Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)

1911-11-01 / 44. szám

9

HETI SZEMLE“

Szatmár, 1911. november 1.

gSBT A vadászat mindenféle kellékei 1&®

fegyver, revolverek, czélpisztolyok és madárfegyverek. Teljes vivő és párbaj felszerelések, pisztolyok és kardok kölcsön Köszörüléseket azonnal intézek. Menyasszonyi és alkalmi ajándéktárgyak, alpacca ezüst, angol üveg. finom bőrárukból, ép úgy gyermek játékokból állan-• dóan nagy raktárt tartok. Gummikerekü gyermekkocsik. Úti bőröndök, berendezett táskák, maniciirök, úti kosarak. Pénz és szivartárczák, zsebkés, olló, borotva, borotválkozó készülékek a legjobb angol és solingeni gyártmányok. Uj töltésű villanylámpa 2 korona

Telefon szám 296.

RAGÁLYI KÁLMÁNNÁL SZATMÁR, Deák-tér 8 • | Telefon szám 296.

Levonva a 47.000 korona kimutatott vagyonból a kimutatott 81.818 korona terhet, marad tiszta vagyonúi 16.1S2. korona. S ez a kimutatott vagyon annyira reális, hogy én kész vagyok bármely pillanatban a „Páz- mány-sajtó“ terheit, vagyonát és követelését tulajdonomba átvenni s a 16.182 koronát az átvett vagyon és követelés fejében lefizetni.

A további teendőket nem részletezem, csak rámutatok arra, hogy a Pázmány-sajtó telkén amortizácziós kölcsönnel jövedelmező bérpalotát építhetne az irodalmi kör s kezelhetné s gyűjtés utján növelhetné a sajtó-alapot s idővel napi lappá fejleszthelné a „Heti Szemlét.

Ne jajgassunk, ne keseregjünk, de alkossunk.

Ratkovszki Pál.

Mikor ébredünk már ?

Ausztriáról szól az a mondás, hogy mindenütt elkésik egy gondolattal. És nem hiában vagyunk reális-unióban Ausztriával, elmondhatjuk ugyanazt Magyarországról is. Hát még a magyar katholicismusról! Erre már nem is az idézett mondás illik ; valami újat kellene kitalálni, amelyik a teljes lemaradást fejezné ki. Mert ez jellemez bennünket, magyar katholikusokat. Mi sohasem ismerjük fel helyzetünk komolyságát, ellenségeink aknamunkáját, a fenyegető veszedelmek nagyságát. S igy természetesen minden harcz készületlenül talál bennünket és le- győzetésünkkel végződik. A katholikus ügy apostolainak minden fáradozása pusztában hangzó szó s jutalmuk csupán az a keserű elégtétel, hogy munkára, szervezkedésre, áldozatra és harczra hivó szavuknak igazságát elismeri az egész nagy katholikus társadalom

A halál azonban nem elégedett meg egyik nagyanyánk életével, megsokalta már a másikét is. Mintha bizony eleget örülhetett volna már kis unokáinak. Nagymama is beteg lett Ajkán. Bérbe adták a házat és birtokot, őt pedig nagynénénk elvitte magával Pestre. Tudós professzorok talán még megtarthatják az életnek. De nem úgy lett. Egyre jöttek a levelek, amelyek után úgy elsirdogált édes anyánk. Nagymama sokat szenved, kér bennünket, imádkozzunk érte, hogy már nyugodhassék. Sokat emlegeti kis unokáit, szeretné még egyszer látni anyánkat. Ő ment is volna, minden levél után hozzákezdett a pakkoláshoz, de édes apánk mindannyiszor lebeszélte szándékáról.

— Mit gondol az Istenért, csak nem akarja még betegebbé tenni magát ? Ki nem bírná azt a sok fáradságot.

Szegény anyánk csak kezeit tördelte kétségbeesetten. — Mit csináljak, mit csináljak, hátha meghal úgy, hogy nem is láthatom többet. — Elővette imádságos könyvét és vigasztalást keresett az imádságban.

Egyik délután, alig múlt el egy hónap nagyanyánk temetése óta, hajócsatát játszottunk a patakban. Feri ép azt vitatta, hogy győztes lett, mert csak az ő hajója került ki épen a háborúból, amikor Lidi megjelent a domb tetején és lekiáltott hozzánk.

