Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-12-24 / 52. szám
HETI SZEMLE .mam a föld sárit rótta. 0y itt hagyjak bizalmat és boldog .yt* mit az éden ifjú szive hordott, .megyek s ugyan mit hagyok itt helyettem? E köpenyt, amelyben vándorolni keltem Nyomorgó utamra, — melynek egyik szélét A Szenvedés tartja, másikat a Kétség. Szenvedés és Kétség. Tudom, mindkettővel Egy szó végez egykor. Nem a Teremtővel Szállók perbe: miért hagyja őket élni ?! E vádam az egész nagy teremtést éri. Nyíljon ki a Lázár sírja s ő a titkot, Mit az ember szive mindenkor áhított, Hozza el magával, tartsa emlékében A sir tanítását. Beszéljen, beszéljen : Mi marad belőlünk; elpusztul-e minden ? Mi az, amit minden lénybe önt az Isten? Mi az, hogy feléje fordul, eseng, áhit A világon minden s ő várja fohászit ? Miért tudjuk ezt és miért nem a többit ? Ott a csillagokban, mik az eget töltik, Élnek-e ? Bűnösök ? Meg vannak-e a váltva ? Mi vagyunk a földért ? Ő van értünk ? Hát a Szép gyermekmesében van-e csöpp igazság S a misteriumban kevés világosság? Mit tud a tudatlan ? Mért van gonosz, némber ? Miért van a lélek a test börtönében? A két tágas út közt — a nyugalmas béke És a szenvedélyek útja közepébe’ — Mért nincs gyalogösvény ? Mért nincsen középút, Hol a lemondás van és a törtetés fut? Miért függ felettünk az a végzetes kard Mindig és örökké: a halál ? Mért nem hagy Percre se nyugalmat szegény természetnek? A jót meg a rosszat csak véletleneknek Tekintsük-e, vagy tán világfentartója — A világ két sarka — lennének valóba’ ? Miért diadalmas a rossz ? Vak ütése Mért halálos egyként ifijura, vénre? S a nemzetek váljon olyan asszonynép-e, Kiket örök eszmék szép csillagos fénye Vezet, avagy gyermeksereg, mely botolva Jár-kel a sötétben búját panaszolva? S majd amikor egyszer a nagy homokóra — Mely az időt méri — örök nyugovóra Integet, majd akkor kegyelmes szemednek Egy szent pillantása, egy szavad, szivemnek Egy sóhaja, egy jel: szentséges keresztem, Elég lesz-e váljon, hogy a gonosz leiken Győzelmet arasson, karmait kinyissa És a fogoly embert — szabadságra hívja?? Világos lesz majd, ha mindenki megtudja: Honnan jött, miért lett, hol végződik útja?“ III. így szólt a Megváltóisten az Istenhez Még térdein állva, de már lassú-csendes Fölkeléssel fölkel. „Atyám, óh legyen hát, Amint Te akartad !“ — mondja. Borzadalmát Kétszeresen érzi a kínnak, halálnak. Többé azt se látja, hogy az éjszakának Márványa sötétlik körötte. Sötét volt. Sehol egy sugárfény, sehol egy fehér folt. Nincs csillag, se hajnalfény, se lelki béke. A koromsötét föld remegett az égbe’. A fák között léptek zaja és utána Fellobog a Judás áruló fáklyája. Csend. A kertben, ahogy a Szentirás beszéli, Szólott a Megváltóisten. De most éji Csönd övezi ajkát. Itt hagyott magunkra, Néma, hallgatag és nem hajlik szavunkra; Hiába esengünk, mert az Igaz elment És örök beszédje az isteni csend lett. CJjabb magyar költők. Húsz óv költői termelésének a javát akarja a Nyugat kiadásában és Elek Artur szerkesztésében megjelen antológia bemutatni. A szerkesztő valószínű általala minden jelentősnek tartott poétától adott szemelvényt, mert olyan költőktől is találunk poémákat a gyűjteményben, kiknek a lírai költéshez leg- fölebb csak annyi közük van, hogy pályájuk legelején megpróbálkoztak a kötött formával is s elszórva