Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-07-10 / 28. szám
4 HETI 8ZEMLE Szatmár, 1912. julius 1U. ben levő vidéki pénzintézetek sokkal több kárt okoznak a gazdának, mint az összes városi pénzintézetek összevéve. Egy alföldi faluban, ahol a lelkek száma 9000, két takarékpénztár volt 1909-ig, 1909 ben még egy takarékpénztárt létesítettek a kisgazdák jótállásai mellett. A megalakulás után volt pénz bőven. Mindenki kapott, amennyit csak akart, még pedig olcsó kamatra 6 os, sőt 5 és háromnegyed százalékra is. Természetesen betáblázták a kölcsönt és 1912-ig megelégedtek vele, ha a kamatokat fizették az adósok. 1912-ben egyszerre nyugtalankodni kezdett a pénzintézet és kapkodva igyekezett eleget tenni a hitelező nagyintézetek követeléseinek. — A kamatokat minden kötelező okirat sutbadobásával egyszerre felemelte 10— 15 százalékra. Ezt még ki tudták volna fizetni a gazdák, azonban a tőke 10°/o ának a törlesztését is követelték. Épen most, amikor oly nagy drágaság uralkodik a pénz- piaczon, érthető, ha a gazdákat igen kellemetlenül érintette a pénzintézetnek nem várt fellépése. A megszoritott emberek nem tudtak fizetni. Erre a takarékpénztár felmondta a kölcsönt és mert az árveréseken senki sem jelentkezett, a házakat az intézet kénytelen volt maga megvenni. És ma úgy áll a dolog, hogy ebben a községben csupán egy takarékpénztárnak harminczhat háza van. Fölösleges azt ismertetni, hogy mit jelent a pénzintézetnek ez az eljárása a gazdákra. De nemcsak ez az egy község van igy. Ritka az a község, ahol a nem reális alapon létesült takarékpénztár másképen járt volna el. Ha ez igy tart tovább is, az év végén az adósok hetvenöt százalékának a háza takarékpénztárak tulajdonába fog átmenni. És ezt tudják is a gazdák. Most valósággal megrémülve menekülnek a helyi pénzintézetektől és kölcsöneiket fővárosi kölcsönökkel akarják felcserélni. Hogy sikerülni fog-e, az nagyon kétséges. A hazaárulás fészke. Hónapok jönnek, hónapok múlnak és Olaszország Tripo- lisz meghódításával ma is ott van, ahol kezdte. Egy tapodtat sem1, tudott beljebb haladni, mint amennyire a hadihajóinak golyói visznek. Emberei ott véreznek, a tikkadt tri- poliszi sárga homok issza be fiainak párolgó meleg vérét. Pénze pedig milliókban veszik el a gyászos hadjáratban. Olaszország rettentően resteli kudarcát. Tripoliszban nem boldogul, ép azért megpróbálta, hogy Törökországot itthon támadja meg. Be akart törni a Dardanellákba. Erről a monarchia állította le. Neki rontott Törökországnak, a földközi tengeren fekvő szigeteinek. Innen meg Anglia kergette el őket. Szóval nem sikerült igy sem Törökországot megfélemlítenie. Ám az olaszok lelkesedése a háború iránt leapadt. Imitt is, amott is már a keserűség és az elégedetlenség üti fel fejét. Szóval itt az ideje, hogy a háború győzelmes eredménnyel véget érjen. Az angolna-simaságu diplomácia újabb puhító eszközhöz folyamodott. Az olasz szabadkőművesek révén újra a török páholyok utján kísérletezett. Már a háború előtt is ezekkel paktált. S a török páholytestvérek meg is tették olasz testvéreiknek a szívességet, hogy Tripoliszt védtelenül hagyták. Nekik csak nyereség lett volna, ha az olaszok elragadják Tripoliszt, igy újabb lázitó anyaghoz jutottak volna — a császárság ellen — a forradalom és a köztársaság és vele a maguk teljes uralma'javára. Tudjuk, hogy csalódtak — a török nemzeti érzület lángra gyűlt és a nemzeti becsület ügyévé tette a tripoliszi harczot. Az olasz