Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)

1912-10-23 / 43. szám

Szatmár 1912. október 23. HETI SZEMLE 3 Sokai helyesebben járna el a kir. ügyészség, ha a városi közigazgatási bizott­sággal az igazságügyminiszterhez indokolt felterjesztést intéztetne az iránt, hogy az igazságügyminiszter mondja ki, hogy az uzsora Szatmáron hivatalból üldözendő, mert ott az elszegényedés általánosan mutatkozik és gyanuokok merültek fel az iránt, hogy ezt az elharapózott uzsora okozta. Az 1883: XXV. t. ez. 10. §-a erre a jogot megadja, sőt ennek a szakasznak az értelmében a m. kir. igazságügyminiszter Szatmár megyében, az 1898. évi márezius 30-án kelt 19.348 számú rendelettel, az uzso­rát hivatalból űldözendőnek nyilvánította. Á szatmári és megyei törvényhatóságok pedig Írjanak fel a törvényhozáshoz az iránt, hogy a törvényhozás ne csak az Ausztria által kívánt milliókat szavazza, hanem gon­doljon a milliók megszavazásában való fára­dalmak után a népre is és legalább azt a törvényjavaslatot, amelyet az igazságügymi- niszteriumban 1902. évben kidolgoztak és 1903. május 29 én a képviselőház elé terjesz­tettek, vegye tárgyalás alá és emelje törvény­erőre, azzal a kiegészítéssel, hogy az uzso­rát vétség helyett bűntettnek minősítse és azt is, mint bűntettet büntesse, ha valaki pénzbőség idején hitelez és gazdasági válság alkalmával a hitelt felmondja azért, hogy adósát tönkre legye — lesukterolja. Közönségünk pedig a mostani pénzvál­ságból tanuljon Tanulja meg, hogy igényeit bevételei­hez mérje; bankokat derű borúra ne alapit son; merész, merőben hitelre alapított vállal­kozásokba ne bocsátkozzék, mert a pénzbő­séget rendszerint pénzszükség szokta követni és az uzsorás hitelező csak ezt várja, hogy követelését felmondja és adósát tönkre tegye, megfojtsa — lesakterolja. Szirén-hangok. A munkapártot újabb csalódás érte. Sokáig abban a reményben rin­gatta magát, hogy a balkáni bonyodalom kitűnő alkalom lesz az ellenzék behódoltatására. Rit­kán lehet olvasni olyan zengzetes és kenettel­jes nyilatkozatokat a hazafiságról, mint ami­lyenek mostanában a munkapárti táborból el­hangzottak. Az ellenzék hazaszeretetére pályá­zott és pályázik a kormány. Azt hitték odaát, hogy amint ők kidobják a jelszót: a haza min­den előtt, az ellenzek meggondolás nélkül nyomban elfelejt minden sérelmet s törvénytip- rást és lelkendezve borul békecsókra Lukácsék karjaiba. Számításuk nem vált be. Az ellenzék nyugodtan áll és várja az eseményeket. Már dörögnek az ágyuk és már megindult a vérpa­tak lenn a Balkánon és a behódolásra idehaza semmi kilátás. Így is van ez helyén! Az ellen­zéknek nem szabad magát tőrbe csalatnia és észszerütlenség volna, ha most a munkapárti szirénhangokra reagálna, mert semmi okozati összefüggésbe nem hozható össze a haza ve­szélye azzal, hogy nosza rajta, ellenzék, mentsd meg a hazát és add be a derekadat. Tessék csak ezt az elvet odaát megvalósítani. Ha tény­leg veszélyek felhőit látja a kormány a látóha­tár szélén felkerekedni, úgy hát menjen onnét, ahol van, a kormány éléről, mikor a mai hely­zet ütköző és botrányköve ép Lukács és társai. Ameddig ő önös érdekből — ezt ma már a higgadtan gondolkodó munkapártiak se tagad­ják — ragaszkodik a bársonyszékhez, addig ne hadonásszon a „haza mindea előtt“-féle nemes jelszavakkal, hanem hozza meg ő elsősorban a maga áldozatát, amellyel a megsértett jogrend­nek tartozik. Amig ezt nem teszi, jóllehet tudja és látja, hogy a felkavart állapotok rendbeho­zásának ez az első kelléke, addig neki a nem­zet érdeke csak ürügy és eszköz, hogy vele megmentse a maga önös uralmát és — zsöl- léjét s kiáltó gúny, amikor ő az ellenzék haza- fiságát akarja kihasználni. Slakóczy Géza '** ÍÜK*“ Szatmár, Eötvös-utcza 4/a. ez. Ajánlja a főt. lelkész urak szives figyelmébe modern szabó-műhelyét, hol is mindennemű reverendák és papi öltönyök a legnagyobb pontossággal, jutányos árak mellett készülnek. Tisztelettel Makóczy Géza, papi- és polgári-szabó. A munkácsi