Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-03-23 / 13. szám
XXII. évfolyam Szatmár, 1913. mápczius 23 13. szám HETI SZEMLE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — 8 K — f. I Negyedévre — 2 K — f. Félévre — 4 . — „ Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár. Mikor a természet téli álmából ébredezik s minden csirában s minden szikben megmozdul a szebb élet vágya s napsugárba s szépségbe kívánkozik: akkor hirdeti a mi húsvéti hitünk is, hogy Krisztus föltámadt, — bogy a halál nem győz az életen, az alávalóság nem győz a szentségen s ha le is tepe- rik s ha sírba is zárják, akkor is kikel onnét s úgy kel ki, hogy a lelki világot s a népek életét is uj virágzásra kelti. A husvét Krisztus Űrünk diadala volt a gyűlölet, az erőszak s a halál fölött. Világosságát a sir éjszakája el nem nyelte, sőt ép ez éjszakából gyuladt az ki húsvéti, verőfényes ragyogássá. Ugyancsak a husvét a hitnek s az igazságnak volt diadalünnepe a tévely s a tagadás fölött. Rászakadtak e hitre hegyek és sziklák, de az szétrepeszFelelős szerkesztő : VARJAS ENDRE. Laptulajdonos A SZATMÁR-EGYHÁZMEGYE! IRODALMI KÖR. tette a szírieket s kivirágzóit. S ahogyan legyőzte Krisztus a tévelyt, úgy legyőzte a bűnt is. Meghalt ugyan a bűn miatt, de fölszabadította halálával az emberiséget a bűn szolgaságából s kegyelmével rásegített minket arra, hogy e szabadságot magunknak biztosítsuk s az Isten szeretetében jobbik magunkat megtaláljuk. Sokba került neki a megváltás munkája s a föltámadás dicsősége, de nem riadt vissza sem munkától, sem áldozattól, mert szeretett minket. S mikor igy dolgozott s megalázódon, mikor igy dirt és szenvedett, akkor e példájával rámutatott az egyes ember s a nagy emberiség föltámadásának útjaira is. 0 mondotta magáról s mondotta rólunk, hogy fejlődésünknek s boldogulásunknak útját a magnak példájában kell fölismernünk. A szerkosztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a Pázmány-sn jtó czimére (Szatmár, Iskola-köz 3. sz.) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése I korona--------------- Nyilttér sora 40 fillér. --------------A lap megjelenik miuden szerdán A mag a földbe kerül, valamiképen meghal, de mert egy uj élet csiráját hordozza magában, azért hát megint kihajt s az omló göröngy nem sírja, hanem gyökereinek termékeny talaja lesz. Ilyen rögök s göröngyök közt küzködik minden élet. Rögök, göröngyök, kövek és sziklák közé kerül a mag, melyből jobb életnek kellene kiserkennie s a nagy emberiség fejlődésének csiráit is a haladás nehézségei, az ütköző érdekek, a küzködő társadalmi osztályok, az alsó néprétegek éretlensége, mindmegannyi rög és göröngy, sőt kő és szik fa, — borítják, de se baj, a húsvéti hit azt mondja, hogy az eltemetett mag is hajtani fog s a lekötött erők ki- zsendülve tért foglalnak s megteremtik a'türhetőbb, a jobb. a nemesebb életet. Rögtől, görönytől, sőt kőtől s sziklától ne ijedjünk meg, de legyen gondunk arra, hogy rög és göröngy alatt a szellem erői, a hitnek és a szeretetnek csirái rejtőzzenek ! Higyjünk a feltámadt KrisztusTÁRCZA Egy iró Naplójából. Kiirta: BODNÁR GÁSPÁR. Nemesen egyszerű, kedves kéziratnak jutottam birtokába. Amolyan Naplószerü feljegyzéseknek. Bizonyos, hogy önmagának, a lelki szükségnek megnyilvánulása során vetette papírra ezeket a sorokat írója. A ki abban az időben tűnt fel, mikor Magyarországon is az volt az iró-ember nevességének ajapföltétele, hogy tollát a hitetlenség, az úgynevezett szabad szellem szolgálatába szegődhesse. Később egy tüneményes, tapintatos és mindig bizakodó asszonynak, feleségének befolyása, szelíd ráhatása révén megszabadult e szabadságnak szolgaságától. És ekkortól kapott az ő lelke igazi lendületet, szárnyalást az irodalom berkeiben. Naplójának, feljegyzéseinek csak töredékeit adhatom itt. Egyes hullámait ama lelki vívódásnak, mi őt élete csendes, de nem érdektelen utain a hit országába vezette.