Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-09-04 / 36. szám
XXI. évfolyam. 36. szám. Szatmár, 1912. szeptember -4. HETI SZEMLE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — 8 K — f. Negyedévre — 2 K — f. Félévre — 4 „ — „ | Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézmfiiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár. Felelős szerkesztő : VARJAS ENDRE. Laptulajdonos A SZATMÁR-EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a Páasmány-jsajtó czimére (Szatmár, Iskola-köz 3. sz.) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése 8 korona----------------- Nyilttér sora éO fillér. -----------------A. lap megjelenik miiulen szerdán Az uj evangéliumos könyv. Szatmár, 1912. szept. 3. (+) A rég’i — hősöket nevelt. Sátorkészitőket tett a szellem fejedelmeivé. Valami különös pánczélt adott a szivnek és az akaratnak, tíisiphusi munkákra tudott lelkesíteni. E régi könyv nélkül mocsarak és irtatlan rengetegek volnának ma is a földnek és a léleknek „Orbis pictus“-án. Nem js'mernők az ég troubadourjait, poétás művészeit. Az emberi chorusban nem hangzanék a vox angelica, sem a vox heroica. Tudásunk nem tekinthetne a saisi lepel alá. Egy nagy darabja a „mindenének sötét volna előttünk. Fáznánk, mert nem volna szeretet; kegyetlenek volnánk, ínért nem ismer- nők az irgalmasságot. És kincstelen szegények is lennénk, mert kopár földünkön nem nyílnának virágok : a martyrok, a szentek, a szüzek. Jó volt ez a könyv. Csodákat teremtett. Megsokszorozta Bethlehem karácsonyi gyermekét, Názáreth if- ját, Galilea apostolát és a Kálvárja vérbiborba öllözött áldozatát. És templomos életet szült, a melynek levegője az örökkévalóság kiáltásától harsogott: Excelsior! Most másfajta evangélium beszél az emberekhez. Ennek lapjait nem a szelíd szemű, minden titkot látó, minden gyötrő kérdést megoldó Élet, Ut és Igazság Írja meg. Pénz- éhes petroleurök, tudatlan szógyártók, fertőzött agyak, megrontott, ifjan meghervadt ütegek, a toll béresei és haramiái öntik ki ez uj evangélium lapjain azt a cloacát, a melynek levegőjében elpusztul ,a régi evangélium minden virága. És az eladott, vagy hitvány tollak betűit ezer gép önti, ezer rotátiós nyomja, ezer robogó tüzes szekér röpíti szét városokba,falvakba, kunyhókba. Mindennap. A nagy méreg- gyárak gyilkos miazmái befészkelik magukat gyermeklelkekbe és megölik a gyermeket. ^.Eljutnak tiszta szivekbe és megölik a tisztaságot. Odaférkőznek a családi tűzhelyhez és megölik a családot. Lerakódnak a hivő imádkozókba és megölik a hitet, imádságot. Végig, minden vonalon az uj evangélium rothasztó pestise jár. Hol a mi vetésünk ? Kalászos rendek nein dőlnek a mi földünkön. Konkoly nő ott. Valami megdöbbentő ez ! A régi evangélium csak néhány ezer ember lelke fölött uralkodik. A" sok százezer fölött pedig az uj evangélium. Pedig óriási az a nagy szellemi és anyagi tőke, a mely kezünkben van. De hát hol van ennek eredménye ? Mennyi örökkévaló, isteni energia van beillesztve a mi egyházunkba. De hát hol vannak a kattogó kerekek, amelyeket ez az energia mozgat ? Erről az egyházról rendelkezett úgy az igazi evangélium, hogy legyen kovásza, világossága a világnak. De hát miért dolgoznak akkor más erjesztő erők a lelkek világában ? Vagy igy kell ennek lennie ? Nem! Ezeknek az energiáknak hatniok, ezeknek a mérhetetlen tőkéknek kamatozniok kell. Most még nincsenek elhelyezve a megváltozott társadalmi életnek uj szerveiben. Nincsenek belekapNégy kis cicáröl valami. Irta : KASZÁS ETELKA. I. Egyik szeles Őszi reggelen uj hírrel állított be szobánkba a kis szolgálóleány. Tessék gyorsan felöltözni kisasszonyok. A Cirmos kis macskákat hordott a konyhába. A há—’ ötlött egyszerre eszünkbe — ezért nem láttak hát a Czirmost néha napokig sem a házban. Kis cziczáinál időzhetett a szénás-padláson. Soha nem végeztük még be ilyen hamar húgommal az