Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-05-29 / 22. szám
J% s 9 az összetartó tábort. Kell-e a zsidóság példás és hihetetlen összetartására rámutatnunk — a zsidó-sajtó megteremtésében ? Rámutattunk már arra, szinte megdöbbentő adatokkal. Ott találja pl. a szabadkőműves-sajtó gazdag és bő forrását a páholyoknak, egyes pénzes testvérei erszényének forrásaiban. Hiszen erről, ezekről a forrásokról, reális és nem képzelt forrásokról már a verebek is csiripelnek. Nagy, hatalmas összegekről, mikkel egy egész világot akarnak teremteni; hatalmas közvéleményt igájukba hajtani ... És behálózni a vidéket a sajtó közegeivel... a nagy hatalmas merészebbnél merészebb napi ütegeivel. * És nem vesszük-e észre, hogy a mi ellenséges táborunkban éppen azokat az utakat, stratégiai eszközöket kölcsönzik át, használják fel, amelyeket mi csak félve, bágyadtan, úgyszólván kódúivá mozgósitottunk, a miket ők kezdetben gúnyoltak, lövöldöztek és a szatíra nyilaival támadtak. Sajtó vasárnapjaink már ünnepek és mozgalmas gyűjtő napokká lettek — a páholyokban. Sajtó hét már —- a május első hete a nagy, szinte zsarolásig menő, erőszakos szocialista táborokban, szakegyletekben, nép- gyűléseken — a szociális demokrata pártokban. Hihetetlen, de való adatok vannak arra, mint gyűjti és mint szervezi a szociális, a radikális kíméletet nem ismerő keze a sajtóra való összegeket a munkás nép béreiből és verejtékes krajczáraiból. Ok és ő, a kik a lapjaikban gunytárgyává teszik a kath. sajtóvasárnapjait, sajtó-alapjait. Két malom közé véve, szorongatják és lohasztják a kath. közvéleményben is azt a kis buzgóságot, mit a kath. sajtónak emberei, de különösen a sajtó hatalmát, befolyását, közvetlen rombolását és feltartózhatlan uralmát . . . látják, tapasztalják. És igy a kath. sajtó megteremtését »linden felett való kötelességnek hirdetik. Mulasztását, meg nem értését és vele szemben lévő közönyösségét nagy, félemletes felelősségnek írják ... a már már reánk zuduló veszedelmeket illetőleg. * Persze . . . persze . . . Az öregebbek egy része, talán főrésze "úgy gondolkozik: — Fiatal hév 1 Dicsérendő buzgóság. Fiatal daruk merész röpte. A kikkel szemben nyugalmat parancsol — a nagyobb, a századokra szóló, a hatalmasabb alkotások. Mi is azt mondjuk. Persze, persze. Ez az ügy, ez a szent, ez a mindenek felett álló ügy a kritikákon télül való. A kritika benn van a szivekben. A lelkekben. Ott leszen a jövőben. Itt sompolyog, morajlik a jelenben . . . De ebbe a helyzetbe . . . ebbe a nyugalmas és áthatlan, régi és tiszteletre méltó gondolatba senki be nem világit jobban, mint szentséges Atyánk a római pápa, a ki ismervén a helyzetet igy beszél: — Ah ! a sajtó — még mindig nem fogják fel fontosságát. Sem a hivebj sem a papság nem törődnek vele úgy, amint kellene. Az öregek azt mondják néha, ez uj dolog s régebben ép oly jól mentették meg a lelkeket anélkül, hogy az újságokkal foglalkoztak volna. Könnyű azt mondani: régente! ré- gente! De ezek a keményfejűek arra már nem gondolnak, hogy régente a rossz sajtó nem volt mindenütt ott, következéskép a jó sajtó ellenmérge sem volt éppen olyan szükséges. Nem a „rógenté“-ről van szó. Mi nem vagyunk már a régentében ; mi benne vagyunk a mában. Semmink sincs és semmi más alkotásnak sikereire, gyümölcseire nem számíthatunk, ha sajtónk nincs. Legszebb