Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-10-30 / 44. szám
„HETI SZEMLE“ Szatmár, 1912. október 30. hetnők, mert mi is látunk cédrusokat, hatalmas, ivtartó oszlopokat, — a kiket az egyház leendő támasztékainak hittünk — összeroppanni, kettétörni a sajtó ellenállhatatlan psychagogiájára. Iskoláink, nevelőintézeteink tüzes ifjúsága válik közömbössé, vagy ellenséggé éveken át tartott lélekcsiszolás daczára, mihelyt a sajtó uralma alá kerül. Városok lesznek hitetlenekké, falvak közömbösekké, tanyák jámbor népe formálódik át érthetetlen gyorsasággal ez uj psychagogia lebirhatatlan hódítása következtében. Hát engedjük az agora szépséges propileumait lerombolni, örök kincseket sárba taposni, hit- és hazavesztő indulatokat megszületni azzal, hogy a demagogus Kleonok kezében hagyjuk a sajtót? Nem kelke, hogy a psychagogia forradalmi sansculotok helyett nemesen emberi lelkeket formáljon, a kik örök értékek harczosai legyenek ? — Ceterum censeo ... A horvátországi katonai kormány-. zás ügyéről az utolsó napokban hallgat a sajtó. Szivből kivánjuk, hogy ez az elhallgatás egyértelmű legyen a különös eszme teljes elejtésével. De amily erősen és melegen sze- retnők a katonai kormányzás eszméjét eltemetni, annyira félünk annak feltámadásától. A sajtó hallgatása nem tudja eloszlatni aggodalmainkat. Az a tény, hogy ez a kombi- náczió, ha mindjárt csak néhány napra is, de mégis felmerült, előreveti árnyékát a jövőben bekövetkezhető fejleményeknek. A tri- alizmus, amelyhez nehéz lépés lett volna a katonai kormányzás behozatala Horvátországban, nem csupán néhány rajongónak az ábrándja, hanem igen széles körök és befolyásos tényezők komoly czélja. Az összes délszlávok, szlovének, horvátok, dalmaták, kivétel nélkül valamennyien lelkes hivei és kitartó harczosai a raonarkia délszláv államai egyesítésének. A különbség a trialisták között legfeljebb annyi, hogy némelyek közülök tartózkodóbbak, félénkebbek és óvatosabbak; mások ellenben nyíltan, vakmerőén és brutálisan küzdenek Nagyhorvátországért. Azon már legtöbben túlvannak, hogy titkos összejöveteleken szőjjék alkotmányellenes terveiket. Sustertic krajnai tartományfőnök, Bianchini dalmát képviselő és Stadler sarajevói érsek inár feleslegesnek tartják a titkolózást; a legnagyobb nyilvánosság előtt követelik a dualizmus romjain, a délszláv tartományok — Horvátország, Bosznia, Dalmácia, Krajna és Istria — egyesítésével megalkotandó hármas monarkiát. A horvátok és szlovénok ábrándos törekvése érthető. A nemzeti fejlődés káprázatos prespektivái fanatikussá, minden joggal, történeti fejlődéssel szemben elvakulttá teszik a népeket. Kétszeresen áll ez olyan kulturailag elmaradott és nyers szenvedélyektől el vakított népeknél, mint a délszlávok. De az már érthetetlen, hogy egyes nemsiláv osztrák, sőt udvari körök rokonszenveznek a trializmus gondolatával. Akkora a naivitás eme körökben, hogy készpénznek veszik a délszlávoknak dinasztikus hűséget hazudozó piaczi lármáját, és nem bírják észrevenni, hogy ez az unalomig emlegetett dinasztikus hűség csak addig tart, amig a dinasztia támogatására szükség van, de menten semmivé válik, mihelyt a szerb szomszéd, vagy a minden oroszok czárja nagyobb előnyökkel kecsegtet. Azt sem akarják belátni, hogy a monarchia keretein belül alakítandó egységes délszláv állam csak még erősebbé, még gyilkosabban fojtogatóvá teszi a monarkiát körülvevő szláv gyűrűt s nem erőssége, hanem veszedelmes benső ellensége lesz Ausztria-Magyarországnak, mert az önálló délszláv királyságra mindenkor biztosabban számíthat Oroszország, mint mi. Ilyen elemi bölcsességig