Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-25 / 52. szám
HETI SZEMLE Szatmár, 1912. deczember 25. Nos ! és ha a gyöngébb idegzetüek ked véért még megjegyzem, hogy az „arany ábécé1* „ty“ betűje alatt az van irva, hogy: „Tyúk a kakas felesége, Polgárilag egybekelve.“ Úgy tényleg belátják, hogy a kakas és az ember élete össze vannak forrva. De fontos szerep jutott a kakasnak az emberi nem történetében is. Szent Pétert háromszoros tagadására a kakas figyelmeztette. Mikor Néró császár Rómát felgyújtotta, a tűz keletkezésekor a nagyvárosban senki sem volt ébren, csak a császár és a római kakasok. — V. Károly császár szobájában nem „vekkert“, de kakast tartott, ez ébresztette fel őt a legnagyobb pontossággal minden reggel és pedig minden — felhúzás nélkül. II, Eduard angol király, aki hajdanában büszkén vágtatott fakó lován, valahányszor kakast látott — elájult; mig a nagy Napolenról köztudomású dolog, hogy udvarában több ezer kakast tartott. — Schiller legszebb költeményeit kakas szó mellett irta és nemcsak a „Times“ hanem a „Heti Szemle“ szerkesztője is kakas szóra hajtja álomra fejét; a bosnyákoknak pedig mai napig is legnagyobb gyönyörűségük a kakasviadal. Ezek után engedjék meg, hogy áttérjek a tulajdonképpeni tragédiára. Életemben sok ka kassal volt dolgom, illetőleg összeköttetésem, de a legnagyobb részvéttel mégis tárczám hősére a Friczi kakasra gondolok. Az ő emlékét a legnagyobb kegyelettel őrzöm meg emberi korom legvégső határáig. — Ismeretségünk a tibai plébánia udvarán egy verőfényes, szép, nyári nap reggelén kezdődött. Bár „pertut“ nem it tarn vele, mégis az első látásra én őt lefricziz- tem, akarom mondani letegeztem, ő meg viszont engem oldalvást tartván fejét „feltenéee- getett.“ Barátságunk a mai barátságok általános mintájára úgynevezett „érdekbarátság“ volt, amennyiben Frici csak azért kereste a társaságomat, mert mindig valami ennivalót kapott, én meg azért adtam neki holmi jó falatokat, mert nagy örömmel töltött el az a kannibáli gondolat, hogy előbb-utóbb meg fogom enni a Friczit. Sajna ! amint a végén kisül, számításom balul ütött be ; erről pedig sem én nem tehettem, sem pedig Friczi nem volt az oka, hanem a — főnököm. A dolog úgy történt, hogy párbérszcdés irányában a főnökömmel egy kirohanást intéztünk nemes Szobráncz városába. Hogy mint folyt le a párbérszedés, az teljesen mellékes, de a befejezés, az már döfi. Grand ebéd várt bennünket az áldott emlékű Csuha Miska bácsinál. Tudják-e — kérem — ki volt az a Miska bácsi ? A megtestesült magyar becsületesség; nemesen érző szív ; rajongó ragaszkodás őszinte szent hitéhez ; kiváló paptisztelet; a megszorultak hü és érdeknélküli segítője ; minden áldozatra kész jó barát; kimondhatatlan vendég- szeretet : ez volt Miska bácsi. Hogy egy ilyen ember asztalánál csak jól találhattuk magunkat, az világos: mint a hogy a mi párbéres ebédünk is majdnem az estéli szürkületig tartott el. Nem is igen akart minket útnak ereszteni a jó, öreg ur, de hát mennünk kellett. Javában bucsuzgattunk a szánkónk mellett, amidőn egy pillantást vetve az udvarra, önkénytelenül is igy kiáltottam fel: — Tyü 1 A kiskésit, e má’ beszéd! . — Mi, mi az ? kérdé főnököm. — Tessék csak nézni, micsoda egy remek kakas! Ott állt előttünk nem messze egy hatalmas orpington; büszkén, hegyesen, csak úgy fitymálva nézett reánk, mintha azt akarta volna mondani: „szegény legények!