Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-03-23 / 13. szám
Szatmár, 1913. márczius 23. „HETI SZEMLE 11 tulcsapott mozgalmát is. Ugyancsak ők akarják a „Tanítók szabad egyesületét“ életre kelteni, bizva az uj kulluszminister engedékenységében. A progressiv munka tehát nagy igyekezettel folyik tovább az egész vonalon, amit legközelebb egyjíczikksorozatban fcgunk részletesen megvilágítani. Sajnosán kell ezek után megállapítanunk, hogy társadalmi téren sincs béke és megnyugvás. A különböző irányok ütközése állandó. — Uj küzdelmek várnak a keresztény magyarságra, melynek első kötelessége éber figyelemmel kísérni ezeket az üzelmeket, és teljes kitartással küzdeni a hit és haza szent érdekeiért, bizva a Gondviselésnek a nemzet és egyház felett őrködő hatalmában. A husvét békéje, nyugalma és áhítata: adjon ehhez uj erőt és ihletet minden igaz magyar embernek. My. A főrendiház reformja. Irta: Dr. KOVÁTS ERNŐ. Budapest. 1913. márczius 20. 1904 november 18-án a parlamenti erőszak felháborította az egész nemzetet. A szabadelvű párt maga is megrettent, kapkodott, bizalmát elvesztette önmagában. 1912 junius 4 én a nemzet csendes maradt, még az oly könnyen hevülő ifjúság is. A kormány és pártja öntudatosan, egységesen, bizalommal haladt előre, s ezzel szemben az ellenzéki pártok igazi erőt mutatni, az egyes csoportok külön felfogásukat félretéve egygyé forni képesek nem voltak. Oly feltűnő az ellentét a két eset közt, hogy nem lehet elsiklanunk mellette az okok kutatása nélkül. Vannak a kik a közöny okát annak tulajdonítják, hogy a nemzet a koaliczió alatt csalódott várakozásaiban, s elvesztette bizalmát a függetlenségi eszme jövőjében. Azt el kell ugyan ismerni, hogy az általános összeveszés, a gyilkos fegyverekkel való küzdelem lehangoltságot idézett elő, s hogy ez megkönnyítette a munkapárt győzelmét. Azonban ez még nem indokolta azt, hogy a nemzet, a társadalom, az elitélés, az izgatottság minden jele nélkül vegye tudomásul a junius 4-iki eseményeket. A megbotránkozásnak, a hevesebb vér- mérsékletüeknél a tüntetésnek el kellett volna következnie, ha a társadalom irányitó eleme, Ha csalni akar a magyar és tót, dicsér ; a sváb szolgálatját ajánlja ; az oláh, barátnak vallja, az orosz ostobának, a rác alázatosnak tetteti magát; a cigány furcsálkodik. Büszke a magyar, ha szép lován ülhet ; a tót, ha urakkal társalkodhatik; a sváb, ha nádpálczával sétálhat; az oláh, ha fényes baltát villogtathat ; az orosz, ha egyházfiságra fel- hághat; a cigány, ha veres nadrágra szert tehet. A megbántást a magyar hamar el tudja feledni; a sváb és a tót nehezen ; az oláh sohasem ; az orosz mindig kocódik. A szepesi német fehérnép igen szereti a virágokat; a sopronyi éppen nem. Utazásairól tud a tót beszélni; mit látott és mit nem látott; de a magyar majd semmit sem'; a német belé szúr fecsegésébe néha néha ha ivott, egy két anekdotát az utazásból. Mezítláb legjobban szeret járni az orosz; a magyarnak csizma kell; a tótnak bocskor, a németnek 2 csizma is kellene; a zsidó pedig papucsban jár. Igen ritka a magyar, aki orvosnak vagy ingenieurnek szánná magát, de borbélylegényeknek legalkalmasabbak a magyar fiuk ; az orvosok és födmérők az egész országban majdnem merő tótok és németek, mert ahhoz sok kell (persze ez száz évvel ezelőtt volt I) Ha a magyar valamit megtagad, amire nem köteles, szelídséggel, de