Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-06 / 10. szám
XXI. évfolyam Szatmár, 1912. márczius 6 * \j 10. szám HETI SZEMLE / , \ V POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. 'íi ELŐFIZETÉSI ARAK: Egy évre — 8 K — f. I Negyedévre — 2 K f. Félévre — 4 „ — „ Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár. Felelős szerkesztő : VARJAS ENDRE. Laptulajdonos A SZATMÁR-EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a Pázmány-sajtó czimére (Szatmár, Iskola-köz 3. sz.) küldendők. 4 4< xoT Pályázati hirdetések egyszeri közlése 5 kort ' Nyilttér sora 40 fillér. A lap megjelenik minden szerdán. IP. Buttykay. Szatmár, 1912. márczius 5. (+) Hétfőn valami nagy krízis láza szállt át a lelkeken és tüzével ölt, égetett. Pusztító mikrobákat ölt meg, amelyek sekélyesitették a lelkeket. És a mint ez a tűz végigperzselt százaknak szivén, agyán, mintha egy lobogó lángtengert láttunk volna egy pillanatra. Felejthetetlen, csodálatosan nagyszerű látvány lehetett ez — az égieknek. Nagy, égő tüzek villogtak föl a mennyre. Ilyen lángözön a maga fénylő utjával oda „a távol, messze, elérhetetlen örökkévalóságba“ ma ritkán rajzolhatja meg ragyogó ivét az égboltozaton. Az a hétfői est az eget gyönyörködtető transparensével a lelkek kivilágítása volt. A mély gyönyörűségek ilyen elragadtatásában még nem láttuk akkora imponáló tömegét az embereknek, mint hétfőn. Egy város vett nagy lélokzetet, ivott az „élet vizének“ mámorositó cseppjeiből, megdobbant a szive. Mondhatjuk ezt, mert ekkora előkelő közönség itt Szatmáron még nem gyűlt egybe. És különösen nem gyűlt egybe, hogy oly mély, oly nagy igézete alá kerüljön a kiváltságos művésznek, aki játszani tud mély- titku húrjain az emberi léleknek. P. Buttykay csodálatos dolgokat miveit. Mert ő alakított, gyúrt, faragott, olvasztott és kovácsolt a lelkeken. Beszéde a hatalmas hódítók győzelme volt agyakon, sziveken. Ez a franciskánus mintha megérttette volna velünk Assisi szt. Ferenczet, a legszebb legendák hősét, az ég troubadourját. Aki, ha a köveknek beszélt, azok is megéledtek. És megérttette velünk azt is, milyen óriási hatalom a szó. De csak ilyen kiváltságos orator ajakán. A kinek beszédéből kiéreztük a nyelv minden erejét, a hang minden szépségét. Zene volt ez a beszéd. Orchestrum. Orgona zúgott, harangok kongtak-zengtek, nagy, édes muzsikák citerái pendültek, énekek melódiái hullámoztak ennek a szónoknak nagyskáláju hangjában. A hallgatása magír zenei gyönyörűség volt. És a mit mondott! — Ezek a szavak nem is szavak voltak. Jöttek mint a szél zúgása. Robbantak, mint a menydörgés és fénylő özönnel világítottak, mint a villámlás. Pörölyök voltak, amelyek szétzúzták a földhöz kötött elmék bilincseit. Zuhatagok, lavinák voltak, a melyek a magasból gördültek alá, rá a mi elménkre, a mi szivünkre, hogy elöntsenek bennünket az örökkévalóság bölcseségével. Es egyszerre utat találtak mindenkihez. Ennek a geniális szónoknak kulcsa van minden szívhez, minden agyhoz. Mert bejutott minden szívbe, minden agyba. Férfias, nemesen classicus arcza, finoman iveit homloka csodálatos szépségben tűnt fel a szegénység kötéllel átövezett, barna csuhájában. Gesztusai drámai elevenitéssel érzékeltettek meg titkosan mély gondolatokat. És mi, áradásában a nagy szépségeknek, megittasultunk e tüneményesen nagy, kiváltságosán egyéni, mindenkitől különböző orator kincsömleszíő beszéde alatt. — Valóban kulturesemény volt P. Battykay beszéde az Oltáregyesület hétfői estjén. Az Oltáregyesület pedig mély hálára kötelezte városunkat, hogy rendezte első estjét és azon megismertetett bennünket P. Buttykayval. Maga ez az egy est az Oltáregyesületet városunk szellemi és társadalmi életének egyik legelőkelőbb szervezetévé tette. * P. Buttykay előadását gyorsírói feljegyzéseink nyomán a következőkben adjuk: A történelmi materializmus