Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-06 / 10. szám
o HETI SZEMLE Szatmár, 1912. márczius 6. Eső- és gummi köpenyek, átmeneti felöltők, raglanok, esőernyők, sárczipők, angol kalap újdonságok. Tavaszi uridivat különlegességek kaphatók RAGÁLYINÁL, Deák-tér 8. Telefon 196. Méltóságos és fötisztelendő püspök ur! Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim! Bocsássanak meg, hogy idegenbe teszem az első lépést, már t. azt a nagy lépést, amilyen nagygyal a gondolat csak lépni tud — és elhívom az egyik német poétát, hogy mondjon nekünk valamit, ami minket megijeszt, ami bennünk egy pillanatra megállítja a szívnek a verését, ami bennünket gondolkozóba ejt és talán el is igazit, mikor azt mondja. „Das Leben ist der Güter höchstes nicht.“ Hát nem minden az élet? Hát nem az a legnagyobb kincse az embernek? Hát kell valami egyéb még a duzzadó, a mindenképpen telitett életen túl? Mikor az ember érzi azt, hogy az idegei tombolnak a tetterőtől; mikor az ember tudatában van annak, hogy egy hatalmas, erőteljes tüdőnek a lüktetése szétfeszíti a mellkasát; amikor az ember érzi azt, hogy tudna mint a pőrölylyel ütni az öklével és tudna utakat hasítani, miként a villámcsapás fönt a mennyégen ; mikor az ember érzi, hogy az ő szavának egy hangjával megállít tömegeket; mikor az ember tudja azt — és akarja is — hogy egy csititó szóval csendet teremtsen, vagy egy felbuz- ditó indítással kavarodást csináljon az emberek között! Hiszen ezek az életnek a jelenségei, ennek az életnek különféle helyeken, módokon és körülmények között megnyilatkozó nagy értékei, Mi kell még ennél több ? Hogy lehet valaki olyan vakmerő, — ha még elsírná magában, jó, — de kilöki a nyilvánosság elé, oda szúrja az emberek szeme elé: „Das Leben ist der Güter höchstes nicht.“ Hát hol van akkor még valamiféle érték ; mi légyen az, az embert teljesen betöltő nagy possessió; mi legyen az a pont mindennek a végén s mi legyen a korona minden emberi iparkodásnak a fején ; mi legyen hát a folytatás még ezután, mikor az ember azt hiszi, hogy, itt már nincs több és nincsen tovább ? És lám ez az ember itt hagy bennünket, ide lökte nekünk a konczot, hogy rágódjunk rajta; egy befejezetlen, félben hagyott akkorddal föíugrik az ő cziterája mellől, elszalad és menekül; legfeljebb mosolyog, vigyorog reánk visszafelé, mintha mondaná : nos hát, találd meg azt az értéket, keresd ki magadnak azt a kincset, túrj, kutass, de ne a földben, ne a hegyeknek mélyében, neked valami mást kell szertetépned, neked egy, a hegyek tömegénél, az erdők rengetegeinél is kompaktabb valalamit, egy teljesen összekreálódott, összeteremtődött valamit kell széttépned, neked bele kell markolni a szivedbe, neked ki kell tépni onnan azokkal a véres husrongyokkal valamit, ki kell emelned magadból a lelket, ki kell emelned magadból a szellemet, ki kell emelned magadból az akaratot és mintegy bálványt, nem! mint egy igaz gyöngyöt, mint egy Koh-i-noort oda kell állítanod magad elé és ez előtt a lélek előtt tartanod: die Warte, de nem a diszörséget, hanem azt a Wartet, azt az őrséget, azt, amely kicsal ez életből: nova et vetera, valami újat. Mert hiszen lélek nélkül akármilyen nagyot üssön az ember, akármilyen nagyot kiáltson az ember, akármilyen mélységest sóhajtson az ember, akárhogyan csattogtassa a fogait: Sunt vetera — ezek régiségek, ezek nem újságok. Az emberek mindenha sírtak, az emberek mindenha tomboltak, az embe- mindenha ütöttek, verekedtek. Ennél valami egyéb kell, ennél több kell, vita nouva — valami ujságosabb, valami a most kicsattant bimbónak szépségével