Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-04-26 / 17. szám
Szatmár, 1911. április 26. HETI SZEMLE 0 3. A határozat ellen beadott fellebbezések hatása alatt megadja az engedélyt a rendezési vonalban való építésre. 4. 1910. november 2-án a mérnöki hivatal kijelöli az építési határvonalat s megkezdődik az építkezés. 5. A város folyamodik a 41 négyszögöl terület árának elengedéséért, tehát beismeri, hogy köteles fizetni. 6. A folyamodásra nem jön válasz, a tanács meg nem viszi közgyűlés elé a fellebbezést. 7. Előre halad az építkezés, már nem lehet visszatérni a régi utcza vonalakra, mert az alapozási munkálat (vagy 200.000 korona értékben) megvétetett, tehát lehet határozni, és csakugyan 1911. márcz 14 én határoz a város, hogy mivel a 41 négyszögöl területet sem a vevők, sem az eladók nem akapják ingyen adni, tehát építsenek a régi vonalba, hiszen a rendezés nem közsziikseg, csak a gimnázium érdekében történt. Nem volt igaz tehát amit 1910. évi szept. 17-én két határozatban mondtak ki, hogy az utczák rendezve vannak, nem igaz, hogy kötelesek a telektulajdonosok a 41 négyszögölet díjtalanul átengedni, mert most már csak „akarásról“ van szó. 8. 1911. évi április 10-én a közgyűlés jóváhagyja a tanács 1910. évi szeptember hó 17-iki határozatát, mely teljesen jogtalan s határozatát hozza azért is, mert a tanács 1910. évi márczius 14 én megengedte, hogy építkezők építsenek a régi vonalban s ha mégis az uj vonalba építenek, az az ő dolguk. Uraim, tanács urak, város atyák, tegyék mellükre a kezüket, vagy ha némelyiknek vallása nem is Írja elé, verjék a mellüket s mondják, — nem árt ez senkinek, de a közügyeknek talán használni fog a jövőben, — mondják őszinte biinbánattal: hogy én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem. Ratkovszki Pál. Kelemen Samu és a szoczialisták. Kelemen Samu annyira meglepő és váratlan nyilatkozatot tett a szoczialistákkal való szövetkezésről, hogy teljesen eljátszotta még azt a csekély bizalmat is, melylyel választó- polgárai iránta viseltettek. A kérdés itt nem az általános választói jog körül forog, mi sem ebből a szempontból tesszük bírálat tárgyává képviselőnk állásfoglalását. Lehet va- 1 ki hive az általános, egyenlő és titkos választói jognak, és mégis teljes mértékben perhorreskálni fogja a vörösekkel való szövetkezést. Evvel a hazafiatlan, internationális bandával, — mert más nevet nem érdemelnek — szoczialistákkal, aki magyar, az szövetségre nem fog lépni. Hiszen a mostani szoczialista nagygyűlésen is maguk a vidéki elvtársak bizonyították rá a hazaárulást a vezérekre, hogy cseh agitátorokat hoztak a felvidékre, akik fanatikusan izgattak a magyar állameszme ellen és természetesen szláv propagandát csináltak. Hogy Kelemen Samu ilyen kétes alakokkal ölelkezik, az minket nem lep meg, de azt tudjuk, hogy ezek után Szatmáron eljátszotta kisded játékait, sőt elvfeladást, árulást követett el pártja és a függetlenségi eszmék ellen, amelyek nem tűrik meg a vörösekkel, a nemzetköziekkel, a hazátlanokkal, a bérenczekkel, a zsoldoshaddal, az alkotmány eltipróival, a Kristóffy-huszá- rokkal való szövetkezést. A németi polgárok, akikből Kelemen választói javarészt kikerültek, sokkal egészségesebb, sokkal józanabb eszű magyar emberek, hogysem a nemzetköziekkel, a hazaárulókkal szövetkezzenek. Jó éjszakát, Ocskay brigadéros! A szabadkőmivesek titkai. Budapest, 1911. április 24. (N. E. dr.) A szabadkőmivesek egymást titkos szavakból, jelekből és fogásokból ismerik meg. Ezek a titkos szavak, jelek és fogások a különböző fokokban és a különböző szertartásokban különböző. A Jánosrendii páholyokban tanonczfo- kon szent szó : „Jakin“, amelyet nem szabad egyszerre kimondani, hanem csak betűzni. Az egyik testvér mondja: „Mondj egy szót!