Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-11-15 / 46. szám
2 „HETI SZEMLE“ Szatmár, 1911. november 15 §0ST A vadászat mindenféle kellékei "Sm fegyver, revolverek, czélpisztolyok és madárfegyverek. Teljes vivő és párbaj felszerelések, pisztolyok és kardok kölcsön Köszörüléseket azonnal intézek. Menyasszonyi és alkalmi ajándéktárgyak, alpacca ezüst, angol üveg. finom bőrárukból, ép úgy gyermek játékokból állandóan nagy raktárt tartok. Gummikerekü gyermekkocsik. Úti bőröndök, berendezett táskák, manicürök, úti kosarak. Pénz és szivartárczák, zsebkés, olló, borotva, borotválkozó készülékek a legjobb angol és solingeni gyártmányok. Uj töltésű villanylámpa 2 korona. Telefon szám 296. j RAGÁLYI PÁLMÁMNÁL SZATitólÁR» Deák-tér 8* ( Telefon szám 296. kus egyház magasztos érdekeivel szemben s a jövő katolikus nagygyűlés ott kezdheti megint a köl- tögetést, ahol a mostani elhagyta. Vigyázzunk azért, pártoljuk, segítsük, terjesszük a katholikus sajtót, hogy el ne aludjunk, hanem lássunk és végre cselekedjünk. V isszhang az „Élni akarunk — élni fogunk" czikkre. Alinak, akit ütnek, joga van jajgatni, annak, akit támadnak, joga van védekezni. Ezen utóbbi czimen óhajtok pár szót mondani az „Élni akarunk — élni fogunk“ czikk Írójának. Nem láttam még, nem is hallottam még olyan halálos betegről, ki ne akart volna élni, de azt tudom, hogy maga az akarás egy halálos beteget sem adott vissza az életnek. Olvastam eseteket, melyekben a letár- j giában fekvő halálos beteget valamely hir- telenüi, váratlanul jövő eset felrázta letargiájából s a magához térés után csodával határos javulás, feléledés, élés következett. Ilyen kúrákat csak csodadoktorok képesek pmdu kálni, de azért olykor tényleg előfordulnak javulások. A titkár ur azt mondja, hogy „élni akarunk — élni fogunk“ s én elhiszem neki, hogy egy ilyen csodás gyógyulással fog bennünket szembeállítani. Előre kijelentem, hogy az életerőre kapó betegnek s orvosának én leszek a legelső legőszintébb szerencseki váriója. Ezek után hadd szóljak egy pár szót polémia nélkül védelmemre. Szándékaimat, tetteimet, sokszor félremagyarázták már, de ennyire félre még nem értette szándékomat talán még senki, mint a titkár ur. Én azt óhajtottam elérni, hotry egy a fiatalokból, kik közé őt is oda értettem, összealakuló társaság vegye fel az öregek félben maradt munkáját s azon lelkesedéssel, azon buzgalommal, mellyel 20 év előtt azok alkotni indultak, folytassa az alkotó munkát. Azt gondoltam, hogy elsősorban az a két vagy három egyén, kik ma az irodalmi kört alkotják, fordul felém elismeréssel azért, hogy utat mutattam nekik a lehetetlen helyzetből való kiszabadulásra s ime elismerés helyett megrovási kaland lett az osztályrészem. A titkár ur nagy lelkesedéssel kitanít engem azon nagy czélokról, melyeket az irodalmi kör maga elé tűzött alakulásakor, aztán megvádol ezen szavakkal: „És most jön a Pázmány-sajtónak igazgatója. Ezt az egyházmegyéi irodalmi kört halálra kívánja. Miért? Mert nem fizet a sajtónak?