Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)

1911-12-24 / 52. szám

HETI SZEMLE“ .it, a dolgok. Az olyan emberek, akik saját bensejüket nem ismerik, többnyire elbizako- dottak. Olyanok ők, mint a megállóit órák. Hogy tökéletesnek képzelik magukat, nem is igyekeznek előbbre jutni, hanem maradnak egy­helyben. Nem ismertek-e valakit, akinek férfi létére olyan vékony hangja van, mint egy kis fiúnak! Milyen komikus dolog ez! Alig lehet megszokni. De épen annyira komikus az is, ha valaki testben nagyra felnő, de a belső em­ber benne hiú, elbizakodott, gyerekes viselke­désű tacskó marad. Képzeljétek csak el, hogy az ilyen tacskónak már szakálla is van, sőt — mit nem mondok — doktor urnák nevezik őt I — Milyen nevetséges dolog az ilyen ! És mindez az önismeret hiányából ered. Csak az ur igazán, aki ura önmagának! és csak az lesz urává önmagának, akinek he­lyes ismerete van. A locomotiv-vezető is csak úgy uralkodhatik gépjén, ha annak minden ré­szét apróra ismeri és tudja: mennyi fűtést bir meg a kazán, mely ventillátorokat kell elcsuknia, melyeket megnyitnia, mely részeket kell külö­nösen sokat olajoznia. A felebaráti szeretettel is ép igy áll a dolog. Önismeret nélkül az is lehetetlen. Képzeljétek el, hogy ti valakivel, talán épen nővéretekkel, fivéretekkel csaknem összevesztek. A dolog oka abban is lehet, hogy hangotokban van valami fölingerlő, nyers, vagy gőgös; de ti erről mit sem tudtok és a hibát a másikban keresitek. Vagy nem vagytok kíméletesek érzékeny olda­laival szemben s meg-megsebzitek őt, azért veszti türelmét. Ti szereretitek testvéreteket s óhajtanátok békében élni vele, de hiába; mindig olyan kelemetlen czivakodó hangba csap át végre is a beszédetek. Vannak emberek, akik idővel egészen megkeserednek, magányba húzódnak, mert rájönnek, hogy őket senki sem szíveli; mindenki kitér utjokból és mindenki megtagadja tőlük részvétét, segítségét. Ha ide­jén megtették volna fölfedező utjokat saját bensejökben, talán rátaláltak volna azokra a csúnya, visszataszító tulajdonságokra, amelyek­nek szomorú magánosságukat köszönhetik. Azért igen mélységes értelme van annak, hogy a hires jóshely, ahova az emberek jövőjüket tudakolni mentek, ezt a föliratot viselte: Ismerd meg önmagadat! Mert az olyan ember aki átlát önmagán, jórészt kezében tartja jövőjét; idején megváltoztathatja megismert tévedéseit, hibáit el­vetheti, kerülheti; mig az, aki nem ismeri ma­gát, semmiből sem tanul, mert a hibát mások­ban keresi. Képzeljetek például egy gyárost, aki mun­kásainak mindenféle jótékony intézményeket aján­dékoz s még affelől panaszkodik, hogy azok iránta hálátlanok. Hát bizonyos, hogy minden osztály­ban vannak hálátlan emberek; de kérdezze meg önmagát a gyáros, nem hibás-e ő is abban, hogy ajándékainak munkásai kellőképen nem örülnek? Nem adta-e talán nagyon is a kegyes nagy urat, nem gondolt-e keveset arra, hogy az ajándékozás igen nagy művészet? — Vagy nem tud valaki az üzletében eredményt felmu­tatni. A helyes dolog az volna, ha megkérdezné magát: Miben hibáztam ? Elég rendes, vagy elég szorgalmas voltam-e ? Előzékeny, udvarias vevőimhez? Van-e elég tehetségem, ismeretem ehhez a munkanemhez ? Ha ezekre a kérdé­sekre becsületesen megfelelt, még szerencséssé lehet. De ha mindent csak a rossz időknek, viszonyoknak tulajdonit, semmire sem mehet, mert annak, akinek nincs helyes önismerete, minden idők rossz idők. Németből: Florence. 