Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)

1912-12-04 / 49. szám

XXI. évfolyam Szatmáp, 1912. deczember 4 49. szám HETI SZEMLE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — 8 K — f. Negyedévre — 2 K — f. Félévre — 4 . — , Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézraöiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 8 dollár. Felelős szerkesztő : VARJAS ENDRE. Laptulajdonos A SZATMÁR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető ösezes küldemé­nyek, pénzek, hirdetések stb. a Pázmány-aajtó czimére (Szatmár, Iskola-köz 3. ez.) küldendők. Pályázati hirdetéseit egyszeri Ittíelése I korona---------------- Nyllttér sora 40 fillér. ---------------­A lap megjelenik minden szerdán Ultima Thule. Szatmár, 1912. decz. 3. (+) Mikor Pytheas eljutott a mosolygó Hellas kéklő ege alól a ködnek országába, a hol Aiolos nekiszabadult zivataros vihara bőg; derűs, babérfák zöldjével kaozagó halmok helyett mikor égbemeredő havas hegyormokat látott, a melyek nem illatozó virágpalástba, de ke­mény jégpánczélba burkolóznak; és a horizonton nem mosolyogtak fe­léje, mint a görög tenger azúr tük­rén — mintha kék bársonypárnán drágakövek volnának — a bájos szigetek, de a végeláthatatlan nagy óczeán sötét haragú, tajtékos hul­lámai dörögték fülébe a végtelenség hatalmas dalát: elszorult a szive s megdöbbentő félelmében a titokza­tos nagy óczeán mindenható, min­dent elborító uralmát látva borzadva suttogta: — Itt van a világ vége! Aztán törékeny hajójának kor­mányát megforditotta. S evezősei nekifeszült izmokkal röpítették le délnek a hajót, vissza a tavaszba, a szépséges nyárba, Hellas derült ege alá. A boldog istenek mosolygó föld­jén aztán mythos szövődött. Egy szigetről, a mely ott van messze északon, a világ végén, a hol az utolsó földdarab az a zordon sziget. Utána már csak viz van, félelmetes hangú, viharos csatákban fehér taj­tékot verő tenger, a nagy Okeanos, a mely hullámaival körülhatárolja a világot. A legszélső föld, a hol ember még megvetheti a lábát, az a tiiok- zatos sziget. — Az Ultima Thule. Pytheas és hajósai pedig be­vonták a hajó evezőit és azomul a legnagyobbat merő herosokkém él­tek. Hiszen már mindent megtettek. Jártak Thule király szigetén, a hol vége a világnak. Tovább menni nein lehet. * Es szinte kétezer esztendeig minden vitorla megfordult Thule király szigeténél. A nagy óczeán vizét nem fúrta hajó orra. Mert van- e keresni való még e szigeten is túl, mikor ez a világ vége, az ultima Thule? Milyen sokára foszlott szét az emberöltők makacs hitéből szőtt mythos arról a szigetről! Hol van az ultima Thule ma, a mikor a Syriustphotographáljuk és a Tejut labvrinthusában merészke­dünk .járkálni a spectral-analysis Ariadne-fonalával ?! Ma, a mikor már nem vitorlá­sokkal vágunk neki az útnak, hogy keressük a világ végét? Az ultima Thuléig nem is evezőcsapások tudnak elvinni ben­nünket. És mégis, mintha megint .egy uj mythos alakult volna ki a szent borzalmu ultima Timiéről. A magyar katholicismus szőtte, fonta. Hogy a régi csöndes, álmodozó, békés világából, a melyben mindig ragyogott a nap, harczosabb, viha­rosat)!) tájakra került; hogy a sze- lid, fehérfalu templomokon kívül is hallatta hangját; odaült az előadó asztalok mellé, kardcsörtető nagy­gyűlések szóáradatával ittasait meg; az egyesületi élet fárasztó munkái­ban verejtékezett; fiai védelmére nevelőintézeteket emelt; kiállott a Hajnali mise. Hideg téli hajnal. Sötét még a világ, Csupán a mennyholton ragyog csillagvilág. Alszik még a falu . .. Álmodik a népe, Milyen lehet Alma ? Szomoru-e ? Szép-e ? A mély