Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-02-08 / 6. szám
Szatmár 1911. februárius 8. S E két egyesület tehát úgyszólván ikertestvér. Működésük egybefond. Egymásba fűződött. Egymásból indultak ki és egymásba tértek, vissza. És mégis, mégis! Az öregebbek bizonyára emlékeznek azokra a szomorú, sőt elkeseredett, ádáz viszályokra, testvérharczokra, évtizedig tartó háborúskodásra, melyek épen a kollektiv természetű működés, a közös fedél alatt folyó élet és háztartás miatt kitört, folyt, folyt. És nemcsak megbénította mindkét egyesület életét, de csaknem kioltotta. Mennyi aggódásba, gondba, bajba, fáradságba, a félreértések elsimításába került aztán, ,mig a különválás megtörtént. Es még akkor is, amikor a katholikus kaszinó csaknem az utczára került és a testvér Czeczil-egyesülettől kért szállást: akkor is mennyi féltékenységgel találkoztunk. Üres maradt az idegenbe költözött kaszinó, néhá- nyan tartottuk még élete szálait. És a testvéreknek nem volt forróbb vágyódása, mint — ki-ki menjen a maga utján. Hiába! Ez az önálló szervnek fiziológiai és pszichológiai természete. Vágyódása, életösztöne. * * * De menjük tovább. Vájjon az együtt működés csendességét, édességét, eredményes voltát erősiti-e meg az a jelenség, amely a katholikus kaszinó és Irodalmi kör között való benső szerves életet akart teremteni. Vagy inkább azt, hogy bizony, bizony, — minden egyesületnek megvannak a maga aspirácziói, meg van a maga tere. Kiválólag automatikus, független érzéke és vágyakozása. Emlitsem-e továbbá azt a nehéz, mindkét félre nézve kényes, legalább is kényelmetlen helyzetet, melyet a Pázmány-saj- tó'a és Irodalmi körre hozott ez az egymásba kapaszkodott működés eszméje és realizálása. Éppen és újra a kollektiv, az anyagi kérdés juttatta őket két malomkő közé, melyből mind a két fél évről-évre szabadulni törekszik. A Katholikus Legényeyyesület élete szintén nagy tanulságul szolgálhat ebben a kérdésben. Mikor csekélységem a kath. legényegyesület tetőzete alatt már-már nyélbe ütöttem az inas egyletet, mikor azt hittem, hogy a működésnek, egyesületi életnek külön-kü- lön időre való osztásával minden nehézséget elhárítottam: akkor tört ki olyan vihar váratlanul, egyszerre, zugó orkánként, hogy népszerűségemnek minden erőfeszítésére volt szüksége, nehogy az egész legényegyesületi ház ■— üresen maradjon. Se legény, se inas. A magyar léleknek, tudja a jó Isten, nem természete a kollektivizmus. A legegyszerűbb családok élete folyásában tapasztaljuk, hogy az önállóság, a külön konyha, a külön tetőzet gondolata, utána való vágyódása mélyen, erősen ki van fejlődve. Az ember ember marad az egyesületekben is. A tulajdonjog kérdése ott is az élet egyik legnagyobb kérdése. Minden egyes tag szereti tudni, hinni, hogy a befizetett tagdíj: a miénk. A mi házunké. A mi egyletünké. A mi izmosodásunkra szolgál. Nem tartunk mi még ott, hogy a közös, nagy, egybefutó czélt általánosítani,megérteni tudjuk. Mindenegyes egyesület féltékeny a maga házára. Otthonára.' Őrzi azt. A maga gondolata szerint való czélt is elkülönítve szereti szolgálni. Azért büszkén és lelkesen olvad bele, de mint külön folyamat a közös, nagy czélba is. De ott is érzi, hogy ő individuum. Paraszti módra fejezi ki a régi, régi közmondás azt a lélektani felfogást, amely a közösben mindig saját függetlenségét, önrendelkezési jogát véli, hogy megtépik. De nagyon csattanósan