Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-04-03 / 14. szám
Szatmir, 1912. április 3. HETI SZEMLE föllendült, persze még nem olyan mértékben, hogy annak jótékony hatása a fennálló bajok alapos gyógyítását eszközölte volna, a mi feltűnő mértékben lenne ma már észlelhető, ha az állam kellő segítséget nyújtott volna ezen szocziális segédeszköznek. Az állam, néha igen nagy összegű, pénzfölöslegeket helyez el, olcsó, olcsóbb, legolcsóbb kamatláb mellett. Ha ebből a fölöslegből jutna a hitelszövetkezetek most már bőven beigazolt, szolid vállalatának is olyan olcsó elhelyezés mint a bankoknak, akkor az a sok megpróbáltatásnak kitett nép is hozzájutna államilag támogatott központja utján, olcsó pénzségitséghez és nem volna kénytelen az állami támogatást élvező bankok nyereségéhez is hozzájárulni. Eddig keveset tett az állam, hogy az a fontos két osztály, a termelő és fogyasztó közelebb jussanak egymáshoz, sőt olcsó pénzzel támogatta azt, mely e két elemet egymástól elválasztotta. Ezen az utón létrejöttek a nagy osztalékot nyújtó bankok', bankárok és közvetítők gazdagodó seregei, de nem jött létre az erős magyar társadalom, hanem létrejött a sóhajtozó napijövedelmen tengődök és a kivándorló gazdák szomorú tömege. Szóval és tettel segíteni kell ezen bajok elhárításán. Ha a járási közigazgatás atyáskodó vezére megjelenne időnként minden községben és ott azt a fontos feladatot teljesítené, hogy hivatalos tekintélyével kutatná, hol rejtőzik a baj, vagy annak okozója, a mi, vagy a ki a nép boldogulását megakadályozza és azonnal gondoskodnék a segítségről, kitanitván a népet érdekeinek megóvására a közérdek szemmel tartása mellett. Ha ez a tényező a leplezett uzsorát, a hiányos súlyokat, a hamis mértéket, a hamisított áruczikkeket oda tétetné a hová valók, hamar megváltozna a helyzet. Ott van Brogyán, egy szegény tótközség példája. Volt abban nem is oly régen egy pálinkás és egy szatócsbolt, mely erősen gyarapodott. Épületük külseje is mutatta a jó módot. Nagyobb volt mindegyike a nép diiledezett házai között szégyenkedő iskolánál, melybe a kopott lakosságnak jnezitlábos gyermekserege ült összezsúfolva. És ma, az okosan kezelt hitelszövetkezetnek évi betéte 150.000 korona, a fogyasztási bolt évi forgalma 50000 korona, a gazdaszövetkezet olvasóterme vasárnap népos gyűlésben okoskodik a létfenntartás eszközei felül, a parasztházak tetejét a mohás szalma helyett maga készített cserép teszi díszessé. Ellenben a korcsma be van zárva, a szatócsbolt üres. Tulajdonosai elvándoroltak, valószínűleg találtak maguknak más helyen működési teret. És a nép ezen változás után öntudatos, kedélyes, vidám, dolgos, okosan takarékos. Ha minden falu igy fog átváltozni, akkor lesz a politika jó hatása érezhető, mely ma még sajnos, sok helyen a pálinkamérések büntanyájából indul ki. A halottégetés — törvénybe ütköző cselekedet. Emlékezetes dolog, hogy Budapest székesfőváros közgyűlésének szabadkőműves-demokrata többsége márczius 13-án határozatot hozott, mely szerint a halotthamvasztást elvileg helyesli, kéri a belügyminisztériumtól a halotthamvasztás megengedését és a törvényes rendelkezések keretében szabályozását kéri, azonfelül elhatározza ebben egy halottégető kemencze felállítását. — Ez a határozat annak idején nagy feltűnést és mint a szabadkőművesség térfoglalásának bizonysága : kellemetlen visszatetszést is keltett. Szabadkőműves körökben ellenben nagy volt a diadalmámor, hogy ime, a halottpörkölés immár Budapesten is lehetséges lesz. Most aztán rendkívül érdekes dolgot pattantott ki Polónyi Géza. Felebbezést adott be a székesfőváros határozata ellen és ebben a felebbe- zésben minden kétséget kizárólag kimutatta, hogy a halotthamvasztás nemcsak a katholikus egyház tilalmába, nemcsak a kegyeletbe, nemcsak az egész emberiség közérzésébe, a vallások szabályaiba, a tudomány, a kriminológia követelményeibe, hanem tételes magyar állami törvénybe is ütközik. Kimutatja Polónyi, hogy a magyar törvények csak temetésről tudnak. Idézi az 1876. évi XIV. te. 113. 