Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-02-08 / 6. szám
4 Dreadnougthok. Az iskolai kézikönyvekből, meg a „Szatmár és Vidéke“ véget nem érő vezércikkeiből előnyösen ismert Montecuccoli névhez örökre hozzáfüződött a nem épen Julius Caesari mondás: Pénz, pénz, pénz! A késői utód még több vakmerőséggel ismétli meg ezt. De neki már nem is pénz kell, hanem oly hihetetlen vagyon, amekkorát talán csak gyarmatokkal rendelkező birodalmak tudnak kiizzadni. És pedig azért kell — ezt az őshöz nem méltatlan utód mondja — hogy béke legyen! Hát tiz há ború nem kerül ennyi pénzbe, mint ez az egy esztendei béke. Már valóban elviselhetetlen a hadügy óriási terhe. Össze kell ez alatt roppanni az országnak. Eddig is sinyli kultúrája, ipara, iskola- és kórházügye a hallatlan katonai kiadásokat -— ez az uj, minden eddigit felülmúló azonban egyenesen tönkretenné. Lehetetlen, hogy egy fikcióért, aminő a nagyhatalmi állás, akár a delegáczió, akár az országgyűlés elfogadná a hadügyi költségek ez őrületes összegét. Hisz ez valóságos öngyilkosság volna ! V árosi Takarékpénztárt! Még nem feküsznek előttünk a nép- számlálás hivatalos adatai, annyit, azonban már ma is tudunk, hogy Szatmár város la kosainak száma az elmúlt évtizedben 27 ezerről 37 ezerre emelkedett. Valóban bámulatos és meglepő az a rohamos haladas, az a kulturális és gazdasági fejlődés, amely városunkban az utolsó tiz év alatt észlelhető volt. Önkéntelenül felmerül a kérdés : vájjon mit hoz a jövő? vájjon még fokozottabb fej lődés várható-e? avagy stagnálás fog be- állani ? Azt láttuk, hogy Szatmár mint kulturális és kereskedelmi góczpont százával vonzotta magához az idegeneket, de nem tud nekik annyi kényelmet és jólétet nyújtani, hogy őket. megtarthassa kebelében. Meri csatornázás és vízvezeték hijján sárban, porban, szemétben és szenyvizekben gázolunk. Közlekedési utaink a növekvő forgalom lebonyolítására elégtelenek. Közkórházunk szűk és kényelmetlen. A drágaság rohamosan nő (a borjúhús ára az elmúlt héten egyik napról a másikra 24 fillérrel emelkedett, ha nem is beszélünk husuzsoráról, kérjük sürgősen egy, esetleg több hatósági mészárszék felállítását.) A városi pótadó már most is emelkedett, mikor a közel jö őben reánk várakozó, okvetlen szükséges befektetések még meg sem történtek. A város polgársága egy év alatt 16 millió koronával adósodott el, de ezt a pénzt nem a város fejlődését is előmozdító, hasznos ipari és gazdasági befektetésekre fordította, hanem luxusra, könnyelmű üzérkedésre és fékevesztett, spekuláczióra. Ezen körülmények egybevetéséből sokan egy nagy anyagi romlást, egy nagy exodust, kivándolást jósolnak. A polgárok menekülni fognak Szatmárhegyre, Nagybányára és Felsőbányára, ahol könnyebb a megélhetés. Más városok és községek is sínylették siralmas pénzügyi helyzetben, de községi takarékpénztárak felállításával segítettek bajaikon. Mint már egyik czikkünkben tettük, ismételten felhívjuk illetékes köreink figyel mét egy városi takarékpénztár felállításának szükségességére. Mert nemcsak a közönség kapna a városi banktól olcsó és előnyös kölcsönt, hanem első sorban az a czéljuk ezeknek a takarékpénztáraknak, hogy a városnak legyenek olcsó hitelezői. A városok az ő takarékpénztáraik által előnyös feltételek mellett konvertálhatják eddigi kölcsöneiket is. Azok a nagy hasznok, amelyeket a hitelező nagy bankok országszerte húznak a községi kölcsönökből, megmaradnak a városoknak. Egy ilyen takarékpénztár kétségtelenül emeli a város bevételeit, csökkenti a pótadót, mert a város részesévé lesz a takarékpénztáraink által például az