Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)

1912-12-25 / 52. szám

tízatmár 1912. deczember 25.

HETI SZEMLE'

3

állanak az ellenség Boraiba, bogy amazokkal együtt ádáz dühvei támadhassák a nemzeti érdekek mentsvárait és saját maguk alatt vágják a nemzet élőfáját.

De ha a dolog tényleg úgy áll: hogy a nemzet hűséges fiai közönybe merültek, fel kell őket mielőbb rázni a közönyből; — ha el vannak csüggedve — fel kell bennük újból ébreszteni az önbizalmat. Ha szélylyel vannak szórva, össze kell őket szedni, tömö- riteni, szervezni s nekik munkára irányt jelölve a fegyelem erejével, a nemzeti kötelességek előtérbe állításával kell őket közös akaratra, közös cselekvésre indítani. Mindenek előtt fel kell őket ébreszteni a súlyos álomból. Nem egy biztató jel mutatja, hogy ébrednek is. Az országnak hol az egyik, hol a másik részén harsan fel a nemzeti tárogató szava; itt-ott még csak siró panaszló hangon, másutt az ébredő nemzeti erő sza vának bugásával. — Ez a tárogató szó a közös kincsek védelmére szólítja az igaz magyarságot, mely hü a múlthoz s annak megszentelt hagyományai szerint haladva, az évszázadok alkotó munkájával teremtett értékeket megbecsülve, intézményeit a haladó kor szelleméhez idomítva: akarja megalapozni a jövőt. A magyarságnak ez a része megnyugvásunkra, sem számban nem kicsi, sem anyagi, sem erkölcsi, sem szellemi erőben nem jelentéktelen. A magyarságnak ezt a részét összehozni, ellentálló, védő és alkotó munkára szervezni nem könnyű, de nem is lehetetlen. Hiszen ott vannak azok a történelmi nagy igazságok, évszázadok küzdel meinek vérrel megszentelt eredményei, a melyek mindenkor irányt jelölnek, a melyek az összekötő kapcsot képezik, a melyek körül mindnyájunknak tömörülni lehet. A keresztény hit, a keresztény szellem és erkölcs és a hűség a magyar fajhoz, a magyar nemzethez úgy a mint az a múlt viharos szá zadain keresztül, idegen elemeket is felvéve, azokat magába olvasztva, azokkal vérben egyesülve, velők hitben és nemzeti érzésben összeforrva, kialakult. Bástyák ezek, melyekről — ha a várvédő nép uj erőre kap — lepattannak a Jászlak múltat becsmérlő, tör- tónelemhamisitó irányzatai, a Fényes Samuknak az általános zűrzavar és egyetemes bomlás felé vezető u. n. „úttörő“ tanításai; a nemzetiségek kifelé törekvő, nemzet gyengítő forrongásai. Csak össze kell szedni a várvédő népet. Össze kell szedni mindazt, a ki hü, a ki nemzete hagyományaihoz, nemzete dicsőségéhez ragaszkodik; a ki a régi nyomokon indulva tör az uj időknek megfelelő uj ösvényeket; a ki „régi fénynél gyújt uj szövétneket“ a hitnek és a hazaszeretetnek. A kinek eszménye a nyugodt czéltudatos, nemzetének haladását biztositó munka; az egészséges fokozatos haladás. — A ki kellő meggondolással, a nemzet szükségleteinek, a nemzet géniuszának megfelelően, tágítja ki a nemzet intézményeinek épületeit, ha szűknek bizonyultak az idő fo lyamában. És ebhen a meggondolt haladásban nincsen a reakcziónak, a maradiságnak, a haladás ellenzésének egyetlen eleme. Sőt lesz az egészséges haladásnak egyedül biztos módja, melynek utjai tiszták, körvonalai élesen vannak határolva; fmert kétségtelenül bizonyítja a tapasztalás : hogy a természetben ugrás nincsen s hogy csakis lassú, fokozatos fejlődést ismer minden egészséges élő szervezet.

A nemzeti erőtömörités nagy munkájában részt venni, minden öntudatos tényezőnek legelső kötelessége. A hazafias és keresztény szellemtől áthatott sajtó, a magyar politikai, egyházi és társadalmi élet vezető emberei, a hazafias gazdasági és társadalmi szövetségek és egyesületek egytől egyig kiváló munkásai lehetnek ennek a nagyjelentőségű munkásságnak.