egyszersmind egyenesen szól : Uram, nem lehet! — Tót mintegy siránkozva felel, hogy bizony Isten, meg nem teheti; az orosz sokáig hallgat, de utoljára mint egy álmából felébredt, hirtelen kiejti : Ba! — s ebből áll annak egész megbizonyi- tása, hogy abból semmi sem lehet; a sváb mintegy veszekedve felel: Kon nit! Kon nit ! a közép-osztály, azonosította volna magát az ellenzék politikájával. Az ellenzék a választó-jog tekintetében egyezett meg már ekkor. Az általános választói joggal akarta felkelteni a lelkesedést. S abból, hogy e czélját el nem érte, lehet következtetést vonni, hogy ebben a kérdésben nem tudta magának megnyerni a társadalmat. A lefelé arisztokratikus érzelmű paraszt gazdák rossz szemmel nézték azt a törekvést, hogy velük egy sorba jussanak az általuk eddig figyelembe nem vett elemek. A választói jog eszméje nem volt alkalmas arra, hogy szemükben elfoglalja a függetlenségi eszme helyét. Viszont a közép osztály tagjaiban nem volt arra hajlandóság, hogy a parasztságot az ellenzéki felfogásnak megnyerjék, felizgassák. A közép-osztály élő lelkiismerete, az ifjúság tétlen maradt, mert nem talált lelkesítésre a maga köreiben. A közép-osztály tagjai azt érezték, hogy a választói jognak nagy méretű kiterjesztése utján oly tömegek jutnak a választók közé, melyek az ő vezetése alá nagy számuknál, alacsony műveltségűknél fogva nem vonha tók. Számoltak tehát azzal, hogy a széles terjedelmű választói jog következtében ki fog siklani kezükből a vezetés s ezzel egyúttal a nemzetiségi területeken megszűnik a magyarság hegemóniája. Ennek a helyzetnek volt a következménye, hogy az ellenzéki pártok a munkás osztálylyal való szövetségbe nem vittek erőt. A szövetségben tehát a szoczialista párt lett a diktáló tényező, minek következtében az ellenzéktől még inkább eltávolodott a középosztály. Az ellenzéki taktika szempontjából szükséges lett volna módot keresni a középosztály megmentésére. Erre csakis akkor lett volna kilátás, ha az ellenzék igyekezett volna a középosztályt kárpótolni az általános választójog által szenvedett befolyásveszteségért. Vagyis azt a súlyt, melyet a középosztály a képviselőházban veszítendő volt, pótolni kellett volna az által, hogy a közép-. osztály a főrendiházban nyer lényeges befolyást. A főrendiház ma félig holt testület, eszméket nem termel a nemzeti élet számára, korlátozni nem képes a képviselőház tulka— Az oláh erősen állítja, hogy nem lehet; a rácz csóválja a fejét.. A magyar csak huszár szeret lenni; a tót is inkább lovagol; de az orosz fél a lótól, nem is lehet őtet jobban megijeszteni, mint azzal a fenyegetéssel, hogy huszárnak kell lennie; a németet gyalog katonának és pattantyúsnak teremtette az Isten ; a zsidót pedig szekerésznek, mert kurázsija a fegyverhez nincsen. A magyar könnyen kineveti a más nem zetbeli embert, ha ez hibásan beszél magyarul, úgy a német is; de a tót és az oláh segít rajta, amennyire lehet. Az oláh hamar megtanulja, ami a jobb izlésü élethez tartozik, de házába visszatérvén, szint oly hamar elfelejt megint mindent és visszabukik előbbi durvaságába ; a tót is hamar tanul, de nem felejt könnyen; a németet szörnyű nehéz kiművelni, de ha azt egyszer elérte, megmarad rajta. Játszószine egyedül csak a magyarnak és a németnek vagyon hazánkban; a tót pimper- lével gyönyörködtetik néha-néha, a többi nemzet nem is tudja, mi az. A muzsikához legalkalmasabb talentummal bir a czigány, utána a tót, a többi nem ismeri a hegedűt, de énekelnek inkább.