Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-04 / 49. szám
XXI. évfolyam Szatmáp, 1912. deczember 4 49. szám HETI SZEMLE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — 8 K — f. Negyedévre — 2 K — f. Félévre — 4 . — , Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézraöiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 8 dollár. Felelős szerkesztő : VARJAS ENDRE. Laptulajdonos A SZATMÁR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető ösezes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a Pázmány-aajtó czimére (Szatmár, Iskola-köz 3. ez.) küldendők. Pályázati hirdetéseit egyszeri Ittíelése I korona---------------- Nyllttér sora 40 fillér. ---------------A lap megjelenik minden szerdán Ultima Thule. Szatmár, 1912. decz. 3. (+) Mikor Pytheas eljutott a mosolygó Hellas kéklő ege alól a ködnek országába, a hol Aiolos nekiszabadult zivataros vihara bőg; derűs, babérfák zöldjével kaozagó halmok helyett mikor égbemeredő havas hegyormokat látott, a melyek nem illatozó virágpalástba, de kemény jégpánczélba burkolóznak; és a horizonton nem mosolyogtak feléje, mint a görög tenger azúr tükrén — mintha kék bársonypárnán drágakövek volnának — a bájos szigetek, de a végeláthatatlan nagy óczeán sötét haragú, tajtékos hullámai dörögték fülébe a végtelenség hatalmas dalát: elszorult a szive s megdöbbentő félelmében a titokzatos nagy óczeán mindenható, mindent elborító uralmát látva borzadva suttogta: — Itt van a világ vége! Aztán törékeny hajójának kormányát megforditotta. S evezősei nekifeszült izmokkal röpítették le délnek a hajót, vissza a tavaszba, a szépséges nyárba, Hellas derült ege alá. A boldog istenek mosolygó földjén aztán mythos szövődött. Egy szigetről, a mely ott van messze északon, a világ végén, a hol az utolsó földdarab az a zordon sziget. Utána már csak viz van, félelmetes hangú, viharos csatákban fehér tajtékot verő tenger, a nagy Okeanos, a mely hullámaival körülhatárolja a világot. A legszélső föld, a hol ember még megvetheti a lábát, az a tiiok- zatos sziget. — Az Ultima Thule. Pytheas és hajósai pedig bevonták a hajó evezőit és azomul a legnagyobbat merő herosokkém éltek. Hiszen már mindent megtettek. Jártak Thule király szigetén, a hol vége a világnak. Tovább menni nein lehet. * Es szinte kétezer esztendeig minden vitorla megfordult Thule király szigeténél. A nagy óczeán vizét nem fúrta hajó orra. Mert van- e keresni való még e szigeten is túl, mikor ez a világ vége, az ultima Thule? Milyen sokára foszlott szét az emberöltők makacs hitéből szőtt mythos arról a szigetről! Hol van az ultima Thule ma, a mikor a Syriustphotographáljuk és a Tejut labvrinthusában merészkedünk .járkálni a spectral-analysis Ariadne-fonalával ?! Ma, a mikor már nem vitorlásokkal vágunk neki az útnak, hogy keressük a világ végét? Az ultima Thuléig nem is evezőcsapások tudnak elvinni bennünket. És mégis, mintha megint .egy uj mythos alakult volna ki a szent borzalmu ultima Timiéről. A magyar katholicismus szőtte, fonta. Hogy a régi csöndes, álmodozó, békés világából, a melyben mindig ragyogott a nap, harczosabb, viharosat)!) tájakra került; hogy a sze- lid, fehérfalu templomokon kívül is hallatta hangját; odaült az előadó asztalok mellé, kardcsörtető nagygyűlések szóáradatával ittasait meg; az egyesületi élet fárasztó munkáiban verejtékezett; fiai védelmére nevelőintézeteket emelt; kiállott a Hajnali mise. Hideg téli hajnal. Sötét még a világ, Csupán a mennyholton ragyog csillagvilág. Alszik még a falu . .. Álmodik a népe, Milyen lehet Alma ? Szomoru-e ? Szép-e ? A mély némaságban kis harangnak hangja Csilingelő szóval imádságát mondja — Aztán a kis hátak ablakához lebben, „Róráté lesz I“ — mondja, s eloszlik a csendben. Nem sokára kicsiny gyertya rezgő fénye Ragyog ki az utczák pitymalló ködébe . .. Majd nyílnak at ajtók. Csikorog a táruk — Halk „Dicsértessék“-kel köszön a gazdájuk. Itt is, ott is jönnek. Sok kis kézi lámpa Mutatja az utat a havas utczába. S a falucska népes, mint a szorgos méhe, Siet a templomba, hajnali misére. S mire a harangok másodszor is szólnak, Ájtaios hívőkkel megtelik a szent lak, Búgó orgonával mennybe száll az ének, Istenhez vágy lelke a föld gyermekének. „Jöjj el Üdvözilőnk, áldott Jézus, jöjj el! Vár a szivünk, lelkünk epedö örömmel. Vigasztalj meg minket, hozd földre a békéd, Mutasd meg már nekünk mennyországod fényét.“ A misének vége. Kiderüli a reggel, Kiki haza siet megvigasztalt szívvel. — A sietők között télhaju vén ember Kis fiúcskát vezet, — gyorsan lépni nem mer. — Miért imádkoztál, jó nagyapa, mondd meg ! — Meleg részvét hangján kérdi a kis gyermek. — Én láttam a misén, bár arczod befödted, Hogy a két kezeden lefutott a könnyed! — — Igaz fiam, sírtam. S ez volt imádságom ; Mit keresek már én ezen a világon ? Megváltó Jézusom buzgón arra kértem, Vigyen a szép mennybe, jöjjön el már értem. Nos, mondd meg kis fiam ! hát te meg mit kértél, Míg a Jézuskával csendesen beszéltél? — Karácsonyfát, bárányt, lovacskát meg kardot, Meg hogy had’ álmodjam újra azt az álmot. Tudod, amit tavaly. Emlékszel még rája ? Jézuska jött hoztám és sok angyalkája. Játszottunk sokáig karácsonyfám körül — A sok fényes angyal velem együtt örült. — — Egyet kért Istentől a mi imádságunk. Én is, te is fiam, Jézus után vágyunk. ■ De míg te a mennyet kívánod a földre, Én a mennybe vágyom, örökre — örökre. — M. S. Irodalmi Körünk első előadása. (mm. dr.) Az Egyháza).. írod. Kör meg ujhodott életének második esztendei működését decz. 1-én, advent első vasárnapján kezdte meg. Valóban ujjáébredt, él, működik és tetterős az. Mert tény és való, ha az anyagi mellett beismerjük az erkölcsinek jogosultságát is — ha barátai vagyunk a jó, igaz és szépnek s ennek jogosultságát az emberi éleiben nem tagadjuk , ha még nem merültünk el teljesen az anyag bálványozásába, hanem belátjuk és elismerjük azt, hogy ennek valódi létjogosultsága csak a szellemivel és a szellemiben van, ha elismerjük, hogy van az életben valami, mely a mindennapi fölé emelve szebb látóhatárt nyit meg előttünk, akkor be kell ismernünk, hogy vannak intézmények, léteznek társulatok, egészséges körök, amelyek nemcsak azt érdemlik meg, hogy velük foglalkozzunk, hanem amelyek megérdemlik, hogy őket kellőleg méltassuk és őket méltatva a jó, igaz és szép országában vezetőinkké tegyük. A tiszta és magasztos iránt még a leg- sivárabb lélek, még a legelkapatottabb szív is bizonyos tiszteletet érez. A szépnek a maga absolut formájában még meg van az a hódítási képessége, hogy az elvadult lelket is némi tar ózkodásra birja. Ezeket a gondolatokat, eszméket, törekvéseket ébreszthették Irodalmi Körünknek múlt esztendei, hat héten keresztül minden vasárnap este tartott történelmi előadásai, ugyanezt fogja elérni és szolgálni mostani adventi előadás cziklusa, amelynek tárgya: a pedagógia. Eclatáns bizonyságát adta az Irodalmi Kör decz. 1-én nyilvános szereplésével annak, hogy minden actiója jelentős lehet a szellemi életre. Az előadás-cziklust dr. Boromisza Tibor megyéspüspök alkalmi beszéddel nyitotta meg. Az Irodalmi Kör múltjáról tájékoztatva a közönséget, még teljesebb érdeklődésre,
