Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-04-26 / 17. szám
HETI SZEMLE Szatmár, 1911. április 26. 6 visszanyúló apostoli buzgalmát, esedezünk : mél- tóztassék ezt a kezdeményezésünket hathatós erkölcsi pártfogásában részesiteni, a klerikusoknak és tanítójelölteknek a résztvételre engedélyt adni. A végrehajtással megbízandó egyén bővebb tájékozására idecsatoljuk a Győrött megtartott első tanfolyam órarendjét, könyörögvén, hogy a kellő rákészülés érdekében az elvi választ minél előbb megkaphassuk. Közhasznú törekvésünkre Méltóságod apostoli áldását kérve, vagyunk hódoló kézcsókkal — Budapesten, 1911. évi április hó 21 én — a Kath. Népszövetség igazgatósága : Emset Sándor vezérigazgató, Halle/ István főtitkár.“ — Főpásztorunk a kurzus tartásához örömmel adta beleegyezését, melynek ideje már meg is van állapítva május 9. és 10-ikében. Mi a magunk részéről örömmel fogadjuk és a legnagyobb várakozással tek'ntünk ezen nagyjelentőségű esemény elé, és hisszük, hogy a lelkészkedő papság és tanítóság teljes erejével fogja azt felkarolni. Jövő számunkban részletesebben fogjuk ismertetni a kurzus czélját és programmját. = NAPI TÉMÁK, = EPH ÖRÖK PROBLÉMÁK iSs írja: HARSÁNYI KÁLMÁN. NEMZETI KULTÚRÁK. - Minden nemzet egy-egy külön kis világ. Afféle rokontalan nemzet, mint a miénk, a legkerekebben az. Egyikük sem tükörképe az egész emberiségnek, mint a hogy még valamely emberfajta sem tükörképe az egész emberi nemnek; de mint a hogy a kaukázusitól a malájiig minden típus tekintetbevételével kialakulhat bennünk a homo sapiensnek idealizálatlan ideálja, úgy alakúi ki az egyetemes emberi kultúra képe is a külön egységszámba menő nemzeti kultúrák valamennyiéből. Nem képzelhető el olyan világvezető kultúr- nép, mely talmi értéket egyszersmindenkorra a világra tukmálhatna. Bármit kinál: elfogadnia vagy visszautasítania szabadságában áll a földkerekség minden zúgának. A valódi érték pedig, bármily kerülő úton, közkincscsé lesz mindenütt. Kitelhetik azonban efféle ajándék háttérbe szorúlt apró nemzetektől is, melyet azután álbüszkeségből, a maga rovására elodázhat, de egyszersmindenkorra vissza nem útasíthat semmiféle hegemon elem. A kultúrában szabad a vásár, jöhet a portékájával bárki, csak becsesnek bizonyuljon a mit kinál, és vonúljon félre, ha nincs már méltó drágasága többé. így toppant be a szellemi bazárvilágba és így húzódott vissza az indus, az asszír, az egyiptomi, a héber, a görög, a római, az arab, az olasz, a spanyol, a francia és a szláv. Ha kilincse volna e forgalmas bazár kapujának, három világrész nemes verejtéke hagyott volna rajta patinát és e három világrész nem egy olyan nemzete, a melyet észrevétlen fejlődésének első szakában csordaszámba se vettek. E szüntelen váltakozásban annyi a — nem utólagos — históriai meglepetés, hogy nem kell hozzá nagy optimizmus, ha elgondoljuk, hogy minden nemzetre rákerülhet a sor valamikor. Ha vezetőszerep nem is, de az egyetemes hálával fogadott ajándékozóé bizonyára. Szinte elképzelhetetlen, hogy egy minden mástól különböző és más erőktől más irányt vett eredő erő fölszínre ne vessen valaha olyasvalamit, a mit a többi soha föl nem vethetett volna. Ez a kis nemzetek, a forrongó, a növekvő, de még tétova fiók-kultúrák legszebb reménysége. És nem hazug reménység. Irigylem érte a skandinávságot és irigyelni tudnám még a Balkán legapróbb törzsét is, ha benne szúnnyadna netalán ez a reménység. Mert bennünk, magyarokban, nincsen meg, ha csak űrbe révedező álomlátás alakjában nem. Öntudatosan semmi esetre sem. Könyvespolcunknak ama legrikitóbb hiányossága bizonyítja. Palotáról álmodozunk, de még nem jutott eszünkbe megvizsgálni: miféle kőanyagot és minő arányokat bírnak meg