Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-12-06 / 49. szám
Ajándéktárgyakból, a műipar mindennemű remei,« külön baba és játékosztály Ragályinál Szatmár, Deák-tér 8. Telefon 296. _2^ ^__^___ ____ ___ ______^ „HETI SZEMLE“ ______ Szatmár, 1911. dec A midőn ezt tisztelettel bejelentjük olvasóinknak, kérjük, hogy lapunkat terjeszteni és részére előfizetőket gyűjteni szíveskedjenek. E czélból deczember hónapban terjesztésre való mutatványszámokat küldünk a lelkész és tanító uraknak s mindazoknak, a kik mutatványpéldányokért hozzánk fordulnak. Egyben azt a kedvezményt is adjuk, h°gy uj előfizetőinknek ez év deczember havában ingyen küldjük lapunkat. Lafargue. E névnek viselője a nemzetközi szocialdomokráciának büszkesége volt. Felesége a szocziáldemokráeia nemzetközi megszervezőjének és apostolának, Marx Ká rolynak leánya. A öreg házaspárt, Lafaurget és feleségét vasárnap virradóra halva találták párisi lakásukban ; cinkálival megmérgezték magukat. A 70 éves férj hátrahagyott levelében azt Írja, hogy „testben, lélekben egészséges vagyok, de igy akarok meghalni, még mielőtt a kérlelhetetlen öregség megfoszthatna a lét örömeitől . . . Evekkel ezelőtt elhatároztam magamban, hogy hetven évnél tovább nem élek . . . minden szükséges előkészületet megtettem, hogy cián káli befecskendezéssel vessek véget életemnek.“ A Vi- lág-ban azt Írja erre az életből történt szégyenteljes megfutamodásra a zsidók „házi kereszténye“ Szász Zoltán : „Kerülnek olykor élénk nagy lelkek, akik bebizonyítják, hogy magát a biztos halál, a végleges megsemisülés gondolatát is el lehet viselni a vallás vigasza nélkül. Lafargueék, e két notórius hitetlen, a kollektivizmus szent-családjának tagjai, bizonyították be ezt. Talán nekik is könnyebben ment volna a búcsú az élettől, ha egy fel- hőkfölötti hangversenyteremben való találkozás édes reménysége kecsegtette volna őket. De ime: nem hihettek az ilyen mesékben s mégis el tudtak menni. Erős, nagy lelkek voltak: életük, melyet egy óriási eszmének szenteltek, ép úgy bizonyította ezt, mint utolsó tettük, mellyel saját lelkűket szüntették meg. íme, a nagy, nemes, lelkes embernek a halál pillanatában sincs szüksége a vallásra Remélhető tehát, hogy ha az egész emberi nem életéből nem is lesz talán sohase kiirtható a vallásosság és tulvihági lét alkoholizmusa, egykor majd a faj csúcsát alkotó elite, a kul- turemberiség, életben és halálban egyaránt meglesz e veszedelmes bóditó-szer nélkül.“ Lafargue öngyilkosságával és a szabadkőműves újságnak dicsérő szavaival egész mezítelenségben áll előtünk az uj világnézetnek nyomorúsága. Ilyenek az ő nagy, sőt legnagyobb embereik ? Az egész modern bölcseség csak ennyire tudja vigasztalni és boldogítani az embert, hogy mikor életét megkoszorúzni akarja, egy ciankális befecskendezés a végső felvonás? Nem is lehet máskép. A szabadkőművesség azt hirdeti, hogy nincs Isten, mi magunk csak fejlettebb majmok vagyunk. Ha igy van, akkor csakugyan nincs értelme, hogy a „kérlelhetetlen öregség“ terhét elviseljük és egyedül az cselekszik helyesen, aki önként búcsút mond az árnyékvilágnak. De hála Isten, nem úgy van. Az igazi tudomány és még inkább hitünk csalhatatlanul biztosit arról, hogy az ember több, mint az állat és hogy a síron túl örök, hervadhatatlan élet kezdődik és igy van értelme még a „kérlelhetetlen öregségnek is.