Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-11-29 / 48. szám
Szatmár 1911. november 29. „HETI SZEMLE“ VALÓDI ANGOL ÉS FRANCZIA úri divat különlegességek, fehérnemüek méret szerint. Teveszőr vadász kabátok, ujjas és ujnélküli mellények, hosszú és rövid harisnyák,, lábszárvédők, térd, csukló, hát, váll, mell és hasmelegitők. Szőrme és szövött sapkák. Bélelt bőr és kötöttkeztyük. Valódi Jäger és gyapjú alsóruhák. Kocsitakarók, plédek. Színházi selyem schálak. Arany, ezüst, * Sl?ÍwTiríyÍ 1 selyem kézi hímzésű és antilopbőr estélyi, utczai női kézitáskakülönlegességek. $ kjcCttt!vtlWrv. Ragályinál Szatmár, Deáktér 8. szám, Gilly én-ház. Telefon 296. lekicsinylés. Legyen igazság és becsületesség mindenben és távoltartassék az igazta- -lanság, legyen becsületesség a kereskedésben, tilos a szükölködők, könnyelműek és tapasztalatlanok fortélyos kiaknázása, tilos az uzsora és mások erejének uzsorás kihasználása. 3) A zsidóság parancsolja mások egészségét, életét tulajdonát tisztelni, tiltja tehát erőszakkal, ravaszsággal, vagy más tövény- ellenes módon felebarátjának kárt okozni, azt vagyonától megfosztani, vagy azt igazságtalan támadással szemben segítség nélkül hagyni. 4) A zsidóság parancsolja, mások vallási meggyőződését tisztelni és tiltja más vallásuak csúfolását, gyakorlatainak és jelvényeinek megbecstelenitését. 5) A zsidóság megparancsolja másnak becsületét oly szentnek tartani, mint a sajátját. 6) Könyörületességet parancsol mindenki iránt, a mezítelent öltözettel, az éhezőt étellel ellátni, abetegetápolni,agyógyu!ót vigasztalni. 7) Parancsolja a munkát becsülni, mindenki vegyen részt erejéhez képest az ösz- szesség munkájában. Szorgalmas munkával keresni az élet áldásait, stb. 8) Parancsolja az igazság szentül való beismerését, annak gyakorlását; szigorúan tiltja annak ellenkezőjét. 9) Parancsolja az Isten előtti alázatot, az emberek előtti szerénységet, tiltja ennek ellentéteit, a fölfuvalkodást, a nagyravágyást, gőgösséget, öndicsőitést. stb. Más pontban parancsolja a hazaszere- tetet és annak javáért szabadságot, életet és vért készségesen feláldozni. Nevezetes még az, hogy a franczia konfesszió, azonkívül, hogy ezeket az ethikai szabályokat publikáltatta, még azt is megtette, hogy a franczia szanhedrion a katonaságnál •szolgáló ujonczokat fölmentette az alól, hogy rituális szabályaikat megtartsák ott, ahol azok összeütközésbe kerülnek a katonai szabályokkal. Azt kívánja végül Polónyi, hogy a ku- tuszminiszter ur. az állammal szemben, a konfessziót ilyen alapon előmozdítsa. Hát az állam a maga szempontjából, a mai emberi szokások és leifogások szerint, alig tehet mást, mint amit Németország megtett, amikor a föntjelzett konfessziót megszerezte, melynek alapján a zsidóság kényszerhelyzetet teremtett azon fajrokonai ellen, akik más erkölcsöket vallottak és gyakoroltak más fajok kárára, az állam pedig bizonyos biztosítékot vélt nyerni a káros behatások ellen. Az én véleményem szerint azonban ez sem vált be. Az élet igazolja, hogy a baj még mindég fönnáll ott is, máshol is. Ez a kérdés kiterjedettségénél fogva már nemzetközi kérdéssé válik az ő általánossá vált nagyterjedelmii bajánál fogva, mert az ellenséges