Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-04-03 / 14. szám
10 HETI SZEMLE Szatmár, 1912. április 3 Carlyle eszméi. Igyekezzél élni ! Igen igyekezzél élni. A te életed, ha épen a legnyoraoruságosabbja volnál is a föld fiainak, nem hiú álom, hanem egy magasztos valóság. Ez a te tulajdonod, ez minden, amid van, hogy azzal az örökkévalóság elé lépj. Hass, törekedjél azért az ég csillagjához hasonlóan, nem sietve, de nem is késve, * Magasságos, ünnepies, szinte kápráztató gondolat az minden emberre nézve, hogy az , ő földi befolyása, amelynek egy kezdete volt, soha évszázadok múltán sem ér véget; még ha a legkisebb volna is ő közöttünk. Ami megtörtént, megtörtént, Beleolvadt az a határtalan, örökké élő, örökké munkás minden- ségbe és hat ott jól vagy gonoszul, nyilvánosan, vagy titkon minden időkön át. De egy folyam forrásához hasonló minden ember élete, amelynek kicsiny kezdetei való tényként világosak mindenki előtt, de amelynek távolabbi folyását, rendeltetését, ha a végtelen századok messzeségein kígyózik majd tova, csak a Mindenttudó tudja, látja megkülönböztetve. Szomszéd vizekkel egyesül-e, azokat növelve, vagy magába fogadva azokat? Névtelen patak marad-é és a maga sekély hullámaival millió más patak, folyó között valamely világfolyam árját dagasztja hatalmasra ? Vagy egy Rajnává, Dunává lesz, amelyek örök határvonalak magán a földgömbön, erősségek, bástyák és a hadak utjai egész királyságok, kontinensek számára ? Mi nem tudjuk ezt. Csak azt tudjuk midezekre az esetekre vonatkozóan, hogy ütjük a nagy Óceán felé vezet; tiogy vizük, ha csak egy italnyi volna is, az meg van és meg nem semmisülhet. * Egy próbaidő adatott csak neked, sohasem fogsz még eggyel rendelkezni. Örökkévalóságok gördülnek tova, de neked nem adatik több próbaidő. * A csöndes csillagok és az örök napok ma is ragyognak azoknak, akiknek szemük van a látásra. Ma ép úgy, mint minden napokban is hangzanak körülöttünk és bennünk ■— minden emberben — az isteni szózatok mindenkinek parancsolóan, — ha senki sem hallgat is azokra, — érthetően kivehetően mondják: Kelj föl Ádám fia, fia az időnek és gondod legyen rá, hogy istenibbé legyen ez és amaz és mindezek előtt te magad. Dolgozzál és ne aludjál, mert eljön az éj, amikor senki sem hathat, munkálhat. — Akinek füle van a hallásra, még ma meghallhatja. ennek a törődött öreg magyar párnak, öreg fának, lenne a hajtása ? A fiatal nő készséges örömmel adta át a gyermeket s nagy megerőltetéssel ennyit mondott : mama jó lenni. Aztán nyújtózkodott kissé s visszaült helyére. A kis fiúra esett most tekintete. Gondtalan derült arca mintha elborult volna. — Karl mein Sohn, komm zu mir, ich bin ja deine Mutter. A fiúcska annyit érthetett belőle csupán Kari, mert megfordult lekuporodott helyzetében. Nem messze a homokban töltényeknek való kavicsot keresgélt a puskájába. — Hallod Károly, anyád hiv, jöjj gyorsan ide — szólt a bársonykabátos férfi. Újra elfogott a csodálkozás. Övék lenne a fiúcska ? A gyermek lassan, szinte félve közeledett. Apja kézen fogta és odavezette anyjához. Az ölébe vette a kis fiút, aki kényszeredve mosolyogrii próbál, de aztán hirtelen sírásra görbül szájacskája. Nyomban kitör a zivatar, ha atyja át nem veszi. Lovagoltatva ülteti térdére s úgy beszél hozzá. — No kis betyár, szeretsz-e itt lenni ? Itt fogsz ezután minálunk maradni ugye ? Eljöhetsz majd ide sokszor, nézegeted a majmokat, lioKétféle embert becsülök csak és semmi másfélét. Az egyik az a munkás, aki a földből alkotott