és török szabadkőművesek csalódtak. Most újból megpróbálkoznak. Fellázították a szabadkőműves tisztek egy részét és ezek révén az albán csapatokban szították fel újra a lázadás tüzét. Albániát akarják, illetve csak akarták lángbaboritani, hogy a belső lázadással biztassák Törökországot arra, hogy a tripoliszi háborút fejezze be és kénytelen legyen elfogadni az olaszok követeléseit. Nem tudjuk, sikerül-e a szabadkőinüve seknek a terve. Ha a jelek nem csalnak, aligha. Az albán katonák lázadása ma még csak helyi jellegű, de akár sikerül, akár nem, mindegyik esetben élénk világot vet ez az eset a szabadkőműves páholyokra. A török szabadkőművesek eljárása a legrutabb hazaárulás. A páholyok itt is, mint a hazaárulás fészkei, szerepelnek. Lehet-e közömbös szemmel néznie a becsületes embereknek e veszedelmes seregnek munkáját és létét? Nemcsak a valláserkölcsi alap, hanem a nemzeti lét követeli, hogy a páholyok feloszthassanak és hogy ellenük minden jóérzésü és hazafias lelkületű ember egy táborba szövetkezzék. Egy szatmári egyházi- és iparművészről. — HÖLZEL ALBIN nnivésztelepe. — Most fejeződött be Budapesten az idei egyházmüvészeti tanfolyam, a mely pár év óta ismétlődve megébresztette bennünk is a komoly, stylusos művészet iránt való érzéket és végre szükséges gátat vetett annak, hogy templomaink ne váljanak kiáltó és rikító ízléstelenségek lerakóhelyeivé. Mesteremberek napszámosi kontármüvei éktelenitették el a szerencsétlenül renovált templomokat; gyári készítmények értéktelen tömege özönlött a szentélyekbe a külföldről, elöntött a hitvány gipszöntvények ezerszinre bemázolt tömege, a melyeket szobrok gyanánt állítottunk az Ur hajlékaiba — és nem vettük észre, hogy óriási összegeket dobtunk ki csak azért, hogy templomaink ihlető szépségét és nemes művészetre nevelő hangulatát tönkretegyük. Az uj, tisztultabb művészi fölfogás és tudatosan kinevelt művészi érzék fölébredése még jókor jött. Most van mozdulóban a ka- tholikus öntudat, a mely nemsokára bizonyosan az ősökével vetélkedő áldozatkészséget fogja gyümölcsözni. Különösen a mi egyházmegyénk érzi az ily irányú szükségletet, a hol alig van templom, a mely renoválásra ne szorulna ; a hol uj templomokra van szükség;' a hol uj berendezést kíván sok elavult templom. Sok ilyen tervről tudunk ; sok helyütt már megindult a gyűjtés, vagy együtt is van a költség — csak megbízható, művészi ér zékü tervező hiányzik. Egy ilyen települt le nem régen Szat- máron. Hölzel Albin akadémiai szobrász akar fölállítani egy szobrászati iskolát és müfa- ragó intézetet egyházmegyénk székhelyén, ha kel 16 pártolásban részesül. És ezt nagy örömmel kell vennünk. Ma képzettebb, jobb iskolát végzett mestere nincs több az országnak Hölzel Albinnál. Atyja, Hölzel Mór a hires bártfai művész, államilag segélyezett müintézetében nőtt nagyra benne az örökölt müérzék, fejlődött a bécsi szobrászati akadémián és Páris különböző iskoláiban és betetőződött tanulmányai után újra atyja oldala mellett, a kivel és a nagynevű Steindl Imre műépítésszel együtt dolgozott hazánk legősibb műemlékeiben, a XV. századbeli bártfai templomban, a kassai dómban, a szepescsütörtökhelyi, a kisszebeni templomban, e klasszikus helyein a mi régi nemes egyházmüvészetünknek. A kassai dóm nagyszerű szentségháza, a góth-oltárok, a bártfai szószék, stallumok, szobrok megújítva, vagy ujonan készítve hirdetői a Hölzel névnek. E név örököse tudásának kifejlett egészével, agyában nagy