Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-07-10 / 28. szám
ozatmar iura. juiius xu. a szociális, a gazdasági, kereskedelmi és ipari irányzatok változatos próbálgatását, amely már olyan parlamenti irányzat felé kacsingat, melyben már nem találni egyetlen utat sem a békés egyesülésre. A sok kísérlet útvesztőjében csoportosulni látszik ez a keverék- nép részint a bomlasztó anarkia, részint az erőszakot szolgáló kardbojt mellé. A különféle eszmék próbálgatása mellett döcögve halad a kormányzati tudomány, mely nem tudta eddig kieszelni az egyesitő erőt. A szerencsétlenül próbált nyelvegység létrehozásának erőszakos nyomása következtében, a természet törvényei szerint, ellennyomás támadt, mely alatt nemcsak a keresett célnak ellenkezője történt: az elnyomni szándékolt nyelv sohasem látott nagymérvű irodalmi fejlődése jött létre, a széttagolás ezen a téren kitágult. Vallás szempontjából is csak bomlást látunk, nemcsak a keresztények, de a bevándorolt zsidók is külön felekezetekre bo- molva, gyűlöletük kifejezésére sajtóorgánumokat tartanak fönn, de azt a bizonyos közös célt, melyet a közös uralkodó szeretne elérni: a keveréknép egyesítését, ezek a sajtóorgánumok sem szolgálják. A tákolmány egyik részén a régi kispolgári, a másikon, az arisztokrata életirányzat helyén kibontakozott a kapitálisták hatalma, mely uj irányban végzi a bontogatást, ez kiforgatja a régi lelkeket, amelyekben halálos gyűlölet ébred a régi rend ellen. Emberi dolog, hogy a soká élvezett hatalom elbizakodottá, felfuvalkodottá, fen- héjázóvá tesz, ez már nem engedelmeskedik sem a természet, sem a logika, sem az esküvel szentesített törvényeknek, csak a saját eszejárását, szeszélyét követve, mindig és mindenben csak parancsolni akar, nem nivellál. Egyik oldalon mértéktelenül dédelgeti az ipart és kereskedelmet a tultengésig, a mások oldalon ezzel kárt, elégedetlenséget és a segítségért esedező kérelem megtagadásá— Majd halálom után fogtok engem szeretni és emlegetni! Ilyen a múlt! És azért jogosult a sírnál való emlékezés, a sirban porladók emlékének megrögzítése a leghatalmasabb emlékezetben . . . a gyökér-szálat fogó Írásban, mondja egyik nagyszerű írónk. A szó elröpül. Az irás marad. Örök lehet — emberi értelemben. Az egyetlen, hűséges történetirásban ... a mindig élő emlékezetben. Igaz, őszinte, mesterkéletlen megörö- kitésében. Es nem agyondicséretében, ami sokszor, legtöbbször éppen az emlékezetnek agyonütése. Újra él az, akiről emlékeznek. S ha esztendők vándorlásai után kezünkbe akad az elsárgult lap, melyen elköltözöttünk emlékének őszintén, igazán, hízelgés nélkül áldoznak . . . újra látjuk őt. Újra követésre méltó példát találunk. „Mert csak annak a nekrológnak van jogosultsága, melyből tanulhatunk. Hálát. Cselekedetet. Életet. Halált — irta nekem Erdély püspöke. — Az ön által irt életrajzok ilyen ritka és követésre méltó, szerencsés kivételek közé tartoznak.