Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-11-20 / 47. szám
** jfc o .HETI SZEMLE“ Szatmár, 1912. november 20. nek ; a congregatiók, lelkigyakorlatok kohójában olvaszgathatják aranynyá a salakos lelkeket ; agyat őrlő, idegsorvasztó éjszakázással contemplálhatják ki a nappalok újszerű munkáját; sorozatos előadásokat rendezhetnek a mi egyesületeink vezetésében elpusztuló modern martyrjaink: — eget vívó munkájuk, Atlas terhét inszakadásig hordó erőfeszítésük pillanatokra fogja csak meg a mi közömbös katholikusainkat. Elég a tizenkét év után nevelőintézeteinkből kikerült katholikusnak az elhatalmasodott ellenséges napisajtó egyszeri narkotizálása — és vége tizenkét esztendő minden munkájának. Bizony visszájáról csinálunk mindent. Építünk tetőt és nincs alap, Van mindenünk, készen a pompás felszerelt Dreadnought, csak épen — befűteni felejtettünk el. Hát nem Swift keserű kacza- gása kell, hogy kitörjön belőlünk? Mikor minden van, csak az nincs, a mi a „mindent“ biztosítja! Ceterum censeo . . . Törökország pusztulása és a szabadkőművesség. Az ozmán birodalom gyors összeomlása súlyos tanúságokat szolgáltat e szomorú napokban Európa összes nemzeteinek. Az iszonyú vereségek okai kezdenek ismeretessé válni. A hadi tudósitásokból most már egész világosan látjuk, hogy pl. a szerb győzelmekhez a szerb hősiességnek van legkevesebb köze. Az elővigyázatlan szerbek valóságos csapdába mentek, midőn a nagyfélkörben kiterjeszkedő óriási török sereg közé hatoltak, amely megsemmisíthette volna hadvezérestől az egész szerb sereget. És a törökök megfutottak, mert a török tüzérek könnyezve látták, hogy egyetlenegy srapnell- jiik sem robbant fel. A török basák kilopták belőle a robbanó tölteléket. Uszkübben megverte őket az éhség, mert a Kumanovonál felhalmozott rengeteg élelmiszert csupa alacsony spekuláczióból bárom nap helyett hat naponkint szállították. A hadifoglyok fegyvereiről megállapították, hogy rosszak, kardjaik életlenek, szuronyaik tompák voltak. A basák ellopták a köszöriiköveket. Az ozmán dicsőség lehanyatlott, a hires janicsár gyáva lett, az első ágyuszóra eldobta puskáját és szaladt, mert ami az éhség, a rossz puska, az életlen kard, a hasznavehetetlen ágyuk és tompa szuronyok daczára még ott tarthatta volna: az ő Allah-imádata, azt kilopták szivéből a modern európai szabadkőműves áramlatok. Kiütötték szivéből a vallást és arra tanították meg, hogy drágább az ő egyéni érdeke, az ő ép bőre, az ő gyomorkérdése mindama üres „haza“ és „hit“ fogalmaknál, amiket csak a szultánok és basák találtak ki. Ezért futott meg gyáván, százados dicsősége színhelyéről ő, a hajdan győzhetetlen török; ezért lett korrupczió, üzérkedés, panama, fejetlenség, piszkos haszonhajhászás tanyájává az a birodalom, amelyet még az ő avult, képtelen mesékre épített pogány vallása is a világ győzelmes hatalmasságává tudott tenni. Kiderült, hogy még a legalacsonyabb bálványimádás is hatalmasabbá tud tenni egy népet, mint a legmagasabb sza- badkőmiivesi becsület, mely mindent tud nyújtani, csak erkölcsi tartalmat nem a léleknek. Nekünk pedig marad egy szomorú intő példa tanulságul, hogy mint pusztulhat el pillanatok alatt egy háborús válságba sodort nemzet, melynek szivéből kiütötték a nagy történelmi alapot, az ősök tiszteletét, a hagyományokhoz való ragaszkodást és a hitet. A. páholyok módszere. Rudapest, 1912. nov. 18. Canalejas, Spanyolország miniszterelnöke pár nap óta sirban nyugoszik. Anarchista golyója döntötte le a kormány éléről a halál szakadékéba. E néma sirdomb, melyen még meglátszik, hogy nemrég hányta fel a kapa, mély