Különös jelentőséggel bírna a nemzeti érdekek, a nemzeti keresztény irány ezen védelmi harczában az: hogy a nemzeti politika alapvető nagy kérdéseiben egy nagy nemzeti táborban jöjjenek össze az összes keresztény egyházak és felekezetek. A legjobb szándékkal, a legnagyobb igyekezettel, a legnagyobb lelkesedéssel kellene ápolni azokat a tényezőket, a melyek ezt a nemzeti és keresztény irányú összeforradást munkálni,

előmozdítani, czélhoz juttatni alkalmasak. — Kerülni kellene mindenütt a felekezetieske- dés túlzásait! mert ezek nyitják meg magyar és magyar közt az egyenetlenkedés egyik forrását, ezek nyitják meg magyar és magyar közt azokat a réseket, a melyeken a romboló progressivitás utat talál s megkezdi és folytatja áldatlan bomlasztó tevékenységét.

És van-e alkalmasabb időpont arra, hogy ennek igazságát különösen hangsúlyozzuk a nemzeti élet ezen válságos korszakában, mint most, a midőn tiszta szívvel és lélekkel készülünk ünnepelni a világ Megváltójának születését ? Lehet-e erősebb a kapcsolat as összes keresztény magyarság közt, mint a krisztusi eszme összefoglaló, egyesítő ereje ? Ez az az ut, mely a tömörülésre, a nemzet erejének megsokszorosodására vezet és ez egyetlen egyházat, egyetlen egy felekezetet sem gátol meg abban, hogy belső életében a legnagyobb gonddal ápolja és élessze a hitnek tiszta eleven fűzeit! — A külső érintkezésben azonban sohasem volna szábad egyiknek sem elfelejteni a vérség kötelékeit, a faji, a testvéri, a nemzeti kapcsolatokat. Kötelessége mindenkinek egyengetni az egyetértés, a nemzeti közös czélért való munkálkodás útját, mert ebben rejlik az erő. A nemzeti keresztény erőknek ezen a tömörülésén meg ke I törnie a destruktiv irányzatok minden támadásának. És ez a hatalmas erő már a tömegvonzás törvényénél fogva is. de azonkívül egészséges hazafias szellemnek, a hit tisztaságának hatalmával magához kell, hogy vonja azokat is, a kik vallásra ma még nem egyek vele, de akik a dolgok mélyére ható megfontolás után lehetetlen, hogy be ne ismerjék, hogy rájok nézve — ha már őseik hitétől elfordulnak — a boldogulás útja nem az ateizmus és a momzmus útvesztőiben van, melyek feltétlenül tátongó örvények sodrába vezetik őket, de a teljes beolvadás a magyarságba hitben, eszményekben, érzelem és gondolatvilágban. Ha pedig őseiktől örökölt hitvallásukhoz ragaszkodnak, a mi ellen senkinek jogos kifogása nem lehet, akkor utjok nem lehet más, mint saját hitüket ápolva, de a magyar nemzet keresztény jellegéi — elismerve: a nemzeti eszmények többi részében összeforrni, testvérileg együtt munkálkodni a keresztény magyarsággal, ennek égisze alatt, az egységes nemzeti állam keretében, és el kell ismerniük, hogy ezt erjesztő irányzatokkal gyengíteni, bomlasztó ideákkal a katasztrófa útjára vezetni nem szabad, hanem az ezeréven át kipróbált nemzetfenntartó erőket tisztelve, megbecsülve, a nemzeti kötelességek érzetével felvértezve és fegyelmezve kell tovább vezetni a nemzeti erősödés, a nemzeti haladás tiszta, becsületes utjain — a keresztény nemzeti kultúra legnagyobb magaslataira.

A mikor a karácsonyi szent ünnepek csendjében Krisztus Urunknak áldott születését tisztult kebellel ünnepeljük, igazán érdemes hazafias komolysággal elmélkedni ezen vitán felül álló igazságok felett. Mert ezek az igazságok sem nem katholikus, sem nem protestáns igazságok, hanem igaszságai az egész keresztény magyarságnak, sőt nyugodt lélekkel merem elhagyni a jelzőt, igazságai az egész egységes magyar nemzetnek. Ezeknek megszivlelése az egyetértés áldó szellemét honosítja meg köztünk, erőt fog adni az egyházaknak és a nemzetnek, az Isten és a haza dicsőségére. m.

Ultimóhalasstás a külpolitikában

A háborús veszedelmek elmúltak. A nemzetek kuruzslóinak, a diplomatáknak sikerült elkenniük Európa altestén, a Balkánon azokat a mérges daganatokat, amelyeknek káros anyaga már-már lázba hozta az európai nemzetkolosszus összes szerveit. A békehíreknek bizonyára nemcsak a behívott tartalékosok s a megőszü- lésig szorongatott pénzemberek örülnek, hanem örül minden humánus gondolkozásu ember. Ámde minket még itt is sújt a balsors ; meg- rontja ezt az örömünket is. Mert bár a háború borzalmas dolog, leégés és dögvész egy füst alatt: mégis van rá eset, hogy a háború szükséges, mert vannak gordiusi csomók a nemzetek életében, amelyeket csak karddal lehet véglegesen megoldani. Csak úgy, mint az operá- cziós kés, amely nagyon fájdalmas és félelmes

