Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-04 / 49. szám
9 HETI SZEMLE Szatmár, 1912. deczember 4. társadalmi és politikai harczok küzdőterére ; hogy elhallgatta gyula- dozva egypár agitátorának — modern inartyrjainak — ébresztő har- sonázását; hogy tiz esztendő óta a megmozdulásnak tagadhatatlan jeleit adta: — most már azt hiszi, elérte az ultima Thulét. Oh, hiszen a boldog múlt nyugalmas csöndességéhez képest micsoda félelmetesen harczias, nagy erőfeszitéseket kivánó ez a jelen! Hát lehetne-e még többet is tenni ? Nem ez-e az ultima Thule? . .. * * * — Mikor tudjuk már meg, hogy Thule király szigetén még jóval túl kell hajóznunk? Mikor gondolunk a sajtóra? Ceterum censeo . .. A kongregációi nagygyűlés. Az elmaradt kath. nagygyűlést szinte teljesen pótolta a kongreganisták nov. 23—25-én megtartott nagygyűlése. Gyönyörű, impozáns, óriási perspektívákat nyitó lett ez a kongre- gácziós nagygyűlés. A püspöki kar csaknem teljes számban, intelligens urak s mindenek fölött a mindkét nembeli ifjúság óriási serege tette derűssé, súlyossá, vigasztalóvá ezt a kétnapos manifesztácziót. Nem volt ott — bogy a liberális szabadkőműves sajtó szavaival éljünk — a föld tölhajtott öntudatlan népe, nem a jámbor vénasszonyok senkinek nem ártó, nem használó csapata, nem a falusi sekrestyések és harangozok, hanem egy hatalmas, imádkozó, áldozó, öntudatos, legnagyobb részében fiatal sereg, mely Magyarország immár harminczezer kongreganistáját képviselte. Ha ez a tábor úgy tizenöt év múlva szóhoz, szerephez jut, Magyarország politikai, társadalmi, köz és családi életében megfordul a világ. Egy uj nemzedék tör előre, hogy felváltsa a mai üres, fázós, gerinctelen, hétrétgörnyedő intelligenoziát. így lesz. — A nagygyűlésen egyházmegyénk papságából Wolkenberg Alajos dr. és Varjas kitartó megjelenésre buzdit. Ezt követte a változatos, szépen összeállított műsor, amelynek minden pontja nevelő hatással volt, igazi műélvezetet nyújtott. Föllép a pódiumra egy aranyos II. éves képezdésznő, Wetter Mariska, elszavalja „A vén Ambrusának történetét, akinek elhalt diák fiacskája iránt való gondoskodása a síron túl is megnyilvánuló szeretete a halálába kerül, mert megfagy a fia sírján. A megható tárgyú költeményt oly preezizen, közvetlen kedvességgel, kialakított művészettel adta elő a kisasszony, hogy sokak szeméből könnyeket csalt elő. Másutt meg a tárgy okozta derűt tudta kifogástalanul kifejezésre juttatni. Nem műkedvelő, hanem hivatásos szavaiénak is becsületére válik az ilyen szereplés. Ezt követte Bagossy Bertalan kir. kath. főgimnáziumi tanárnak „A nevelés czélja és eszközei“ czimű előadása. Az érdeklődés páratlan, mindenki az előadón osiiggött, mindenki tanult, mindenki élvezte a tanítást, az életből vett példákkal gazdag, meggyőző, ke- rekded előadást. Öszhangzatos szépséggel illett bele ebbe a magasztos nevelési hangulatba Szarukán Endre szerepeltek. Wolkenberg Alajos dr. egyet, tanár a hittanárok közgyűlésén olvasott föl a lelkiismeretről; felolvasásában azt a gondolatot fejtette ki, hogy az ember erkölcsi egyéniségének a lelkiismeret a legvalódibb indítéka és jutalma; hogy a fölmagasztalt lelkiismeret teszi az igazán öntudatos, boldog embert. Varjas Endre kir. kath. főgimn. hittanár pedig a sajtóról s