megjelent tőlük egy-egy költemény. írásuknak súlypontja inkább prózai dolgozatokra esik s ők maguk is prózaiaknak tartják magukat, nem pedig versköltőknek. Már pedig ha ezek is helyet találtak ebben az antológiában, akkor egyetlen egy vérbeli poétának sem lett volna szabad kimaradni belőle. Mégis sok nevet hiába kerestünk, akiknek müveiből egy jottányit sem láttunk. Elek Artur könyveben hosszú listát tenne csak neveiknek megemlítése is. Szó nélkül nem hagyhatjuk ezt és szükségesnek véljük egy pár névnek, kik kimaradtak, ide- iktatását. Kezdhetjük a sort Vajda Jánossal, Kon. tunk (nem . kos ujp Károly hoN közül csak Kálmánt és a mei^.. soroljuk föl. Láthatjuk a ieuu m,-----ho gy mennyi jeles erőt nem tartott a szer kesztő arra érdemesnek, hogy helyet szorítson nekik abban a könyvben, amelyikben Kemény Simontól, Füst Milántól, Barcsai Fehér Gézától két-három szemelvény is napvilágot látott. Az antológia szerkesztője a jelen költői nemzedéket akarta csak bemutatni, a mely generátiónak a virágzását csak öt-hat évre vezeti vissza és szerinte ennek az uj mozgalomnak megindítója, és szellemi édes apja Ignotus volna. Az uj poétáknak ifjú csapatát mégsem akarta teljesen izolálni a múlttól és hogy ezt a separtaiót elkerülje, besorakoztatta kötetébe a múlt évszázad utolsó tizedének lantosait is és a vezéri pál- czát Kiss Józsefnek nyújtotta át a nagylelkű szerkesztő. Összegezve a fenntieket, azt látjuk, hogy a magyar lira utolsó húsz esztendejében az uralkodó napok Kiss József és Ignotus voltak volna. A két vezető szellemnek ilyetén való meghatározása után, a két korszakot is igyekszik pár szóban jellemezni Elek. Nagyjában a következőket mondja róluk : az idősebb nemzedék poétái Kiss József nyelvén zengték el érzelmeiket,' és a kiknek derűs költészete harmóniába olvad össze. Csak itt ott töri át ezt a nyájas, barátságos fölfogást egy-egy vergődő lélek panaszos siráma, aki sírva, jajgatva kutat az ismeretlen üdvözítő szellemi Kánaán után, a hol vergődő lelke nyugalmat találhat. Ezen kutatók között lett volna legkiválóbb Ignotus, kinek költészében Elek, mintegy sűrítve találja az újakat, a moderneknek gondolat világát. Azonban Ignotus és társainál még csak a megérzés, a sejtés stádiumában vannak azok az eszmék és gondolatok, a melyek a legújabb kor nemzedékében már az öntudatosság bélyegét viselik homlokukon. Az előbbi gene- ráczió ábrándozó, a mai az sötét világ néz- letü, s az életben teljesen csalódott emberek csapata, akiknek költészetét teljesen átjárta, átitatta a fájdalom. S nincs olyan nüánsza a fájdalomnak, melyet ki ne tudnának fejezni. Minden szavuk a szivükből fakad s pirosló vérükkel Írják sötét poémáikat; a melyek azután nemcsak a tartalom újszerű voltával, de a nyelv és kifejezésmódok, a költői képek újdonságaival is hatnak. Nyelv- művészek, akik újjá alkották a magyar költői nyelvet. Látjuk ezekből, hogy Elek eléggé földicséri a maga portékáját és látó szemeivel egy-egy uj zsenit lát fölbukkanni minden holnapos és nyugatos poétában. Állításai azonban nem mindig állják meg a sarat s úgy látszik, éles látását elhomályosította egy kissé a barátság és az elfogultság legalább is egyes irányzatokkal és személyekkel szemben. Legelső tévedése a két nemzedéknek az irodalom keretei közé való beillesztésében, valamint Kiss Józsefnek és Ignotusnak