“ * El kellett ezt mondanom, meg kellett előbb könnyiteni lelkemet, hogy a legközelebb megjelenő kegyeletes sorokba világosságot és megnyugvásomat belevihessem. „nmi öZjüiiviL/ii/ val fájdalmat, a nyomorúságon való felháborodást, harcot és széthúzást okoz és ezt bonyodalmas s költséges kormányzati apparátussal és katonai készenléttel, az elégedetlenek gyermekeiből fegyverviselésre kény- szeritett katonai készenléttel akarja rendben tartani. Ezalatt létrejön a hivatalok tultengése, a vállalatok szédelgése, a jótékonyság képmutatása, a hazug frázisok divatja, mindenütt és mindenben a silány vásári munka; — szóval: a bomlásnak minden téren felismerhető jeleit rajzolta meg a tudós professzor eleven szinekkel. Szinte megborzad az ember annak az idegen tudósnak népleiket boncoló fejtegetésein, mert ha körülnézünk a leirt határon, azt kell gondolnunk, hogy betelt ama megjósolt ezer év és kiszabadult börtönéből a sátán újra felvenni romboló munkáját az emberek közt és mintha éppen itt, ezt a leirt határt találta volna legalkalmasabbnak pokoli tevékenységének gyakorlására; hiszen itt már az idegen is meglátja, hogy a haladás vargabetűt csinálva, alkalmassá vált a bomlásra. Mi pedig itthon azt érezzük, ha az Isten örömet küldene reánk, az is szerencsétlenségre változik, hiszen azt látjuk, hogy a furfang kap jogot és gyakorol hatalmat, melylyel elpusztítja az igazi, nemes értéket, a becsületes és hűséges jóságot; nem lehet megnyugvás ott, ahol idegen érdekért letipornak törvényeket és kimagyarázzák az eskü szentségét is; akik magukhoz akarják mérni fönt is, lent is a lelkek tartalmát, akik azért másznak fel a társadalom csúcsára, hogy rossz természetüket nagy stílben kielégíthessék a kardbojtok mögül, amelyet lealacsonyító munkára használva, elégedetlenséget ébresztenek, pedig az ilyen kezekbe letett fegyverek komoly próbák alkalmával, mikor éppen a közjónak megmentésére kellene használni, nem lesz már igaz értéke. A hatalmi tényezők, a fönt idézett tudós szerint, itt sohasem vonták le a természetes következményeket, akik az összbirodalom eszméjéről álmodtak, ennek az eszmének a megvalósithatását át nem gondolták, de nem is tudtak arra értékes hatást gyakorolni, mert nem érezték át azt, hogy az egyes részek nagy tömegének természetes kívánságát kel! kielégíteni, azt a hatalomhoz és a másik fajhoz közelebb hozni, de nem egymás ellen kijátszani. Az erős nemzeti eszme egy népnek a legnagyobb ereje, uralkodójának legbiztosabb támasza, erősebb és tartósabb ez a fortélyosságnál és az erőszaknál. Előbb-utóbb felbomlik a viszony, mely ezen eszme kielégítését mással akarja pótolni, az erőszak csak az erkölcsi erőtlenségnek segédeszköze. — A szivet és a lelket kell megmenteni. Az érdekszálakat kell okosan összesimitani tudni, hogy azok a kellő vonzalom érzetével egymás mellé tapadva, erős köteléket alkossanak, melylyel az ösz- szességet, benne levő erejével körülövezve, jól összetartsa. Ha az igy leirt viszonyaink fölött végig siklik a mi tekintetünk, az az érzés támad fel lelkűnkben, hogy annak az angol tudósnak igaza volt, midőn a történész szemével itt a feloszlás jeleit látja; de, sajnos, arra sem ő reá nem mutatott és mi sem tudunk semmit sem kitalálni, hogy mi lesz azután 1 Ez pedig igen aggasztó, mégis velem együtt már sokan azt gondoljuk, hogy jöjjön bármi, az a mostani helyzetnél irtózatosabb alig lehet. Id. JEgan Lajos. ö A gyávák erélyessége. A szolgalel- kek természetrajzához tartozik, hogy fölfelé meghunnyászkodók, lefelé pedig zsarnokok. Akiknek kenyéradó gazdájuk legesztelenebb őrjöngései ellen nincs szavuk, nincs akaratuk, sem szégyenérzetük, azok a náluk gyöngébbekkel, a védtelenekkel szemben gorombák és kegyetlenek. Példa rá a mai kormányzópárt. A