a kath. sajtó megteremtésének eszközeiről tartott előadást. Borús látóhatár. (u.) Történelmi időket élünk. Abban az értelemben tudnillik, hogy most gyors egymásutánban folynak le olyan események, amelyek a történelemben letűnt és kezdődő korszakok határjelzői lesznek. Országok határai tolódnak el, erőviszonyok változnak meg s uj népek számára nyílik meg a nemzeti fejlődés útja. Vajúdnak az idők, nagy katasztrófákat, gazdasági és politikai összeroppanásokat rejtenek méhükben. S ezek az európai zivatarok közeledtét jelző forrongások nem sok okot nyujlanak nekünk az örömre és reménykedésre. Külpolitikánk fejvesztett kapkodása, igényeink fokozatos leszállítása és vezető embereink gondoktól terhes ábrázata eléggé világosan mutatja, hogy bajban van a monarkia. Félünk és nem bízunk önmagunkban. A kapkodás, és a lefelé licitálás nem az erőnek és bizalomnak, hanem a gyengeségnek és kishitűségnek a tulajdonsága. , Ám fogadjuk el valószínűnek a valószínűtlent. Tegyük fel, hogy háborús bonyodalmak esetén hadseregünk győzni fog minden fronton. Mit nyerhetnénk ez esetben? Területi nagyobbodásról az északkeleti határon szó sem lehet. Ezt kizárják a földrajzi viszonyok. Délen hódítanánk; elfoglalhatnék Szerbiát, a Szandzsákot, esetleg Montenegrót. De ez a hódítás annyi volna, mint az amúgy is beteg monarkiába beleoltani a biztos feloszlás baczillusait. Annyi volna, mint szivünk közvetlen közelébe juttatni azt a szláv veszedelmet, mely ellen éppen fegyverkezünk, amelynek fojtogató ölelése ellen minden erőnk megfeszítésével védekezünk. Bécs az utóbbi évtizedek alatt — érthetetlen módon — szlavcfil politikát folytatott. A csehek és németek nyelvi harczaiban mindig az előbbiek pártján állott. Az ausztKálmán kir. kath. főgimn. VII. o. tanulónak kiváló szereplése, aki Hermann László zeneiskolai igazgató zongora-kísérete mellett „Bölcsődal“ és „Csárdajelenet“ et (Hubay) adott elő hegedűn. Művészi tehetségre valló játékot produkált a fiatalember, akit szívesen meghallgatnak bármikor. A műsort a növendékpapok énekkara zárta be Schwegler Ferencz kép. tanár dirigálása mellett a tőle megszokott szép és ügyes szereplésével. Az előadáson körülbelül 300-an vettek részt. Ott voltak : Dr. Boromisza Tibor megyés püspök, Pemp Antal püspöki helynök, Hehelein Károly, Szabó István prael. kanonokok, Benkő József apátkanonok, Hámon Róbert irodaigazgató. Lovász Győző, Kertész Pál alapítványi tisztek, Bakkay Kálmán dr. viczerektor, Szarukán Zoltán, Hegedűs József törv. bírák, Bodnár Gáspár és Lengyel Alajos dr. az írod. Kör alelnökei, Dunay Sándor igazgató, dr. Haraszthy Béla, Bakkay tanár etc. A következő előadás decz. 15 én lesz. Előadó : Dunay Sándor felső kér. isk. igazgató. riai olaszok ellen felvonultatta s minden lehető eszközzel támogatta a szlovéneket és horvátokat. Ennek a szlavofil politikának az lett az eredménye, hogy a csehek inváziója már Bécsnek és Alsóausztriának németségét veszélyezteti; a szlovénok elhódították Stájerország és Karanthia déli részét a németektől, Görzöt, Gradiskát és részben Triesztet az olaszoktól; a horvátok pedig valósággal megfojtották Dalmáczia olasz lakosságát. Így alakult ki a monarkia keretein belül a szláv gyűrű, amely ellen most akar Berchtold védekezni — Albániában. Bécs a Los von