Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-07-10 / 28. szám
XXI. évfolyam Szatmár, 1912. julius ÍO 28. szám ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — 8 K — f. Negyedévre — 2 K — f. Félévre — 4 . — , Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézmfiiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár. Felelés szerkesztő : VARJAS ENDRE. Laptulajdonos A SZATMÁR-EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a Fázmány-sajtó czimére (Szatmár, Iskola-köz 3. sz.) küldendők. Pályázati hirdetéseit egyszeri közlése I korona,----------------- Nyilttér sora 40 fillér. -----------------A lit |> megjelenik minden szerdán Az atlanták. Szatmár, 1912. jul. 9. (-)-) Vannak tettek, amelyek az idő szálltával alapokat tartó, kemény, ingathatatlan kövekké válnak, mint Velencze pilótái. Vannak alakok, akik Atlas módjára kariatidjai lesznek a jövendőnek. Rajtok pihen, rájok épül a későbbi idők minden alkotása. E gigászi hősök lépéseivel az egész emberiség előre mozdult. Történelmük maga a világtörténet. És a Carlyle-ok és az Emerson-ok jól Írnak, amikor végigpillantva rajtok azt mondják, hogy látták az egész emberiség életét. És a megváltás jegyét, a lelkiség szárnyalását, az evangéliumi igék incarnatióját egészében és lényegében ha meglátni és megérteni akarja valaki, lapozza át a hagiographiát. És ha egy nemzet vére lüktetését, szelleme győzelmeit, virtusainak encyklopediáját keresnők, ott van mind ennek quintessentiája azokban a koronátlanul is királyi fönséggel megjelenő vezérekben, akikből egy-egy század nem sokat szül. Ilyen kariatidok, ilyen atlanták— kisebb méretekben, de ugyanolyan jelentőséggel — szerepelnek egy szükebb határú élet egységében: egy család, egy város történetében. Bennük alakul ki minden jellegzetes vonása, életelve, alkotásokra törő energiája annak a kisebb embercsaládnak, amely a történelmi folytonosság egygyó tömörítő öntudatát érzi és éli. Most, hogy oly sürü rendeket vágott a halál kaszája egyházmegyénk papságában ; hogy a tőlünk eiköltözötteket be akartuk illeszteni ez egyházmegye életének múltjába és elhelyeztük őkét a mi kisebb határu történelmünkbe; és éreztük, hogy életük sarokkő, oszlop, ciráda, mennyezet, vagy freskó lesz, amely többé és színesebbé teszi a‘jövőt: különös elevenséggel fogott meg az az egy század, amely eddig egyházmegyénk egész élete és története. Nem hosszú idő, de csodálatos szépségű. Szentség, alázat, irgalmasság, tudomány, szeretettől csorgó szív, askézis, apostolkodás, nagy alapítások, örök intézmények, a talentumok megsokasitása vonultak el előttünk. Ezek a sűrűn felötlő uj etappe-jai a centennariumnak nevekhez fűződnek. Szent emléküek és mély ihletésüek e nevek. Egy országrész magvetői voltak. Lombos fák árnyéka, kalászos róna, virágillatos mező, sudárba szökkent erdő beszél róluk. Az ő ültetésük, az ő alkotásuk mind. És amikor a megilletődésben kigyult emlékezéssel és lelkesedéssel forgattuk az egyházmegye cen- tennaris emlékkönyvét, az adatok tömege, a statisztikai beszámolás kevésszavu összegezései életté elevenültek előttünk. Mintha Gobineau szőtte volna össze előttünk egygyé, mint a renaissance koráról adott V isszaerrilékezés. Irta : BODNÁR GÁSPÁR. L 7 Vannak idők a természetben, mikor soksok csillaghullásnak vagyunk tanúi. A magas égnek tájain majd itt, majd amott hasit, lobbant egy-egy búcsúzó fényt a hulló csillag. Elsőben megrebben lejkiismeretünk. Majd összerezzen a lelkünk. És ini gyakran és mi vakon — a futó csillag kapcsán — nem tudunk szabadulni gyermekkori meséink, legendáink, regényeinknek suggestióitól. Hogy mikor a magas égről egy-egy csillag