— Jöjjenek haza, drágáim, meghalt a nagymamájuk, épen most sürgönyözték meg PestrőJ.

Édes anyánkat egészen megtörte a szomorú hir, pedig nem jött váratlanul. Pakkoláshoz fogott s ezúttal hiába próbálta édes apánk vigasztalni és maradásra bírni. Legalább holtan akarta látni, ha már élve nem

akkor, — amikor már minden késő, minden elveszett. Ilyen harczmodor, ilyen bűnös tétlenség és rövidlátás mellett ért bennünket egyik vereség a másik után és igy jutottunk mi, államfentartó, valamikor uralkodó, most is az ország lakosainak többségét kitevő magyar katholikusok oda, hogy ma már utolsók lettünk hazánk minden felekezetű polgárai között.

Nem szólunk most arról, hogy a katho- likusoknak a mai napig sincsen autonómiájuk, amikor minden bevett vallásfelekezet már évtizedek óta élvezi annak áldásait (a 15 év óta recipiált zsidóság enemii törekvéseit olyan lázas buzgalommal támogatja közéletünk minden tényezője, mintha nagyhatalmi állásunk előfeltétele volna). Azt se akarjuk különösen kiélezni, hogy mikor a katholikus pénzen alapított pesti egyetemet s néhány vidéki jogakadémiát államosítottak és dekrisztianizál- ták, akkor Debreezenben állami pénzen protestáns jellegű egyetemet állítanak. Még csak az ellen sem szándékunk tiltakozni, hogy a protestáns egyházkerületi gyűlések tárgyainak kétharmadrésze mindig a katholikusok bel- iigyeiből kerül ki s „keresztyén“ atyánkfiainak a szeme és nyelve állandóan a római pápával, jezsuitákkal, meg kongregációkkal, a markuk pedig a kath. egyházi vagyonnal foglalatoskodik, mig a mi ajkunk csak úgy csöpög a pax és felekezeti türelem kenetteljes igéitőL Pedig sokat kifejező jelenségek ezek is. De most egy olyan esetre akarjuk felhívni a katholikus társadalom figyelmét, amely a maga meztelenségében tárja fel a kathuliku sok lealázott helyzetét, a katholikus társadalom szégyenletes, nemtőrődését s az ezen nagyrahizott ellenségek felháborító vakmerőségét.

Több évi bujtogatás, rágalmazás és terrorizálás után végre elérkezettnek látták az időt a páholyokban, hogy báró Barkóczy Sándor miniszteri tanácsost kibuktassák mostani jelentőségteljes állásából, a középiskolai

láthatta viszont, könnyebb lesz majd elviselni a fájdalmat, ha kisírhatja magát mellette. Kora hajnalban elutazott, csak Ferit vitte magával. Megsirattuk mi is nagymamát és most az egyszer Ferit sem irigyeltük első- szülöttségi jogáért.

Nagymama házát eladták. Rossz lenne benne úgy járkálni, hogy ő vele ne találkozzunk.

Sok idő eltelt azóta. Otthon a kertünkben még kihajtanak minden esztendőben nagyanyánk jácintjai és tulipánjai. Lidi koszorút köt belőlük minden tavasszal nagyanyánk sírjára. Most már csak tulipánjai beszélnek felőle, s a virágok szava mindig szeretetről beszél. O maga azonban szigorúan, szúrós szemekkel néz le ránk hajdani szobájában a rámából, épen úgy, mint az élő tette s nekem úgy tetszik, hogy abban a szobában gyakran elfog bennünket nagyanyánk tiszteletet, komolyságét, csendet követelő varázsa. Egy másik szobában anyai nagymamánk képe mosolyog felénk, ha elnézzük, lassankint szivünkbe lopódzik szemének vidám derűje. Ha nem éreznők nagyanyáink eme varázsát, talán álomnak tűnnék fel előttünk ama idő, amit körükben töltöttünk el. Hosszú életük volt, sok öröm és fájdalom után várták s megadással fogadták a halált. Nekik uj életet adott az, de a mi gyermeki szivünk melegágyának sok virágát hervasz- totta el hideg lehellete. Ok ismertették meg velünk a halált, azt a sötét rémet, amely oly régóta ott járkált közöttünk láthatatlanul.

