Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-04-23 / 17. szám
„HETI SZEMLE <■) a munka erejét, teljét jelentik, mélységei annak hanyatlását, elerőtlenedését, majd hiányát jelzik. Népeket láttunk az anyagi és szellemi jólét magaslatain állani, ahová fiainak duzzadó munkaereje, izzó szorgalma juttatta azokat; de midőn a puhaság, a tespedés zsibbasztotta meg tagjaikat, lehanyatlottak a munkás kezek, s a virágzó kultúrák, a hatalmas népek lesiklottak a hullámtetőről a mélységbe, amely elnyelte őket, ahol halálukat lelték,dicsőségüknek, nagy alkotásaiknak emlékét s egyes roncsait hagyván csupán az utókornak. Ha a munkának ilyen fontos a szerepe, hatásos az ereje, akkor azt jóba foglalni az emberiségnek nagy érdeke; mert a munkában rejlő erőt jóra és rosszra is lehet használni, azzal építeni és rontani lehet egyaránt úgy az anyagi mint a szellemi viágban. Most ugyan, mikor e kettős lehetőségről szólok, inkább csak a szellemi világra gondolok, mert hogy anyagi téren a munka csak építő hatású, általában hasznos legyen, arról gondoskodik a földieken túlságosan is csüggő, az anyagi javak után egyaránt mohón vágyakozó embernek önzése. De nem igy a szellemi téren. Itt már bőségesen találkozunk jelenségekkel, amelyek e kettős lehetőséget igazolják, mert ezen a téren már nem foglalja össze szoros érdekközösségbe az embereket érzékelhető, földi javak utáni közös vágy, anyagi jólét megszerzésének természetes ösztöne, hanem a gondolatnak, a felfogásnak, Ítélkezésnek szabadsága elszéleszti őket különböző irányokban. Azért látunk nézeteket, elveket, tudományos rendfiucska súlyos vesebajban szenvedett. A családnak egy jó ismerőse, egy kapucinus barát a fiút a Vatikánba vitte és bemutatva őt a Szent Atyának, igy esedezett: — Szentséges Atyám, kegyeskedjék e fiúcskát megáldani, hogy Isten visszaadja egészségét! A pápa kezét a gyermek fejére tette, miközben igy szólt: — Isten meggyógyítja, igen meg fogja gyógyítani! Nehány nap múlva, midőn a kapucinus atya megint fölkereste ismerőseit, a fiúcska ragyogó arcczal s az örömtől sugárzó szemekkel szaladt eléje e szavakat kiáltozva: „Meggyógyultam! Meggyógyultam !“ A szülők óhajára két orvos is megvizsgálta a meggyógyult gyermeket és mindkettő bizonyította, hogy a betegség nyomtalanul eltűnt. * * * Egy másik, szintén amerikai, de Rómában lakó család az egyház ügyei iránt tanúsított buzgói kodásért és a szentszékhez való hű ragaszkodása jutalmául különös kegyelemképen egy, a Szent Atyától használt föveget és asztaláról egy darab kenyeret kapott. A családhoz tartozó leánykát hosszú időn át heves láz gyötörte, amely minden orvosi gyógykezelésnek ellenállt. Végül megemlékeztek a pápa fövegéről, amelyet nagy hittel és bizalommal a beteg fejére tettek. És ime, a makacs láz az első érintésre azonnal megszűnt! A leányka azonban még mindig nem tudott táplálékot magához venni. Ekkor a Szent Atya kenyeréből nyújtottak neki egy falatot; a gyermek megizlelte, mire előbbi jóléte teljesen visszatért. Azóta szülei nagy örömére egészségi állapota kedvezőbb, mintjvalaha. * * * szereket, vallási ós társadalmi irányzatokat és azoknak képviselőit egymással szemben állani, egymással küzdeni. Munka folyik mind a két oldalon, de az eredmény különböző. Ez a különbözőség, ainig magasabb érdekeket, erkölcsi értékeket nem érint, nem veszélyeztet, közömbösen hagyhatja az embert; ha azonban erkölcsi értékeket, az embernek legfőbb javait teszi koczkára, nyugtalanságot szül, ítéletet provokál, sürget, sürgeti annak az eldöntését, hogy a különböző eredményeket létrehozó két munka közül melyik épit, melyik ront. Emez Ítéletben az emberi elmének már felsőbb segítségre van szüksége. Ezt a segítséget pedig a religiónak ereje, a reveláció világossága nyújtja neki, amely adott esetekben biztosan eldönti, mit kell igaznak, mit jónak tartani. íme itt már a természetfölötti erő belenyúl, beleavatkozik az emberi értelem munkájába eligazító módon. Ez a beavatkozás aztán két részre osztja a szellemi munkásokat, olyanokra, akik a természetfeletti útbaigazítást elfogadják és olyanokra, akik azt botorul visszautasítják. A két tábor heves küzdelmet folytat egymás ellen. Mindkettőben a munka a harcnak fegyvere, amelyet változó szerencsével forgatnak. A mi Irodalmi Körünk a szellemi világnak eme nagy harczában szintén szerepet vállalt. Munkáját legelső sorban az előbb említett magasabb érdekek szolgálatára, védelmére, érvényesülésére ajánlotta fel. Építeni akar és a rombolók elEgy Rómában