érzés, mint a még mindig fönntartott talmudtanok káros következményei, kiterjednek követőik által kívülük minden népre. Maga a zsidóság jobb része, mint a fentidézett franczia és német példa mutatja, nyilvánosan hátat fordít a talmudnak, hisz azok a nyilvánosan vallott konfessziós pontok merő ellentétben állnak a talmuddal. Hát, ugylátszik, nálunk sem tehetne egyebet és jobbat a kormány, mint a német mintára kiadott konfeszio megszerzését, amit a zsidóság jobb érzésű részének magától kellene fölajánlani, mely, ezáltal értékében többre is becsültetnék. Ámbár az én véleményem szerint egyelőre ez sem sokat lendítene a dolgon, mert a rossz tanok mai követőinek nagy része még soká a lelketlen formákba szedett hagyományt becsüli és fogja, ha másként nem, titokban követni és gyakorolni. Okunk van igy okoskodni, ha rágondolunk arra, hogy Lembergben 1873-ik évben, nyomtatásban jelent meg egy alapszabály, mely az 1886-ik évben a zsidóság Budapesten tartott zsinatának azon határozatát tartalmazza: hogy a keresztényekkel szemben ki kell jelenteni, miszerint a zsidóság a „Sulhan-aruh“ tanairól (ami nem sokban különbözik a tal- mudtól) is lemondott; de a valóságban minden zsidónak, minden időben és mindenhol kötelessége a Sulhan-aruh tanait követni. Ezt a kétértelművé tett alapszabályt aláirta 94 rabbi, 182 ügyvéd, 45 orvos és 11,672 hitsorsos. Az említett lembergi nyomtatvány az aláírók neveit is közli. Hát ezért nincsen bizalmam a tőlük eredő konfessziós nyilatkozat eredményéhez sem, mely nyilatkozat mellett is szükséges marad a társadalmi segítség, melynek leg- hathatósabb része a szövetkezés minden téren. Debreozenben megint félreverték a harangokat. A tiszántúli református egyházkerület gyülésezett a múlt héten; természetesen megint a katholikusok belügyeivel foglalkoztak. Csodálatos, hogy mig a katho- likus nagygyűlésen,ahol pedig minden a katho- licismust érintő ügy megvitatás alá került, egyetlen szó nem esett a protestantizmus ellen, addig protestáns összejövetel nem eshetik meg a „klerikálizmus“ ellen intézett j támadás nélkül. Ugyan mit csinálnának ezek a jó urak, ha egyszer állami törvénnyel köteleznék őket arra, hogy csak a saját ügyeiknél foglalkozzanak, a katholikusoknak pedig hagyjanak békét ? Bizonyosan zavarba jönnének már a tárgysorozat összeállításánál; az elnöki megnyitók s a „fel- és átiratok“ pedig — téma hijján — egyszerűen kútba esnének. Lehetséges az is, bár nem valószínű, hogy ebben az esetben talán eljutnának a „magyar vallás“ és a zsidóság közötti erkölcsi, faji és világnézetbeli nagy távolság felismeréséig. — A páholylovagok és a zsidó- újságok elégülten dörzsölhetik a kezüket, hogy ismét sikerült fogniok egy baleket, aki szítja a viszályt a keresztények között; a közös, az igazi ellenség igy annál bátrabban halászhat a zavarosban. A balek a jelen esetben gróf Dégenfeld József volt, aki a debreczeni gyűlésen „harczias hangon kelt ki a kongregációk terjeszkedése ellen.