116. 117. 119. 120. és 121. § ait, valamint a vonatkozó többi törvényes rendelkezéseket is s ezekből kétségtelenül megállapított tényként vonja le azt a következtetést, hogy a halotthamvasztás a magyar törvényekkel ellenkezik, tehát a főváros szabadkőműves dirigálói nyilván törvénytelenséget kérnek, mikor a belügyminisztertől a halottégetés engedélyezését kérik. Ezt az engedélyt a belügyminiszter a törvények ellenére meg nem adhatja. A felebbezés érthető óriási feltűnést keltett, — a zsidó lapok agyon hallgatják. Hogy tisztességes sajtónk legyen, az csupéin rajtunk áll. Amely pillanatban kimondjuk mi, katholikusok, hogy tisztességes sajtó legyen, — az lesz. Igen: az lesz; még pedig nagy, erős, hatalmas sajtó. Az Irodalmi Kör felolvasó estje. A nagyböjt vasárnapjain tartott egyháztörténelmi előadásait múlt vasárnapon fejezte be az egyházmegyei irodalmi kör. A befejező est előadója dr. Fechtel János volt, aki azonban dolgozatát gyengélkedése miatt, Bagossy Bertalan főgimn. tanárral olvastatta fel. Az előadás tárgya Napóleonnak VII. Pius pápához való viszonya volt. Mint a császárság és a pápák középkori harczainak késői felujulása jelenik meg Napoleon küzdelme a pápai állam s annak korabeli feje, VII. Pius ellen. A pápaság helyzete ugyan egészen más volt a XIX. század elején a világi hatalom uraival szemben, mint a középkor folyamán; nem rendelkezett már azzal a fegyveres hatalommal, amely annak idején IV. Henriket Canosssába, Barbarossát pedig Legnanohoz vezette. De azért hatalom volt, olyan félelmetes szellemi és erkölcsi súllyal, amellyel szemben Napóleonnak birodalmakat lenyűgöző ereje is tehetetlennek, gyengének bizonyult. Napoleon magában véve nem volt ellensége a katholikus egyháznak. Az a mélyen sértő, néha valósággal embertelen bánásmód, amelyben'1 az egyház fejét részesítette, az ő féktelen ambicziójában, világ- uralmi törekvéseiben leli magyarázatát. Az ő politikai terveinek útjában állott az Olaszország szivét elfoglaló pápai állam; tehát elfoglalta. Óriási birodalmának megszilárdításához és hódításainak kiterjesztéséhez szüksége lett volna egy az ő terveihez mindenben hozzásimuló egyházra; ezért akart nemzeti, helyesebben császári egyházat teremteni, élén egy tőle függő, az ő intenczióit szolgáló pápával. Mivel pedig a katholikus egyház feje mindkét kívánságának ellenszegült, megindult közöttük a harcz. Napoleon részéről durvasággal, kegyetlenséggel és jogtip- rással, amint az a véres csaták és fényes diadalok embereinél történni szokott. A pápa részéről angyali türelemmel, de hősies állhatatossággal, a pápaság jogainak hajthatatlan fentartásával. A küzdelemből a meghurczolt igazság, a megalázott pápaság került ki győztesen. VII. Pius megérte, hogy a szenvedett sérelmekért a könyö- rület tényeivel állhatott nemes boszut a Szent Ilona szigetén végső nyomorba jutott Napóleonon. A megható részletekben bővelkedő, igen tanulságos előadást lelkesen megtapsolta a közönség. — Ezután Szabó István prelátus-kanonok, az Irodalmi Kör elnöke mutatott reá az előadás sorozatnak már is tapasztalható örvendetes eredményeire; majd az Irodalmi Kör hálás