székelő, magas állású egyházi személy nagyfokú közvény-bántal- makban szenvedett, úgy hogy bal lába teljesen megbénult. Csak környezetének segítségével s nagy erőfesziréssel tudott nehány kisebb mozdulatot tenni. Ily módon jutott el a Szent Atya elé. Krisztus helytartójának áldása azonnal és teljesen visszaadta óhajtott egészségét. * * * Két fiorenczi beteg franciskánus apácza kigyógyitására az orvosok már minden tudományukat kimerítették. Egyiknek tüdejét, a másiknak beleit támadták meg a tuberkulózis pusztító baczilusai Testi fájdalmaikat még súlyosbították lelki szenvedéseik, hogy rendjük szabályai szerint nem lehetnek embertársaiknak segítségére. Mivel gyógyulást másként nem remélhettek, megengedték nekik, hogy Rómába utazzanak. Megérkezésük után nyolcz napra volt szükségük, hogy a franciskánusok Via Giusti-i zárdájában megpihenve, némi erőhöz jussanak. Ezután a Vatikánba kisérték őket s nagy gonddal és vigyázattal abba a terembe vezették, amelyen a pápa áthaladni szokott. A bél- tuberkulozisban szenvedő nővér már csontvázhoz volt hasonló. Amint a Szent Atya közeledett, térdre akart “ereszkedni, de testi ereje elhagyta. Ekkor annál nagyobb lelki erővel, telve élő hittel és bizalommal igy kiáltott fel: „Oh, Szentséges Atyám, áldjon meg minket, hogy elegendő egészséget nyerjünk szabályaink teljesítésére!“ Hogy erre mi történt, nem tudjuk . . . A tény az, hogy a még előbb súlyosan beteg maga ment le a Vatikán lépcsőjén s aki hónapok óta csak folyékony táplálékot vehetett magához, most úgy étkezhetett, mint a teljesen egészséges. len küzdeni. Igazság, tudás, keresztény műveltség, katholikus élettevékenység az eszményei. Czélja felé haladását már egy évnek eredményei jelzik. Azért vagyunk most itt, hogy számon kérjük magunktól ezeket az eredményeket, s ha kell, a tapasztaltakon okulva, ha lehet, az elért sikereken buzdulva készítsük elő a tovább haladásnak útját. Dolgozni akarunk, tovább akarunk dolgozni azon az épületen, amelyet keresztény katholikus társadalmunk javára építeni elkezdettünk. De „nisi Dominus aedifi- caverit domum, in vanum laborave- runt, qui aediflcant earn“; azért kérjük Istent, áldja meg munkánkat s kegyelmével legyen mindenkor velünk. Ezzel a közgyűlést megnyitom. Ne felejtsük el, hogy a liberálisok, szabadkőmivesek és szocziáldemokraták tolvajnyelvén „a klerikalizmus“ a kath. vallást, vagyis a kath. egyházat jelenti. Ha valakit klerikalis-nak mondanak, ugyanazon tolvajnyelv szerint annyit tesz, hogy az illető hű és derék katholikus ember. Találóan mondja valaki : A „klerikalizmus“ okos, ravasz emberek találmánya, hogy az ostobák felüljenek neki. Az Irodalmi Kör és a Pázmány-sajtó közgyűlése. Április 16-án jelentős napja volt egyházmegyénknek. Legjelentékenyebb és legszámottevőbb intézményeink tartották közgyűlésüket: az Irodalmi-Kör és a Pázmány-sajtó. És bár elszomoritóan lehangoló volt, hogy az uj életét megkezdő Irodalmi-Kör és az uj, lüktetőbb életre nemes önzetlenséggel utat mutató Pázmány- sajtó egybehívott közgyűlésén felötlően kis számmal vett részt nemcsak a vidéki, de főkép Szatmár, 1913. április 23. _ Társnője is azonnal feltűnő könnyebbülést érzett, állapota mindinkább javult s mire Florencbe visszatért, nyoma sem volt többé tüdejében a veszélyes kórnak. * * * Egy párisi lapban Gamier apátnak alább közölt levele jolent meg: A francia Gironde tartomány d’Ornon városából származó Banmont Péter nevű, 21 éves fiatal ember részt vett a múlt évi szeptemberi római zarándoklatban. A szerencsétlen ifjú már két éves korában teljesen elvesztette hallását a fülében támadt kelések következtében, amelyek mindkét dobhártyáját átlyukasztották. Három speciálista hosszú időn át mindent megkisérlett a beteg szesv megmentésére, de eredménytelenül. Velünk jött tehát Rómába, egyedül azon czélból, hogy a pápától gyógyulását kérje. Szeptember 10.-én, keddi napon, délelőtt 11 órakor anyjával audienciára jelent meg az egyház fejénél. /Mikor a pápa elhaladt mellette, az ifjú előadta kérését. — Van e erős hited ? — kérdezte a Szent Atya. A fiatal ember nem szólt, mert a kérdést nem hallotta, helyette anyja felelt. — Igen, Szentséges Atyám, nagy a hite. X. Pius háromszor gyöngén megütötte az ifjú fejét e szavakkal: — Igen, igen, igen. E pillanatban Beaumont ur hallott s meghatottságában könnyekre fakadt. Három nap múlt azóta. Ez idő alatt többször meglátogattam, most is onnan jövök. A csodálatosan meggyógyult fiatal ember mindent hall, még a halk és suttogott beszédet is. /
