Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)

1912-01-24 / 4. szám

Szatmár 1912. januárius 24.

„HETI SZEMLE

o

Báli újdonságok érkeztek;

hosszú szárú, bőr- és selyemkezt.yük, legyezők, selyemharisnyák, inanicur és más loliette, pipiere czi Ékekben

Ragályi Kálmánhoz Szatmár-Németi, Deák-tér.

volna valamely hatalmat, a melytől a világ függ.

Argumentum ez ? Igen, és pedig nagy fontosságú. Nem a babona diktálta, hanem az ész szent logikája követelte s vitte be a köztudatba a felsőbbrangu erőt. El bennünk egy kitörölhetetlen, szent alaptörvény, minden megismerés alaptörvénye, a melyet ha elvetünk, le kell mondani minden ismeret- szerzésről. S ez az erős logika kényszeritette fel az embereket Istenhez, vagy az istenekhez.

Nekünk nincs intuitiv közetlen tehetségünk a dolgok lényegének megismerésére, csak az eredményekből következtethetünk. Látunk, hallunk — s azután Ítélünk ; következtetünk az okra, törvényekre, természetre, czélra.

Ha füstöt látok : mi a tünemény oka ? —- kérdezem. Ha képet látok, a milánói dómot: soha nem jutott eszembe ezt kérdezni: alkotta-e valaki? -- hanem: ki alkotta? Ez szent elfogadott igazság. A hol van tünet, mozgás, ott megfelelő ok is van. Ezt eddig józan ésszel nem vonta kétségbe senki. Ez kényszeritette a népeket, hogy concludáljanak nagyobb lényre.

Mikor a világban levő rendet látta, nem azt kérdezte: van-e erő . . . , hanem : ki rendezte ? S mivel nem találták föl e tünetek megfelelő okát itt a földön, átrepültek a felhőkön s ott állapítottak meg egy hatalmat, a mely kormányoz, s ezt Istennek, vagy isteneknek nevezték.

Az ellenfelek, a szellemi akrobaták és óriások nem igy gondolkoznak. Fényes Samu szerint: a mi ismeretünk forrása kettő : az egyelviiek és kételviiek, az atheisták és theisták gondolkozása. Kótfélekép szerzik az ismeretet: az egyelvüek csak a tapasztalást ismerik el a tudás forrásául. A kételvüek még egy más forrást is ismernek: egy nagyobb, szellem megnyilatkozását.

Ám nagyon czélzatos és tévútra vezető ez a distinctio.

Nem tagadjuk — vallásos ember nem tagadhatja — hogy ismeretekhez juthatunk magasabb szellem által, a minőkhöz természetes utón nem juthatunk. De az istenfogalom nem ilyen utón szerzett ismeret.

Istenhez eljutunk csupán a józan észszel is. Ezt hangsúlyoznunk kell. S velők szemben nem küzdhetünk máskép, mint megmutatni, hogy eszünk a természet utján Istenhez vezet. Istennel mindent, nélküle semmit nem magyarázhatunk meg.

Most már nekik könnyebb, mert fölállították : absurdum az Isten s a csoda-babona. Ezt mint bebizonyított tényt állítják oda. S ha találkoznak magasabbrendü tünetekkel — vagy letagadják, vagy azt mondják: még nem ismerünk minden erőt. Beszélhetünk halottföltámasztásról, csodákról — odamondják : ismeretlen erők működése. — Hát ez schwarzkünstlerség, nem tudományos vitatkozás

A mire föntartják továbbra is az állítást, hogy a tudomány keresztfáján meghalt az Isten.

Hol vannak a szegek, a lándzsa, a melylyel kiölték belőle az életet? Vagy más szóval : a tudomány kizárja Isten létét, nem tűri meg fogalmát ? Mit állítanak, be a világ fölé a világ tüneteinek megmagyarázására ? Mit adnak Isten helyett? Semmit, vagy esztelen magyarázatot. .

Fényes Samu azt mondja: két örökkévalóság van, aetherből aetherbe; a világ folyamata két örökkévalóság közt mozog. Mi ez? — Nála okosabb emberek azt mondják : az atomvilág. Sok százmillió év előtt az űrben csupa parány, tengernyi atom — nem tudni : mozgott-e. vagy nem, de — megindult, mozgott, tömörült; a súrlódásból tűz lett, a mely széíhányta a napokat, csillagsereget. Ez a földecske is igy keletkezett. Aztán fölszine kihűlt, kéreg alakult rajta, de bensejében nyugtalankodtak a gázak, kitolták a Kárpátokat, a hegyeket, igy lett egyenetlen a föld felszíne. S aztán sok százezer esztendő után egyszerre egy kis sejtecské- ben mutatkozik — élet. Honnan ? ne keressük.