fejezi ki azzal a közmondással, hogy t. i. közös lónak túrós a háta. „HETI SZEMLE“ Azt mondhatják erre sokan, hogy ’iszen ott külön-külön önállóan élhet minden egyesület. Szép szavak. De csak szavak. Tessék nekem kellő helyen mutatni ma Szatmáron egy hatalmas telket, ahol csak pl. a kath. kaszinónak, a kath. legényegyesületnek, Czeczil egyesületnek satöbbinek olyan külön- külön udvara, kertje lehessen, mint ma van. És a jövőben is okvetlenül lenni kellene. Tessék nekem olyan épületet alkotni, ahol ezeknek az egyesületeknek külön-külön olyan helyiségük lehessen, ahol mindeniknek kedélyvilága és egész egyesületi élete érvényesülhessen és teljes mértékben kibontakozhassak. Mert ha ezek a feltételek meg nem lesznek: a hanyatlás, a visszavonás a vihar inagvát beleköítöztetik okvetlenül az uj palotába. Azt hinni ugyanis, hogy ezek az egyesületek egy kertben, egy udvaron, egy olvasóteremben, egy étkezőben, stb. stb. összeférnek, annyi, mint bizonyságot tenni arról, hogy alfáját nem ismerjük a mai egyesületi élet viszonyainak, alapjainak és természetének. Ismétlem, hogy ez az egybegyurás nem anyagi gyúrás. Lélektani folyamat, szocziológai művelet és szocziáihs feladat. * * * Ejtsük el tehát egészen ezt a biztató, dagályt jelentő mozgalmat, ezt az üdítő hullámzását a kath. egyesületi tevékenység vágyának ? Világért sem ! Az eszméket mérlegeljük a lehetőség, az okosság, a higgadtság, a bekövetkezhető eredmények szempontjából. Ne szálljunk oly magasba, ,h°gy ködbe vesszen tervünk, eszményünk. És ne, lapuljunk meg a földön sem tehetetlenül. Álljunk a két határ közepébe. Az egyesítés, azaz egyesülés, a tevékenység eszméje realizálható. Anélkül, hogy meg kellene bolygatnunk azok sírjait, amelyekben az alapítás szent szándéka él. És sértetlen kell, hogy maradjon. Tegyük középponttá a katholikus kaszinót és a Czeezíl-egyesü/etet. Ott alkossuk meg azokat a helyiségeket, alkalmatosságokat, a melyekre egyes egyesületeknek működésűk kifejtésére szükségük van. De nagy szükségük. S miként hajdan a görögök az Olimpus lábaihoz gyülekeztek bizonyos időben, hogy necsak kedélyüknek, játékuknak leljenek együttes tért, de erős, hatalmas görög szellemüket is táplálják, kibontogassák : úgy katholikus egyesületeink leljék meg e két helyen a maguk összetartozandóságuk érzetének és kifejezésének terét, idejét és jó alkalmatosságát. Ne romboljunk semmit. A meglevő alapokra építsünk és akkor egyesületi életünk fényre derül. Bodnár Gáspár, a szatmári katholikus legényegyesület megválasztott és kinevezett örökös diszelnöke. III. „Katholikus palotát Szatmárra, Ungvárra!“ czimü vezérczikkeiket figyelmesen olvastam. Az irányt, amelyben a paloták létesíthetők és szükségesek lennének, előadta a két ve- zérczikk és dr. Kovács Gyula. Gyönyörű idealizmus szólal meg soraikban, de a realizmus hiánya nélkül. E kettőt feltétlenül összekapcsolni kell. Ez az én igénytelen véleményem. Hogy Ungvár miként létesítheti palotáját, arról úgy hallottam, szakavatott férfiú fog Írni. És mert görög katholikus testvéreink felette nagyobb számban vannak a felvidéken, mint latin szertartásuak, a palota mikénti felépit- hetésének módozatát adják ők meg, mi a legkészségesebb testvéri szeretettel és áldozat- készséggel ahhoz járulunk, nem mint zsellérek, de mint egyenlő jogú testvéreik. Ez ugyanis nem hatalmi, de eminenter katholikus kérdés a mai időszakban és korban. Ezt mindenkinek