szerszámjával harcol szünetlenül a földdel, hogy azt meghódítsa az ember számára. Tiszteletreméltó előttem az a kemény, elformátlanodott durva kéz, amely királyi méltóságról beszél nekem; ennek a bolygónak kormánypálczáját forgatja az ; tiszteletreméltó az a durva, viharverte, bepiszkolódott arc és a maga egyenes mesterkéletlen intelli- gencziájával, mert igaz ember arcza az, aki úgy él ahogyan élni kell. Igen, durvaságodban -csak annál - tiszteletreméltóbb vagy te nekem és épen azért is mert, nem csak szeretnünk, ha szánnunk is kell téged nehéz terhet hordozó testvérünk. Érettünk lett hátad görnyedtté, miattunk lettek formátlanokká formás tagjaid. Te voltál az az ujoncz, akire a sors esett és aki harczainkat harczolva nyomorékká levél. Mert benned is ott szuny - nyadt az Istentől adott nemes forma, de úgy végeztetett, hogy az itt ki nem bontakozhatott. Stirü lepelbe burkolta azt a munka, sem tested, sem lelked nem ismerte a szabadságot. És mégis — dolgozzál, csak dolgozzál. Te a kötelesség mellett állasz, álljon bár el amellől bárki más. Te a nélkülözhetetlenért, a mindennapi kenyérért dolgozol. Égy más embert is becsülök és ezt még inkább. Azt, aki a lelkek nélkülözhetetlen szükségletéért dolgozik, nem a mindennapi kenyérért, hanem az élet kenyeréért. Nem a kötelesség mellett áll-e ő is, amikor lelke harmóniáján dolgozik és azt szavában, tettében, minden külső küzdelmében, a lent és fönt folytatottakban egyaránt megnyilatkoztatja ? Legmagasabban akkor áll, ha külső törekvése egy a bensővel, azt kifejező. Ha művésznek nevezhetjük őt, ha nem csak földi munkás, hanem ihletett gondolkozó, aki égből vett eszközeivel az egeket szerzi meg nekünk. Ha a szerény és szegény dolgozik, hogy életünk legyen, nem kell-e a magasságosak- nak, az ihletett, büszke lelkeknek viszont értök dolgozni, őket irányítani, hogy világosságot, szabadságot és örökéletet nyerjenek ők a szegények és szerények is ? E kettőt tisztelem én minden fokon. Minden egyéb hitvány por és polyva, amit vihet a szél, ahova akar. Kimondhatatlanul meghat azonban, ha e két méltóságot egyesülve látom. Ha az, aki külsőkép a legalsóbbrendü emberi szükségletekért fárad, bensejében a legmagasságosab- bért dolgozik. Egy földet szántó szent, ha ugyan ilyenre ma még találhatni, nem tudok ennél fenségesebbet a világon. Egy ilyen vissza fog vezetni téged egész Názárethig. Az egek fényességét látod a föld mélységes gyan hintáznak, a mackóknak meg kalácsot dobálsz. Különös, a kis fiú nem igen derül fel az ígéretekre ! Lecsúszik lassan apja térdéről s elnyargal kavicsai felé. — Vad csikó ami Károlyunk, de majd megszelídül, ha közöttünk marad. A fiatal nő bólint rá egyet. Az öreg magyarra téved tekintetem. Mintha nem volna valami kedvére. Szórakozottan kopogtatja botjával a kavicsokat, kalapja mélyen szemére van huzva, ugyancsak meleg lehet pedig alatta. Hallgatnak mindannyian. Mintha csak a nap elé felhő suhant volna, hogy ezt a kis társaságot kétszeresen is árnyékba borítsák a falombok. A nap derülten süt, az árnyék rajtuk ül, ugyan honnan jöhet ? E pillanatban felébredt az alvó apróság s újra sírásba fogott. Nekem úgy tetszik, a szótlanságban ez a kis gyermek találta el a legigazibb hangot. Anyja próbálja csititani, megnyugtatni, de első kísérletei sikertelenek. Nem éhes, aludni sem akar. Tétovázik, mi tévő legyen a gyermekkel, végre abban állapodik meg, hogy elaltatja. Kissé távolabb a pádtól sétál vele föl le, hallom amint dudolgat neki. mélyéből fölszállani, egy nagy sötétségben