Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-05-29 / 22. szám
Szatmár 1912. május 29. HETI SZEMEI3 Szélj egy zetek. Kossuth Lajos a 48 előtti osztrák kormányzatot úgy jellemezte egyik beszédében, hogy az utolsó évtizedek gyalázatosságai e névben foglalhatók össze: Metternich. A kiegyezés utáni magyar kormányzatot is egy névvel lehet jellemezni. Az utolsó évtizedek súlyos ^politikai bűnözései: Deák Ferencz nagy alkotásának meghamisítása és lejáratása, a zsidóliberalizmusnak nyakunkba zuditása, a közéleti korrupciónak hihetetlen fellendítése, a választási atrocitásoknak rendszerré fejlesztése, — mind e névben foglalhatók össze : Tisza. De hagyjuk békében a megholtakat, maradjunk az élőknél, a jelennél. A jelen bajait is egy gyűjtőnévben foglalhatjuk össze. A Tisza István erőszakos türelmetlensége eredményezte november 18-ikát. A kizárólag bécsi érdekeket szolgáló munkapárt megteremtésében a pénz mellett Tisza Istvánnak van a legtöbb „érdeme.“ Khuen kétszeri bukását a Tisza támogatása okozta. Lukács eltávolodását eredeti programmjától a Tisza befolyása irányította. És ugyancsak Tisza István volt az, aki a békés megegyezést az ellenzékkel az ő külön követeléseivel, ijesztgetéseivel lehetetlenné tette és szemérmetlen tolakodással belevitte a kormányt és pártját a vad erőszakba, vérlázitó és következményeiben kiszámíthatatlan jog- tiprásokba. Vezére lett Tisza azon gyászmagyaroknak, akik ezer sebből vérző alkot mányunknak utolsó mentsvárát, a házszabályokat akarják lerombolni. Az egyedüli ok, amelyért Tisza ilyen herosztrateszi cselekedetekre vetemedik, az ő fanatikus gyűlölete a népjogok iránt. A zelóták elvakultságával és mindenre kész elszántságával hadakozik ez a sok fényes tehetséggel megáldott ember a választói jog általánosítása ellen s nem tudja, nem akarja megérteni, hogy lehetetlenségért harcol, hogy az idők kerekét, a történelem logikáját akarja megfordítani s igy rombolást, pusztítást igen, de tartós sikereket elérni nem, soha sem fog. Tragikus gunyja a sorsnak, hogy kevésszámú nagy emberünket is fanatikus elfogultsággal veri meg s teszi ilyenformán károssá és végzetessé működésüket. És lesújtó bírálata parlamentünk többségének, hogy ennek a mániákus, az aulikusság és kuruc hazafiság torz keverékéből alakult beteges jellemnek lidércnyomása alól nem tudja magát kiszabadítani. * A természetrajz és a történelem sok érdekes példáját mutatja annak, hogy az életösztön mennyi mindenre képes, mennyire nem riad vissza semmitől, mikor létének fenntartásáról van szó. A csapdába került róka elrágja a farkát, hogy szabadulhasson. A sirbazárt tetszhalott saját testébe harap, hogy kínzó éhségét csillapítsa. Az ostromlott Jeruzsálemben egy anya gyermekének húsát ette meg végső szükségében. Sarkutazók csizmatalpat meg kutyabőröket is fogyasztottak már el, hogy az éhenhalást kikerüljék. Az életnek a szava, az önfentartás ösztöne működik a nemzeti munkapártban is. A pénzen szerzett mandátumok birtokosai érzik, hogy a széles néprétegek szabad véleménynyilvánítását biztositó választási törvény az ő halálukat jelentené. Végét vetné az ő gondtalan, szabadlopásokkal és zsíros „köz- gazdasági tevékenységekkel bélelt politikai életüknek s visszasülyesztené őket a szürke semmiségbe, ahonnan vétettek. De ők élni akarnak s a vesztüket érző üldözöttek kétségbeesésével törnek, zúznak és krakélerked- nek. Élősdi ekzisztenciájuknak feláldoznak jogot, törvényt, tisztességet, nemzeti