“ Eddig tartanak Csaplovicsnak ethnograp- hiai aprólékos, egybevető észrevételei. Csak sajnálnunk lehet, hogy ötletes elmefuttatását nem folytatta tovább, mert ily jószemü, bonczoló eszű s derűs kedélyű tudós embernek talpraesett megállapításait olvasni egyaránt tanulságos és szórakoztató dolog. Azt pedig ki tagadhatná, hogy a megállapítások témája époly aktuális ma is, mint száz esztendővel ezelőtt volt. pásait. Tagjainak egyik része az udvartól várja az irányítást, másik része, t. i. a kinevezett tagok a maguk ágaiban való működésben kimerítették élet-erejük nagy részét, s igy nem éreznek kedvet harczba menni uj eszmékért. Nem a társadalom erős egyéniségei, hanem jórészt csak reprezentálói alkotják a főrendiházat. Ennek az állapotnak a következménye, hogy a képviselőház ellenőrzésére sincs ereje a főrendiháznak. Pedig különösen addig, a mig az uj alapokra helyezett képviselőház keresztül esik a gyermekbetegségeken, szükség volna erre az ellenőrzésre. Ha ezt a hivatást nem teljesiti a főrendiház, akkor fogja azt végezni más tényező, a kormány, vagy az udvar. A főrendiház életképessé -tételére a középosztály volna hivátva. A középosztály a megyei életben érezteti szervezetten a maga befolyását. A megyéknek kell tehát megadni a jogot, hogy követeket küldjenek a főrendiházba. Ezt az álláspontot képviselte annak idején idősb gróf Andrássy Gyula; ezt fogadta el programmjául a nemzeti párt, s vele együtt Szilágyi Dezső, ki ily értelemben indítványt is tett a főrendiházi reform tárgyalásakor. A logikai következtetés mellett külföldi példák is indokolják ezt az álláspontot. Francziaországban, az Észak-Amerikai Egyesült államokban a nagyobb köziiletek küldik a szenátusba tagjaikat. Németországban nincs a birodalmi gyűlésnek ellenőrzésre életerős szerve, s ezért ez a feladat a császár kezébe ment át, ezzel együtt a hatalom is. Ebből kitűnik, hogy nem csupán a középosztály érdeke, hanem demokratikus és nemzeti szempontok is megkívánják a főrendiház átalakítását s a középosztály befolyása alá vonását. Romladozó kolostor előtt. — magyar nAlist. — Itt vafamiíior csoda-rózsák, nyiftak, Ttt va[amikor a nap-kymnus áradt; itt vafamikor, kefyén e köveknek, Hört íefkek előtt 6ucsut prédikáltak. Ereklye nincs már az üres oltárba’, Örökmécs lángja nem lobog felőle; Vadrepkény fut régi ház falára, Jßetiint szép idők halvány szemfedője. Itt az elmúlás élettelen ormán, jfdot annyi tűzet kevitett a lélek és annyi villám törött meg a tornyon, Dd'iár csak a hulló emlékek beszélnek. Carducci tudná lefesteni szépen. CPolenta helyett őőan-famjánát mondva... régi falat én csak nézem ... nézem ... Oh ha Carducci most vetem itt volna! f letten emelnénk kalapot egy romnak: 0 a köveknek, a vasnak, a múltnak, én a megkezdett ősi himnusoknak, Amiket hallok, amik el nem múltak; 0 a köveknek, amiket jövőre Halán egy uj, szebb templomfalba raknak; én a bánatos dalok kedvelője jf kövek alól szabadult szavaknak!... Oh ha Carducci most vetem itt volna! 0, a bűnbánó, ki sebbel növesztett Ciyöngyöt a lelke tenyerén, a mélyben, Difiig fPo léniáig vitte a keresztet és én, a gyöngyöt vér-habokon termő, jßelkem bánatos szedd könnytavába’... Oh ha most együtt tennénk: én esengő &s ő, dörgő dalok muzsikája!