“ s végül kerin- gőre hiv fel, hogy én toborozzak tagokat annak a körnek, melynek,ő a titkára. Kedves titkár ur! Én az irodalmi kör czéljait, szabályait igen jói ismerem, részein volt alapszabályainak megalkotásában; a Heti Szemle szükségességét halálos ágyamon is vallani fogom, ezért is fogtam pártját akkor is, midőn csaknem midenki ellene volt. Fölösleges munka volt tehát engem ezek fontosságára olyan nagy hévvel kitanitani. Nekem ugyan nincsen kezemnél az Irodalmi kör alapszabálya, de azért képes vagyok belőle egyetmást értelem szerint emlékezetből, idézni. íme: A körnek havonként üléseket kell tartania, évi munkásságáról jelentésben kell beszámolnia, közgyűlést kell tartania, szerkesztő bizottságot kell a Heti Szemle mellé állítania. Sokasok minden szép és jó van abban az alapszabályban, melyet az Irodalmi Kör tiz év óta nem tartott meg. Tagjainak száma leapadt kettőre vagy legjobb esetben háromra s ön, kedves titkár ur, mégis önérzettel mondja a körről, hogy ezt a munkát végzi is becsülettel S mondja ezt és az áldozat, a rab s a börtönőr, az elbu kott s a csábitó mind megfürdött abban a fényben, mely a Kreml szent tornyairól szertesugárzik az orosz puszták legködösebb határáig; mind ott őrzi a szív legbenső kamrájában a megnyugtató, fölemejő, rendithetlen Hit csodatévő nagy igéjét: Én érettem is meghalt a Krisztus. Nem volt annyi értelmetlen okoskodás martaléka, pedig éppen oly jellegzetes vonása Dosztojevszkij embereinek, erős nemzeti létük. Akit ő egyszer a tollára vesz, az tősgyökeres orosz akar a muzsik rongyos zubbonyában, akár a csinovnik feszes kabátjában, akár a törzstiszt diszegyenruhájában. Szerencsés nép, amely ily egyöntetű tud lenni, amely nagyszabású erényeiben s alacsony hibáiban v. 1 tig hűséges marad önmagához. Önfeláldozó hűség és áruló orgyilkosság, önmegtagadó lemondás és préda pazarlás, sanyargató böjt- tartás és mérték let len iszákosság, embertelen rabkinzás és odaadó betegápolás s még száz ennyi csodálatos ellenmondás mind egyesül az oro-z jellemben s ami a legcsodálatosabb, nemcsak a faj a maga nagy egészében, de az egyes, vagy, ahogy a tudós urak mondják, az eqypd is, képes együtt és egyszerre magába foglalni az egymással szemeszöktében ellentétes sajátságok egyvelegét. Ha azután az ilyen sajátságos, bonyo lódott szövésű népjellem úgy megtalálja a maga mesteri ismerőjét, megirójat, mint meg találta Dosztojevszkijben, akkor lesz világos, hogy az úgynevezett világirodalom nem egyéb, mint a nemzeti irodalmak részdarabjaiból egybeforrott egész. Igaz, az volna csak a világirodalmi nagyság, a valóban grandiózus költő, aki az embert úgy tudná megírni mint embert, egy más csillagzat magaslatából szemlélve. Akinél nem volna érezhető, hőse magyar, német, olasz, franczia vagy muszka-e? S aki azért még sem holmi elvont, képzeletalkatot, de1 élő, cselekvő, tusakodó embert mutatna; típust az egyénben; egyéniséget a tipusban. Van, hiszen van, ilyen óriás is az irodalmi lángszellemek világpiaczán. Van. De e napig még csak egyetlenegy. ..Az egyetlen Shakespeare. Párja nincsen. Örüljünk, ha mégis hozzá hasonlót találunk. Dosztojevszkij nem bir oly általános emberi képet nyújtani. Sőt, aki müveit figyelmesen tanulmányozza, arra is rájön, fmgy egyáltalában képtelen más jellemet, adni, mint a saját nemzetebelit. Az ő német leánykája, svéd utazója, svájci vendéglőse, párisi divathölgye min csak álezázott — és pedig rosszul ál- czázott — oroszok. Szemhatára acyrillbetük világának határáig terjed. Ha földkörüli útra akar is indulni, akkor is a kronstadti kikötőben bont vitorlát s az cchotski öbölben vet horgonyt. Hanem hát már ez akkora darabja az emberlakta földtekének, hogy aki ezt annyi lelkiismeretes odaadással, annyi fájdalmas szeretettel dolgozta fel, az maga is elmúl hat lan alkatrésze lett e föld, e nép, e társadalom képének, úgy, amint az az