conceptiók, művészi tervezések egész seregével itt van köztünk, hogy visszatelepitse hozzánk azt az egész müvésznemzedéket, a melylyel együtt nevelő dött atyja oldalán s a melynek legnagyobb része külföldre került, mert atyja minden tanítványát nem tudta munkával ellátni. Höizel Albin is igy járt, a mikor atyja halálával átvette a hires bártfai müintézet vezetését. Végre akarta hajtani atyja végrendeletét, hogy fölvirágoztassa hazánkban e fontos művészeti ágat. De föl kellett ^oszlatni az iskolát. Majd a Rétay-czég társa lett, de önállóságra törekedvén, újból művészi terveinek megvalósítására tör. A mi megrendelést azóta kapott: a szatmári jezsuita templom berendezését, a zsertvenyiki s a felsődomonyai templomok oltárait, pár fa- és márványszobrot — kevés ennek a nagytudásu művészembernek. Kevés különösen ahhoz, hogy egy virágzó, orszá- goshirü teleppé tegye iskoláját, visszahozva atyja szétszéledt tanítványait, a kik hívását várják csak, hogy hazánkban dolgozhassanak. Pompás tervezésű iparművészeti alkotások terveit is láttuk Hölzel mesternél. Remek szekrényeket, gyönyörű faragásu asztalokat, dús diszitósü székeket. Tervek ezek is. Megrendelők kellenek, hogy a sok compositio : szobor, faragás, relief kőbe, fába vésve megszülethessék. Különösen a papság figyelmét hívjuk föl Hölzel mester intézetére. Egyházmegyei Sajtóalap. Vannak fák, a melyek virágot hoznak akkor is, mikor lombjuk közt már hamvas gyümölcs mosolyog. Ezekben duzzad az életerő. Ezek feszülnek neki a viharnak. Ezek látják meg a kései jövőt is. Ezekre nem jöhet kiveszés, elmúlás. Úgy érezzük, hogy ilyen fa az egyház- megyei sajtóalap mind jobban gyökerező eszméje. Beléhull fehérhaju ^öregek és csillanó szemű fiatalok szivébe. És egyforma tűzzel lobban föl a lelkesedés láza, és az áldozat- készség nemes tette. Egy nagy lánczba forr össze a sajtó gondolata, a mikor a fiatal és öreg kezet fogva együtt dolgozik megteremtésén a jövő legerősebb bástyájának. Fiatal, életbe induló kis csapat búcsúzik az iskolától. És mámorában, a melylyel a szépnek vágyott jövö illata bóditja el, mégis tud gondolni egyre. Ez a teli szivü, de üres zsebü kis fiatal csapat obulusokat vesz elő, oltári adományokat gyűjt össze és odaadja a mi sajtóalapunknak. Ézt tette képesitő vizsgálatainak befejeztével a szatmári kir. kath. tanítóképző oklevelet nyert ifjúsága. A másik kép is ilyen üdén mosolygó. Egy ujmisés legnagyobb ünnepén, mikor a csordultig megtelt szív csak ujjongani tud, a fiatal levita sereg komoly kötelességekre gondol s az ifjú álmok színes világából kiszakítja magát, hogy megadóztassa, vámját vegye örömeinek. Weisz J. ujmisés ünnepén gyűlt össze a másik adomány a sajtóalapra. Illata van e kisszámú koronáknak. És éneklő melódiák muzsikálnak ki az adományokból. — S a virágok mellett a gyümölcs. Vállaj ősz plébánosa társul e sokat Ígérő ifjúsággal. Keresztekkel megrakott földjén tizedet szánt a mi sajtóalapunknak. — Megérik aratásra igy — a mi vetésünk is 1 * * * Múlt gyűjtésünk óta érkezett adományok : Matlaszkovszky Miklós (megajánlt 200 koronájának első részletéül) . 100.— Weisz J. primincziájáról .... 20'20 A szatmári kath. tanítóképző végzett növendékei ........................ 6'— Ed dig begyült.................................. 9.486’60 Me gajánlva.................................. Te ljes összeg: 11 97T24 kolozsvári szappanok! fényképészeti csikkekben nagy választék. ílníily Béla Diana-drogeriája tüzatmár, Hám .lános-u.