megihlető élet-nyilvá- nulás, valami most elszállani, elröppenni készülő himpor, valami aktualitás, a gondolat és érzésnek egy kommixtiója, egy csodálatra méltó keveréke, amelyet nem az alchi mistának a téveteg tekintetével, hanem annak a tüzbe, lángba borult, fanatikus buz- gósággal eredményekre jutó embernek az akczió-képessége csal elő, úgy, amint a ki- gyóbüvölő előcsalja abból a máskülönben tehetetlenül, hülyén, hidegen, hüllő-vérrel fekvő állatból azokat az ideges, azokat a cukkoló rángásokat, amelyekre az ember azt hinné, hogy lehetetlenség. Maga a megtestesült hideg nyugalom: az a kígyó csodálatos tánczot jár. Mi alatt ? Egy suggestiv erő hatása alatt. De amiről én beszélek, amiről én szólok, amit én gondolok, amit a kegyetek lelke mélyén sejtek, — hiszen egyebet nem teszek, mint kitapogatom mindazokat az elrejtett, azokat a fel nem dolgozott tőkéket, — az több, mint az idegesen rángó kígyónak mesés táneza, mert hiszen itt az erő az, amelyik előhiv és itt a mozdulat, amely teremt, itt az egész együttes, egy egység, az egyénnek az egysége, annak a megmozdult, annak a mindenképpen kidomborodni akaró egyéniségnek királyi aktusa, egy valóságos, egy feljebb nem emelhető, feljebb nem magasztalható megnyilvánulása az énnek, a lélek újságjának. Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim ! Mikor a német poéta azt mondja : „Das Leben ist der Güter höchstes nicht“ akkor annak a jobbra-balra katonai pontossággal, tornamesteri ügyességgel, — és egy kissé legyünk engedékenyebbek: tánczmesteriallűrökkel megcsinált mozdulatok jelenségeit szegezte le maga elé. xiiS itt megállt. Tovább nem látott. Nem érzett. Nem sejtett meg valamit. Benne nem szólalt meg a teljes és művészettel kalapáló szív zenéje ; ennek az embernek lelkében malomkerekek zúgtak csak, amelyek összetörik a gabonaszemeket. De nem nyilvánult meg benne az a csodálatos erő, a hol zavartalan összhangban. hol egymást le- és felváltó nüanszok- ban, szenvedélyes kirohanásokra, pillanat alatt következő megfegyelmezésben charitaíiv odasimulásra kész áldozatosságban önmaga mellett hangulatot nem csináló lélek. Az a lélek, amelyik tudja, hogy mi neki a jó. A lélek, amelyik nem panaszkodik. A lélek, melyik mikor elsírja magát nagyon kínosan, akkor a legboldogabb — a felhúzott zsilip alul ömlő lélek. Az az ember, amelyik mikor a szeme vérbe borul, lyosabban, pontosan, vagy elmosódva visszaadja a képmását annak a tárgynak, ami eléje kerül. Sem átalakítani, sem magasabb szférába emelni a visszatükrözött tárgyat nem tudja. Ehhez képest a termelési viszonyok tükörképe az emberi agyban nem lehet egyéb, mint anyagi dolgok mása, fényképe. Ez pedig se nem politika, se nem bölcselet, annál kevésbbé általános fogalmak és alapelvek lét és nem létről, igazság- és tévedésről, jó és rosszról, erényről és bűnről. Az anyagi termelési viszonyokban mindebből egy szemernyi sincs, tehát képmásukban sem lehet. A történelmi materiálizmus magyarázói azt is emlegetik, hogy az emberek bölcseleti, erkölcsi, vallási eszméiket és nézeteiket mindig valamely korszak termelési és kicserélési viszonyaiból „merítik“ vagy „vezetik le“. Csakhogy épen az a kérdés, hogy lehet ezekből az anyagi viszonyokból bölcseletet, erkölcsöt, vallást vezetni le, holott ilyesmit azok nem tartalmaznak. Valóban az anyagi termelés és a szellemi kultúra alkotásai között olyan ür tátong, melyet semmiféle okoskodás át nem hidalhat. A gazdasági termelési viszonyok és bölcseleti, vallási, erkölcsi eszmék között olyan nagy a különbség, hogy ezeket egymásból származtatni lehetetlen. Valamint tövisről