a többé már teljes felforgatás nélkül meg nem változtatható alapfalak. Csak építenénk, nem vetve számot a virtusos magyar léleknek sem kipróbált sikereivel, sem következetesen örök kudarcaival: semmivel, a minek világos tudata ugyanazt a biztosságot adja meg a nemzetek cselekvésében, mint az önismeret az emberekében. A MÚLT. — Minden nemzetnek éppen jelenére és jövőjére való tekintetettel volna elsőrendű kötelessége múltját megismernie. A múlt természetesen igen tág fogalom. Annyira tág, hogy szinte oktalanság megütközni azon, miért látják széltire legrikítóbb, tehát éppen ezért legjelentéktelenebb eseményeit, s miért fordul el tőle — ugyancsak ezért — annyi, egyébiránt gondolkozó elme. Csaták és uralkodók! — mintha az egész emberiség történelmének fő- magva a fegyverek fejlődéstörténete volna: a sömörgős furkó-buzogánytól a golyószóró pokolgépig ; meg a koronáké: a bivalytülkös süvegtől az elnöki cilinderig! Nem ez a múltak magva, igen tisztelt művelői a história nemes tudományának; nem ezekben tükröződnek visz- sza az emberi nem nagy élményei! Nincs abban számunkra semmi okulás, ha kötetgyártóitok ezrivel sorolják is föl mindazok nevét, a kiket — Operencíán túl és innen, Krisztus előtt és után — lesújtott valaha a villám. De ennek az egész nagyszerűen kicsiny állatistenfajnak lelke mélyére pillantunk, ha megértitek, elibénk vetítitek és töviről hegyire elmagyarázzátok, hogyan vált e hajdani mennydörgős tüzes istennyilából könyvnyomtató masinát forgató rabszolga. Hogyan félték és rettegték benne a csak röppenő nyilában megnyilatkozó istenség haragját; hogyan lapúlt meg egyszeriben, egyetlen égzengésre sok-sok féktelen állati ösztön ; hogyan alakúltak ki e riadt meghökkenésekből a bűn és bűnhődés, az erkölcsi rend és a zsolozsmás- kénköves túlvilág fogalmai; ki kutatta elsőben, hogy mi is hát valójában az a nyíllebenésű tűzcsík, mely ártatlant sújtó, vétkest elkerülő ostornak olykor annyira igazságtalan; hogyan tudták kivetni egy tízezeresztendős erkölcsi világrendből ; hogyan értették meg, hogy mi hozza létre és miért; hogyan hárították el házaikról a veszedelmét és hogyan fogták igába végre. Ez a történelem! — a többi csak grafománia. AZ ÖRÖKKÉVALÓ ELŐRETÖRÉS. — Annyi gondolat vált már tetté, annyi gondolat harcolt, győzött és bukott már az emberi nem történelmében, hogy kár a Tiglát Pileszárok viselt dolgaival meddő mnemotechnikai gyakorlatokra kényszeríteni nemes tornára termett agy- velőnket. Á kultúrhistoria az igazi történelem. Az igazi csaták, az igazi világhódítók, a tettekké érett gondolatok szakadatlan sora, mely logikus és törvényszerű. Híd a nem tudott dolgok örvényén keresztül, mely épül, egyre épül. Mindenki hordhat hozzá követ, de még a nagyszerűnek igérkezőt is sötét mélységeibe görgeti az idő, ha ki nem állotta a teherpróbát, mint a hogy elmozdíthatatlanul helyén marad az igazi gyámkő, ha ékrazit-bombával túrnák is ki a helyéből. Ezen a hídon gyorsan kopik-mállik a sallang, hamar ellobban a káprázat, nem él hosszú életet rajta semmi, csak az elváshatatlan energia, mely szilárd alapból kiszökellve tör a túlsó part felé és szilárd alapja tud lenni a belőle továbbtörőknek. Ezen a hídon gáncsolha- tatlanúl jó, a mi jó és megfellebezhetetlenül le kell róla mállania mindennek, a mi nem tudott belekapcsolódni az örökkévaló előretörésbe. Ez az a bábeli torony,a hol még a nyelvzavar sem állíthatja meg a munkát. Sem az irigység, sem a nemzetek féltékenykedése, sem a kínai fal, sem az alexandriai könyvtárba vetett csóva, semmi. Mert ez az építés az egész emberi nem közös hivatása. A kultúra. Az örökkévaló előretörés. * Mi részünk volt benne eddig nekünk, magyaroknak? — talán fájdalmas volna kutatni. Meg-megkapott