“ — Hallod e Miska! add nekem azt a kakast, hiszen párbért úgy sem fizetsz; — szólt főnököm, miután előbb rövid, de annál szakértőbb pillantást vetett a kakasra. — No, hogy a farkas rúgjon meg papom, — fakadt ki Miska bácsi. Ha már egyebet nem tudsz tőlem kérni, hát ögye a manó. Jancsi! Jancsi! No csak gyere elő, fogd meg a Samut, tedd be a szánkóba. Három perez sem telt bele és mi sebesen vágtattunk haza felé most már Samúsostól. — Gyújtson rá jó fiú! szólt főnököm, alig hogy megindultunk és megkínált egy ve gyes-külföldivel. A Miska bácsi sok regalitásza után jól esett ez is, annál is inkább, mivel hogy — potya volt. De alig tettem egy szippantást, eszembe jutott a Friczi. A fent vázolt modern baráti viszony és a kannibáli gondolat kapcsán meg is kérdeztem a főnökömtől: — Fő ur! mi lesz a Friczivel? — Mi lesz? . . . Befogjuk egy kicsit jobb kosztra, azután megesszük. Becsületes kakasnak úgy is az szokott lenni a vége. — Persze, hogy persze — mondám — sok is egy udvarba két kakas. — No, soknak éppen nem sok, de tudja jó ember . . . folyton csak verekednének. — No ! — gondolám — Friczi, teneked is befellegzett. Amint hogy már másnap nagy busán nézett rám ketreczéből; egy „saját kérelmére“ nyugállományba küldött generálisnak sem lehet fájóbb tekintete, mint a minő a Friczié volt. De hát! Kakas sorsa a — fazék. Kuraszeriileg hízott Friczi vagy két hétig, de póttartalékos állapota sehogy sem volt ínyére. Szabadság után epedett : verte-vágta szárnyával ketreezének oldalait — eredménytelenül. Azaz hogy még sem. Időközben sürgős ügyeim elintézésére egy pár napi szabadságra mentem. Ez alatt egy jó ködös reggelen főnököm szobájából éppen arra jött ki, hogy a dédelgetett orping toni Orpington Samuval egy másik kakas kegyetlen párbajt viv, mig a tyukközönság nem hétköznapi kotkodácsolással kiséri a kakasí nézeteltérések lovagias elintézését. Idegennek nézvén a börtönéből véletlenül kiszabadult Fricit, ellenkezést nem tűrő szigorú hangon odaszólt a cselédnek: — Mari 1 Nocsak üsd le azt a kakast; akasztani való, mit fog itt verekedni! A parancs — parancs; a mi Marink sem volt rest. Nagy sebtiben előkeritett egy alapos husángot és se szó, se beszéd, odagyujtott a Friczinek. Meg se nyekkent szegény ! Abban a minutában megdöglött. — Úgy ni jó jány! — szólt főnököm. Ezt becsületesen eltaláltad. Nem is hittem volna. Most már lökd ki az árokba azt a bitangot. És szegény Friczi az árokba és nem a fazékba került. Pedig hogy becsületes kakas volt, arról halálig kezeskedem. Talán harmadnap e zord drámai jelenet után vígjátéki hangulatban kerültem haza. Tartozom az igazságnak azzal a kijelentéssel, hogy a távolban mindenre és mindenkire gondoltam, csak a Fricire nem. Hiába! Ami igaz-igaz. Nagyokat lódítva beszéltem el vacsora alatt állítólagos úti kalandjaimat és főnököm szó nélkül hallgatta azokat. Csak az étkezés végeztével szólalt meg : — No jó fiú ! annyit füllentett, hogy ezt szárazon nem hagyhatom. — Kérem — fordult a háziasszonyhoz — a tisztelendő ur idehaza van ; holnap tessék leölni a kakast, legalább jó levest eszünk. — Micsoda kakast? kérdé a háziasszony nagy csudálkozással — Hát a Friczit, — szóltam én. — A Friczit! Hiszen a Friczit Mari agyonütötte, ki is lökte; maga a főur parancsolta. —- Oh a szamár! Hát nem volt neki szeme ! Az igaz, hogy az ökör ökör marad — mordult fel főnököm. Én meg, megtudván a rideg valót, egy sokat mondó, nehéz sóhajt bocsájtottam Friczi után. Tanulság : Atyámfiái! Kappant hizlaljatok . . . Kappant és nem kakast. 