öltözködést. Menten a konyhában termettünk, hol vannak hát a kis cziczák ? A tűzhely mellett, a fáskosárban pillantottuk meg őket, négy öt apró cziczust. Tiszta szürke valamennyi, mint a a Czirmos, egészen egyformák. Amint észre- vesznek bennünket, szempillantás alatt kiürül a kosár. Menekülnek kiváncsi szemünk elől, ki jobbra ki balra. Sokáig tart, amig összefogdossuk őket búvóhelyükről. Egyik egy dézsa mellett lapult meg, másik a szemétlapát mögött, kettőt az edényesállvány és fal között felkuszva találtunk. — Hogy hánykolódtak kezünkben. Talpukat előre nyújtották, körmüket kieresztették, kerek kék szemük rémületet fejezett ki. Látni lehetett felgörbitett piros nyelvecskéjüket, amint folytonosan hallatták hoh . . . p—pp. Egy nem ijedezett csak, nem rémült meg ujjongásunk- tól, nyugodtan tűrte simogatásunkat, összehúzta magát és csak pislogott szemecskéjével. Nosza megindult fölötte a vitatkozás. A kis szelíd az én cziczám lesz — jelentette ki húgom. — Nem a tied — vágok én vissza — én vettem észre, hogy jobb a többinél, a kis szelíd az én cziczám. Czirmos, a mama czicza egykedvűen üldögélt a vizes állványon, mintha csak nem is az ő kicsinyeiről lenne szó. Odavittük hozzá őket, mire kérőén nyávogott, hol engem, hol húgomat nézve, mintha csak mondta volna ' viseljétek gondját szegényeknek, hideg szél fuj odakint, nagyon fáztak, behoztam őket a meleg szobába. . Csakugyan remegett valamennyi, tal- pacskáik jéghidegek voltak. Szegény cziczus- kák, várjatok egy kicsit, mindjárt készítünk jó meleg fészket. Pár pillanat alatt készen is állt már egy kosár, tele friss szalmával, s azon nagy meleg kendődarabbal. A cselédszobába vittük a kosarat. Elhelyeztük benne óvatosan először a Czirmost, azután köréje ijedt szemű kicsinyeit. Most gyorsan kiosontunk, hogy ismét szét ne rebbenjenek. Csak az ablakon át tekintgettünk be, mit csinálnak az uj otthonban. A Czirmos, a rossz mama leugrott a kosárról s rájuk sem hede- ritve az ajtó elé ült, nyilását lesve, mikor szabadulhat. A kis cziczák, azok a Czirmoshoz vágyakoztak. Le szerettek volna szállni a kosárról. Óvatosan lépkedtek a szélén farkukkal kormányozva magukat. Roppantnak tetszhetett a mélység, mert aggodalmas szemmel mérlegelték. Hol egyik, hol másik vesztette el egyensúlyát s hanyatt homlok hullott a földre. Végre mind lemerészkedtek s mivel a Czirmos nem hívogatta őket, vizsgálódni kezdtek a szobában. Megtapintották az asztal lábat, odaütötték orrocskájukat a zsámoly oldalához, de legjobban megbámulták a faládikából ki kandi káló nagy ezipőtisztitó kefét. Csak a kis szelíd cziczus merte megközelíteni, incselkedve nyújtogatta feléje lábát, meg újra viszakapta. Sokszor elmenekültek még azután valahányszor a szobába léptünk. Erőszakkal kellett odahurczolnunk tejestányérkájuk mellé is. De mikor belekóstoltak a tejecskébe, mintha megfeledkeztek volna félelmükről. Behunyták szemüket s úgy Ízlelgették. Milyen lassan fogyott parányi nyelvük alatt. De végre mégis üres lett a tányér. A Cirmos miatt akár éhen veszhettek volna szegények. Lassankint szelídült vadságuk is. Már nem menekültek előlünk, csak meglapultak félve, egymáshoz bújva. S hogy egérfogásra termett valamennyi! Egeret láttak a gyümölcsmagban, kukoriczaszemben, fagalyacskában. Sokszor játékba fogtak Milával és Micukával is. Ezek a kis szürkéknél valamivel már nagyobb fehér cziczák voltak. Milát fekete, Mi- czukát szürke foltok ékesítették. Mila mindig szívesen játszott a kicsinyekkel, Micuka ellenben fölényesen, fitymálva nézett végig rajtuk nagy kerek szemével, anélkül, hogy ülőhelyzetében csak meg is mozdult volna. Hogyisne, csak nem fog hanczurozni a kis semmiháziakkal, ő bizony be nem porozza fehér ruháját miattuk, amit Miéi mama oly fáradsággal puczolgatott nyelvével tisztára. Ha mégis kezdeni próbált valamelyik vele, az hamarosan megbánhatta tettét. Miczuka Lapunk mai száma 8 oldal.