a vágy és közelébe igyekeztünk férkőzni. Ólykor, múló időre, közel jártunk a munkavezetőkhöz, sőt egyszer-egyszer adtunk is valamit: egy bibliofil királyi mecénást, egy világsugarat Tibetbe, nehányat a matematikába, egy mítoszi líra-istent, a nemzeti érzésnek néhány csodálatosan szép megnyilatkozását és - fegyveres védelmet a hidatrontók ellen, sokszor. A nagy kultúrnépekhez képest kevés az, a mit adtunk, de túlságosan is sok ahhoz, hogy jogunk lehessen keserű kicsínyhitüséggel megtagadni minden erőnket. Van erőnk, van! Csodálatosan sokféle ragyogó tulajdonság és fogyatkozás eredője. Kétszeresen kötelességünk volna tehát megismerni és megérteni mindent, a mi tettekké vált gondolatainkban ezer esztendő alatt kudarccal vagy dicsőséggel végződött. Kell, hogy ismerjük a múltat, mert önmagunkat ismerjük meg általa s számot vethetünk képességeinkkel. S jövőnket is csak a jelen és a múlt együttes ismerete készítheti elő. NEMZETI JELLEM. — Minden nemzet jellemének képe egyoldalú és tökéletlen, ha csupán jelenkori tipikus vonásait vesszük figyelembe. Hány hegyomlasztó erő szunnyad esetleg benne ma, mely félelmessé dagadtan tört ki belőle a nagy megpróbáltatások idején! És hány végzetes fogyatkozást rejt békés arculata most, mely egyetlen pókcsípésre halálos táncba tudta ragadni! A jellemet, - - akár egyéni, akár nemzeti legyen, — mindenkor események késztik színvallásra, s a jellemnek sohasem lehet annyi eseménye, hogy teljes képet adhasson róla a vizsgálódónak. KORSZAKFORDULÓK. — Minden korszakforduló hámlással jár, hogy a fejlődött, de alapjában nem változott ember bújjék ki alóla, s uj bőrt szedjen magára a jelen divatja, a korszellem parancsára. Azért jelent a jól megismert mult a jelennél mindenkor több okulást, mert sohasem tudhatjuk föltétien bizonyossággal, mi fog lehámlani rólunk valamely uj szellemi korszak bekövetkezésekor, azt azonban csak valamelyest mélyreható látással is azonnal fölismerhetjük: mi az, a mivel egy-egy korszak gondolkozása fejlettebbé lett a megelőzőknél. TANULSÁGOK. — Tanulságok nélkül örök gyerek az ember. Boldog, de nem erős. A Ml NAGY ELSZIGETELTSÉGÜNK. — Ránk, magyarokra nézve, éppen elszigeteltségünknél fogva, több tanulságot rejt a múlt, mint bármely más nemzetre nézve. Éejlődésünk minden mozzanata kockázatos, mert eredetiségünk hamvát fenyegeti. Idegen kultúrák hatnak ránk, s ha nem tudjuk: milyen nyereséges volt e hatás ránk nézve a múltban, vagy mekkora veszteséget jelentett: — a megítélés lehetősége nélkül állunk szemben vele a jövőben. És meg- eshetik, a mint hogy meg is esik, hogy olyan vállalkozásba fogunk, mely alaptermészetünknél, jellemünknél, életlátásunknál, vérmérsékletünknél, erényeinknél és bűneinknél fogva kudarccal járt és fog járni mindenkor. Hiába világhíres a magyar húmusz, harmatkása-pálmát nem telepíthetünk bele, s ha a századik kudarc után újra belefogunk, csak az elgyötört húmusz veszít ősi erejéből. Előfizetőinket, különösen a papságot és tanítóságot kérjük, liogg az esetleges magán-, iskolai- vagy községi hirdetésekkel alkalomadtán lapunkat szíveskedjenek felkeresni. Aki igazán finom, kényelmes, elegáns és tartós honi gyártmányú lábbelit akap vásárolni, 9 az forduljon bizalommal Yuja Jánosi« Szatmár, Deák-tér ■ (Keresztes András-féle ház), B aki dúsan felszerelt czipő-raktárában csakis valódi finom bőrből a már is világhírű hazai gyárakban készült czipö- ket és csizmákat nagyon is verseny- képes árakban hozza forgalomba és üzletéből minden olosóbbrendü készítményt, a szokásos bőr- és talputánzatokat teljesen kiküszöbölte, s akinek árui csinosság dolgában is párját ritkítják. Kívánatra mérték után bármilyen kivitelű ozipök és csizmák is készülnek.