Még néhány százezer esztendő után a sejtecske már — poronty. Újabb százezer esztendők — és óriási állatok ; megint százezer év — és orangutáng; uj százezer év — s itt az ember, a ki malma alá hajtja a természetet, fölrepül a levegőbe . . .

Szép és nagyon meglepő mindez. Csak egyet felejtettek odatenni e mondóka elé : Hol volt, hol nem volt . . . S akkor ez geni- alis dajkamese. De nem tudomány.

Ám vannak még ilyen kínos kérdések is: honnan az atom, az örök atom ? Ki indította meg a mozgást? S az élet? . . . Mindez csak föltevés, a mi bebizonyításra szorul. Phantasia. S ez volna a hatalmas puska, a melylyel agyonlövik Istent ? Dajkamesékkel?

De azt felelik : ha regösnek is tűnik föl, van tudományos magyarázata. Haeckel találta föl azt az arzenált, a melyből szedik fegyvereiket. Haeckel állította elő a tudomány fegyvertárát, ő a cardinalis tanú, hogy az embrió fokozatonkint fejlődik, és minél magasabb rangú valamely lény, annál több fokozaton megy keresztül. Ez recapitulatiója az egész életnek. így történt valamikor.

Hát ez az exakt tudomány ? Ezt lehet látni, tapasztalni ? Mondani lehet, hogy az embrióból fejlődött fokozatonkint minden lény, de ezt a tapasztalati tudomány önmagának való ellenmondás nélkül nem állíthatja.

Ez evolutio-elméletnek, a mely sejtelem igen, de bizonyíték nem lehet, ma sok tudós barátja van. Pedig 150 éve majd megköveztek, mert azt mertük mondani, hogy az emberiség egy emberpártól származik. S most nemcsak az emberi nemet, de minden tücsköt bogarat le tudnak származtatni egyetlen sej- tecskéből.

Ilyenekkel ölik meg az Istent ? Haeckel az, a ki föltatálta a puskát Isten ellen ? Hiszen ha úgy van, a mint Haeckel mondja

— odaállok az elé az első sejt elé, a melyben virtualiter egy nagy világ van, és kérdem : hát ezt ki csinálta ? — Bizony üres Haeckel puskája, nincs golyója.

Szerintök van ennek is magyarázata és meg lehet Isten nélkül magyarázni keletkezését.

Fényes Samu szerint ez nem rejtély ; teremtésről szó sem lehet. Erő és anyag — ezek produkálnak, vonzó, taszító, vegyi, bomlasztó és ismeretlen erők — és az anyag. Ez a két faktor hoz létre mindent.

Hát nem elég ez az Isten kipusztitá- sára ? Isten helyett ott van az esztelen erő és a tehetetlen anyag. Fejlődik szépen szemünk, kezünk; oda, a hova kell, a maga helyére. Nem a fejünk tetejére.

Igen ? Tehetetlen anyag, esztelen erő cselekszi ezt ? Ezt meg lehet érteni a chemiai erőkből s az anyagból? — Jó phantasia kell hozzá! Tehát Goethe fejében a nagy gondolat és a kutya fejében — egynemű ? A szónok beszéde s a kutyaugatás csak foko- zatilag különbözik ? — így beszélni bizony

— felsőbbrendii kutyaugatás. — Hát ki az, aki az erő törvényét, az anyag mennyiségét és minőségét megszabta ?

Bizony bámulni lehet a tudósokat, mikor fölemelkedve a csillagokig, megmérik azok nagyságát, távolságát, fölfedezik a rendet, a czélszeriiséget, — bámulunk. De nem tudjuk, mi fölött csodálkozzunk inkább : óriási tudásukon, vagy azon, mikor úri mo- solylyal azt mondják : nincs Isten ? Miért ? Mert tudják, hogy milyen gyors a tény ? — Ha egy órát fölnyitok, szétbontok s látom, hogy ezt a kereket hajtja emez, ezt megint más, mindnek oka a rugó — ekkor mondhatom : nincs órás ? Mert látom a szerkezetet ?

Szakasztott igy tesznek e tudósok, mikor vallják, hogy nincs Isten, a ki ezt létrehozta. Ez esztelenség.