fölvilágoló fényességet. * Nem kemény munkájáért sajnálom a szegényt. Valamennyiünknek dolgozni kell, vagy lopni (bármely nevet adjunk is lopásunknak) és ez gonoszabb; egyetlen becsü- les dolgozó, embernek sem könnyű időtöltés a munka. Éhes és szomjas a szegény, de az ő számára is van étel és ital; nehéz terhet hordoz egész nap, az ő számára is rendelt álmot az ég s pedig mély egészséges álmot. Füstös kunyhójában a nyugalom derült, üdítő harmatot küldő ege borul fölé és változó ragyogásu felhőszegélyü álmok. Hanem, ami elszomorít, amit felpanaszolok az, hogy szelleme lámpája kialudjék, hogy az égi vagy legalább a földi tudomány egyetlen sugara se térjen be ő hozzá. Kívül csak a komor sötétség, mint két kisértet: a félelem és dacz. Oh, hát mig a tett izmos, erős: a léleknek megvakultán, süketen, nyomorékon, szinte megsemmisülten kelljen ott hevernie? Oh, hát ez is , isteni lehelet volt, amely égben adatott? És hogy a földön sohase bonthasson szárnyat az? Hogy egy ember a tudás képességével tudatlanul távozzék innen, azt nehezem én tragédiának, ha minden percben húszszor megtörténik is, aminthogy a számítások szerint igy is van az. Az a nyomorúságos kis darab tudás, amit a tudatlanság messze nagy világában hatalmába vett az emberiség, miért ne legyen határtalan törekvéssel mindezekkel közölt ? * Egy messze távlat minden vonatkozásában világos lehet előttünk; nevezetesen az, hogy ennek a mi iparos korunknak szivéből is ilyen, vagy olyan formában Isten fényességének kell fölragyognia. * Csakugyan igy van ez. Mi, hogy' az ókor dialektusában beszéljek „Megfeledkeztünk az Istenről“. Vagy hogy modern nyelven és az igazat megvallva szóljak, mi felfogtuk ennek a világmindenségnek tényét úgy, ahogyan nincs az. A dolgok örök magvát nem látjuk, az előtt csukva van szemünk, csak a'dolgok látszatát látni van nyitva az. Egész nyugodtsággal úgy gondolkozunk, hogy ez a világ benső valójában egy nagy érthetetlen talán, külső valóságában pedig félreismerhetetlenül egy nagy állat-ól és egy munkaház óriás konyhával, hosszú étkező asztalokkal, csak az a bölcs, aki ezeknek helyet tudott találni. Ennek a világnak minden igazsága bizonytalan; csak a nyereség és a veszteség, a pudding és a dicsőség, ami látható ebből, a praktikus ember előtt. * Most éjszaka van a világon és még soká lesz, amig a nappal felvirrad. Gőzölgő romok csillámlásai világánál vándorolunk mi, a nap és a csillagok, mintha eltűntek volna; és két phantom, a képmutatás és az istentagadás a falánk szörnyeteggel, az érzékiséggel, kevélykednek a földön, magukénak nevezve azt. Legjobban az alvók érezhetik itt magukat, akiknek ez a lét csak hitvány álom, * Tehát bizonyítéka kívántatik Isten létezésének ? Egy bebizonyítható Isten! A véges teremtmények legkisebbje is fárad, hogy a legmagasságosabb Végteíenséget bebizonyítsa, ami, ha jól vesszük, annyi mint azt, mint valami rajzot összeállítani és tudatunkban elraktározni, elzárni a legmagasságosabb Végtelenséget, amelyben élünk, mozgunk, vagyunk. * Te semmi titokról, semmi mysticismus- ról nem akarsz hallani. Te annak napvilágánál, amit te igazságnak nevezel, vagy annak lámpásánál, amit én ügyvédlogikának hivok, akarsz átvándorolni világodon, mindent „megmagyarázva“ magadnak, mindenről számot adva, vagy semmit sem hive abból. Kaszás Etelka. Kávét legjobbat és legolcsóbban beszerezhetünk Benkő Sándor ‘ kávékereskedőnél Szatmár, Kazinczi-utcza 16. MOKKA “ keverék czégem különlegessége klgr. 4 40 korona. Villany erővel pörkölve