13 A legszebb rózsa. — Suonio finti költő után. — Szép virág a rózsa, derült napra kelve, Amint harmatcsepptöl kicsillog a kelyhe, Oh, de láttam szebbet, sokkal ékesebbet, Harmatos rózsák közt a legeslegszebbet . . . A harezmezőn szerle reggeltől estvélig Dörögtek az ágyuk. Egészen az égig Hallatszott a hörgők halálorditása, Győzelem kiáltás, vad félelem, lárma. Jött egy ifjú leány ki a csatatérre, Mindenik katonát remegve megnéze. Egyszer csak megállott s lerogyott egy testre. — Körötte a hóban vérrózsa volt festve. S amint a lány nézte, szeméből egy könnycsepp Épp a vérrózsának közepébe csöppent. S ott virult ott égett — mit valaha láttam —■ A legdrágább harmat legszebbik rózsában. Gazdag Lajos. A vasúti missiöról. ' A Kath. Háziasszonyok Orsz. Szövetsége igea szerencsésen nemcsak elméletileg, de gyakorlatilag is közreműködik a cselédkérdés rendezésénél. Kiindult pedig azon helyes elvi alapból, hogy a cseléd-kérdést szociális kérdésnek tekinti, megoldásának nyitját pedig a felebaráti szeretetben találta meg. Szükségképen és erős meggyőződéssel hirdeti működése, hogy a szeretet felebaráti parancsa az ellentétes osztályok kiegyenlítődését hozza létre. Ézen szociális czél elérésére szervezte a vasúti missziót, melynek hölgytagjai a pályaudvarokon fehér-sárga karszalagjaikról azonnal felismerhetők, hogy már az állomáson támogatást nyújthassanak a cselédeknek. A szövetség intézetében tiszta s olcsó ellátás várja az övéitől idegenbe szakadt cselédeket s módjában áll ott szolgálatba is szegődni. Legszebben igazolják azonban a működést és a sikert a rideg számadatok, melyeket a szövetség eddig elért s amely hisszük, hogy csak záloga a később elérendő nagy eredményeknek. Az adatok szerint: a vasúti misszió utján 1911. május havától 1912. november hóig a budapesti keleti pályaudvaron délelőtt 211, dél után 186, a nyugati pályaudvaron délelőtt 200, délután 180, az ideiglenesen működött kelenföldi és déli vasúti pályaudvarokon 141 cseléd érkezett az intézetbe. Ezenfelül körülbelül 100 esetben szolgált a vasúti misszió útbaigazítással a hölgyeknek. Közel 1000 egyén nyert tehát erkölcsi és anyagi támogatást az intézet humánus működése folytán. Az adatok szerint az ország legkülönbözőbb vidékeiről, különösen azonban a közelebb eső alföldi helyiségekből keresik fel a szövetséget a cselédek. Eléggé nem méltányolható jó hirt és becsülést visz az a külföldi nő a szövetségről, ki a vasúti misszió mindig előzékeny útbaigazítását csak egyszer is igénybe vette. Sajnálattal észleljük azonban, hogy a lapok nem ismertetik eléggé a szövetség ideális törekvéseit, sőt még a főtisztelendő papságtól, tanítóságtól s népszövettégi szervezetektől sem részesülünk elég pártolásban. Támogatásukat főleg a szövetség intézetének ismertetésében kérjük s hisszük, hogy a katholikus szervezetért mindent meg fognak tenni. Meg kell értetni ugyanis a szolgálatba jövő cselédleánnyal, hogy a szövetséget, annak szocziálís törekvései s nemes czéljai szerint bírálják meg. Aki Igazán finom, kényelmes, elegáns és tartós honi gyártmányú lábbelit akap vásárolni, 9 az forduljon bizalommal Yuja Jánosul Szatmár, Deák-tér ■ (Keresztes AndráB-féle ház), m alti dúsan felszerelt ozipö-raktárában csakis valódi finom borból a már is világhírű hazai gyárakban kásztilt ezlpö- ket és csizmákat nagyon Is verseny- képes árakban hozza forgalomba és fizletéból minden olesóbbrendil készítményt, a szokásos bőr- és talputánzatokat telj esen kiküszöbölte, s akinek árui csinosság dolgában is párját ritkítják. Kívánatra mérték után bármilyen kivitelű czlpők és csizmák is készülnek.