“ Az élet, ifjúság és öregség egyaránt arra való, hogy Isten akaratát teljesítve megszerezzük az el nem múló életet. Lafargue és felesége tehát nem hősök, hanem inkább kislelkü szökevények, akik az öregségtől gyáván megfutottak, Egyébként milliomosok voltak, mint hü elvtársak vagyonukat a pártra hagyták. A zsidóság legújabb történetéből Irta: Id. EGAN LAJOS. Az országgyűlés nov. 27-én tartott ülésén az állami költségvetés tárgyaltatott, mely alkalommal Szmrecsányi György képviselő szóvá tette, hogy a törvényhatóságok adminisztrációja mai szervezetében meg nem maradhat, hanem azt a modern követelményeknek megfelelően át kell alakítani a nélkül azonban, hogy e végett szükség volna az államosításra, melynek minden módon ellene fog szegülni. Kimerítően foglalkozik nevezett képviselő Budapest székesfőváros adminisztrációjának és szervezésének kérdéseivel, kérvén beszéde végén a belügyminisztert, hogy azt a régen Ígért törvényjavaslatot, mely a főváros szervezetét a kornak megfelelően szabályozza és a melynek szükségét a lakosság tisztességes része már oly melegen óhajtja, valahára tegye a ház asztalára. Hogy azt a szabályozást miért óhajtja oly nagyon a székesfőváros lakossága, szónok megvilágítja több példával, melyeket az úgy nevezett liberális sajtó nagyrésze oly röviden, úgy kisimítva hoz nyilvánosságra, hogy az már bizonyos dolgokban szokott agyon- hallgatással is fölér, szükségét érezzüz tehát itt a beszédnek némely elhallgatott részét leszögezni. Szmrecsányi szerint a főváros fejlődése szédületes arányokat öltött, úgy hogy a kontinensen csakis Berlin fejlődése múlja ezt felül, csak Berlin halad hasonló arányokban. És ha végigtekintünk fővárosunk helyzetén és azt vizsgáljuk, vájjon ezen szédületes fejlődéssel arányosan lépést tartott-e a tradicziók- hoz és az ősi erkölcsökhöz és hagyományokhoz való ragaszkodás érzete is, akkor elég szomorú eredményekre jutunk. De hivatott emberek megállapították, hogy ez a fejlődés nem természetes és nem reális, és hogy nagyon sok olyan veszedelmes jellege van, a melyeket pártkülönbség nélkül kötelességünk csirájában elfojtani. Hogy is lehet itt a hazafias és nemzeti eszmék gyarapodásról beszélni, ha azt látjuk, hogy itt a fővárosban van megalapozva és innen indul ki a kozmopolitizmusnak és internaczionális izgatásnak legveszedelmesebb fajtája, a mikor azt látjuk, hogy innen „társadalomtudomány,“ „nemzeközi szociáldemok- ráczia“ s „szabad gondolkozás“ jelszavak alatt viszik szét ezeket az őrültségeket az egész országba ? Hogy lehet itt a nemzeti érzés gyarapodásáról beszélni, midőn azt látjuk, hogy ezeknek a tanoknak hirdetői Budapesten évről-évre mindig nagyobb közönséget tudnak vonzani gyűléseikre, az ezeket hirdető újságok pedig mindig nagyobb olvasóközönséget tudnak a maguk érdekszférájába belevonni ? Hogy lehet itt nemzeti gyarapodásról beszélni, midőn azt látjuk, hogy e veszedelmes tanok megmételyezik magukat a főiskolákat is ; midőn azt látjuk, hogy a tanszabadság örve alatt nyíltan hirdetik ezeket a tanokat a kathedrákról is ? Hogy lehet nálunk a régi erkölcsöknek konzerválásáról beszélni, ha látjuk, hogy Budapesten az összes üzletekben, könyvkereskedésekben, sőt még kolportázs utján is a pornografikus irattermékek millió és millió példányai terjesztetnek? S a legszomoritóbb ebben a dologban az, hogy épen az ifjúság körében örvendeznek ezek a legnagyobb kelendőségnek. Ha körülnézünk a színházakban és a mulatóhelyeken, azok a pornográf termékek nívóján álló darabok aratják a legnagyobb sjkereket és vonzzák a legnagyobb közönséget. És azok a színházi darabok, a melyek külföldön betiltattak, miután erkölcsi kifogás alá estek, azok ilt egyes