1. Miért gyógyulunk Mária- völgyön ? 2. Mert Máriavölgyön a pa- rádi, bikszádi, gleichenbergi, karlsbadi, seltersi, emsi, bárt- fai gyógyvizeknek valóságos hasonmása van. 3. Máriavólgyi vizek a leg­kellemesebb, leg üdítőbb italt szolgáltatják. é. Máriavólgyi ásványvizet Vio literig 6 fillérért tölt bér­mentve érkező tiszta üvegekbe a Fürdőigazgatóság. so Ifjú haldoklása. Hova lettél, te, gyermekélet ? — Te álmok napja — napsugaras éj. Eltűntél — bár rajongtam érted, Hogy csak emlékként a lelkemben élj. Csalfa deczemberi napsugár Szökken be hozzám, — megjelen a múlt — E hű barát imbolyog, ugrál, S közel, a falon biboriiizet gyújt . . . Alig múlt pajzán, vidám napok, Arannyal hímzett tündén mesék . . . Lélekben újra élik azok, Kik egymást nagyon, nagyon szerették. Megértesz ugy-e jó barátom ?! Egy fájó köny von arczomon utat. Te tőled is oly nehéz válnom, De ész ég ellen hasztalan kutat. Mennem kell, lámpám egyre gyöngül . . . De más, uj lámpám hév tűzzel lobog. Utamra földi rög nem gördül, Szivem csak néha csak néha dobog. Tudom, te hü lész akkor is, ha Szellő játszadoz a sírom felett . . . Csókold helyettem meg naponkint Az édes, áldó jó anya kezet. Diekné Horváth Laura. Siessünk, ne késsünk... A betlehemi pásztorok egymást biztató szavai jutnak eszembe, mikor a magyar katholikus tanítóság lassú, nehézkes lépéseit látom. A középkor nehéz, pánczélos fegyver­zetét napjainkban le kell vetnünk, a fölösle­ges terhet eldobálni és aeroplán szárnyakon haladni előre . . . előre . . . A dogmákon, a váitozhatatlanokon kívül, minden intézménynek átalakuláson, hasonulá­son kell keresztül menni. Ami jó volt és bevált még pár évtized előtt, az ma már idejét múlta, nem a lényeg, hanem a forma, amelyikben megjelen. Szekér helyett gyors­vonat, az eleven czigány postás helyett a dróton megy át a hang, a gondolat. Minden, de minden megjelen a XX. század könnyű harczi fegyverzetében. Azért a katholikus tanítóságnak is sza­kítani kell azzal a hagyományos múlttal, mely a Pató Pál nevéhez kapcsolódik. Meg­változott a világ. A formák, keretek recseg­nek, ropognak, mert a fejlődő szervezet nagyobb, tágabb munka- és működési teret akar magának lefoglalni. Ezt kicsinyes aggo­dalmaskodással, és gyerekes félénkséggel megakadályozni nem lehet. Sőt nem is sza­bad. A kibontott szárny, amely a benne felhalmozott erőtől duzzad: hadd szelje, ha­sítsa a tiszta levegőt. Ellenáram ne gördítsen akadályt elébe. A katholikus tanitóság keresztény szo­ciális szervezkedéséről beszélek. Egy rövid félév alatt hatalmas tömeg verődött össze ebbe a szervezetbe. Ma 9 ezer tanítót szám­lál. A közös gondolat, nyomorúság, az egy­mást támogatásának érzete, a jobb jövő utáni vágy egy, egy virágzó, népet boldogító mo­dern katholikus pedagógiának a megterem­tése hozott össze bennünket. Nem a felsőbb- ség, a tekintély elleni lázadás, mint azt keresztény ellenségeink szeretnék elhitetni a felsőbbséggel, hanem egymásra való látással, az egyesületi élet intenzívvé tételével egy olyan önérzetes, bátor, tanult, müveit tanítói kart óhajtunk neveim, amely erőssége az egyháznak és büszkesége lesz a hazának. 