be keli látnia. Amidőn a sza- badkőmivesek és a vallástalanság veres zászlósai az egész világot behálózzák: a kereszténységnek tömörülnie kell és nyíltan bevallania hitét; mert „aki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom őt az Isten előtt“ — mondja édes Üdvözítőnk. Vagy, — vagy! A névleges katholikusok elég szégyent és óriási nagy kárt idéztek elő már. Csak az egyházpolitikai áldatlan időszakra kell visszagondolnunk s beláthatjuk, hogy kesztyűs kézzel tovább haladnunk nem szabad. A vértanuk és hitvallók hősies bátorságával kell felvérteznünk magunkat és nem arra törekednünk, hogy a nép kegyét hajhásszuk, — hanem a Jézus Krisztusét. „Si hominibus piacerem, Christi servus non essem.“ Ma már a szép szavak és Ígérgetések korszaka lejárt. Nem szavak, de tettekből kell Ítéletet mondanunk. Ma már minden józan gongolkozásu katholikus és keresztény belátja, hogy a terjeszkedő vallástalanság ellen küzdenünk kell. Kérem, ezeknek előrebocsájtása mellett nincs kifogásom az ellen, ha Szatmár palotát létesít, de hogy a meglevő, drága pénzen megvett helyeket és az azokon levő katholikus épületeinket elkótyavetyéljük, - csupán csak azért, hogy egy nagy palotánk legyen, — ez ellen határozottan tiltakozom. Kérem, már maguk az intézetek, amelyekben a keresztény haza reményei neveltetnek, Szatmár városában nem egy helyen vannak, hanem itt-ott, úgy reájuk nézve előnyösebb, ha különböző helyeken lakhatnak, hozzáférhetőbb lévén azon intézet, amelyben tanulnak. Vájjon a nemes alapítók ha élnének, nem tiltakoznának-e az ellen, hogy az ő általuk alapított házak eladassanak ? Vájjon nem-e azon helyhez ragaszkodtak határozottan, amelyet megvettek? Ha különböző helyeken van felállítva egy- egy vár, az előnyösebb, mintha csak egy pontról lehet a városban szőttek inteni . Ki tudja, miként fognak egy-két évtized alatt az utczák alakulni. A különböző helyeken levő katholikus épületek tehát óriási értéket képviselhetnek. Ezen indokok alapján a legkevésbbé sem ajánlhatom a katholikus épületek eladását. De azt igen, hogy egy terjedelmes épületen, pl. a Jézus társasági atyák épületén, avagy a képzőintézeten, ha lehetséges, egy második emeleten oly hatalmas arányú terem létesittessék, mely képes legyen intenezióink- nak megfelelni a nagygyűlések megtartása alkalmából. Én úgy tudóm, hogy Istenben boldogult kedves püspökünk, Meszlényi Gyula ur, Németiben a Trinitariusokat akarta letelepíteni, hogy azok a szent emlékű Hám Jánosunk által lefektetett alapokra most már felépített templomban, az ottani külvárosiak és közellevő falvak hivei lelki üdvösségére működhessenek. Hátha ott épülne tényleg vagy szerzetesek, vagy világi papság részére plébánia, az általam felvetett eszme határozottan érvényesíthető lenne. Nem a meglevő épületek eladása, hanem Püspökünk Öméltósága és előnyösen ismert és minden áldozatra kész nagy jótevőink adományaiból. Konklúzió: A meglevő épületek eladását nem ajánlhatom. Nagyberezna, 1911. febr. 5. Fialkovszky József. Pártoljuk a hazai ipart! Minden magyar ember szent kötelessége a hazai ipar pártolása. f KEPESSÁNDOR csakis hazai termékeket dolgoznak fel. A legkifogástalanabb kivitelben készíti a legkülönbözőbb alakú pyramisokat, obeliszeket, kereszteket, emléktáblákat, sirfedeleket, mezei kereszteket, kápolnákat, mauzóleumokat stb. MODERN BERENDEZÉSŰ GÉPTEREM A CSISZOLÁS RÉSZÉRE. Fiók-Üzlet: Szatmár, Attila-u, 4..