színházaknak kasszadarabjait képezik. Vagy lehet itten reális fejlődésről beszélni ? Hiszen azok a nagy bérpaloták, díszes épületek mind csak afféle Potemkin falak, a melyek mellett a legnagyobb nyomor tanyázik, a hol a lakásuzsorának vannak kitéve a lakók és a legnagyobb élelmiszerdrágasággal kénytelenek küzdeni, szóval a mindennapi élet létfeltételeit sem találják meg. Vagy nézzük a lapok törvényszéki rovatait. A nyereségvágyból elkövetett büntettek u. n. monstre-tárgyalásairól olvashatunk minduntalan, a melyekből megtudjuk azt, hogy a csalásnak és az uzsorának nem elég ez a szegény ország maga, hanem már külföldre is mennek és ott is tönkre teszik jó hírünket (a zsidó bankárok.) Hj pedig valaki ezen adatokra hivatkozik és ezeket a nyilvánosság elé meri vinni, annak a neve reakczlonárius, klerikális, maradi ember, pedig ha valaki ezekre rámutat, és ha valaki hozzájárul ahhoz, hogy ezeknek elitélése a köztudatba menjen át, ha valaki hozzájárul ahhoz, hogy ezeknek terjedése megakadályoztassék, az csakis szolgálatot tesz a közönségnek, mert ismeretes dolog az, hogy a ponográfiéban, leánykereskedelemben, csalásban, házasság-szédelgésekben és a bűncselekményeknek mindenféle fajában mi vezetünk. A fővárosban bizonyos uj szellem uralkodik, mely először belopta magát a fővárosba, észrevétlenül terjedt és azután uralkodóvá lett a közgyűlési teremben is, uralkodik a törvényhatósági bizottságon és diktál ott az ő külön felfogása, erkölcsi és világnézete szerint. Ebből a teremből még ma ugyan nem teljesen, de ki vannak szorítva a régi becsületes polgárelemek, a kiknek elsősorban a közügy, a közérdek feküdt szivükön. A törvényhatósági bizottságban állandóan a legnagyobb fokú felekezeti torzsalkodások fordulnak elő. Felekezeti harczokat vittek bele abba a bizottságba és hogy ez úgy alakulhatott, hogy egy egyoldalú felekezeti politika űzetik, az magyarázatát találja a többizben leleplezett választási rendszerben. Ennek segítségével történhetett meg az, hogy azt a fővárosi bizottságot egyáltalán igfr állíthatták össze. Mert ha tekintetbe vesszük, hogy a főváros lakosságának 23'6°/o a zsidó, hol találom meg magyarázatát annak, hol találom indokolva azt, hogy a főváros bizottságának többsége zsidó, a mennyiben 400 bizottsági tag közül 178 rendes és 31 póttag izraelita vallásu és azok a törzsfőnökeik által vezetve, a főváros ki van szolgáltatva a klikkek uralmának és hogy ott a közérdek iránt minél kevesebb érdeklődés mutatkozik, hanem igenis a magánérdek dominál. Az uj fővárosi szabályrendelet öreg hibáinak méltányolása után következett a nagy kox és boksz, - a gázgyár érdekes ügye, melynél föliünteti, hogy mikor a régi társaság szerződése lejárt, sőt azt megelőzőleg is, hónapokon át nagy harczok folytak arra nézve, hogy a gázgyár házi kezelésbe vétessék e vagy sein. Volt egy tekintélyes és hatalmas párt, a mely Heítai Ferencz vezetése alatt, (i ki akkor a régi gázgyár igazgató- sági tagja volt, mindent megmozgatott a házi kezelésbe vétel ellen. A harcz eldőlt és a többség a községi kezelésbe vétel mellett döntött. Most mindenki azt várta, hogy a gázgyár élére és a gázgyár tiszt viselői karába fővárosi tisztviselők fognak ülni, a kik felelős állásban vannak és büntető szankczió algtt dolgoznak. Föltevésünkben csalódtuuk, mert nőm fővárosi tisztviselőt, de egyáltalán nem is Kávét legjobbat és legolcsóbban beszerezhetünk kávékereskedőnél Szatmár, Kazinczi-utcza 16. „ MOKKA “ keverék czégem különlegessé*1 klgr. 4-40 korona. Villany erővel 11