szőllőt, bojtorján fügét senki sem szedhet, Dante Divina Comódiáját soha sem fogják a firenzei kereskedők számláiból, sem az Ember tragédiáját a hatvanas évek ínségéből, vagy búzaáraiból, sem a hegyi beszéd fölsé- ges erkölcsi tételeit a Tiberius-korbeli Palestina egyszerű gazdasági viszonyaiból evezetni, vagy megmagyarázni. Sőt: gazdasági tevékenység, anyagi termelés nem hogy forrása lenne a szellemi életnek és törekvésnek, hanem inkább szükségképpen feltételezi a szellemi fogalmakat és alapelveket. Hiszen a termelés öntudatos és tervszerű tevékenysége az embernek anyagi használati javak előállítása céljából. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha az ember a különböző célokat megismerheti, a hozzávaló eszközöket kikeresheti és ha kell, föltalálhatja. Már a legelső, a legkezdetlegesebb termelés, mondjuk a vadászat, halászat gondolkodó, .célkitüző, törekvő szellem alkotása. Nem a nyíl, nem a kopja, nem a háló találta fel, hozta létre a gondolkodást és akarást, hanem a szellem gondolta ki, alkotta meg a termelés legkezdetlegesebb technikáját a legbonyolultabbig. Tehát már az anyagi műveltség kezdetén is nem az emberre végzetszerűen nehezedő viszonyok, hanem a találékony emberi szellem az, amely uralkodik. Az emberiség, mint a „primum est vi- vere dein pilosophari“ közmondás is mutatja rég tisztában volt azzal, még mielőtt Marx és Engels a történelmi materiálizmust megalkották, hogy a földi élet fentartása, tehát az anyagi termelés nélkiilözhete len alapföltétele, conditio sine qua non-ja minden szellemi fejlődésnek. Csakhogy Marxék ennél sokkal tovább mennek; azt hirdetik, hogy a történelmi fejlődésben mindenkor a termelési viszonyok képezik az irányitó tényezőt, ezektől függ az állami, politikai, vallási, erkölcsi, művészeti eszmék iránya, minősége. Hogy mennyi igazság rejlik ebben az annak idején az újdonság és eredetiség varázsával ható állításban, azt természetesen a történelem van hivatva eldönteni. Már pedig ez azt mutatja, hogy sokkal gyakrabban voltak okai vallási, erkölcsi eszmék, jogi bölcseleti eszmeáramlatok gazdasági és társadalmi átalakulásoknak, mint megfordítva. Ismeretes dolog, mennyire uralkodott a vallás a zsidó nép egész gazdasági és társadalmi életén. Bizony, a kereszténység sem volt az Augusz- tus-korbeli római termelési viszonyok gyümölcse, hanem éles ellentétben állott az akkor uralkodó eszmékkel és átalakította lassan az egész társadalmat. Gondoljunk csak a kötelességről és a munka értékéről szóló tanra, a rabszolgaság lassú megszüntetésére, a női nemnek alacsony sorsából való fölemelésére, a család ujjászerzésére, a keresztény szeretet és irgalmasság számtalan intézményére. Ezek mind olyan társadalmi és gazdasági alkotások voltak, amelyeket legalább oroszlán részben a keresztény vallási eszme és érzület hozott létre. De nem lehet szemet hunyni azon a hatalmas átalakító hatás előtt sem, melyet Európa gazdasági életére a kereszteshadjáratok gyakoroltak, melyeknek fő indító oka kétségkívül az volt, amit Vörösmarty oly szépen fejez ki halhatatlan Vén cigányában: Háború van most a nagy világban Isten sírja reszket a szent honban . . . A gyönyörű francia székesegyházak egyik nyugati tornyát rendesen „tour de beurre“-nek „vajtoronynak“ hívják. A szentszék ugyanis fölmentette a hiveket a vaj böjti használatának tilalma alól, ezek viszont adakoztak gyönyörű templomuk tornyának Kávét legjobbat és legolcsóbban beszerezhetünk BeÉő Sándor kávékereskedőnél Szatmár, Kazinczi-utcza 16. „ MOKKA “ keverék czégem különlegessége 1 klgr. 4‘40 korona. Villany erővel pörkölve u