némaságban kis harangnak hangja Csilingelő szóval imádságát mondja — Aztán a kis hátak ablakához lebben, „Róráté lesz I“ — mondja, s eloszlik a csendben. Nem sokára kicsiny gyertya rezgő fénye Ragyog ki az utczák pitymalló ködébe . .. Majd nyílnak at ajtók. Csikorog a táruk — Halk „Dicsértessék“-kel köszön a gazdájuk. Itt is, ott is jönnek. Sok kis kézi lámpa Mutatja az utat a havas utczába. S a falucska népes, mint a szorgos méhe, Siet a templomba, hajnali misére. S mire a harangok másodszor is szólnak, Ájtaios hívőkkel megtelik a szent lak, Búgó orgonával mennybe száll az ének, Istenhez vágy lelke a föld gyermekének. „Jöjj el Üdvözilőnk, áldott Jézus, jöjj el! Vár a szivünk, lelkünk epedö örömmel. Vigasztalj meg minket, hozd földre a békéd, Mutasd meg már nekünk mennyországod fényét.“ A misének vége. Kiderüli a reggel, Kiki haza siet megvigasztalt szívvel. — A sietők között télhaju vén ember Kis fiúcskát vezet, — gyorsan lépni nem mer. — Miért imádkoztál, jó nagyapa, mondd meg ! — Meleg részvét hangján kérdi a kis gyermek. — Én láttam a misén, bár arczod befödted, Hogy a két kezeden lefutott a könnyed! — — Igaz fiam, sírtam. S ez volt imádságom ; Mit keresek már én ezen a világon ? Megváltó Jézusom buzgón arra kértem, Vigyen a szép mennybe, jöjjön el már értem. Nos, mondd meg kis fiam ! hát te meg mit kértél, Míg a Jézuskával csendesen beszéltél? — Karácsonyfát, bárányt, lovacskát meg kardot, Meg hogy had’ álmodjam újra azt az álmot. Tudod, amit tavaly. Emlékszel még rája ? Jézuska jött hoztám és sok angyalkája. Játszottunk sokáig karácsonyfám körül — A sok fényes angyal velem együtt örült. — — Egyet kért Istentől a mi imádságunk. Én is, te is fiam, Jézus után vágyunk. ■ De míg te a mennyet kívánod a földre, Én a mennybe vágyom, örökre — örökre. — M. S. Irodalmi Körünk első előadása. (mm. dr.) Az Egyháza).. írod. Kör meg ujhodott életének második esztendei műkö­dését decz. 1-én, advent első vasárnapján kezdte meg. Valóban ujjáébredt, él, működik és tetterős az. Mert tény és való, ha az anyagi mellett beismerjük az erkölcsinek jo­gosultságát is — ha barátai vagyunk a jó, igaz és szépnek s ennek jogosultságát az emberi éleiben nem tagadjuk , ha még nem merültünk el teljesen az anyag bálványozá­sába, hanem belátjuk és elismerjük azt, hogy ennek valódi létjogosultsága csak a szellemivel és a szellemiben van, ha elis­merjük, hogy van az életben valami, mely a mindennapi fölé emelve szebb látóhatárt nyit meg előttünk, akkor be kell ismernünk, hogy vannak intézmények, léteznek társulatok, egészséges körök, amelyek nemcsak azt ér­demlik meg, hogy velük foglalkozzunk, ha­nem amelyek megérdemlik, hogy őket kel­lőleg méltassuk és őket méltatva a jó, igaz és szép országában vezetőinkké tegyük. A tiszta és magasztos iránt még a leg- sivárabb lélek, még a legelkapatottabb szív is bizonyos tiszteletet érez. A szépnek a maga absolut formájában még meg van az a hó­dítási képessége, hogy az elvadult lelket is némi tar ózkodásra birja. Ezeket a gondolatokat, eszméket, törekvé­seket ébreszthették Irodalmi Körünknek múlt esztendei, hat héten keresztül minden vasár­nap este tartott történelmi előadásai, ugyanezt fogja elérni és szolgálni mostani adventi előadás cziklusa, amelynek tárgya: a peda­gógia. Eclatáns bizonyságát adta az Irodalmi Kör decz. 1-én nyilvános szereplésével annak, hogy minden actiója jelentős lehet a szellemi életre. Az előadás-cziklust dr. Boromisza Tibor megyéspüspök alkalmi beszéddel nyitotta meg. Az Irodalmi Kör múltjáról tájékoztatva a közönséget, még teljesebb érdeklődésre,

Next

/
Thumbnails
Contents