Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)

1912-12-25 / 52. szám

.HETI SZEMLE

Szatmár, 1912. deczember 25.

2

tását, áldozatait már reánk rakta a mindenféle uzsora.

Foris pugnao, intus tiinores, kívül háborúk, belül félelmek, mondta sz Pál. De ne feledjük, hogy egy széteső birodalom, a megingott társadalom kellő közepében mondta, ahol közbiztonság, önzetlen erő, erkölcs épen olyan kevés volt, mint a mi világunkban.

Ezen a mi felhős egünkön is ugyancsak meggyűlt a villám, a szélvész, a zivatar és ugyancsak kevés vigasztalásnak mutatkozik a szenvedők számára, hogy szélvész és zivatar után kiliszlulás szokott következni.

Mert hiszen pusztító zivatar nélkül is kitisztult egykor a kereszténység LJrának szent születése nyomán. És viharokat felidézni a mi egünkre csakugyan nem állt ér dekében senkinek,csak épen annak a keresztényellenes korszellemnek, mely a karácsony sz. ajándékait, vállvetést, békeséget, a legkisebbre értékeli s az emberiséget az egykori értelmi és szellemi nyomorúsághoz akarja visszavinni.

Ha valamikor volt egy idő. mikor az isteni üzenet: Dicsőség, bó- keség — az embereket komoly elhatározásokra hangolta, az idei karácsony bizonyosan az. Hogy ami állami és társadalmi berendezkedésünk keresztény s mi mégis a keresztény szellem ellen élünk és széthúzunk; hogy mi ünnepiünk békeséget, kereszténységet, karácsonyt, de vajmi kevés belső és igazi értéket tudunk felmutatni dicsőségül az Istennek s a magunk örömére,

ben lelketlen hipokriták. Ezek nem tudják, mi a lelkiismeret. Nem tudják mi a hit, mi az imádság.

Pedig a léleknek békessége és megnyugvása a legtisztább, legigazabb boldogság. A hittől nyer a lélek békességet, a hit ad neki reményt s a hit tanitja meg szeretetre, s aki hinni, remélni és szeretni tud, boldogtalan nem lehet soha. Oh csak hitétől ne fosszátok meg az embert, csak lelke szentélyét ne dúljátok föl erőszakosan. Hagyjálok meg . számára azt az utolsó fénysugarat, ha a kegyelet és eszmény minden tárgyát és emlékét ősszeromboljátok is körülötte s ez az egy sugár a lélekben boldoggá teszi a legnyomorultabbat is.

S ha óhajtanátok olykor lélekben igazán boldogok lenni, ha óhajtanátok — mint sejtem — egyszer-egyszer hinni azokban is, amikben tán valamikor hittetek: nézzetek kis gyermekeitek kipirult arczára, tekintsetek csillogó, ragyogó szemeikbe ott a karácsonyfa körül, legyetek legalább ezen az estén velük együtt gyermekek — s megtanultok tőlük hinni.

Márkus Béláné úrasszony bájos, szép terjedelmű, iskolázott hangjával valósággal elragadta a közönséget, mely a művésznő mindkét számát (Mária ének és egy másik dal) zajos tetszéssel fogadta. A zongora kíséretet Hermann László igazgató látta el. Aranyos ember érte.

Nagy dicsérettel említjük meg Sugár Béla IV. é. tanítójelölt szereplését, aki Vá- radi Antal „Jézus a vándor“ ez. költeményének pompás előadásával nagy sikert aratott.

Megszokott megérdemelt tapsokat kap tak a kispapok összevágó, gondos éneklésükért.

Az utolsó előadás Újév utánra eső első vasárnapon lesz. Előadó: Sándor Vencze kir. kath. főgimn, tanár. (mm.) dr.

megnyugtatására, ez szörnyű és kínzó következetlenség, mely ellen ki kell huzni azt a fegyvert, mely- lyel két évezred óta mindig élt sebei gyógyítására a müveit világ, a teljes és következetes keresztény élet és szellem eszközeit.