oh nagyanyáink! hogy olyan hamar elő kellett készítenetek gyermeki lelkünket a legnagyobb fájdalomra 1

ügyosztály éléről. A faltörőkos a jelen esetben a Középiskolai Tanáregyesület volt; az intézők és értelmi szerzők, mint minden egyházellenes mozgalomban, úgy itt is a régiek: a szabadkőmivesek és zsidók. Két év óta alig múlt nap, hogy valamelyik zsidólap — s nyomában a többiek — újabb adattal ne gazdagította volna a Barkóczy bii n listáját. Felekezeti szellem, felekezeti türelmetlenség, prozelita-gyártás, a kongre- ganisták egyoldalú protezsálása, a „nemklerikális“ tanárok mellőzése és üldözése, az egységes nemzeti szellem megbontása s a tudományosság tönkretétele: ezek voltak tárgyai az utón útfélen hangoztatott, százszor megczáfolt, de százegyedikszer újra elhazudott vádaknak. Pedig az egész „országos felháborodás“ abból keletkezett, hogy báró Barkóczy hithü katholikus s ebből nem csinál titkot. Hive a valláserkölcsös nevelésnek. Vallástalan embert nem tesz vezető állásba. A felekezetek közti jogegyenlőséget úgy ér telmezi, hogy ami más felekezeteket jogosan megillet, az ne tagadtassék meg a katholi- kusoktól sem. És mert ilyen elvek szerint merészeli vezetni hivatalát, ezért kell pusztulnia.

Tehát az felháborító és megtorlást kíván, hogy az egész középiskolai tanári testületben 60 kongreganista tanár van. De az ellen senkinek sem jut eszébe panaszkodni, hogy a szabadkőmivesek száma ugyanabban a testületben meghaladja a 300-at.

A kongreganisták, akik köztudomás szerint csupán intenzivebb gyakorlását tűzik ki azon erényeknek, amelyeket minden keresztény katholikasnak gyakorolnia kell, azok békebontók, spiczlik, hazafiatlanok s a tudomány ellenségek A trónokat, oltárokat romboló szabadkőmivesek nem azok.

Az klerikális túlkapás, ha a katholikus alapokból katholikus jellegű iskolákat segélyez az állam. De hogy temérdek katholikus iskolát elállamositottak, hogy a katholikus'vallás- és tanulmányi alapból igen sok nemkatholikus iskolát tartanak fenn, arról senki sem beszél.

Barkóczyra egyetlen egy esetben sem bizonyult reá, hogy érdemetlent részesített előnyben, sem az, hogy az érdem jutalmazásának útját vágta volna. De azért vérpadra küldik. Mertünk volna mi katholikusok ilyen kívánságokat hangoztatni, amikor Tisza Kálmán s egynéhány későbbi liberális kormány alatt minden vezető állást kálvinistákkal és szabadkőmivesekke) raktak meg, tekintet nélkül azok hivatali rátermettségére?

Barkóczy nem klerikális, nem felekezeti, hanem csak a katholikusokkal szemben is igazságos politikát folytat. S a Szabadkőmivesek szemében ez bűn. Ezek az urak ahhoz vannak szokva, hogy Magyarországon csak bocsánatkérés mellett lehessen valaki, főleg magasállásu tisztviselő, k tholikus, nem pedig olyan önérzetes nyíltsággal, mint ahogy Barkóczy teszi. Ezek az urak vitték be a magyar közéletbe azt a szabadelvű gyakorlatot, hogy a katholikusok viselik az összes vallások terheit, kötelességeit, nyelik le az összesek ellen intézett rágalmakat és támadásokat, jogaik, igényeik azonban ne legyenek, csak a más vallásunknak.

S a 12 millió magyar katholikus mindezt tűri? Eddig tiirte, birkatürelemmel és elefánt-bőrrel. Hiszen 98°/o a zsidólapok konyhájából kapja szellemi táplálékát és szabad- kőmives odúkból tisztánlátását az eseményekről. Egy jó része ennek a 12 millió katolikusnak még most sem látja, hogy a klerikalizmusnak és a katholicismusnak a megkülönböztetése a legnagyobb világcsalás, aljas szemfényvesztés, amely mögött ádáz egyházgyülölet rejtőzködik. De most már nem tűrhet tovább ez az „alvó pimasz“.