Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-02-01 / 5. szám
Szatmár 1911. februárius 1. „HETI «ZEME till jétől bizonyos feltételek alatt nem idegenkedném, habár — mint fejtegetésemből kitűnik — a kultúrpalotába való concentrálást az eredményes működés szempontjából lényegesnek nem tartom. Ugyanis a szatmári kath. egyesületek között több van olyan, mely nyáron át a szabadban, az udvaron is keres szórakozást, szívesen használja a tekepályát. Ebből a szempontból — a múlt ban szerzett tapasztalataim nyomán — minden áron megvalósitandónak tartom azt, hogy az ilyen egyesületek számára, elkülönített udvarheiyiségek álljanak rendelkezésre, mert hiába hangoztatják szóval a demokratiát, de a valóságban mégis csak úgy van, hogy csupán az egyszerű emberek találják magukat jól szórakozásaik alkalmával. Még az iparos mester sem szórakozik együtt a segédeivel. Magában a kultúrpalotában is szükségesek volnának az elkülönített helyiségek Természetesen házi mulatságokat is minden egyesület külön rendezne tagjai számára. Lyen feltételek mellett csupán oly helyen épülhetne fel az egységes kultúrpalota, ahol az igények kielégítésére kellő nagyságú területtel rendelkeznék. Vagy egészen uj területre volna szükségünk, vagy legalább jelentékenyen megnagyobbított területre. A mi a II. czikkben felhozott, a kultúrpalota felépítéséhez szükséges pénzforrásokat illeti, ahoz nem szólhatok hozzá, mert a pénzforrások felett oly tényezők szerepelnek, akiknek szándéka előttem ismeretlen. Mindezeken kívül még csak az szükséges a kultúrpalota felállításához, hogy az egyes kath. egyesületek mindnyájan szívvel lélekkel magukévá tegyék az egyesítés eszméjét és ennek megvalósítására hajlandók legyenek — ha kell ■— áldozatot is hozni. Perényi János. II. Pár szó a katholikus palota kérdéséhez. Régóta kiformálódott már Szatmár cselekvő katholikus köreiben az az eszme, hogy a sikeres, tervszerű, a társadalomnak a katholikus felfogás útjára való tereléséhez legeslegelső sorban intéző, a munkát irányító középpontra van szüksége, amely középpontnak mindenekfelett a közfigyelmet egy c/.élra irányitó hivatása van, tehát vezéri pálczát kell kezében tartania, mely a katholikus küzdő tábor, az ecclesia militans hadi mozdulatait megszabja és a közös konvergens czél szolgálatába hajlítsa. Pusztulunk, veszünk, mint oldott kéve, széthull ügyünk, zászlónkat, mely évszázadokon át diadalmasan lengett, megtépik az ádáz modernizmus viharai, gyilkos, s az indifferent smus kegyetlen nemtörődömsége. Miért? Mert nincs irányitó vezérfocusunk, amelynek középponti tüze messzire világéi, beleviszi fényszóró sugarait a szivekbe, megerősíti az elszánt lelkeket és a döntő küzdelemre egyesit. Ebből a középpontból kell kisugároznia annak a mindent legyőző erőnek, amely összefoglalja, összeforrasztja a különböző irányokban dolgozó, de egy czél felé törő elszántságot és az összefoglalt, összetartó erőt minden diadalra segítő, csodásán összetartó aczélgyiirübe forrasztja E gyűrűben rejlik az óhajtott diadal. Concordia in omnibus rebus parvae res crescunt.. . Viribus >unitis! Viribns unitis, már lehetetlennek látszó feladatokat is megoldottak az emberek, — hihetetlenül rövid idő alatt olyan feladatokat, melyekről azt hitte mindenki, hogy elérésük ábránd, ha ideál is. A világtörténet mutatja, hogy minden vakító nagy sikernek, az emberiség minden vívmányának csak egy titka van, sőt a nagy tetteket is e titok szült és a zseniális nagy embereket is e titok emeli milliók vezérévé, teszi alkotó teremtő erővé: ez az akarat, a törhetetlen, következetes, akadályt nem ismerő vasakarat. Csak akarni kell, csak akarni kell tudni, és a lehetetlenség ki van törölve az emberiség szótárából. Am az a baj, hogy nem tudunk, nem akarunk akarni, sőt az akarás czélhoz vezető útjáról gyermekes, vagy gyáva indokolással jókor letérünk s ezzel a küzdelem utat nyitó fegyvereit letesszük, kapitulálunk. Nem akarásnak pedig — kudarcz a vége. Még mindig így volt! A sikertelenség okát ebben is abban is fürkésszük, mikroszkóppal vizsgáljuk, csak ott nem keressük, ahol felénk kialtozik, közvetlen közelünkben, a lanyha nemtörődömségben, a gyáva nemakarásban. Nem tudsz akarni, nem akarsz? Megadtad magad, megszűntél tettekre hevülni, megszűntél nagyokat akarni! Napoleon azt mondta: nincs lehetetlenség! — Igaza volt. Napoleon a művelt világot meghódította, páratlan fényességű babérait az emberiség nagy arzenáljában senki el nem vitatja tőle. Hatni, alkotni, gyarapítani