“ A másik feleli: „Mondd az első betűt, majd megmondom én a másikat“. Akkor mondja az első : „J“, a második „a“, az első „k“, a második „i“, az első „n“, a második „Ja“, és az első „kin“, aztán mind a kettő „Jakin“. A páholyba való belépéshez ezt a szót használják : „Tubalkain“. Ez a tanoncz neve is. Azután kopogtatnak két rövid és egy hosszú ütéssel igy: — Jakin azt jelenti, hogy Isten teremtett engemet. Azt mondják a szabadkőmivesek, hogy ha egy fazék beszélni tudna, az is azt mondaná először, hogy a fazekas teremtett. „Jakin“ a Salamon templomának északi oldalán az az oszlop is, ahol a tanonczok gyülekeztek. Most is a páholyokban a ta- nonczoknak északon van a helyük, nehogy őket a szabadkőmivesek napja, annak égető világossága süsse, mert ezt a nagy (?) fényt a tanocz gyönge szeme nem bírná el. A három kopogás ezt jelenti: Zörgés setek, megnyittatik, keressétek, megtaláljátok, kérjetek és megadatik. A tanonczfogás (Griff) következő: A tanoncz megfogja a másik testvér jobb kezét, ráteszi hüvelykujját a másik mutatóujjának első izére és azt megnyomja háromszor úgy, mint azt a kopogtatási jelnél láttuk. A nyakjel következő : Négy ujj egymás mellé zárandó, és a nyakra teendő úgy, hogy a hüvelykujj a jobb fül alá kerüljön : azután a kezet vízszintesen a vállig kell huzni és lassan a csípőre leereszteni. Ez az esküből vett azon formulán alapszik, hogy inkább vágják el a szabadkőmives nyakát, semhogy ezt az egetverő tudományát elárulná. A segédek titkos szent szavuk : „Boas“. Magyarul azt jelenti, hogy az erő Istennél van. Ez volt a Salamon templomának déli oszlopára írva, ahol a kőmi vés legények gyülekeztek. Ezt a szent szót sem szabad kimondani, hanem csak betűzni, úgy, mint a Jakin szót. A segédek neve : „Schibbolet“. Ez volt Jephta vezér jelszava, midőn Ephraim törzse fellázadt. Jephta tudta, hogy az Ephraim törzsének a Jordán mellett kell elhaladnia : ott ütött tábort és aki ezt a jelszót nem tudta, vagy megölette, vagy a Jordánba dobatta. Schibbolet szó szolgál a segédek páholyába való belépéshez jelszó gyanánt. A kopogás ugyanaz, mint az inas fokon. A legény jel (Zeichen) következő: Jobb kezüket szivükre teszik úgy, hogy a négy ujjuk szorosan egymáshoz záródik nyújtva és a hüvelyk szög-alakban fölfelé kerül. így állanak a páholyban. Ha pedig a kezüket jobbra húzzák és lassan a csipőre leeresztik, akkor a legény jelet adják. A fogás ugyanaz, mint tanoncz fokon. A nyakjel helyett pedig itt melljelet kell csinálni. A Jakin és Boas oszlopokról még azt kell megjegyezni, hogy azok négyszögletüek, négy hüvelyk vastag érczböl készültek, magasságuk 18., átmérőjük 12 rőf volt. Az oszlopok földgömbön nyugodtak, melyen számtalan liliom és gránátalma volt. Ezekhez a szabadkőmivesek mind más és más magyarázatot fűznek. A sok gránátalma és liliom például azt jelképezné, hogy a földkerekségén. számtalan szabadkőmives van. A gránátalmák és liliomok pedig maguk a szabadkőmivesek. A mesterek titkos szent