püspök fölszentelése. A múlt vasárnap Ungvár mély jelentő­ségű szertartásoknak volt tanúja. Az ősi mun­kácsi egyházmegye uj püspökét, Pap Antalt szentelte föl Drohobeczky György körösi gk. püspök, Lányi József nagyváradi és Horváth Győző kalocsai kanonokok, fölsz. püspökök segédletével. Fiatalon, férfikorának egész erejében ju­tott a püspöki magas méltósághoz az arra e,zer érdemet szerzett uj munkácsi püspök. És vár is reá férfivállakat kívánó munka. Erkölcsi, nemzeti és kulturális munka. Egy országdarab kiáltó szükségletei esengenek apostoli tettek után. Orosz agitátorok, föld­höz ragadt, kizsákmányolt nyomor, kulturát- lan tudatlanság várnak gyógyítóra, alkotóra. És a nagy missióval eíküldetett püspök tudja mindezt. Ismeri a reá váró terhek ke­resztes súlyát. Tudja, hogy munkájától egy­házának, és nemzetének fontos érdekei füg­genek. Őrálló helye, mint a végek bástyája. És neki virrasztva, pihenéstelenül, az álmot meglopva kell helyén lennie, verejtékben iz­zadva, fáradságot nem ismerve. Mert örök értékek őrzője, a ki nem lehet magáé, de áldozatként kell égnie erejének, szivének utolsó föllobbanásáig. így látjuk az uj püspököt jelentőséges helyén. És a mikor bölcseségére, edzett munka ■ erejére, mély hitére, magyar vérére gondo­lunk és látjuk embererejére rászállani azt az isteni erőt, a melyért fölszentelése előtt ese­dezett Mária-Pócson a lelki magánosság szent és ihlető napjaiban — nagy, bizó örömmel, az egyház és nemzet beléje vetett remé­nyeivel tudjuk, hogy valóban apostola lesz az uniónak, a magyarságnak, az erkölcsi és szellemi kultúrának. E rendíthetetlen hittel köszöntjük föl­szentelése alkalmából az ős Munkács-egyház- megye uj püspökét. * A püspökszentelés október 14-én folyt le Ungvárt. A város polgársága külön is ki akarván venni részét az ünnepségekből, va­sárnap este fáklyás zenét rendezett az uj püspök tiszteletére, melyen több ezer főre rugó közönség vett részt a társadalom min­den osztályából. A polgármester megbízásá­ból Vidor Marczi fejezte ki röviden a polgár­ság hódolatát, mire Papp Antal a reziden- czia ebédlőjének ablakából meghatva mon­dott köszönetét. A püspökké szentelés hétfőn reggel 9 órakor vette kezdetét. — A püspököt megil­lető assisztenczia a templomból a püspöki lakba vonult, honnan a székesegyházba ki­sérték a felszentelő püspököket, Drohobeczky Gyulát, Horváth Győző drt. és Lányi József drt., valamint a fölszentelendő uj püspököt Papp Antalt. Kilencz órakor vette kezdetét a szertartás a templomban, melyben ez időre egybegyűltek a hivatalos személyek, élükön a kultuszminiszter képviselőjével, Andor György miniszteri tanácsossal, a szomszéd vármegyék, városok képviselőivel. A szatmári székeskáptalant Szabó István prael. kanonok képviselte. A szentmise kezdete után felol­vasták a királyi adománylevelet s a pápai bullát, majd a püspöki eskü letétele követ­kezett, mely után az előirt hitvizsgálatot ál­lotta ki a fölszentelendő uj püspök. Ezután a nagy oltárnál megtörtént a meghatóan szép fölszentelés. A mise végén, a papság nevé­ben Matyaczkó Tivadar kanonok hódolt az uj fölszentelt püspöknek, a melyre beszédet intézett a papsághoz s a hívekhez Papp Antal. Délután 2 órakor 200 teritékii ebéd volt a Korona termében, a melyen Szabó István praelátus-kanonok is üdvözölte a püs­pököt a következő beszéddel: Méltóságos és főtisztelendő püspök urak, mélyen tisztelt Uraim ! A mai magas ünnep Józsefnek, Jákob fiának álmát juttatja eszembe. Azt álmodta József, hogy kévét kötött test­véreivel együtt és az ő kévéje magasra emel­kedett, testvéreinek kévéi pedig mélyen meg­hajoltak az övé előtt, majd úgy tűnt föl neki álmában, mintha a nap, a hold és tizenegy csillag földre borulva hódoltak volna előtte. Tudjuk, hogy az isteni Gondviselés akaratából hogyan teljesedett be ez az álom és miként vált valóra az egyiptomi József­nek a történetében. Amit itt most látok és láttunk különösen a templomi ünnepen, az olyannyira hasonlít a József csudálatos ál­mához, de