legképtelenebb megaláztatásokat szó nélkül tűrte el, a nemzetet sorvasztó bécsi parancsokat vak engedelmességgel teljesítette. De a számbeli többség fizikai erejének tudatában, a szuronyok védelme alatt egy döly- fös kényur lelkiismeretlenségével tiport el házszabályt, törvényt, mentelmi jogot ugyanaz a párt. Mert itt ő volt az erősebb, ő volt a fegyveres hatalom ura. Vele szemben csak védtelen ellenzéki képviselők és szentesített törvények állottak. Hogy mivé teszik igy a jogrendet, az alkotmányt, a nemzet tekintélyét, azzal nem törődnek a munkapárti urak. Ennek az egyoldalú erélyességnek, ennek az olcsó hősködésnek újabb bizonyítékát szolgáltatta az elmúlt héten a munkapárti kormány. Kitiltotta az ország területéről a magyarbarát bécsi újságot, a „Zeit“-ot. Azt a lapot, amelyik becsületes hive a dualizmusnak, amelyik hosszú évekig munkatársai közé számíthatta gróf Apponyi Albertet s amelyik — kiáltó ellentétben a többi osztrák lappal — mindig rokonszenves tárgyilagossággal irt a magyar ügyekről. S kitiltotta ezt a lapot a kormány azért, mert a legutóbbi parlamenti szörnyűségeket, a munkapárti rémuralmat energikusan elitélte. — Ha ezzel szembeállítjuk azt a tényt, hogy a magyargyalázást rendszeresen űző, a trializmust propagáló, a nemzetiségeinket vakmerőén lázitó „Reichspost“ terjesztését nyugodtan tűri a kormány, akkor előttünk áll a szolgalelküség basásko- dása a maga alacsonyságában. A „Reichspost“ mögött ugyanis u. n. magasabb körök állanak; annak politikáját magas helyen is helyeslik, sőt irányítják. Ezt a lapot nem meri bántani a mi kormányunk, mert megharagudnának érte azok a bécsi körök. A „Zeit“-ot ellenben azok a bécsi körök sem szeretik. Ezt a lapot tehát bátran ütheti a „hős“ Lukács, mert hiszen ezzel csak magyar érdeket sújt. Munkában a vidéki takarékok. A pénzdrágaság eddig még mondhatni elég sima keretek között döczögöít és annyiban éreztette hatását, hogy uj kölcsönöket nem bonyolítottak le és hogy a kintlevőségek törlesztését jobban forszírozták a takarék- pénztárak. Most már azonban komolyabb formákat kezd ölteni ez az országos baj. A nagyobb takarékpénztárak ugyan még mindig tartják magukat és úgy intézik ügyeiket, hogy ne kellessen a közönség helyzetét még jobban megnehezíteni. Sokkal veszedelmesebb azonban a vidéki kis takarékpénztárak helyzete. Ezek a kis takarékok üzleteik legnagyobb részét idegen pénzekből csinálták még akkor, mikor mindenki kaphatott pénzt, aki csak kért. Most azonban a kis takarékok hitelezői visszakövetelik kölcsöneiket és nem hajlandók visszleszámitolásokba belemenni. Ez azt jelenti, hogy a nagy pénzintézetek lassanként bevonják saját szükségleteikre pénzeiket és ez által úgyszólván szívják magukba a kicsi gyenge alapokkal biró vidéki intézeteket. Ha mindez csak ily simán menne, mint ahogy azt elmondjuk, nem törődnék vele senki, legfelebb a takarékok vezetőségei. — Sajnos azonban, ezek a szorongatott helyzetPártoljuk a hazai ipart! KEPES SÁNDOR Minden magyar ember szent kötelessége a bazai ipar pártolása, csakis hazai termékeket dolgoznak fel. A legkifogástalanabb kivitelben készíti a legkülönbözőbb alakú piramisokat, obeliszkeket, kereszteket, emléktáblákat, sirfedeleket,- mezei kereszteket, kápolnákat, mauzóleumokat stb. n MODERN BERENDEZÉSŰ GÉPTEREM A CSISZOLÁS RÉSZÉRE. FiÓk-ÜZlet: Szatmár, Attila-u. 4:.