szava : „mac“ „benac“. Adonhiram meggyilkolása felett a többi kőmivesmester ezekkel a szavakkal fejezte ki rémületét. „Mac“ a jobb fülbe, „benac“ a bal fülbe súgandó. A mesterfogás láb lábhoz, térd térdhez érintendő és az egyik mester megfogja a másik kezét és a bal kezét a másik vállára téve, súgja a szent szót a fent leirt módon A mesterjel pedig úgy adandó, hogy a jobb kéz négy ujját a mester összefogja, a hüvelyk ujját alsó testéhez teszi úgy, hogy az testével szöget alkosson, balkezét felemeli, fordítva szemei elé teszi, hüvelykjét lecsüngetve. Ez is azt a rémületet fejezi ki, amelyet a mesterek Adonhirám meggyilkolásánál éreztek. A tanoncz megjelölésére szolgál a durva kő, a segéd elnevezésére a koczka kő és a mester elnevezésére a rajztábla. A mester neve különben : „Gabaon“. Arról a helyről, ahol a zsidók a frigyládát őrizték. A szabadkőmives testvér fia „Luwton“- nak neveztetik. A Luwtonnak előjoga van arra, hogy más kereső előtt a páholyba ő vétessék fel. A nagy vészjelet úgy adják, hogy mindkét kezüket a fejük felett összekulcsolják és mellük felé le és fel huzgálják és azt mondják: „Özvegy gyermekei segítsetek.“ Az özvegy gyermekei (Adonhiram gyermekei) a szabadkőmivesek volnának. Meg kell még emlékezni a tökéletes szabadkőművességről vagy az úgynevezett skót rítusról. Ott a tanoncz és legényfok ugyanaz. Szent szó : „mac benac“, jelszó : „Notuma“. Az előbbit már ismerjük, az utóbbi onnan ered, hogy midőn V. Kelemen pápa és Szép Fülöp a templáriusokat üldözték, azok közül Aumont és 7 társa Skócziában kőmivesnek öltözve menekült és ott kőmives mesterséget folytatva, az üldözőktől megmenekültek. Notuma tehát Aumont nevének anagrammája. fFolyt. köv.) A kath. népszövetség szocziális kurzusa Szatmáron. A kath. népszövetség igazgatósága a következő kérelemmel fordult megyés püspökünkhöz : „ Méltóságos Püspök Ur! A Katholikus Népszövetség mindent elkövet arra, hogy a föld népét az ő Istenrendelte természetes vezetőinek befolyása körébe visszaterelje. Ennélfogva gazdasági téren is arra dolgozik, hogy a falusi papság és tanítóság vezető szerepet tudjon vinni, kivált a hitel- és fogyasztási szövetkezetek irányításában. Minthogy az ehez kellő ismereteket a mai iskolai rendszer mellett a nevezett népvezetők seholsem sajátíthatják el: ajánlatosnak mutatkozik, hogy rövid két napos kurzusokon adjunk álkaimat az érdeklődőknek arra, hogy a könyvelés elemeiben magukat tájékozzák. Az első ilyen tanfolyamot Győrött tartottuk meg és az iránt olyan meglepő érdeklődés nyilvánult, hogy helyszűke miatt számos jelentkezőt el kellett utasítani. Egyrészt ez a beigazolt közérdeklődés, másrészt a tényleges szükség, azt az elhatározást érlelte meg a Katholikus Népszövetség vezetőségében, hogy a második ilyen tanfolyamot Méltóságod székhelyén óhajtjuk rendezni, még pedig május 2—4 között valamelyik két napon. Ismerve Méltóságodnak a szocziális munkatéren évtizedekre Pártoljuk a hazai ipart! Minden magyar ember szent kötelessége a hazai ipar pártolása. KEPESSÁNDOR Első Magyar Andesit Sirkőjjárában SZINÉRVÁRALJÁN csakis hazai termékeket dolgoznak fel. A lcgkifogástalanabb kivitelben készíti a legkülönbözőbb alakú pyramisokat, obeliszeket, kereszteket, emléktáblákat, sirfedeleket, mezei kereszteket, kápolnákat, mauzóleumokat stb. ír MODERN BERENDEZÉSŰ GÉPTEREM A CSISZOLÁS RÉSZÉRE. Szatmár, Attila-u. 4.