lehull... akkor a földön mindig egy-egy uj sirhalom domborul. Ez a természeti kép mélyül be az én lelkembe mostanában. Már elég, hosszabb jártányi idő óta. A mi szép, nagy, gazdag szegény Egyházmegyénk egén is egy darabja surran-lobban végig a korszaknak, mikor soksok csillag fut le meredező, megrezzenő tekintetünk előtt . . . Egymásután. Egymás mellett. Itt-ott Távolban, közelünkben. És valójában nem csak suggestióink kapcsán, de komor komolyságában a valóságnak ... temetőinkben sűrűén domborulnak az uj sir- balmok . . . Természetes ez az életjelenség. Nincs benne semmi rendkivüliség. De a normális halandóságnak is vannak oly összetételei, találkozásai, egymásutánjai, amik lelkűnkből nemcsak a részvétnek zubatagját, de a megdöbbenésnek, talán az emlékezésnek erősebb, visszamenőbb elemeit váltják ki. Ilyenkor az emberi, a testületi, a kartársi részvét messzebb ér — az uj, a friss sirhantoknál. Ilyenkor szinte a messze távolból jőnek, mosolyognak, fénylenek felénk azok a bujdosó csillagok, melyek a jelen benyomásaitól szinültig elfoglalt tudatunkban talán esztendőkön, tizedeken, emberöltőkön által kiszorulnak, elmosódnak. Mert ah feledni! Feledni: mi könnyű 1 Ember feledi az embert legkönnyebben és legbamarább. A virág, amely egykor szép, gondtalan gyönyörűségünkben keblünkön mosolygott . . . sokszor eszünkbe szökik. Pedig mihamar elhervadt. És azok emlékét, kik lelkűnkbe tűzték az érzések, a gondolatok virágait — egészen elfeledjük. Égy dobozt, melyben tollszárainkat tartogattuk első elemi iskolás korunkban, még akkor is kegyelettel őrizgetünk, mikor fejünkre ráhullatta a vénség fehér havát. És hogy elfeledjük azok nevét, érdemét, kik palotákat emeltek, melyben emberekké lettünk. Akik a tudásnak, a műveltségnek első sugarait vezették be lelkűnkbe nagy önfeláldozással. Akik hosszú évtizedeken át, félszázadon keresztül népet, magyart, hű katholiust neveltek az emberiségnek, hazának, egyházmegyének, azoknak szerény sirját és emlékét a következő generáció már alig ismeri . . . Pedig az egyetlen, az egyetlen egy, amit hálául adhatunk azoknak, akik iránt hálával tartozunk ... az emlékezet. Ebben benne vannak imádságaink, kegyeleteink, elismeréseink, tanulságaink. Példaadó mintáink. Elrettentő tragikumaink, jövendő uta- ink irányai és — múltúnknak egész lélektana. Sőt jelenünk és vele jövendőnk is. Amelyik nemzet múltját nem ismeri és meg nem becsüli, — jövendőjét sem érdemli meg. Az a nemzet lehet csak «rős, amely nem szakítja el magát a múlt emlékeitől. Sőt annak gyökereiből nő.. Táplálkozik. Eszméi is csak ezen a gyökérén hozhatnak oly virágokat, melyekből gyümölcs leszen. Ami áll egy nemzetre nézve a múltra, az emlékezetet, a kegyeletet, a tőlünk távozó legkisebb munkás megbecsülését illetőleg: ugyanaz áll magára az Egyházra. Erre a nagy, óriási embercsaládra nézve is. Az Egyház nemcsak a túlvilág felé tekint és visz. 0 e világon az emberi érzések és gondolatok, a társadalmi, szociális törekvések legfőbb tényezője. Az emlékezetnek, kegyeletnek kristályozója. Az egyes Egyházmegyék múltja is bele van szőve az egész Egyház és egész nemzet életébe. Hiterkölcsi és társadalmi életébe. Nekünk nem szabad eltemetni a múltat. Nekünk nem szabad még csak egyetlen árnyékát sem annak a gondolatnak beengedni életfelfogásunkba, néma komolyságunkba és a kimért formalizmusba, hogy mikor tőlünk valaki eltávozott . . . akkor mi, mint maga a társadalom kikapcsolja a papságot, mint emlékezetre, hálára és kegyeletre nem szoruló és nem érdemes elemeket. Nekünk példát kell adni arra, hogy él bennünk az összetartozandóság érzete; hogy magasabb, Lapunk mai száma ÍO oldal.