nem álom az, hanem igazi való­ság. A József felmagasztalásához hasonlóan tüneményes eredménye az isteni Gondviselés csodálatos munkájának. Egy gyönyörű kép ez, olyan, mint amilyet édes álmunkba szo­kott beleszőni a játszi képzelet: és ez a kép nem tűnik el szemem elől, nem foszlik szét, hanem mint értékes valóság, állandóan fen- marad. Látom az őszbe borult szülőket tisz­telettel meghajolni fiuk előtt, aki nekik most lelkileg atyjuk lett. Látom szellemi szülőjét, azt a szép matrónát, a munkácsi egyházme­gyét, nagyranövelt fiuk előtt, a testvéreket, az egyházmegyét, érdemes papjait, föléjük emelt testvérük előtt püspököt megillető tisz­telettel meghajolni. Az imádandó Gondviselés alkotó kezének remeke ez a kép. Ez a kép, amelynek szemlélete gyönyörködtet és föl­emel. A léleknek hullámaiban való kitörésé­vel nézem ezt a képet, gyönyörködve nézem, ellenálhatatlan vágytól ragadtatva keresem a czimet és módot, hogy , annak élő alakjai mellé odaállhassak én is. És nem sokáig kell ke­resnem, mert megtalálom azt. Sokkal többet is ennél. Vannak az uj püspök urnák az em­lítetteken kívül más testvérei is és ezek mi vagyunk éppen tizenegyen, akiket annyi sze­retettel és gondossággal ápolt, nevelt vele együtt papokká a budapesti központi szemi­nárium. Az uj püspök ur a mi Józsefünk, akinek történetében visszatérni látom József­nek csudálatos álmát és beteljesedve azt, amit ez álom jelképezett. Kévéket kötöttünk mi is vele együtt és ime, az ő kévéje ma­gasra emelkedett fölöttünk, a mieink pedig mélyen, alázatosan meghajolnak az ő ké­véje előtt. Ezen jelenettel, ennek ecsetelésé­vel kívántam kiegészíteni azt a magában is gyönyörű képet, ez adott bátorságot arra, hogy ezen a helyen magam is felszólaljak. En a tizenegy testvér nevében állok Méltó­ságod elé nemes vágyaink és törekvéseink, a jövőről költött, aranyos színekkel megfes­tett képnek felújított kedves emlékével. Ezen emlékektől áthatva, lelkesedésemnek és ki­mondhatatlan örömömnek adok kifejezést a felett, hogy a gondviselő Jsten Méltóságo­dat kiválasztotta közülünk és a munkácsi egyházmegye díszes püspöki székébe emelte. Lelkemnek alázatával jelentem mind a ti­zenegy testvérnek hódoló üdvözletét. De lel­künk nem elégszik meg ezzel a szóbeli ki­fejezéssel, hanem a jövőben is ugyanezeket a kívánságokat táplálja Méltóságodnak ja­vára. Az a mi lelkünk leghőbb óhajtása, hogy az Ur Isten, aki mostani intézkedésé­vel kimutatta Méltóságod irányában kegyes szándékait, adjon erőt ennek a feladatnak tökéletes betöltésére. Egyházmegyéjének bölcs és szeretetteljes atyai gondozására adjon okos tanácsadókat, hű segítőtársakat, buzgó papo­kat és engedelmes jámbor hívőket. Oszlassa el a nehézségeket, tegye könnyűvé felada­tait üdvös alkotások és bölcs főpásztori mű­ködés által. Munkájának jutalmául adja meg hosszú éveken át azt az örömet, amit pap­ságának és híveinek osztatlan, ragaszkodó szeretete, egyházmegyéje folyton növekvő jólétének látása okoz. De egy másik, nem kevésbbé jelentős és illő czimen állok én most Méltóságod elé, t. i. a munkácsi és szatmári egzházmegyének évszázados testvé­risége czimén. Ennek a jogezimnek az iga­zolására és mintegy megerősitéseképen jól esik hivatkoznom arra, hogy én Méltóságod boldogult elődjének a fölszentelésén is jelen voltam, mint kicsiny udvari papja annak a nagynevű püspöknek, aki Méltóságod boldo­gult elődjét nemcsak becsülte és tisztelte, hanem barátilag szerette is és ezzel a vonzó példával mintegy megpecsételte azt a szera- tetteljes viszonyt, a mely a két testvéregy­házmegye papságát mindenkor összefűzte. Én tehát a szatmári papságnak és különösen a szatmári egyházmegye székeskáptalanjának hódoló üdvözletét és tiszteletét tolmácsolom Méltóságodnak azzal a jó kívánsággal, hogy Méltóságod a két egyházmegye papságának testvériségéből fakadó örömére kormányozza egyházát szent hitünknek, vallásunknak, az anyaszentegyháznak és hazánknak közös nagy javára. Isten éltesse 1

Next

/
Thumbnails
Contents