elmúlt évben is kimutatott kerek egy millió korona tiszta nyereség egy részének. Nem lehet ez ellen felhozni köz és magánérdekek károsodását. Mert hiszen például a Pannónia szálloda felépítése a városra nézve hasznos befektetés volt, de nem sérHETI SZEMLE“ tette a többi szálloda, vendéglő és kávéháztulajdonos jogos érdekeit. Ez évben a város a Fehérház helyén egy bérpalotát fog emelni, és ezzel remélhetőleg ismét jelentékenyen növelni fogja bevételeit. Ki mondta és ki mondhatná, hogy ezzel a magántulajdonosok érdekeit sértette. A bérháztulajdonosok tiltakozásáról semmit sem hallottunk Egy hatósági mészárszék felállítása sem sértené senkinek az érdekét, mert a mészárosok éppen úgy megélnének, mint eddig, és a közönség olcsó és jó húst kapna. Éppen igy egy városi takarékpénztár felállítása a pénzintézetek jogos érdekeit nem sértené, igazságtalanul nem érintené. Úgy sem tudják a bankok uj pénzintézetek keletkezését megakadályozni, amint azt a városunkban most alakuló uj bank példája is mutatja. Midőn halljuk és olvassuk, hogy a községi takarékpénztárak országszerte milyen hasznos és üdvös intézményeknek bizonyultak, a közérdeknek vélünk szolgálatot tenni, és a város fejlődésének ügyét akarjuk előmozdítani, midőn ismételten sürgetjük, kérjük és követeljük egy városi takarékpénztár felállítását. Tisza István gróf beszéde a bankprovizórium kérdésében nemcsak jelentős volt, de a hozzáfűzött várakozást is fölülmúlta. Nem ugyan formában, mert beszédei hova tovább mindjobban távolodnak a klasszikus értékű remekektől, de tartalomban. Csalódást okozott. Keserű csalódást a munkapárton, ahol szinte bomlasztó erővel hatott ez az „indulatszónok,“ aminek a munkapárti lapok kinevezték. És örvendetes csalódást az ellenzéken, ahol félelmetes ellenargumentumokat vártak tőle, holott egyenesen a készfizetés szükségessege mellett tört lándzsát, ráczáfolva a pénzügyminiszterre. Az a furcsa logikátlanság, hogy Tisza a javas latot mégis elfogadta, lényegtelen; ezt tenni — az ő szavaival — „csak kifacsart okoskodással“ lehetett. — íme már dolgozik az erjedés a munkapártban, amely — úgy látszik — kivá lássál, szakadással fog végződni. Tisza agresszív fellépése legalább erre vall. A „B. H.“ egyenesen ki is mondja: „Tisza István újra meg újra azt a benyomást kelti, hogy az ellenzéki padokon fogja végezni politikai pályafutását.“ Vegyétek meg a magyar földet! A franczia czionisták az elmúlt napokban a kö vetkező felhívást bocsátották ki: „Testvérek, hitsorsosok! Az egész világon nincsen olyan darab föld, amelyet oly könnyen kezeinkbe kaparinthatunk, mint Gácsország és Magyarország. Ez a két ország kell, hogy a mienk legyen, az ottani viszonyok erre nagyon alkalmasak. Mindenki törekedjék teljes erővel arra, ott annyi földet szerezni, amennyit csak lehet. Ha pénzre van szükségetek, csak forduljatok hozzánk, mi rendelkezéseteKre bocsátjuk a szükséges összeget. Ezen czélra, a magyar és gács föld meg szerzésére gyűjtést rendeztünk, a pénzek minden oldalról bőven folynak be. Tartsátok a czélt szigorúan szem előtt és el fogjátok azt érni. A czionista központi szövetség Párisban.