virágainkat fogjuk elveszteni. És gyümölcseink az érés előtt fognak lehullani — a sajtó villámhárítója nélkül. Irodalmi Kör. „HETI SZEMLE“ Felelősség nélküli vezérek. A budapesti véres komédia legfontosabb tanulsága az, amit Lukács miniszterelnök vont le beszédében : „A szociáldemokraták vezérei nálunk felelősség nélkül rendeznek véres tüntetéseket Komédiának kell nevezni a rögtönzött forradalmat, mert a vezérek — miután 500 tüntető mégsebesült, 1000-et pedig elfogtak — az esti plakátokban fen- héjázóan dicsekedtek, hogy a szociáldemokraták a csütörtöki „hős“ nappal megmutatták, mit tudnak“ ! Csak fogdosnák el a Bokányiakat és Weltner Jakabokat és vonnák felelősségre a sok kiontott embervérért, a szakszervezeti pártkasszákat tennék anyagilag felelőssé az okozott milliós károkért, majd mederbe szorulna a szociáldemokrata hősiesség. Lukács miniszterelnök ugyan kijelentette, hogy a „jövőben meg akarják határozni a vezérek felelősségének hányadát!“ Elhatározzuk, hogy határozni fogunk ! Csak abba ne maradjon a szociáldemokrata vezérek megrendszabályozásának terve, amint abbamaradt a kóbor rablógyilkos cigányok megrendszabályozása. Mert nálunk — úgy látszik — minden liberális kormány titkos egyezségben van Bokányiékkal és Weltne- rékkel, hogy bármikor felhasználhassák az az utcai „canaljá“-t a nekik nem tetsző irányzatok letöréséré Csakhogy a dédelgetett fickó néha visszafelé rúg és pártfogóját találja. Szabadkőműves mozgalmak. VI. Budapest, 1912. május 26. Igénytelen ismertetésünk befejezéséül a Nagypáholynak 3741. sz. a. 1911. évi okt. 12-én kelt köriratából véljük czélszerünek egyet-mást közölni a szabadkőművesség múlt évéről s folyó évi szándékairól. A körirat megemlékezik a szabadkőművességet 1911. évben ért támadásokról, arról a kísérletről, mely a szabadkőműveseket szét akarta szakítani. A támadások — a körirat vélekedése szerint — inkább használtak, mint ártottak, (ezt elhinni hajlandók nem vagyunk) amire az is mutat, hogy több kereső jelentkezett 1911-ben, mint azelőtt, (ez semmiesetre sem a támadások következménye.) Ez a szétszakitási kísérlet tehát csak felhő volt, ami szétfoszlott és most már megvan az egyetértés. (?) Jövőre pedig, ha vélemény- eltérés merül fel, tartsanak közös munkát és ott oszlassák el az ellentéteket. Ez sokkal jobb minden Írásbeli érintkezésnél. Kik a nyarat utazással töltötték, láthatták, hogy mily nagy a különbség Magyar- ország és a külföld között. Nálunk milyen kevesen értik a szabadkőművesség altruisz- tikus (?) törekvéseit. Legyen törekvésünkben segítségünkre a XX. század progressiv szelleme. A gyermekeket nem szabad vallásos szellemben nevelni,- mert az válaszfalat emel az emberek között. Erre a célra meg kell nyerni a nővéreket és őket ily szellemű könyvekkel kell ellátni. A drágaság kérdését a páholyok vegyék kalapács alá. Az általános, egyenlő és titkos választói jog kérdése a parlamentben van. Reformálni kell a nyilvános közoktatást és a tani tókat jobban fizetni. Vitás kérdés az, hogy mennyiben lépjenek a nyilvánosság elé. A névsort nem szabad a nyilvánosság elé vinni. Ezt tiltja az alkotmány és az egyesek érdeke s a munka sikere. El kell titkolni az egyes törekvéseket is. Ha ugyanis a szabadkőműves törekvéseket a profán világ megismeri, akkor Szatmár, 1912. május 29. ezt meghiúsítja, vagy pedig hasonló intézményt