nem tudnak Bécsben felemelkedni. Ott a magyargyülölet a legjobb tanácsadó, Magyarország letörése az első cél. Bécsben csak azt látják, hogy ha három államból fog majd állani a monarkia, akkor könnyű lesz elbánni a magyar nemzettel, mert ha másban nem is, de a magyar gyűlöletben mindig együtt lesz a délszláv királyság Ausztriával. — Bécsnek és a délszlávoknak együttes orvtámadását csak egy erős, a nemzet osztatlan bizalmára támaszkodó magyar kormány hiúsíthatná meg. íme, egy újabb nagyon komoly kategorikus imperativus, amely a jelenlegi gerinctelen többség és elvtelen vezéreinek elsöprését követeli a közélet színteréről. Mert hogyan bizhatná a nemzet ilyen nehéz helyzetben sorsának intézését, területi épségének megvédését Lukács Lászlóra, akiről tudva van, hogy a hatalom megtarthatásáértodaadná akár menny- beli jussának megmaradt csekélyke töredékét is ! Agrárius törekvések. Irta: id. EGÁN LAJOS. E czim alatt jelent meg külön füzetben Bernáth István a magyar agráriusok kiváló vezérembere, boldogult Károlyi Sándornak, a kisemberek apostolának legméltóbb és hűséges tanítványának igen érdekes és tanulságos uj munkája, melyet azért fontos figyelemmel elolvasni, mert az agrár mozgalom múltja, jelene és jövőjének ismeretét vázolja, melyek milliók sorsának javítását czélozzák és ezen törekvéseket a jobb jövő szempontjából minden választó polgárnak ismerni és támogatni kellene. A nagyszabású és mély ismereteket eláruló tanulmány nem tetszik a merkantil tábornak, melynek egyik füzetes munkájában egy 23 éves segédtitkárka próbál ellene lándzsát törni, aki érvek és igazságok helyett a sárga földig lecsépeli a tiszteletre méltó nagy és komoly munkát végző osztályt és annak tudós vezéreit; aki goromba modorával és ferdítéseivel csak kompromittálja azokat, akik ezért a munkájáért is fizetik. Érdekesen vázolja Bernáth István az agrár törekvések történeti múltját, azt az egyoldalú hiányos fejlődést, melybe a földmivelő Magyarország majdnem tisztán az ipar és kereskedelem bőséges és kizárólagos támogatás mellett jutott. Rámutat arra az első bajra, melyet a jobbágyság hirtelen, előkészület nélkül történt felszabitása a nagy és kisbirtokosnak okozott, midőn a pénzgazdaságnak, előtte még ismeretlen útjaira volt kénytelen áttérni, akkor, amikor szolid hitelintézetek nem álltak rendelkezésére. Utána következett a nyugatnak maj- molása, a gazdasági életnek industrializálása és kommercializálása a mezőgazdaság érdekeinek elhanyagolásával; holott egy agrár országban a mezőgazdaság, mint legértékesebb és legrégibb iparunk, megérdemli a tudomány le'ileg megnagyobbodott. Az 1885-i filippo- polisi foradalom után Kelet Rumelia Bulgáriával egyesült. Az 1897-i török görög háborúban Kréta szigete is elveszett. Törökországra nézve, mert bár birtokjoga elismertetett, de autonómiát nyert a hatalmak ellenőrzése mellett. Az 1908-i esztendő Törökországra nézve uj veszteségeket hozott. Bosznia és Herczegovina Ausztria-Magyarországtól an- nektáltatott, Bulgária pedig a töröktől független királysággá alakult. Könnyen észrevehető tehát, hogy a török idővel egészen kiszorul Európából. Ez idő szerint még a Szandzsák, Thráczia, Ma- czedonia és Albánia van birtokában. Ezek a tartományok is önkormányzat után áhítoznak. Eddigi tapasztalataink alapján bizonyosra vehetjük, hogy az autonómiát rövidesen a teljes elszakadás fogja követni. A most folyó balkán háborúnak épen az kölcsönöz érdekességet, hogy vájjon a balkáni négyes szövetség tisztán és egyedül a tartományok autonómiájáért fogott-e fegyvert, avagy talán némi területváltozást is remélnek. Ezt mindenesetre