némely zátonyai. i. Akik a német szociálista irodalom termékeit figyelemmel kisérik, néhány évvel ezelőtt olyan szellemi bajvivásnak lehettek tanúi, mely egy-egy moliére-i jelenet kaczag- tató komikumával hatott. A „Vorwärts“ 1903 évi október 4-iki számában a bíráló hibáztatja Cathreint „Der Sozialismus“ czimü könyvé nek azon helyeiért, ahol a szerző a bölcseleti materializmus nélkülözhetetlen alapját tünteti fel. „Az a kérdés“, Írja többek között a bíráló, „filozófiai materialistának kell-e lenni az embernek ahhoz, hogy történelmi materializmus hive lehessen, s e kérdésre a szoczia- listák egyértelmű nemmel felelnek“. Embarras de richesse-ben vagyok, a bőség zavarát éry zem, midőn e helyzet kiapadhatatlan komikumának legalább főbb mozzanatait kiemelni akarom. Azt a következetlen, élemedett, sokat tapasztalt hölgyhöz illő álszemérmet hozzam- e föl, mellyel a bíráló a bölcseleti materializmus látszatát elhárítani igyekszik a szocziá- lizmustól, a történelmi materializmussal ellenben valósággal dicsekszik ? Vagy azt a struccmadárra emlékeztető gesztust kell napfényre állítanom, amellyel szerző úgy tesz, mintha nem látná, hogy duzzad a német szoczialista irodalom a legvaskosabb materializmustól, s azt hiszi, hogy ugyanekkor mi is megvakultunk ? Valóban, ha szabad a gyümölcsről a fára következtetni, amelyen termett, akkor lehetetlen a történelmi materializmus termő helyét másutt, mint a bölcseletiben keresnünk. A történelmi materializmus tanítása szerint semmiféle állandó érvényű, poli tikai, jogi, bölcseleti, erkölcsi és vallási eszméink, tételeink nincsenek, hanem valamely kor összes e nembeli eszméi, mondjuk szellemi műveltsége, vagy, hogy divatos kifejezést használjak : ideológiája nem egyéb, mint gyümölcse, terméke, sarja azon korszuk termelési viszonyainak. Marx Károly a történelmi materializmus megalkotójának sírjánál barátja Engels, igy beszél: „Valamint Darwin a szerves természet fejlődésének törvényét, úgy fedezte föl Marx az emberi történelmét. A közvetetten anyagi életeszközök termelése s ezzel együtt valamely népnek vagy korszaknak gazdasági fejlődés foka képezi az alapot, amelyből az állami intézmények, a jogi nézetek, a művészet, a vallási fogalmak kifejlődnek s amelyekből azokat megmagyaráznunk kell és nem mint eddig vélték, megfordítva.“ Ugyancsak Engels idézi és magáévá teszi Feuerbach mondását: „Nem az anyag a szellem alkotása, hanem maga a szellem nem egyéb mint az anyag legfőbb terméke.“ Mindjárt hozzá is teszi: Das ist natürlich reiner Materializmus.*) Valóban, aki a történelmi materializmus reczeptje szerint mindent, amit szellemi kultúránk bemutathat, az anyagi termelési viszonyokból származtat, az nem lehet más, mint materiálista, akár vállalja ezt a nevet, akár nem. Elmésen mondja egy nagy ideálista, dicsőséges Aranyunk: „miattam Viselje bárki azt, amit szeret, Az igaz név elébb utóbb kipattan, S minél több névvel és czimmel takarják, Annál hamarább kiüti a szarvát..." (Bolond Istók. * * * E czikkben nem a bölcseleti materiálizmus czáfolatát, sem a történetinek rendszeres taglalását akarom adni; mindössze aforisz- tikus módon rá akarok világítani azokra a zátonyokra, melyeken ennek a ma nálunk annyi garral hirdetett elméletnek hajója megfeneklik Először is tehát leheséges-e és hogyan valamely adott kor egész szellemi műveltségét az anyagiból származtatni és levezetni ? Erre a kérdésre a történelmi materiálizmus szóvivőinél sehol sem találunk világos érthető feleletet. Némelyek azt mondják, az egész ideológia nem egyéb, mint a gazdasági viszonyok, a termelési viszonyok tükörképe az emberek fejében. Csakhogy a tükör, akár viz,- akár üveg, akár ércztükör, egyébre nem képes, minthogy világosabban, vagy homá*) Engels. Die Entwicklung des Socializmus von der Utopie zur Wissenschaft. 1891. 18. I. Lapunk mai száma IO oldal.