szerszám, de sokszor csak azzal lehet a bajt orvosolni. — Monarchiánkra nézve az immár másodszor elsimított szerb konfliktus egy olyan fekélyt jelent, amelyet csak karddal lehet le- operálni. Diplomácziai kenésekkel el lehet tüntetni egyik helyről, de az hamarosan kiüt más helyen. Az annexió idején is elkenték, most megint kiújult és egy pár év múlva ugyanaz fog ismétlődni. Mert most m idössze az történt, hogy Oroszországban nem találták elég alkalmasnak a helyzetet a nagy leszámolásra. Szerbia is, Bulgária is holtrafáradtak a török háborúban. Olaszország bolondul komolyan veszi a szövetségi hűséget, mig Anglia és Francziaor- szág mintha savanyúnak találta volna a szöllőt. Várjunk jobb időkre, gondolta magában és ajánlotta Szerbiának Oroszország. Hiszen lesz ez még másképpen is. Egy pár év múlva talpra áll és erősebb lesz mint valaha, a területileg nagyon meggyarapodott Szerbia és Bulgária. Az is lehetetlen, hogy Olaszország sokáig kibírja a jóviszonyt Ausztriával. Romániát is könnyű — a magyarországi oláhok révén — elhidegiteoi a monarchiától. Csak várni kell és — erősen készülődni: fegyverkezni, a rubele két nem sajnálni s a diplomácziával pánszláv agitácziót folytatni — Azt még a külügyi képviseletünk is felérhetné ésszel, hogy ha a helyzet most nem volt alkalmas Oroszországnak, hát akkor alkalmas lett volna a monarchiának. De úgy látszik, Bécsben majd csak akkor fognak az elmulasztott kedvező alkalom tudatára ébredni, amikor majd éppen „legrosszabbkor“ fog jönni az újabb szerb konfliktus. Pedig az a sok száz millió, amibe a két legutóbbi mozgósítás került, megérdemelné, hogy külügyi veze-' tőségünk komolyan gondolkozzék.

Ä pánszlávizmus és a lengyel kérdés.

— Irta- KOVÁCS ERNŐ dr. 1831-ben a lengyel forradalmi kormány elfogta a varsói orosz kormányzó iratait. Megtalálta ezek közt a Magyarországon működő orosz ügynökök terjedelmes jelentéseit. Ez ügynökök már akkor a pánszláv propagandát terjesztették hazánkban.

Az orosz veszedelmet már ekkor felismerték a magyar vezető férfiak. Innen az a nagy rokonszenv a lengyel ügyek iránt 1831-ben, mely több magyar megyének a lengyelek ügyéről szóló feliratában nyilatkozott meg. Kérték e megyék az uralkodót, hogy a lengyelek érdekében lépjen fel.

1863-ban Kossuth levelezésben állott a a lengyel központi bizottsággal, s a lengyel felkelés számára felajánlotta a Moldvában a magyar felkelés czéljáira rejtegetett fegyvereket.

1869-ben gr. Andrássy Gyula keresztül vitte az orosz tiltakozás ellenére is az osztrák kormánynál, hogy Galicziában a hivatalos nyelv a lengyel legyen. Bizonyítják ezt Ziemialkowski akkori galicziai miniszter emlékiratai.

Kitűnik ezekből, hogy hazánkban közel egy évszázad óta érzik az orosz czélokat szolgáló pánszlávizmus veszedelmét s hogy ezzel szemben a lengyel kérdés erőteljes támogatásában találják a kellő védelmet.

Galiczia képezi azt a sánczot, mely elválasztja hazánkat Oroszországtól. Magyarország érdekében áll, hogy ez a sáncz minél erősebb legyen. Ha Galiczia nagyobodik Orosz-Len- gyelország területével, hátvédet fog képezni hazánk részére Oroszországgal szemben.

Ez a kérdés különösen aktuális lett a balkáni háború óta. Ez megnövelte a szerbek önérzetét, étvágyát s a mi szerbeinkre gyakorolt hatását. Erőink egy részét köti ez le egy Oroszországgal vívandó háborúban. Létérdekünk tehát, hogy mi is képesek legyünk Oroszország erőinek lekötésére.

Pedig Oroszország készül ellenünk háborúra, ha nem is a hivatalos Oroszország, de a pánszláv orosz társadalom.

Oroszország belső szerkezete a hódításon alapul. Oroszország kénytelen újabb és újabb hóditó hadjáratokat viselni, mert különben szét- züllik. Ezt érzi az orosz társadalom s ezért szorította a kormányt ezelőtt a japán, most pedig a monarchia elleni háborúra.

Az orosz félhivatalos lapok vitát folytatnak arról a kérdésről, hogy Oroszország egész Galicziára terjessze-e ki a maga igényeit, vagy csak Kelet-Galicziára.