érdeket, mindent. De a húsos fazék mellől nem tágítanak. A munkapárti lovagok önző egyéni szempontjából érthető ez a görcsös ragaszkodás az élethez. A hazafias érzés és lelki- ismeret ugyan mást parancsolna. Követelné ilyen esetben, hogy az egyéni érdeket alárendeljék a nemzeti közérdeknek. Dehát ki várhatna nemzeti érzést és altruista önfeláldozást a 30 milliós párttól ? Nem érthető azonban a magyar nemzet szempontjából, hogy miért tűri meg testén ezeket a kapzsi, minden jogait elherdáló élősdieket. A magyar nemzetnek semmi szüksége nincs élősdiekre, de nagyon nagy szüksége van a maga életerejére. Minden sáskairtásnál, árvízkárosultak segélyezésénél vagy kolera elleni védekezésnél szükségesebb és sürgősebb az élősdiek kiirtása. A tiszta, pénz, fuvardíj, csendőr és főszolgabíró nélküli választás intézményes biztosítása. * A fővárosban lezajlott tüntetéseket, rombolásokat és gyilkosságokat természetesen csak elitélni lehet. Forradalmi, törvénybe ütköző, jogokat sértő kitörései voltak azok a vad szenvedélyeknek és semmiféle vélt vagy tényleges igazságtalanságokkal nem indokolhatók. Minden rendezett jogállamban meg van a törvényes mód a szenvedett sérelmek és jogcsorbitások orvoslására. A magánbirás- kodás, bármilyen nagy tömegek vagy vérig sértett felek gyakorolják is azt, mindig erőszakos és törvénytelen. A tragikus lefolyású zavargásokat nyomon követték a vádaskodások. Keresik a bűnbakot, akire rárakhassák a sok kiontott vérért a felelősség terhét. S a leghangosabb, egyúttal a leggonoszabb vádaskodás ama berkekből hangzik fel, ahol legnagyobb szükségét érzik a bűnösség eltakarásának. Perfidebb eljárás alig képzelhető, mint mikor a küzdő ellenzéket s névszerinti annak puritán becsületességü hazafias vezérét teszik felelőssé a tömeggyilkolásért azok, ak'ik előljártak a törvénytiprásban és erőszakosságban, akiknek szószegése, trónbeszédet, pártprogrammot, kormányigéretet meghazudtoló állásfoglása volt közvetlen oka a szenvedélyek kitörésének s akik maguk adtak parancsot a rendőrségnek irgalom nélküli „rendcsinálásra.“ Jobban tennék, ha az ilyen gonosz rágalmak terjesztése helyett a sajnálatos eset komoly következményeit vonnák le. A választói jognak minél szélesebb rétegekre való kiterjesztése ma olyan követelés, amely kiirthatatlanul benne él a köztudatban s amelynek megvalósítását már tovább elodázni nem lehet. Millióknak meggyőződése, hogy őket megilleti a szavazati jog és ezek a milliók minden intézkedést, amely ezen jognak útjába áll, elnyomásnak, jogtiprásnak tartanak. Már pedig régi igazság, hogy nincs nagyobb elkeseredés, féktelenebb bosszúvágy, mint az igazságtól erőszakkal elütött emberé. Ennek elfojtására elégtelen a rendőrkard, meg a Tisza István „gondolkozás nélküli“ támogatása. Ez a szenvedély, ez a jogaiban sértett népdűh újra meg újra ki fog törni. Torlaszok után bombához és orgyilokhoz is nyúl. Hát megéri az a pár esztendő, ameddig a Tiszáék módszerével esetleg fel lehet tartóztatni a választói jog általánosítását, azt a sok vért, amely eddig is folyt s amely, nagyon félünk, a jövőben még vadabbul fog folyni ? Forradalmakat nem kancsukávaí lehet megakadályozni, hanem előrelátással, jogos igényeknek idejében való kielégítésével. Lapunk egyes számai kaphatók a főtőzsdében és a Barth- féle kis tőzsdében a Deák-téren. Miklóssy István brosiirája. A szabadkőműves-ellenes irodalom terén Miklóssy Istváa neve nem ismeretlen. Múlt év végén nagy és megérdemelt