. eszközévé lett, mely befolyását túlbecsülve, a tekintélyek lerombolására, a keresztény ideálok kicsúfolására vetemedett és emellett a tudomány kalandorainak dicséretével és az aljas szenvedélyek dicsőítésével az emberi érzést álatiassá sülyeszti. Egy uj folyóirat jelentkezett irodalmunk forgatagában „A Czél“ czime alatt, mely a romboló sajtó kártokozó munkáját azzal iparkodik meggátolni, hogy minden adandó alkalommal és minden téren kíméletlenül rávilágít azokra a területekre, melyeknek árnyékában teremnek a kártokozó anyagok és rámutat azokra az eszközökre, melyeket az ellenség a nemzet megrontására használ. Jeles és kipróbált jellemű férfiak közreműködése mellett végzi majd e lap a káros behatások által elzsibbadt és tespedésbe esett emberek fölébresztését — és megaczélozni igyekszik az ifjú nemzedék fogékony lelkét, hogy törhetlen életerővel, tisztán látással, saját nemzeti erejének megbecsülésével, az ellenség erejének és elhelyezkedésének fölismerésével léphessen tevékeny életének, nemzete részére basznothajtó útjára. Olyan lapnak a támogatása, mely munkájában kíméletlenül bánik el a nemzet ellenségeivel, vallás, faj és bölcseleti álláspont tekintetbe vétele nélkül, igen érdemes szent czél, mely elősegíti a hazafias, erkölcsi és szellemi erő fokozását arra a színvonalra emelni, mely biztos alapul szolgál imádott hazánk fönnmaradásának és haladásának biztosítására. Kipróbált férfiak álltak lelkesedéssel a munkások sorába, akik a benső meggyőződés erejével akarják szolgálni azt az eszmét, hogy létrejöjjenek a megerősödésnek mindazon föltételei és tényezői, melyek elég erősek nemzeti eszméink érdekében bátor szívvel fölvenni a küzdelmet jbelső bajaink elhárítására, hogy kellőleg megerősödve kiálhasson a nemzet a versenytérre bárkivel szemben. Érdemes egy olyan lapot olvasgatni, mely ilyen czélt tűzött ki magának, és a melyben hitünk szerint az Isten vett lakást, nem csak apáink, nemcsak a letűnt századok voltak hívői ... de a XX. századnak sok-sok, nagy lángelméi. Nemcsak a nép, a tömeg milliói . . . — A bécsi Eucharisztikus kongreszust, megvallom — csodáltam .. . — No lássa uram. Mi tudjuk, hogy a mi Megváltónk nem búcsúzhatott el a földről, hogy nekünk, az emberiségnek csak emberi emléket hagyott légyen. A ki azt hirdette, a ki életével, csudatettével bebizonyította, hogy igaz, a mit hirdet: ő Isten ... emberi emléket, puszta jelképet, merő anyagot nem hagyhatott az ő emlékezetére, 0 olyan emléket hagyott, a mely hitet kér. Szeretetet. Imádást. Ó csak istenit hagyhatott. Es valami lehetetlen, valami ellentétes ez a hit, ez az imádás, ez a szeretet? Az emberi ésszel. — Van benne fönség. Szebb, mint a szabadgondolkodó francziák babonája, a kik fanatikusan rohantak, hogy még 1912. ben kössenek házasságot, mert 1913-ik házasságuk — szerencsétlen jesz —- Ugye bár, fönségesebb, telmészete sebb, emberibb. Egyszerűbb, sőt természetes, hogy Krisztus Urunk akar is és tud is ve lünk maradni itt a földön is. — Mondottam ... — Lássa uram. Mikor édes anyánk emlőjéből táplált minket, mit adott ő abban az anyai tejben nekünk ? — Mindent.. . — Önmagát. Testét vérét. Egész lényTét. Mert csudás hatalmat adott abban a tejben az anyának az Isten. Igen, minden alkotó részét az élet táplálásának. Egy csöpp tejben. Anyaságának erejét, gyermekénék életét csodás hatalmat. Hát ugyanaz az istenség nem nem rendelkeznék azzal a hatalommal, hogy az emberiséget, a benne hívőket ne táplálhassa? * — De itt vagyunk! Az Oltáregyesület kiállításán . . . — Engem is elfogadnak ? — Most már velem jő. — Igazán, nem csak a kíváncsiság visz. Az érdeklődés is. És benn vagyunk a nagy teremben. Micsoda szokatlan kép! Micsoda templomi hangulat. Szent csend. Ábitatos lelkek, sóhajtó, reménykedő, tiszta örömök sutjogása. Édes, biztató arczok napsugaras tekintete. Egy esztendőnek buzgalmas, csendes munkája. Azoknak a kis kicsike időknek, óráknak virága, gyümölcse, miket ezek a jó női-lelkek háziasszonyi vagy női hivatásuk végzése közben vagy után e szent czélra elszakíthattak. Vizcseppek, mik folyton hullva erőt képviselnek. És szivárványt, hogy jobb idők lesznek. Oh ezek az órák! Ezek a kicsike kis idők ! Külön külön csak egy selyemszállal érnek fel. Egyetlen öltésnek látszanak. Egy alaktalan hímzésnek. Egy pontnak. Egy kicsike lánczszemnek. De igy együtt.. A leggazdagabb kelengye. A legkedvesebb áldozat. Egyszerüséges pompa. Művészi ötletek. Tudatos ügyesség. Megkapó harmónia. Isten lakásának berendezése. Ott egy oltárteritő. Habos csipkék hul- lámzanak rajta. Mintha harmat-csöppek csillogásai futnák át. Ott egy párnácska. Türelmes kezek kitartásának aranyos szálai hímezik. Ott egy patyolat kendőcske; amott megint egy karing, szinte lebeg a gyönyörű csipke szárnyaktól, mint a fa a fehér virágtól. Itt egy korporálé, nemesen egyszerű vonásokkal., — Édes hölgyeim, mikor jutott minderre idő... ? — Bizony, észre se’ vettük. Úgy érezzük, mikor rajtuk dolgozunk, mintha négy kezünk és kétszer tiz ujjunk lenne. Mintha valaki segítene. Mintha ujjainkat valami láthatatlan erő mozgatná. — Sokan vannak ? — Sokan vagyunk ? Kevés a sokhoz. Talán még többen értenek minket még félre, mint megértenek. De ’iszen . . . így szokott az lenni, minden szent ügynél. — Ni csak! Az . . . i templom számára. A . . . y kápolnáé. Az . . . i kórházé. És igy tovább. — És mikor dolgoznak, drága hölgyeim ? — Vannak munkadélutánjaink is. Mikor összegyűlünk. A ki nem teheti, hát otthon dolgozik. Vagy legalább velünk van — lélekben. Oh ez is valami! Sok . . . Azok is segítenek, a kik lélekben velünk vannak. — Ez titka az örök szép sikerének. A kötelességen kivid való munkának meg- eszményitése. Öli az ilyen munkák buzasze- mek. Egy-egy szemnek látszik minden öltés, minden szálhimzés. De lassan megsokasodik és az élet és a hivatás szép virágává fejlődnek. És ezek a virágok tiszta örömöt szereznek. Nem gyűlölködnek. Nem bántanak. Nincs bennük rejtett méreg. Sem fulánk. Nemesítik a lelkeket. Széppé teszik. Fehéren, üdén tartják . . . * És mi tiszta örömünknek érzésével hagytuk el a kiállítási termet. — Csudásan szép ! Igazán, szinte megfoghatatlan ez a lelkesedés! Ez tiszta, igaz