De jó lesz leszögezni egy elfeledett igazságot.

Különbség van a lét, az élet, meg a tudomány problémáinak megoldása között.

Az élet nagy kérdéseinek megoldására mindegyikünk hivatott, a tudományéira nem. Az élet problémáinak megoldására mindegyikünknek tehetségünk van ; Secchinek ép úgy eszébe jut a kérdés; honnan ez a csillag, a fény ? mint a pásztornak, a ki csak szentjánosbogárkákat lát ragyogni az égen.

— Szemfényvesztés tehát, mikor az élet nagy kérdéseinek megoldására csak a tudományt hirdették illetékesnek.

Az istentagadók közül azt mondják sokan : igaz, el kell ismernünk, hogy a mit a materialisták ki akarnak magyarázni a tehetetlen anyagból s az esztelen erőkből — nincs arányban az effectusokkal. Be kell csakugyan combinálni e világba a hatalmat, a bölcseséget, az erőt. De miért kell fölénlc, miért nem a mindenbe combinálni Istent? És a pantheisták előszednek frázist, müfogást, magasztalják a bennünk élő Istent: hogy dalol a pacsirtában, illatozik a virágban, dolgozik a géniekben . . . Hát folytassuk. Ha bennünk van Isten, ha mi vagyunk ■ itt imádkozik, ott káromkodik ; rágyújt szivarra, de a szivarban is Isten van, és igy az Isten elszívja az Istent; a szent Isten vétkezik ; a hatalmas Isten nyöszörög a természeti törvények alatt . . . Hát ennyi ellentmondást még nem hordott össze józan emberi agy.

De van még egy classis a másik táborban. Ez a legbecsületesebb. Istentagadók, de igazmondók. Vannak tudósok, a kik nem ismerik el Istent, de ez esztelen teóriákat is elvetik ; azt mondják : ignoramus. Nem tudom, hogy indult meg a mozgás, az élet, hogy fejlődött ki az anyagból az ember ? Ignoramus . . . Sőt hozzáteszik: ignorabimus

— soha nem is lógjuk tudni.

— Hát igy ölik meg az Istent ? Hol van a tudomány keresztfája ? Talán a dőre elméletek, vagy a tudomány csődje, a tudás nihilizmusa zárja ki Isten létét ?

Értsük meg, hogy jogtalan, veszedelmes ejmélet a kultúra szembeállítása a vallással. Értsük meg, hogy Isten elfogadása egyenesen a józan ész követelése. Mert a legtudományosabb elmélet az, a mely mindent megmagyaráz.

És értsük meg azt is, hogy sorompóba kell állnunk e kalóz rablókkal; kézbe venni a tollat, a szót, s kiragadni a társadalom vezetését a kalózok kezéből.

Rakovszky és a Hungária-Bank.

Kétségtelen, hogy Rakovszky István az ő inter- pellácziójával nagy szolgálatot tett — a zsidó tőkének. Ahhoz a jerikói lármához, amelyet az egyeduralmukat féltő pénzbárók csaptak kitartott sajtójukban, most ime egy klerikális vezérember is csatlakozott. Rakovszky is állást foglalt az alakuló zsidómentes bank ellen. Hiába hangoztatta, hogy a bankalapítás jogát senkitől sem lehet elvitatni és hogy a püspökök azt tehetik a pénzükkel, amit akarnak. Interpellá- cziója mégis a zsidó sajtó lármáját erősítette és megnehezítette az uj bank helyzetét, mert bizalmatlanságot keltett iránta még olyan körökben is, amelyek az üzletes sajtó támadásában egyébként a legbiztosabb kritériumát látják valamely ügy életrevalóságának. Lehet, hogy az uj bankalapítás mögött olyan kulisszatitkok, olyan ten- dencziák rejlenek, amelyek talán indokolttá tehetik a Rakovszky tiltakozását. De eddig sem a sajtó, sem a Lukács támadása ilyen rejtett czélt nem tudott a Hungária-bankra reábizonyitani. Miért kellett tehát Rakovszkynak interpellálnia ? És miért kellett magát azonosítania Lukács Lászlónak balkáni stilusu nyilatkozatával? Egy Rakovszky Istvánhoz, aki kemény diók feltörésében, súlyos parlamenti csatákban vivta ki magának az egész ország becsülését s a katholi- kusok lelkes szeretetét, nem méltó cselekedet ilyen olcsó dicsőségre, a liberális körök kéz- szoritására pályázni egy keresztény irányú moz