a jövő van hivatva eldönteni. Ezek után nem lesz érdektelen, ha a balkán államok rövid történelmi fejlődését mégis merjük. Románia 1857-ben egyesült Moldvával személyes unióban. Ezt kifogásolták azonban a hatalmak és olyan alkotmányt javasoltak, hogy mindkét fejedelemségnek külön fejedelme, külön önkormányzata, külön nemzeti képviselőháza legyen. E törekvésekkel szemben a két ország népe az unió mellett foglalt állást és pedig a személyes unió mellett és kivívta, hogy Cuza Sándor ezredest 1859. január havában Moldva, február 5-én Oláhország is fejedelmének választotta. Cuza Sándor I. Sándor János néven foglalta el a fejedelmi trónt, s ekként a két fejedelemséget előbb személyes, majd 1862-ben reális unióban egyesítette. I. Sándor Jánost 1866 ban Hohenzollern Károly váltotta fel, ki 1881 ben felvette a királyi czimet és I. Károly néven a mai napig uralkodik. Uralkodása alatt úgy államiság, mint közgazdaság és műveltség tekinte tében sokat fejlődött az ország. Görögország függetlenségének kivívása után hozzálátott államiságának szervezéséhez. Kezdetben Kapodistria János koríná nyozta az országot, de az a szándéka, hogy magát Görögország királyává akarta koronáztatni, sok belviszálykodásnak lett okozója. Ekkor az európai hatalmak belátták, hogy a görög nép képtelen arra, hogy önmagát kormányozza és elhatározták, hogy királysággá teszik az országot. Sok huza-vona után 1832-ben Ottó bajor herczeget ültették Görögország trónjára, aki I. Ottó néven első uralkodója lett a fiatal királyságnak. Ottó nem felelt meg a beléje helyezett reményeknek és sohasem tudott népszerűségre szert tenni. 1862-ben egy fölkelés alkalmával elűzték és I. György néven egy dán herczeget választottak királyukká, ki mai napig uralkodik. Az ország fejlődik. Athén 1835-ben ismét a a görögök fővárosa, 1837-ben az athéni egyetem a görögök tudományosság középpontja lett. Amire Periandros és Hero császár óta annyian gondoltak, 1893 ban elkészült a ko- rinthosi csatorna és pedig a magyar Türr István és Gerster Béla tervei szerint. Az ország területe 65 ezer km. négyzet, lakóinak száma két és fél millió; hadereje 82,000 ember 390 ágyúval ; tengeri hadereje 57 hajóból áll. Bulgária 1879-ben alkotmányos örökös fejedelemség lett. Első uralkodó fejedelme Battenberg Sándor lett, ki a berlini konfe- renczia ellenére 1885-ben Kelet-Ruméliát megszállta és Bolgárországhoz csatolta. Törökországot és a hatalmakat megnyugtatván, a Rumelia némely részét követelő Szerbiát egy kéthetes háborúban megverte. Az unió megalapítóját, a szlivnicai győzőt azonban orosz-ellenes törekvései miatt az oroszbarát ellenzék lemondásra kényszeritette és az oroszellenes herczeg Koburg Ferdinánd magyar honvédhuszárhadnagyot hivta meg fejedelemnek. Az 1908. év október hó 5-én kikiáltott királyságot minden állam elismerte. Az ország területe 96000 km. négyzetben ; lakóinak száma négymillió. Hadereje hábcru esetén 280,000 ember 720 ágyúval. Hadi hajóinak száma 32. Szerbia 1804-ben kiáltotta ki függetlenségét orosz protektorátus -alatt, melytől a III. párisi béke szabadította meg. Első fejedelmét Karagyorgyét Obrenovics Milos ölette meg. Ez a Miíos volt az oly kegyetlenül kiirtott Obrenovics családnak az őse, mig Karagyorgye a mai szerb uralkodóháznak, a Karagyorgyeviesrknek az őse. Obrenovics Milost zsarnoksága miatt 1836-ban lemondatták; öregebbik fia, Milán csak egy hónapig uralkodott; a fiatalabbat, Mihályt 1842- ben elkergették. Most Karagyorgyevics Sándor vette át az uralkodást, ki 1848—49-ben Ausztriát a szerb fölkeléssel támogatta Magyarország ellen. Osztrák barátsága miatt