köszönetét tolmácsolta az előadóknak lelkiismeretes közreműködésükért, a püspök urnák s a nagyszámú közönségnek pedig kitartó érdeklődésükért. A püspök ur meleg szavakban fejezte ki elismerését az Irodalmi Kör munkássága iránt s a megkezdett irányban további tevékenységre buzdított. Az utolsóelőtti estélyen is már előnyösen szerepelt férfikar ez alkalommal különösen kiváló élvezetet nyújtott nagyon sikerült énekszámaival; méltán illeti elismerés úgy a kar tagjait, mint kiváló dirigensüket, Jaklovics György képezdei tanárt. Az irodalmi körnek első ilynemű szereplése nagyen biztató jelektől kisérve folyt le. A közönség nem remélt buzgósággal vett részt az előadásokon és jogosult a remény, hogy a jövőben elvontabb területeken mozgó előadásoknak is meglesz a hálás hallgatóságuk. Egyházmegyei sajtóalap, A feltámadás ünnepét ülheti a lassan gyűlő sajtóalap is, amely e héten 1205 korona befizetetett összeggel gyarapodott. A vágyak nemcsak élnek a szivekben egy hatalmas katholikus lap megvalósítása után, de föltörnek tettekben, áldozatokban. Az utolsó hetek nagy adományokat juttattak e czélra. A sajtóalap elérte már a 10.000 koronát. Pedig még eddig alig egy-két helyről jöttek a sajtóalap adományai. Az Irodalmi Kör is még csak ezután fogja hathatósabb agitátióval a megvalósítás felé vinni a csodás gyorsasággal emelkedő sajtóalap eszméjét. Mindig eleven megindulással adunk számot minden fillérről, amely a jövendő élet öntudatos katholikusságát készíti elő, de a mikor a kicsinyek hozzák nagy, erejükön fölül való, impozáns áldozatukat, mindannyiszor mély hódolat önt el bennünket és biztos remény gyűl ki bennünk, hogy mihamar itt lesz az az óhajtott idő, a mikor ez országrész megtámadott, ostromolt, elerőtlenült katholikusságának meglesz a nagy diadalokat kivivő fegyvere: a napisajtó. * Múlt gyűjtésűnk óta a következő adományok érkeztek: A múlt számunkban megajánlott 1600 koronából befizettetett . . 1200'— K Szigetváry Emilia (Fancsika) . . 5'— K Eddig befizetve ............................. 7366'75 K Ed dig megajánlva .... . . 1618*44 K Teljes összeg 10.190T9 K A mélység. Szédítő mélység hívogat kevélyen, A legnagyobb, mit látnom adatott; Kutató szemmel fenekét nem érem, Talán az ősember gubbaszt mélyében, — Jó hinnem azt, hogy fölötte vagyok. Oh emberlélek, mélységek mélysége, Titkos, rejtelmes sziklaszakadék, E nagy világnak minden kínja, kéje Benned jajdul föl s minden árnya, fénye Benned talál szót! — benned lét a lét! Hatalmas érzés így beléd meredni, Forró mámor, didergető gyönyör! Megrezzen lenn a szürke, néma semmi, S egy rezdülés világgá tudja tenni, Száz színre-hangra bomlik s égre tör. Oh csodás mélység, nagyszerű rögöknek Kicsinyesen nagy omladéka te, Hol rózsák nyílnak s kősziklák görögnek, Paránya te az űrnek, az öröknek, Én sejtem titkod s szédülök bele. Holt rögbe téged Isten ökle vágott — Nagy céllal — sebnek, mely föl-fölsajog, S átérez akkor ninden, minden átkot, Bűnt, bűnhödést, gyönyört, kint: — a világot, Mely a vak űrben könnycseppként ragyog. Mi végre tetted, százszor bölcs sebosztó, Hogy éljen, így hát fájjon ez a seb ? Az élet, e hangos, kacagó jajszó, Mélyek mélyéből trónusodig hangzó, A holt anyag csöndjénél, ugye — szebb? A lét, a kapzsi, gyűlölséges, átkos, Ordító, hörgő, vérpaskolta lét, A gőgicselő, hősi s imádságos, Sátán és Isten álmával határos, A nagyszerűen rút, a csodaszép! Lélek mélysége, örvényedbe szállók . . . Hunyt szemmel nézlek s lát csukott szemem. Látom kristályos, bővizű forrásod, S a szomju port, sarat és sziklagátot, Mely fölemészti s útját állja lenn.
