Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-25 / 52. szám
XKI. évfolyam Szatmár, 1912. deczember 25 52. szám HETI SZEMLE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK; Egri évre — 8 K — f. I Negyedévre — 2 K — f. Félévre — 4 , - , Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézmfiiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár. Felelős szerkesztő : VARJAS ENDRE. Laptulajdonos K SZATMÁR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a Páxmány-siajtó czimére (Szatmár, Iskola-köz 3. sz.) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri kdztáae I korona----------------- Nyilttór sora 40 filler. -----------------A lap megjelenik minden szerdán KARÁCSONY. Irta: AVolkenberg Alajos dr. Budapest, 1912. decz. 23. Nem hiába Isten üzente az emberhez, de nem is jelzi méltóbban semmi a szent karácsony misztériumát, mint az angyalok igéje: Dicsőség Istennek — békeség a jó- akaratu embereknek! Evvel a szóval és talizmánnal vonult be a kereszténység a betlehemi fényes mezőkről nemcsak a világnak középpontjaiba, Jeruzsálem, Róma, Athénébe, hanem a szellemekbe és szivekbe, melyek legnagyobb dicsőséget adhatnak Istennek és legméltóbban élvezhetik a mennyei békeséget, melyet Krisztus urunk szent születése, az a betlehemi első, csodás karácsony- éjszaka árasztott a földre. A föld,, középpontjában az ember áll. Őérette van karácsony, csodás születés, kegyelem, megváltás, kultúra, haladás. Az ő szellemét degradálta annyira az ó- és ujpogány világnézet. Korszellem, bölcselet, gondolattalan élet, hogy kereste és szomjazta a méltóbb élet gondolatát és jelszavát, és megtalálta azt Istennek üzenetében: Dicsőség az Istennek! Az övé, neki adjon dicsőséget az élet, a munka, az erény, az erőfeszítés, a műveltség. És az ember érezte olyan ki- aszottnak, sivárnak szívé!, hogy isteni ajándékot várt és kapott eny- hiiletül abban a békeségben, mely az Ur szent születésének órájában átfogta a földet s békés, boldog imádókat vitt Betlehembe az Urnák trónja, jászola elé. Amit az egyház tesz, amit a kereszténység hirdet, mikor kará- csonyról-karácsonyra mindig megszólaltatja az Urna«; Hiesősóges, bé- keséges üzenetét a világban, az az emberiségnek malasztos ösztöne is. Az életlélekzettelen futásában megáll egy pillanatra s amint lelke sze- szegénysége engedi, dicsőséget akar szerezni az Istennek hangulata, meghatottsága, imádsága által és békeséget önmagának jótékony szeretet, gyermeki örömök édessége által. Ne rontsa a lelkeknek ezt a szent hangulatát még az a felhős ég sem, mely alatt a mennyei békeség szent éjszakája most reánk borul. Sanyarú esztendő végén gazdasági és kereskedelmi válságok nyomorgatnak bennünket. Száz és száz vállalkozó, iparos, kereskedő, pénzintézet nyakán halálosan szorul a hurok, mint már a deczember eleji statisztika mutatta. Őrületig űzött testvérharczok kínoznak bennünket. Két típus a színen. Egy neki dühödött államférfi és egy lövöldöző zsidólegény. Durvaság és affektálás. Elbizakodottság és színlelés. Hős, akire üres golyóval lőnek és egy éretlen ember, aki elhiszi magáról, hogy neki meg kell halni a hazáért s azért lő, de — másra. Egy „részeg kappan“ és a még ittasabb pretoriánusok — és egy esküdtbiróság, mely merénylőket szálvál. Ezek az 1912. év karácsonyán Magyarország szomorú nevezetességei. Háborúk réme áll előttünk, melyeket még trónok kárpitjai takarnak, de amelyeknek terhét, zaklaA csata estéje. — Letonte de Lisle. — Fordította: Magyar Balint. Mint kemény part ellen a feldühödt tenger, Úgy indul a harczba a harczosok ezre, Bódultán, lihegve, golyótól sebezve, Nagy, vad üvöltéssel teli fergeteggel. A földet piros vér reggel óta festi. Búzatáblát, szőlőt liporva-taposva Nyomul a hatalmas emberfalak sodra Előre!. . . előre !. . . meghalni . . . elesni ! . .. Vad vér-ölelésben már összetapadnak. Ajk az ajkat éri, szem a szemre bámul. Lázt kap az ölővas a vér hab szagátul És a fegyveragyhoz agyvelők ragadnak. Győző és legyőzött, lovas, gyalog-dandár', Összevegyül; sápad, vadul remeg ajkok Görcsökbe szorul a kéz; ezer fog csattog És ezer halottra néz a halál sandán. Színtelen arczokat mosva hull a zápor, Legurul a véres lejtőn ömlő cseppje, Vész-madár-sereg zúg felettük kerengve . . . Jön a rémes éjjel — s belevesz a tábor. Nem kiáltanak már és már nem hörögnek. Elesett hulláktól domború síkságon A nap itt felejtett egy-két sugarától Holt-ölelkezésnél már nem látni többet. Csak a nagy mészárlás kellős közepében Emelgeti meredt nyakát egy lelőtt ló. Fel felhörög, nyög és — ez már az utolsó Hang, amit az éjjel elkerget a széllel. Mészárlás ! . . Gyilkosság !. . Halál és halálszag! Fojtó, borzadályos bűze a holttestnek! A százezer miatt, akik itt elestek, Legyetek örökké átkos átkozottak ! . . . * * Perzselő nap alatt, vagy sötét síkságon, Mikor a szivekbe ágyúgolyók törnek: Meghalnak, Szabadság, de éried halnak meg S áldott a vér, melyben glóriádat látom ! Az Irodalmi Kör. III. estélye. Egészen olyan érzéseket és hangulatokat, eszméket és gondolatokat ébresztett bennünk az Irodalmi Kör harmadik estélye, amelyek a béke és szeretet nagy ünnepéhez illők. Bodnár Gáspár „A lelkiismeret és nevelése“ czimen tartott előadást és választékos, lebilincselően meggyőző, élvezetes tanításban részesítette a Czeczilben megjelent, körülbelül 400 főre becsült intelligens közönséget. Áz előadó példákból, képekből kiindulva fejtegeti a lelkiismeretet, amelyben a nevelés gyökerezik, amelynek középpontja az Isten. A lelkiismeret'fejleszthető, ébren kell azt tartani, ennek előmozdítója az imádság. A gyermek veleszületett intellektuális érzékét, az igazságérzetet szintén ápolni kell. Csak akkor kereshet jogosan boldogságot a szülő és gyermeke a társadalmi életben, ha a kirendelt helyére lelkiismeretét viszi. Mert az erdő illatát nem egy fa, nem egy virág okozza, hanem valamennyi együtt; s a boldogság föltétele is az a viszony, amely köztem és embertársaim közt van vagy lehet. De mivelhogy ez a viszony a társadalmi ember boldogságának föltétele, ebből fakad sok keserű fájdalmunk is. Igaza van a magyar Szokratesznek, mikor azt mondja Parainezi- sében, hogy csak a nemeslelkii érezheti és bírhatja a boldogságot, de sokszor díjul mondhatatlan gyötrelmet nyer. Hányszor láthatjuk ugyanis a nyeglék diadalát, hányszor á legszentebb elvek és eszmékkel való üzérkedést, hányszor hamis pénzverők kezében az erkölcsbiró pálczáját. Hányszor tapasztalhatjuk, hogy aki téged lelkiismeretes és jellemed kősziklára épült meggyőződésedért legyaláz, iiresfejü, üreszivü, jellemtelen ha- szonhajhászó, azok számából, akik az igazságszerető és becsületes embereket mindennél jobban gyűlölik, mert csak ezektől rettegnek. Ha imádkozni is szoktál, nevetséges bigott vagy, ha nem úszol a szennyes árral, sötétfejü, együgyű vagy. És kiknek a szemében. Akik bálványuk istenitósében elvakult bigottok, önzésük takargatásában nevetségesen együgyüek, mesterkélt lelkesedésük-