forrása sok hangosan beszélő tanulságnak. Minden rög, amely reá borul, tele van írva. Egy „Mene Thekel“ minden fony- nyadt levél, mely ott busul a koszorúk özönén. Canalejas egyénisége ismeretes olvasóink előtt. Köztársasági párti volt. Onnét evezett át a szabadelvűek táborába, nyitva tartva azonban az ajtót, melyen adandó alkalommal visszasurranhat régi barátjai közé. A Ferrer kivégeztetése miatt háborgó és egyik lázadást a másik után felszító anarchistáknak és szabadkőműveseknek sikerült a spanyol király; megfélemlíteniük. Alfonz király elbocsátotta az erőskezü konzervatív irányú Maura-kabinetet és a szabadelvűek tanácsára Canalejast bízta meg a kormány alakításával. Canalejas mindjárt más irányt adott a kormánynak. A Ferrer híveinek, a szabadkőműveseknek akart szolgálatokat tenni és megkezdette a spanyol egyházellenes politikát. — A katholikus iskolák és szerzetesek üldözését megindította és minden erejével azon dolgozott, hogy a gyilkos és forradalmár Ferrer ügyét újra felvétesse a bíróságnál. Canalejas elszámitotta magát. Azt hitte a páholyok kedvencze, hogy a katholiciz- musra rázudithatja a szabadkőműves gyűlölet árját. Az volt a rejtett czélja, hogy ezzel az árral mossa el a trón legerősebb oszlopát, a vallást, hogy azután magára hagyva a trónt, köztársasági barátjai (a páholyok) azt rombadönthessék. Úgy tett, mint társa, Texeira, az utolsó portugál király utolsó miniszterelnöke. Ezért segítette elő Canalejas a portugál köztársaság ügyét is. Taktikája nem vált be. Az egyházellenes politika nyomában a felháborodás viharja zúgott végig Spanyolország katholikusai körében. A katholikusok talpra állottak és Canalejasnak vissza kellett húzódnia nyílt páholyos politikája útjáról. A madridi eucharisztikus kongresszus hatása pedig olyan mélységes és annyira ébresztő volt a katholiczizmusra, hogy ennek erejének szelétől Canalejas megszédült. Azóta lavírozott. Nem mert nyíltan fellépni a vallás ellen. Ám a szabadkőművesség türelmetlen. Nem nézhette, hogy odaát a szomszéd Portugáliában sikerült felforgatni a trónt és bé- kóba verni a katholiczizmust. ■ Canalejasnak a parlamentben nyíltan szemére hányták, hogy gyáva, sőt a legnyomatékosabban figyelmeztették, hogy mi a kötelessége. Annyira mentek, hogy Iglesias a parlament ülésén kendőzetlen czólzással hirdette : a népnek (értsd az anarchiának) joga van, hogy utjátálló egyéneket a merénylet eszközeivel némitson el. Az iszonyat és tiltakozás valóságos orkánja harsant föl a parlament mérsékelt köreiben, de kivált az országban. Canalejas maga kénytelen volt erélyesen fellépni, — a fejét merészen felütő forradalmi páholyos törekvések ellen — melyekkel egész életében kaczérkodott és barátkozott. Nos, golyóval juttatták eszébe, hogy a páholyok és az anarchia mit akar. plébános. Ősi szokás szerint, rohantam a pinczébe, bort hoztam fel és kínálom vele. Kérdi tőlem; — Mi ez kérlek ? Mondom neki: — Bor. Erre — kérem — keresztet vetett magára, a szobából kirohant, rögtön fogatott és a legteljesebb undorral eltávozott. Második nevezetessége Ungszennának, — ami különben természetes folyománya a nagy víznek — az óriási nagy szúnyogok. Velem történt meg, olyan igaz, mint a pinty, hogy legutóbb, mikor Ungszennán vadkacsára vadászgattam, kacsa helyett szúnyogra lőttem. Aki nem hiszi, az jöjjön el Szennára, látni fogja, hogy igazat irok. Mit Írjak Nagyialacskáról? Azt beszélik a rossz nyelvek, hogy,ennek plébánosa hús iszonyban szenved. Állítólag utoljára 1910. júniusában a bérmáláskor evett húst — becsületből. Mondják, hogy a hús iránti ellenszenve régi és nagy kiterjedésű