-* (*) év február havában. Valami titkot rejteget lelkében az én örökké derült, csendes otthonának élő kis feleségem. Valami titkot, a mit továbbra nem bír őrizgetni. Egyszer egyszer ott tartunk, hogy no most már kibuggyan. De mintha valami láthatatlan szellem még mindig hallgatást parancsolna. Másnap. Végre ma! Mellém ült. Beczéz- getett, készitgetett. És beszélt. Úgy hullottak ajkáról a szavak, mint a tiszta gyöngysorok. — Semmit sem akarok gondolni, mondotta, de semmit, a mit maga nem tud. Hát még cselekedni. Pedig már cselekedtem olyat. . — No kis hamis. Most hát bűnbánóan gyónnia kell. Kezét kezembe tette. Tekintetét édes busán a tekintetembe vetette. És gyöngédségének egész bájosságával biztatott. — Ne, ne ijedj meg: Én mindennap imádkozom. — Hát ez titok? Hiszen én ezt tudom. — De azért is imádkozom, hogy mi mindig egyet gondoljunk. Érezzünk és akarjunk. E szavaknál mélyen a szemembe nézett. Mintha egészen a lelkembe szeretne jutni. — Hogy a mi lelkünk mindenkor harmóniába jusson. Itt már magasan lebegtek szavai. Hát még mikor folytatta : — Még a siron túl is! . . — Kis feleség, szólottám szinte döbbenettel. Lázad van. Álmodol. Miről beszélsz? — De ugy-e nem haragszol azért reám ? — Már hogy haragudhatnék, mikor én szeretlek. — És te .. te . . még sem hiszed, hogy mi a siron túl is élni fogunk. És nem csak itt, a földön szerethetjük egymást. Odahajlottam szép szemeihez. Harmat rezgett benne. Megcsókoltam. Néma nagy csendességben váltunk el. Én leültem, hogy folytassam írásomat. De képtelen voltam dolgozni. — Miért kellett neki ezeket most elmondani ? Hát ő engem pogánynak tart ? De volta- kép nem vagyok-e az ? Ha nem látnám napról - napra csendes, boldog derűjét, csudás megelégedését, apró örömeit, talán azt kellene hinnem, * beteg. Hogy beteges illúziók gyötrik. Ám ez a feltevés lehetetlen. De milyen lehetetlen! Es igy haragudhatom-e érte? Hogy imádkozik. Hogy életünk harmóniájára törekszik. Ha tenném, ez lenne igazi barbárság. Csak imádkozzék ! Az imádság a nő gyengesége és ereje. * (*) év április havában. Feleségem a feltámadásra templomba készül. Bucsuzkodni jön szobámba. — Milyen boldog lennék, — szól félénk gerliczeként, ha elkísérne. Sose kívánta. Nem kérte. Talán nem merte. S ha erre kért volna a legelső időkben, bizo nyosan nagyon harczias voltam volna. Úgy kiraktam volna elébe mindazon érveket, miket a túlvilág, a feltámadás illúziói ellen irok, írunk, mint a fegyvereket. Most ? Nem lepett meg kérése. Csak ránéztem önkénytelen bámulattal. És pillanat alatt felugrottam. A kalapomat kértem. Az asszony volt meglepődve. Alig hitte, hogy már indulóban vagyunk. A templom ajtajánál búcsúzni akarok. — És nem jön be ? — kérdezte ellenállhatatlan csalfasággal, — győzelemnek kétségeivel. Visszalök engem onnan valami. Valaki. Valami láthatatlan misztikus szellem. — Oh nem! Nem! Az a szellem hívja. Lapunk mai száma 16 oldal. FÖL TÁMADÁS! Irta: IProhászka Ottokár.