létesít, ami azonban a szabadkőműves szellemtől eltérően működik. Ha ellenben csak kész munkával állanak elő, akkor bátran rámutathatnak, hogy ezt ők csinálták. Rámutat arra, hogy a szabadkőműves alkotások kisiklanak a szabadkőművesek kezei közül. Ennek okát saját magukban keresik, mert folyton uj és uj intézményeket létesítenek és a már létesített intézményekkel nem törődnék. Vizsgálja meg tehát minden páholy, hogy mit létesített és igyekezzék azt visszaszerezni. Ne alkossanak tehát uj intézményeket, hanem a régieket szerezzék vissza, tartsák meg és fejlesszék. Dicséri a Világot, mint amely lap megérdemli a testvérek támogatását. Különösen kiemeli, hogy a vallásos szellem ellen oly bátran lép fel, mint egyetlen újság sem. (Mit mond ehhez Haypál Benő lelkész testvér?) Tagokat toborozzanak, úgy, hogy legalább minden községben legven egy katonája a szabadkőművességnek. Ügyelni kell arra, hogy olyanokat nyerjenek meg, akik a társadalomban vezető szerepet visznek s másokat is képesek megnyerni. Felsorolja azokat a városokat, ahol páholyokat lehet alapítani. Végül a nagymester bejelenti, högy le akar mondani, hogy átadja helyét egy frissebb erőnek. * • Az előadottakban igyekeztem hű képet nyújtani közéletünknek erről a fontos kérdéséről Úgy hiszem, azok, amiket ez alkalommal elmondottam, újból igazolják a magyarországi szabadkőművességben rejlő veszedelmeket. Ezeket ellensúlyozni minden vallásos érzésű jó magyar embernek elsőrendű kötelessége. Jaj, jaj, Bokányi! A budapesti véres szocziálista tüntetések után egy újságíró bement a Rókus-kórházba és meglátogatta a sebesülteket. Csupa munkásember, munkásasz- szony volt, a kiket azonban erre a napra Bokányi, Garbai, meg Kunfi Kohn kivezényeltek az utczára. Csak ők jutottak a kórházba, a boldogtalan proletárok. A vezérek, Garami, Kunfi, a képviselőház folyosójának bársonypam- lagján- heverésztek, mig künn vér folyt. Biztos helyről gyönyörködtek munkájuk eredményében s a „heccz“ után hazamentek úri kényelmes otthonukba; a kiket pedig ők parancsoltak az utczára, azok közül száz és száz családapa, családanya kórházban fetrengett, vagy a rendőrségen, volt bezárva. Az újságíró leírta a látottakat és hallottakat. Nem valamelyik klerikális lapban; nem. A Pesti Hírlapban. Az általános titkosért, meg az elvtársakért lelkesedő Lipótváros most a saját lapjában olvashatja, milyen volt az „általános titkos“ követelésének első felvonása. Vonagló, deliriumban hörgő ember az első, a kit a riporter meglát. Egyre ezt hajtogatja, mig a golyót keresik fejében : — Jaj, jaj, Bokányi! Egy intelligens munkás megkérdezte az újságírót: Ugy-e megérdemelném, én és azok a szerencsétlenek itt, hogy a szocziálista pártból meglátogasson valaki, ha már a bőrünket a puskacső elé visz- szíik értük ? Ebben van az igazság — és ebben van a felelet arra a kérdésre is, ki a felelős ezért a rettentő vérontásért? Ezrek és tízezrek vitték bőrüket a puskacső elé, de nem a maguk jószántából. Ne okolja senki a népet, mely jóra és roszra egyaránt kapható. Azok a felelősek mindenért, a kik ezeket a boldogtalanokat a puskacső elé, a fogházba, a kórházba és a temetőbe űzték, de maguk hátul vezérked- tek s előre számolgatták, hány halott és hány sebesült ad kellő megdöbbentő súlyt az ő hatalmi ambíciójuknak? Honvéd-utcza 2. sz. a. van Böthe Ilonka modern női varrodája.