“ A ki- fakadásnak indokolása világosan mutatja, hogy a főgondnok urnák sejtelme sincsen a kongregációk mibenlétéről. Már pedig egy intelligens embertől, pláne egy egyházkerületi főgondnoktól joggal elvárhatnék, hogy mielőtt megfujja a harcz és gyűlölet trombitáját, jöjjön tisztába az üldözőbe vett intézménnyel. Ha ezt el nem mulasztotta volna a gróf ur, ha nem elégedett volna meg a zsidó sajtó által nyújtott hazug torzképekkel, hanem hiteles forrásokból tájékozódik, akkor be kellene látnia, hogy a kongregációk épen olyan joggal foglalnak helyet a valláserkölcsös nevelés keretében, mint pl. a templombajárás, prédikáczió és a szentségekhez való járulás. A hitélet ébrentartását és emelését czélozzák ezek is, a kongregáció is. Tessék ezek ellen is „harcziasan kikelni“! — Amit a főgondnok ur beszéde további folyamán a létesítendő katholikus autonómiáról mondott, az az irigységnek, a gyűlölködésnek és a sziik- keblüségnek olyan magas hatványa, hogy olvasására felháborodik minden jóérzésünk. Azt az autonómiát, amelynek az ország minden felekezete már régóta birtokában van, s amelynek helyessége felől —- a gróf ur szavai szerint — a protestantizmus már régóta meggyőződött, azt gróf Dégenfeld nem hajlandó megadnia katholikusoknak. Miért? Mert ezzel a katholicizmus egy újabb erőforráshoz jutna s egyúttal elvágná a szekularizáció útját. Ez aztán keresztyéni testvériség. Ajánlanánk valamit a nemes gróf főgondnok urnák. Ha olyan nagyon szivén fekszik a a protestantizmus és a magyar haza érdeke, úgy olvassa el egyik megboldogult debreceni polgártársának és hitsorsosának, ifj. Veszprémi Kálmánnak „A magyarországi zsidóságról“ czimü müvét. Abból majd meg fogja tudni, hogy honnan fenyegeti komoly veszedelem a protestantizmust és a magyar hazát egyaránt. (dr.) Papp Aurél. Hires nemzet vagyunk arról, hogy saját fiainkat idegeneknek kell felfedezniök s csak akkor ismerjük el, ha már ott kint méltányolták. Még nincs ugyan nagy neve Papp Aurélnak, városunk nagyratörekvő fiának, de már megindult, hogy azzá legyen. Nem hiszem, hogy sok embernek kellene bemutatnom azt az érdekes, olasz tipusu férfit, akinek szatmári magánosoknál számos képe van s akinek csak legújabban leplezték le érdekes kompoziczióját, a Vécsey-ház falába illesztett „Szatmári béke emléktábláit. Erős tehetségű, nagy ambiczióju ember, tele alkotásvággyal, tanulni szeretéssel. Lelkében élt a vágy igazi művésszé lenni s azért kiment Párizsba, hogy ott a művészek nagy mérkőző mezején megtudja: igazi erő lakozik-e benne, vagy csak művészet-szeretet. Ennek az évnek szeptemberében ment ki s már októberben az egyik festő-iskola versenyén a második dijat nyerte el. Ilyen versenyt a Julian akadémia minden hónapban tart, amelyen aktokat rajzolnak. Ez áll női vagy férfi akt-rajzolásból szénnel, vagy amivel akar az illető. Ezen a versenyen lett Papp Aurél százötven — a világ minden részéről összesereglett, művész közül a második. De ez csak afféle belépő volt, mert még tájékozatlan és járatlan volt a viszonyokban. Pártoljuk a hazai ipart! KEPES SÁNDOR Minden magyar ember szent kötelessége a hazai ipar pártolása. csakis hazai termékeket dolgoznak fel. A legkifogástalanabb kivitelben készíti a legkülönbözőbb alakú pyramisokat, obeliszkeket, kereszteket, emléktáblákat, sirfedeleket, mezei kereszteket, kápolnákat, mauzóleumokat stb. n MODERN BERENDEZÉSŰ GÉPTEREM A CSISZOLÁS RÉSZÉRE. Fiók-Üzlet: Szatmár, Attila -u. 4.