9 ezer tanító, ennyi intelligens lélek egy szerv sajnos, van meg <»_ csillogó aranyna.», szer ennek az összegy^ olyan értéke lesz, mit aram-„ nem lehet. Egy porszemét képezem én is a keresz­tény szociális tanítók szervezetének. Azért engedtessék meg, hogy magunkat ma még csak egy nyers nagy masszához hasonlítsam. A művész keze már nehány kifejező gondo­latot kidomborított ezen a sziklatömegen. De hadd csattogjon a kalapács, hogy mentői előbb emelkedjék ki a művész egész gondolata elevenen. Akkor lesz a keresztény szociális tani­tóság egy kész anyag, amikor a szervezet minden egyes tagja a keresztény szoeziális légkörben fog élni és minden munkáján ez a gondolat vonul keresztül. Azért nem elég nekünk csupán testünk­kel, számunkkal részt venni egy ilyen szer­vezkedésben, hanem igen is azt kívánjuk minden tagtól, hogy szellemileg is részt vegyen annak munkájából. Ne csak a vezé­rek dolgozzanak ott erejük megfeszítésével, hanem a közkatonák is ragadjanak tollat. Szóval, Írással, tettel folytonos legyen a munka. Ebben éljünk, keljünk és feküdjünk, így fogjuk kialakítani magunkban az ideális keresztény szocziábs tanítót, akiben a jövőre óriási feladat vár. Amint a pásztorok siettek, hogy még a szent éjjelen eljuthassanak az igazság for­rásához, úgy mi is siessünk, ne késsünk bajainkat ösmertetni. A felébredt tanító pásztorok keltsék az alvókat, fogják kézen az ébredezőket és vezessék a bethlehemi Kisded által lehozott és hirdetett igazságok forrásához, a keresztény szociálizmushoz. Kocsán Károly. Mellőzött tanítók, mint az állam mostoha gyermekei. A „Heti Szemle“ f. é. 42. számában Gál Lajos, a szociális szakosztály választ­mányának egyik tagja, „A kiéheztetett tábor“ cimü közleményében önérzettől áthatott hangon panaszolja el a nem állami tanitók sorsát azon sajnálatos oknál fogva, hogy a tanitók újabb lakbérjavitása alkalmával csupán az állami tanitók részesültek mél­tánylást érdemlő elbánásban, mig a nem ál­lamiak többszöri jogos kérelmét figyelembe nem vették, a kultusztárca 17 milliónyi ko­rona emelkedéséből nem kaptak semmit. Cikkiró, volt jeles tanítványom fel­hívására vonatkozólag véleményemet követ­kezőleg összegezem : Ügyeink védelmére nem találom célra­vezetőnek uj tanítóegyesületet alakítani, ez sok időt venne igénybe, ügyünk sürgős, ha­lasztást nern tűrheti Úgy a szatmár—ugocsamegyei, mint a többi tanitóegyleti elnök hívja mielőbb össze a gyűlést. Ezen gyűlésből terjessze föl ke­rülete orsz. képviselőjéhez a IV. kath. tanítói kongresszus határozatából a fizetésrendezés és nyugdíjreform ügyében szerkesztett „Emlék- irat“-ot, melyet az „Orsz. kath. Tanügyi Tanács“ elnöksége e célból a Kath. Tanitó- egyletek elnökeihez bizonyára meg is küldött. Kérje föl minden egyesület kerülete orsz. képviselőjét, hogy támogassák a törvény- hozásban a tanitók jogos kívánságát 1 Erő csak erővel párosulva ad nagy erőt. „Con­cordia res parvae crescunt, discordia maximae dilabuntur.“ Nagy hibát követett el nagynevű gróf Apponyi volt kultuszminiszter az 1907. évi tanítói fizetésrendezés alkalmával, amikor válaszfalt emelt állami és nem állami tanitók között. Egyenlő képesítés, egyforma munka mellett egyenlő mértékkel kellett volna mérni! De más tekintetben is különbséget tesz a törvény a tanitók kö^tt. Ha az állami tanító kiváló érdemeke' ‘ » nó^u." terén, ezért nemes?’ pótlékot kapja r ISKOLA

Next

/
Thumbnails
Contents