Az evangélista e karácsonyi hitek előkészítésére Tiberiust, Pontius Pilátust, Heródest czitálja az üdvözítő elé. Ezeknek a világát, a mamikról megfeledkezett nagyokét, a hitetetlen hatalmasokét, ezéda er- erkölcsüekét akarja az isteni Üdvözítővel porba „sújtani. És szegényeket vezet az Üdvözítő imádására.

így az evangélium, az emberiség mestere, mely minden kornak szól.

Nálunk is az érzelmi élet azon vezéreire, akik hit nélkül, erkölcs nélkül, keresztény szellem nélkül vezetik a népet, kell, hogy az első csapást mérje az ünnep, a keresztény eszme. Lássák be, hogy az értelmi osztály, melytől a nép leikébe erő és öntudat árad, tekintélyt, erőt csak az által biztosit magának, ha népünk szellemét osztja, ha együtt éli a néppel a keresztény élet praktikáját, ha hódolni és imádkozni fog Ura előtt és keresztény felfogásban vezeti azt a bármilyen kicsiny kört, családot, hivatalt, melyben Ura szolgálatait várja.

Csak keresztény szellem és élet által, csak keresztény cselekedetek által adhatunk dicsőséget Istennek, igaz békeséget-önmagunknak.

Az elvek hősei. Nekünk is részünk van olyan épületes látványban, hogyan lehet máról-holnapra megfordítani a köpenyeget. A radikálisok tábora — úgy látszik — nemcsak Szatmáron, de az egész országban ilyen, az elveket hamar felej.ő legénységből áll. Ezt látjuk a háborúval szemben való viselkedésükből. Mert lehet-e érteni hogy a forradalom dicsőítői, a pisztoly, a lámpavas, a rombolás árendásai a béke olajágas lovagjaivá válnak ? Mióta irtóznak annyira a vérszag- tól, a puskaportól ? Mert hisz eddig azokban kéjelegtek. Vagy már elfelejtették az annyira magasztalt véres utczai tüntetéseiket ? A sok golyójárta szivet, kettéhasitott koponyákat, a sok-sok rombolást, pusztítást ? Hisz az utóbbi évtizedek összes társadalmi vérengzései az ő kontójukra Írandók. És ezzel a kontóval eddig dicsekedtek, büszkélkedtek, iparkodtak növeszteni. És most ezek a következetlen kaméleonok szidnak mindenkit, aki nem ordít akkorákat, mint ők, akik nem gazembereinek le mindenkit a háborúért, mint ők. Lebunkózni valók vagyunk, mert Kunfiék- nak, a Népszaváéknak nem irtunk memorandumot a béke érdekében. A béke érdekében tanúsított lanyhaságunkért gyomron kell lőni bennünket. Az egyházat meg egyszerűen ciankálival kellene átutaztatni a másvilágra, mert hát nem veri a mellét féltéglával, no meg azután elvei is vannak. Ilyen vörös posztótól pedig ma dühöngeni szoktak. így a világot felforgató, forradalmi, romboló, lámpavasas, bunkósbotos szocziál- demokrata párt. Békepárti, mert igy diktálja az üzlet, békeszerető, mert most ez hozza a perczentet, a vezérek úri életére a garasokat. Hazaszeretők, mert ma keresleti érdek, mert a hazátlan bitangság részvényeinek értéke ma nagyon leszállt. Az ügyes börziáner tudja mit csinál. Az elvek börziánere azonban utálatos és megvetendő.

Ellenséges irányzatok támadásai és a keresztény magyarság.

Budapest, 1912. decz. 22.