“ — Magunkévá tesszük az „Igaz Szó“ nak azon megjegyzését, hogy mig a krakkói és az összes orosz lengyel lapok szóvá tették ezen felhívást, addig a magyar és osztrák liberális sajtó mélyen hallgat róla. És mi is megkérdezzük, hogy miért kell a földosztás és a szekularizáczió ? Azért, mert a zsidóknak már meg is van rá a pénzük és igy győzni fognak az árverésen. SZÍNHÁZ. Kevés dicsérni való megint a héten, pedig két vendégszereplés is volt s egy premier. Tagadhatatlan, hogy Beregi Oszkár vendégszereplése beváltotta a hozzáfűzött reményeket; alakítása a „Vörös talár“ ban drámaian megrázó, minden izében kidolgozott és mesteri volt, de mig egyrészt az ilyen vendégszereplés a fölemelt helyárak daczára is előkelő, miiórtő és az igazi művészetet élvezni akaró, a színházat teljesen megtöltő közönséget azért vonz a színházba, mert szomju- hozza a klasszikus estéket, tehát nem iránydarabokat, forrongó modern mesterembereket akar a színpadon hallani, — ilyenekben van úgyis mindig része —, hanem várja az örökSzatmár, 1911. februárius 8. kévalóságnak dolgozó, nagy művészeket, de hiába, másrészt pedig a komoly műfajtól elszokott színészek kisérő játéka az olyan kiforrott művészember mellett mint Beregi, annál disszonánsabban hat. A pénteki vendégszereplés annál silányabb volt. Egy kezdő, szinte tehetetlen — mir a rárótt szerep megjátszására t. i. — fialal debreczeni színésznő, Fábián Margit lépett fel a „Balga szüz“-ben. Legenyhébben szólva igazán balgaság volt ezt a tapasztalatlan, drámai főszerepre még meg nem érett gyenge játéku fiatal színésznőt Hevesnek felléptetnie. Egy kis kíméletet valóban megérdemelne ez a hálás közönség, amely — látnivaló — ok nélkül hálás a színház iránt azzal, hogy majd minden este megtölti a színházat, vagy azért, hogy csalódottan távozzék, vagy azért, hogy veszítsen aestheti- kai finomultságából. A szerdai „Nebántsvirág“ és a szombati premier, „A halhatatlan lump“ hallatlan rendezetlenségben, élvezhetetlen összevisszaságban került színre. A színészek kedvetlenül, uuy látszik, rendező nélkül és szerep nemtudással forogtak a színpadon. S hozzá még • „A halhatatlan lump“ lehetetlen és hihetetlen librettóját, még az ezt feledtető zenekar sem pótolta. Heves, úgy látszik, csak ezt az évet akarja nagy nehezen Szatmáron tölteni. Az e heti műsor: Szerdán „Bilincsek.“ Csütörtökön „Czigányszerelem.“ HÍREK. Egyházmegyénk apostoli lelkű főpásztora a katholikus sajtó ügyének életbevágó fontossága miatt jelen évi I. számú körlevelében lapunkat, mint az egyházmegye egyetlen középponti sajtóorgánumát, melegen ajánlja. A mikor kegyes föpásztorunk e kitüntető ajánlását bensőséges hálával veszszük és örömmel hozzuk olvasóink tudomására, egyben erőt merítünk e magas helyről jött elismerésből arra is, hogy ezentúl még nagyobb odaadással és munkakedvvel szolgáljuk a keresztény világnézet szent ügyét lapunkban, a melyet mind jobban fejleszteni legkedvesebb kötelességünk. Előfizetőinket tisztelettel kérjük, hogy elő- és úté»fizetéseiket szieeskedjenek mielőbb rendezni régebbi sz'iműnkhöz csatolt postautalványok fölhaszálá- sával. — Akik hátralékaikat nem rendezték, azoknak februárius 15.-e után postai megbízást küldünk. Előfizetőinket, különösen a papságot és tan it óságot kérjük, hogy az esetleges magán-, iskolai- vagy községi hirdetésekkel alkalomadtán lapunkat szíveskedj enek felkeres n i. Emléket Kaas Ivor bárónak! Mint a harcz riadó harsonája, a penge aezélos csengése, úgy zengett, úgy tüzelte, bátorította, lelkesítette a keresztény Magyarországot ez a nem csüggedő, nagy reményű, aezélos frisseségü elme és nagy szív. Hogy nem a pusziéban kiálló hangja volt az övé, mutatja a keresztény gondolkodás nekilendülése. Neki tartozu ik ezért sokkal. A nem feledő h í Iának kell összerakni kőbe, megvésni érezbe az ő emlékét. A miénk volt utolsó lehel létéig — a miénk jelöletlen sírja is. De ne legyen sokáig jelöletlen! E czélra adományokat elfogad és közvetít lapunk szerkesztősége. Régebbi 26 K gyűjtésünk újabban F. E. 10 koronás adományával 36 koronára emelkedett.