feltűnést keltett „A szabadkőművesség önleleplezése“ cimü munkájával, melyben azt a módszert követte, hogy a szabadkőműves folyóiratokat használta fel “állításai bizonyítására, mely módszer eleve kizárta azt, hogy bármelyik szabadkőműves orgánum csűrni csavarni próbálkozott volna. Ugyanezt a módszert követi most megjelent brosúrájában is és amint a szabadkőművesség önleleplezése címet viselő munkájában a tanügyre vonatkozó rész képezte-a munka legbecsesebb részét, úgy ebben a brosúrájában is, amely a szabadkőművesség állam és társadalom felforgató törekvéseit tárja elénk: „A szabadkőművesség munkája a tanítás terén“ címet viselő rósz legérdekesebb, mert azt világítja meg előttünk, hogy a szabadkőművesség miképen akarja a jövő társadalmát, a gyermekeket szabadkőműves törekvésekkel megmételyezni. Erről a kérdésről múlt évben a Katho- likus Tanáregyletben előadást is tartott: „Veszedelmes tünetek iskoláinkban“ cim alatt tanulmányt adott ki és a „Szabadkőművesség önlelepzése“ cimü munkájában ennek a kérdésnek a legértékesebb, külön fejezetet szentelte. Miklóssy megismertet minket az úgynevezett „mentorbizottság“-gal, amely bizottság hivatása más városokban élő testvérek gyermekeit, akik mint tanulók, inasok vagy segédek a mentorbizottság székhelyén tartózkodnak, partfogásába venni és szabadkőműves szellemben nevelni. Miklóssy felhívja figyelmünket a gomba módra szaporodó szabadkőműves internátu- sokra és azokat tüzetesen elsorolja. Ezek közül az internátusok közöl kiemeli a Faber Oszkár testvér internátusát, ahol a tulajdonos kijelentette, hogy „tőié a gyermekek soha egy biztató szót nem hallanak Istenről, vallásról és imádságról.“ A szabadkőművesek céljait szolgálja a Szabad Iskola és azt szolgálják a különböző szabadkőműves körök, amelyek bevallott szelleme, hogy „elégedetlenséget keltsenek azokban, akik nincsenek tudatában elnyomott helyzetüknek.“ A Szabadgondolkodás Magyarországi Egyesülete oly akciót vett fel programmjába, amelynek célja a szabadkőműves eszméknek „parasztság köréből“ hívek toborzása. Szerintük a hívek toborzására a szekulárizáció az egyetlen módszer. Pályázatot hirdetnek oly munkára, amelynek tartalma lenne: „Mit várhat a föld népe a szekulárizációtól ? Miklóssy ebben a munkájában kimutatja, %ogy a szabadkőművesség forradalmi szervezet. Ezt bizonyítja a mult, a történelem. Felhozza a gróf Paradis forradalmat Csehországban és a Martinovics összeesküvést Magyarországon. A brosúrát kiegészíthetem azzal, hogy Martinovicsot is a szabadkőművesek árulták el és a halálos Ítéletet is a szabadkőművesek akkori nagymestere Pálffy Károly gróf, magyar udvari kancellár, jegyezte ellen és a halálos Ítéletet szabadkőműves szellemű uralkodó (Ferenc császár) alatt hajtották végre. II. Lipót testvérben is csalatkoztak a szabadkőművesek, mert tőle az intézmény fejlesztését várták és e helyett megengedte, hogy támadásokat intézzenek ellenük. (L. Abafi Lajos: „A szabadkőművesség története.“ 1900.) Nyilvánvaló, hogy a szabadkőművesség múltjában sötét és veszedelmes árnyak huFártoljuk a hazai ipart! Minden magyar ember szent kötelessége a hazai ipar pártolása. KEPES SÁNDOR csakis hazai termékeket dolgoznak fel. A lcgkifogástalanabb kivitelben készíti a legkülönbözőbb alakú piramisokat, obeliszkekct, kereszteket, emléktáblákat, sirfedeleket, mezei kereszteket, kápolnákat, mauzóleumokat stb. n MODERN BERENDEZÉSŰ GÉPTEREM A CSISZOLÁS RÉSZÉRE. Fl-üZlet: Szatmár, Attila-u. 4.