A ki napjainkban mélyreható tekintettel vizsgálja meg összes vonatkozásaiban a magyar közéletet, az igen nagy jelentőségű evő- lueziók hullámait látja nap-nap után szeme előtt elvonulni. Magyarországon ma mozgásban van — úgyszólván — minden. Mozog a talaj, az ingatlan föld, a nemzet lábai alatt. Folyton váltakozó hullám-gyürükben mozognak a társadalmi felfogások. Esendővé, ingataggá vált az erkölcs, ingatják a keresztény hitnek és bátran mondhaljuk minden hitnek, alapjait. A nemzet pusztításig liberális közgazdasági berendezésünk szerencsétlen birtokpolitikánk folytán ingóvá tett magyar földet, egyfelől a nemzeti szempontokat, a jövő érdekeit nem ismerő üzérkedés, másfelől a rendszeressé vált nemzetiségi térfoglalások, a keresztény vallást és keresztény szellemet a hitetlenség, a monizmus és az u. n. „szabadgondolkodók“ által előtérbe tolt „czélszerüségi ethika“ hullámverései csapkodják.

Két sziklát ver leginkább az ellenséges hullámcsapások özöne: a keresztény egyházat és a magyar nemzetet. Ezeket az ezerév munkájával és küzdelmeivel, a nemzetnek vérével és verejtékével hazánk és az emberiség részére megőrzött történelmi nagy értékeket.

Az erjesztő és bomlasztó irányzatok és gondolatok forrongása közt folytonos támadásnak izzó hevében pedig ott állanak: a keresztény hit, a keresztény erkölcs és a magyar nemzeti egységnek előttünk oly nagy jelentőségű eszményei.

És hogy a megdöbbenés nagyobb legyen, a látszat azt mutatja, mintha a jelzett nagy értékeket ostromló irányzatok lennének immár túlsúlyban. A hangok sokasága, a lárma ereje, a sajtó és irodalom tágas mezőiről felhangzó rikoltó hangzavar, tápot látszik nyújtani ennek a megítélésnek.

A rósz értelemben vett, hazát és Istent nem ismerő socziálizmus szakszervezetei, a „szabad gondolkodók“ ankerközi testületéi, a galileisták s egyéb progressivek és radikálisok tömege, a nemzeti és vallási irányzattól eltért szabadkőműves páholyok szellemi irányítása mellett, mindezeket a nagy értékeket akarják elpusztítani, a nemzeti lét ezen alapjait igyekeznek romba dönteni : a hang erejével, a portyázó támadások sokaságával igyekezvén pótolni az elfogadható érvek hiányát, a meggyőző okok erejét.

Bár a legkevésbbé sincs okunk kicsinyleni a támadó ellenfelek erejét, a veszély nagyságát, mégis az összes erőviszonyokat nyugodt megítéléssel számba véve megnyugvással állapíthatjuk meg annak a ténynek igazságát: hogy ma még a destrukciónak ellenséges irányzata nincsen túlsúlyban. Az ellenkező látszatot ezen irányzat szervezettsége, jól kiszámított támadásainak sokasága 8 a nemzeti keresztény elemek szervezetlensége és közönye kelti. Ma még — nagy örömünkre — a nemzeti keresztény elemek vannak felül, de széllyel szórva, ez idő szerint elernyedve, szervezetlenül. Érőt vett rajtunk a pillanatnyi csüggedés, bizonyos meghökkenéssel szemléljük a példátlan támadásokat nemzetilétünknek azon legdrágább kincsei ellen, a melyekről még csak nem is olyan régen azt hittük, hogy immár dogmákká jegeczesedtek az ezer éven át kiállott tüzpróbáknak s a meggyőződésnek erejétől. El lehetünk készülve arra: hogy a bomlasztó irányzatok tömegesen fogják toborozni híveiket azok sorából, a kiknek nemzetünk előbb emberségesen menhelyet, azután testvéri szeretettel hazát és a miénkkel teljesen egyenlő polgári jogokat adott s a kik előtt, a szó szoros értelmében esztelenül liberális közgazdasági rendszerével az anyagi érvényesülésnek, az óriás vagyonszerzésnek általuk soha nem remélt, szinte példa nélkül álló lehetőségeit nyitotta meg. És el lehetünk készülve arra, hogy saját fajunkból fognak támadni nem csekély számban naiv hiszékenyek, rajongók és romlottak, a kik tetszetős jelszavak által megtévesztve oda