Rom és olasz irridenta ellen használta fel ütőkártyául az ausztriai szlávokat. De úgy járt velük, mint Faust mester inasa a szellemekkel. Nem bir már velük. A reichsrat nagy többsége szláv s ez a többség egyre újabb koncessziókat csikar ki a szláv törekvések előmozdítására. A csehek már alkotmányt követelnek. A délszlávok a trializmus érdekében dolgoznak, amely a monarkia jelenlegi két államának brutális megcsonkításával, egy önálló szláv államtestet teremtene az Adria partjain. Azt mondják ezen aggasztó jelenségekre Becsben, hogy a monarkia nemzetiségeinek jogos igényeit ki kell elégíteni s akkor majd megszűnnek a belső politikai czi- vakod.ísok. Az nem tűnik fel nekik, hogy minél több engedményt kapnak ezek a nemzetiségek, annál többet követelnek, hogy tehát sohasem fognak megnyugodni. Az osztrák nemzetiségek mindenkor tüntetőén hangoztatják császárhűségüket. De ki kételkedik abban, hogy ez a császárhüség csak farizeus pózolás, amely addig tart, amig a császártól és a dinasztia támogatásától remélhetik külön czéljaik sikeresebb előmozdítását, de menten szertefoszlik, mihelyt érdekeik mást javasolnak s egy más napnak a kultusza gazdagabb reményekkel kecsegteti őket ? Ki ne tudná azt, hogy nem a reichsratban császárhüségről és a „szent Ausztria“ még szentebb érdekeiről szónokoló, hanem a Szentpéterváron, Prágában, Laibachban szláv kongresszust tartó és titokban fondorkodó Klofáook, Sustersicek, Bianchinik és a szerbeket üdvözlő Masarykok az igazi kifejezői a szláv népieteknek. A szlávok addig hívek a monarchiához, amig kell, vagy amig rájuk nézve előnyösebb ez a hűség. A szemük, meg a szivük azonban már most is másutt van. — Ilyen körülmények között a délszlávok táborát még néhány milliónyi szerb tartalékkal erősíteni egyenes öngyilkosság volna nemcsak Magyarország, de az egész monarkia szempontjából. A fent vázolt körülményekből folyik egyúttal monarkiánk tragikus helyzete a mostani külpolitikai bonyodalmakban. Nekünk egy esetleges háborúval csak negativ czélunk lehet. Az t. i., hogy Szerbia ne kapjon adriai kikötőt. Már pedig a mai korban józan nemzetek csak pozitív czélokért szoktak háborúskodni. Es nekünk,' úgy lehet mégis bele kell mennünk a háborúba, ha nem akarunk nevetség tárgyává lenni még Szerbia előtt is. Ez csakugyan tragikus, vagy talán tragikomikus. Igazságtalanok lennénk azonban, ha eme tragikus helyzetünkért kizárólag Berchtold grófot tennők felelőssé. Ebből most már akármilyen lángeszű külügyminiszter sem szabadíthatna ki bennünket. Ezen csak évtizedekkel ezelőtt lehetett volna segíteni. Nem diplomácziánk — egyébként botrányos — ügyetlensége juttatott ide bennünket, hanem monarkiánk 30 éves belpolitikájának gyökeres elhibázott volta. Mennyivel másképén állanánk, ha Becsben, legalább a kiegyezés óta, nem nemzetiségeink favorizálását, Magyarország gazdasági és politikai lenyűgözését ismerték volna KEPES SÁNDOR Minden magyar ember szent kötelessége a hazai ipar pártolása. csakis hazai termékeket dolgoznak fel. A legkifogástalanabb kivitelben készíti a legkülönbözőbb alakn piramisokat, obeliszkeket, kereszteket, emléktáblákat, sirfedeleket. mezei kereszteket, kápolnákat, mauzóleumokat stb. u MODERN BERENDEZÉSŰ GÉPTEREM i CSISZOLÁS RÉSZÉRE. Fiók-Üzlet: Szatmár, Attila-u. 4.