mint vezető szellemeknek, a homloktérbe való beállításában van. Miben áll például Kiss József nagysága ? Miben vágott ő uj csapásokat a magyar lira mesgyéjében? Egyben, egyetlen egyben volt uj csak Kiss és ez a zsidósága. Zsidó tárgyú és hátterű verseiben jelenik meg nálunk először a zsidóság, mint költői téma. Ő a zsidó eszméknek és zsidó érzelemvilágnak első apostola nálunk. Más uj elemet hol találni Kiss költészetében ? Balladáin, dalain és elbeszélő költeményein nem érzik-e meg első pillanatra rögtön Arany János hatása ? volt-e hivebb követője Aranynak Kissnél? De a ki maga is csak tanítvány, az nem lehet egy iránynak vezéralakja. Hiszen ő is bolygó csupán, ki kering a nap, vagyis Arany körül. Talán csak azt nem gondolja Elek, hogy a zsidó szellem uralkodott ve1 VTX. század utolsó tizedének Írod lemben verseltek vr ad nekik biztosságot ebben a mélységes nagy csendességben ? Hiszen még a tolvaj szive is megdöbben-dobban ... és ezek a gyermekek félelem nélkül jutnak a bogárhátu kis házba. És ott találják az egyszerű karácsonyfát szép fényes világításban. Ott találják Misit és Erzsókot kimondhatatlan boldogságban. Amint perdülnek a karácsonyfa előtt. Amint lepkékként röpdesnek. A mint rávetik azokra az egyszerű kis czukorkákra, mézesbábokra | papirlánczokra, színes lámpákra boldogságos tekintetüket. És ők is, a kis szökevények .. . ugrálnak, tapsolnak a boldogságtól. Megölelik a szegény szülők gyermekeit, mintha egygyé lennének, összeforrnának. Oly boldogság, oly öröm költözik abba a szegényes házikóba, hogy senkinek nem jut eszébe ... kérdezni: Kivel jöttek? Ki kisérte? Szinte biztosra vették, hogy őrző angyaluk vezette ide. * * * A nagy házban, a Borzsai ur házában pedig ezen idő alatt nagy rémület csapott le. Mint valami sejtelmes, fekete szárnyú éjjeli madár , . . úgy csapott le a kétségbeesés: — Hova tűntek a gyermekek ? Keresik őket szobáról szobára. Halk zokogással hallszik az asszonyi jaj az udvaron. S jön a rémitő válasz: — Nincs! Nincs! Nincsenek! Végre nehéz, kínos bizonytalanság után a gazdálkodó ölében érkeznek a gyermekek. A házi ur felpuskaporozva fogadja őket. De az asszony, az anya közbe lép. — Köszönjük ... az Isten áldja meg magát. Ugy-e a karácsonyfa vitte Őket oda ? Borzsai figyelni kezd . . . Szemében látszik, hogy egyszerre változik, bontakozik haragjából. — Még v lami, nagyságos uram. Szól a gazdálkodó ember. A gyerekek elhoztak egy kis gyűrűt és arany órát. Nem vettük észre, mikor oda tették a karácsonyfa alá. Jó, hogy a gyerekek szeme tüstént rajta akadt és kiáltották: „A Jézuska ... ni a Jézuska ezt most küldötte az angyalkákkal.“ — Az angyalkákkal, a mi gyermekeinkkel -— ölelte, csókolta a kis leányt, azután a fiúcskát az anya. Az apa pedig komoran állott ott, mint az elitéit, mikor benső, igaz vallomását adja : — A karácsonyfát bizony hát ne,m találták ki. Az égből hullott a magva. És emberi kéz azt ki nem pusztítja a szivek, a családokból. Most ez a mag ide hullott . . . mi hozzánk. Jövendőre már szép karácsonyfa lesz belőle. ... A toronyban megszólal a nagy harang. Borzsai ur lelkében is húztak egy harangot, És ez a harang, mint a távolból jövő hang visszhangozta a vén ember szavait: — Azt a magot pedig nem fogjátok ki- pusztitani. Oda hull a te házad talajába is. És akaratod ellen is karácsonyfa lesz belőle.