gyomorbajára vezethető vissza. Szegényt megboldogult káplán korában a jó principálisai kénytelenek voltak lefogatni és úgy kényszeritették arra, hogy az általános európai műveltségnek megfelelően legalább a látszat kedvéért hússal táplálkozzék. Hogy a maga gazdája lett és tótok közé került, nem eszik az — kérem — más egyebet, csak hol krumplit tejjel, hol tejet krumplival. Az ő ereiben tehát sem piros, sem kék vér nem folydogál, hanem hamisítatlan — aludttej. Második nevezetessége e férfiúnak, hogy ő a tulajdonosa nem — amint önök gondolják —- az arany gyapjúnak, hanem Magyar- ország legöregebb libájának. Szegény állat pont tiz éves. Díjmentesen bármikor megtekinthető. A mindent-tudók még azt is rebesgetik e honfiról, hogy nemcsak maga takarékos, de népét is takarékosságra tanítja. Takarékosságára elriasztó példa gyanánt álljon itt az az eset, melyet hitelt érdemlő tanuktól hallottam. Tavasz van : verőfényes szép napragyo gás. Délelőtti 11 órakor az iskolából hazafelé tartanak a tudományszomjas tót nebulók. Egyet int nekik a páter és vagy 20 ta - nuló jón be a plébánia kertjébe. Szaporán másznak fel a fákra és megkezdődik a her- nyószedós. Délig tart. A déli harangszóra elhangzik a legújabb kommandó : — Sorba állj! — És szép frontot formál a 20 szedő. — Nyelveket ki 1 — szól a parancs. És 20 pirosló tót nyelv rőfnyire látszik ki egyszerre., Passzió nézni! És most jön a fizetség. Mélységes zsebéből a páter elővesz egy á 2 filléres hosszú czukor darabot és végig húz egyszer-egyszer a nyelveken. Örömtől égnek az arczok: a csattanós befejezést egy harsány „marsch“ kiáltás képezi. Ubrets plébánosa beteg, ha nincsen vendége: de ha valaki őt meglátogatja, akkor szives kínálat, őszinte és jó lélekkel adott úri ellátás, magyaros vendégszeretet környezi a vendéget és a házi gazda csak akkor ko- morodik el, ha távozó vendége ősi szokás szerint a sz. János áldását iszsza. Boldog halandó! ha Vinna plébánosát meglátogatod, légy elkészülve arra, hogy — teszem fel — a vacsora tyuklevessel fog kezdődni és nem nyak-, hanem borlevessel fog végződni. Es micsoda fenomenálisan kitűnő ez a borleves! Felejt mellette az ember, — hogy Gyulait idézzem — „bút, örömet, fényt, szerelmet!“ Ha még azt mondom, hogy a kerület hívei jóravalő‘tótok és hogy a kerület papsága nem ugyan „magasan szárnyaló“ „lendületes“ „nagyszabású" beszédekben, hanem egyszerű tót nyelven hirdeti az Isten igéjét híveiknek, a kik a templomokat minden alkalommal zsúfolásig töltik meg, akkor — kérem — nagyjából úgy földrajzi, mint pedig más tekintetben is elég tiszta fogalmat nyertek kerületünkről. És most áttérek a tulajdonképpeni dologra. Önök biztosan nem tudják, mi lesz e reklám tárczának a vége. Legyenek nyugodtak ; elég, ha én tudom. Engedjék meg azonban, hogy még egy kis kitéréssel éljek. Borongós, mélabus akkordokban bug- zug az őszi hideg szél: fent a magasban ólomszürke felhők rohanva-rohannak, melyekből sűrűn esik a téli időnek hü hirdetője a hó. Siri csöndjét a nagy természetnek csak a levegőben kóválygó varjak károgása zavarja; a dermesztő hideg által letarolt mezőkön félve lapul meg a nyúl. Magyarán mondva „komisz“ idő van, elannyira, hogy bármelyik házi gazda nemzetünk egyik modern dalosával igy kiálthat fel: „Vend,ég ide hogy is jönne, ily czudar időben !“ És lám a vinnai plébánián mégis egy egész vendéghad gyülekezik. Lipicai, orlow és angol telivér paripákon jön a kora reggeli órákban a kerületbeli papság ünnepelni a házi gazdát Blazsek Geyzát és Krasznay Zsigmondot, akik áldozó papságuk 30., — illetőleg 25-ik évfordulóját elérték.