emberiség köztudatában megrögzik. Szent-Pétervár urait a kebelbeli papság fülehallatára, holott a kebelbeli papság körében sokszor hallhatta azt a véleményt, hogy az Irodalmi Kör 10 év óta. nem csinál semmit. Én egy szóval sem mondtam, hozzá tehetem, még csak nem is gondoltam, hogy az irodalmi kört azért kell megszüntetni, mert nem tud a sajtónak fizetni. Ezeket mondtam: „Ez az Irodalmi kör ma valójában nem létezik", „Ma még van egy litkára és egy alelnöke, ki többször lemondott, de nem az illetékes fórum, a közgyűlés előtt.“ Állítottam továbbá, hogy közgyűlést nem lehet összehívni, mert nincsenek tagok s hogy 10 év óta egyetlen érdemleges gyűlést sem tartott. Ezen állításaim egyikét sem'czáfolja meg a titkár ur, hanem arra utal, hogy nemcsak a Heli Szemlével járó sok kiadásról kell a körnek törődnie, hanem „hogy szellemi tartalmáról hétről hétre a szerkesztőség áldozatos, buzgó közreműködésével ugyan, de végérvényben a Körnek magának keil gondoskodnia.“ Ugyan ugyan, édes titkár ur, hogyan állíthat már ilyet? Ön azt igen jól tudja, mások is tudják, hotry a „Körrel“ önön kívül ma senki sem törődik, s azt csak nem akarja velünk elhitetni, hogy egy kört, melynek szabályai értelmében 5 tisztviselővel s több választmányi taggal kell bírnia, egymaga alkothat s egymaga joggal beszélhet a „Körről“. Köztudomású dolog, hogy ma, újabb belépések nélkül azt a három tagot sem tudná megnevezni, amennyi a latin „trés faciunt collegium“ kifejezés szerint társaság alkotásához szükséges. Hogyan gondoskodhatik hát, a Heti Szemle szellemi tartalmáról s költségeiről a kör? Az irodalmi kör megszüntetését azért láttam s látom helyén valónak, mert nem hittem s nem hiszem hogy a régit uj életre lehetne támasztani. Ha mégis sikerül, örülni fogok a feltámadásán. Különben czikkeimet felkérésre irtain; a felkérést nem a sajió igazgaés koldusait, Moszkva vezeklőit, Szibéria számüzötteit sok hosszú időkig, vagy talán örökké, úgy fogja látni, ismerni, képzelni a világ, amint őket Dosztojevszkij ismerni tanítja. S hiába volt ő maga is hazájában szegény, üldözött, száműzött, azért végeredményben mégis kedvező képzet marad meg lelkűnkben az ő nemzete iránt. Oly nép az, mely óriási vétkeit nagyszerű erényekkel expiálja; mely ha nagyot vétett, erősen kész vezekelni ; s mely, ha egyszer szellemében is oda művelődik, ahova erkölcsileg már feljutott, hivatva lesz uj lelket vinni más, eler- nyedt társadalmak korhadó szervezetébe. Azt az uj lelket, mely ott lebeg Dosztojevszkij regényei fölött. Az ő könnyek-el itatott, vérrel öntözött Írásai hogyan váltanak ki mégis olyan engesztelő, vigasztaló érzést? Ez a művészetnek varázslatos titka. Rómában láttam a hires képet — Rafael utolsó remekét — melynek előterében megrémült, szánakozó emberek, levert rokonok, jajongó szülők csoportja veszi körül a kínos görcsökben vonagló fiút, mig a magasban a megnyílt égnek fényessége ragyog. Földi nyomorúság: mennyei boldogság Ép ily világosan mutatja fel a végletes nagy ellentétet Dosztojevszkij tolla. S ő is, ő is bírja a bűvös szó hatalmát, mely a megnyugvásnak, a megváltásnak, bo'dogság- nak fölfelé sóvárgó vágyát: bizalommal teljes reménységre váltja Legyen — amint lesz is, — minden könyve: üdv az olvasónak! Dixi. tűit i legjobbat és legolcsóbban beszerezhetünk Benkő Sándor kávékereskedőnél Szatmár, Kazinczi-utcza 16. „ MOKKA “ keverék ezégem különlegessége. 1 klgr. 4-40 korona. Villany erővel pörkölve.