igy és csakis igy lehet. Ha mármost van erős akaratunk s a magasan tündöklő várost elérni akarjuk, az oda való eljuthatás eszközeit is akarnunk kell. A kialakuló katholikus hóditó küzdelem czélja a társadalmat a- katholikus keresztény eszmék számára újból megnyerni, mert valljuk meg, a mai társadalom messzire eltért a világot újjá szülő, egyedül üdvözítő isteni eszmék útjáról, letért az igaz útról és arra az útra tért, amely a világ, fiainak kitaposott útja, de amely örvény felé vezet. Azt a szent czélt, melyért egyenként annyi lelkes erő küzd, csak úgy érhetjük el, ha nem oldott kévék leszünk, hanem egyesitett középponti szervezet, melynek útja, rendeltetése, útiránya hajszálnyira ki van czövekelve, meg van mutatva. Kell tehát egy messze világitó torony, melyre mint a tenger csillagához tekint fel a tétovázó, az el nem határozott, akarni nem tudó, sőt a gyáva akarni tudó, de a jóra rest harczos. Ez a világitó torony a mai vészes, szüntelen hullámcsapások között egy a széttagolt társadalmat összefogó, irányitó középponti katholikus ház, amelyben a hitközösségben élő katholikus közvélemény vezérét látja s e házból kiáradó szellemi fényt magévá teszi, követi. Tehát igen, állítsunk ilyen katholikus középpontokat, amelyek a fennálló katholikus meggyőződést erősítik, izmositják, a távol kalandozó közönyös langymelegséget feltüzelik, a zászló elszánt katonájává teszik, a szerte- huzó társadalmat egy szent, katholikus, keresztény eszmében összeforrasztják és az eredményes küzdelemre képessé teszik. Mielőbb építsük fel a katholikus palotát, mely otthonunk lesz, otthona minden katholikus egyesületnek, szervnek, törekvésnek, ahol tanácskozásainkat tartjuk, az erélyes akcziót, az akczió stádiumait, egymásutánját, szóval a tervet megbeszéljük, a végrehajtás módozatait megállapíthatjuk, egymásnak tanácsban segítségére lehetünk, egymást bátoríthatjuk, egymástól erőt meríthetünk és a siker, a győzelem eszközeit megkereshetjük és bizonyosan meg is találjuk. Legyen ez útmutató torony a pusztában, amely messze földre tekint le s messze föld szükségleteit látja, a külön munkálkodókat összevezérli és tájékoztatja mindenben. Mivel ez a terv anyagi erőforrások megnyílta nélkül nem valósítható meg, mert mi lenn lelkesedést, elszánt munkát adhatunk, de kincset, ami pedig ma és mindig nervus rerum gerendarum, nem, kell, hogy teremjenek Hám Jánosok, Meszlényi Gyulák, Irsik Ferenczek, Kádár Ambrusok, akik a fenkölt eszméket megértik és diadalra segítik avval az erővel, mely első alapja a czélravezető munkának. Ha azok, akik tehetik, az áldozatokat meghozzák, felét, sőt többet elvégeznek és mi munkások hozzáfoghatunk az egész vonalon az építéshez. Anyagi segítség nélkül semmit sem tehetünk, a lelkesedés lángja ellobban, a hiába való küzdelem lehanyatlik és beláttatja velünk, hogy nem repülhetünk, nem tehetünk semmit, vagy csak nagyon keveset. Báró Hornig veszprémi püspök mondotta egyszer, midőn egy kiváló hirii, nagy tehetségű embernek közhasznú, fontos állásban való megtartásáról volt szó: „A kath. anyaszent- egyház Magyarországon elég gazdag, hogy embereit megjutalmazza és számukra a tevékenységet lehetővé tegye.“ Igaza volt, az egyház elég gazdag nálunk, hogy olyan intézményeket létesítsen, a melyek a mai tömeghatások elérés re, a tömegek mozgatására, nevelésére, irányítására a módot, eszközöket megadják. És ezt a módot meg kell teremteni, mert ilyen középponti szellemi, erkölcsi erősségek nélkül dolgozni, hódítani nem lehet, főleg abban az időben, amikor az ellenségnek nagy arzenálja van a társadalom meerontására, az elmék lefoglalására és teljes elvakitására, a szivek teljes megmételyezésére. Ezt a romboló munkát nem szabad közönyösen nézni, ennek kontra erődöket kell állítani, amelyekből a tüzelést csinálhatjuk, folytathatjuk, elszántan és szünetlenül. A társadalom egészére kell vigyáznunk, szellemi jó táplálékáról gondoskodnunk és a közszükséget nekünk újságban, könyvekben, szónoklatokban, egyéb Írásokban ellátnunk. Szóval a társadalmat magunk köré kell csoportosítanunk s meggyőznünk arról, hogy mi vagyunK igazi jóakaró, barátai az ellentábor pedig a konkolyhintőké. Ez a meggyőződés teremtette az ország különböző egyházi középpontjain már büszkén fennálló katholikus palotákat, melyeknek tevékenysége hézagpótló és szemmel láthatólag eredményes. Nemcsak védekeznünk kell, hanem támadnunk is, még pedig elszántan, teljes erővel és lobogó hévvel; nálunk van az erősség, e lobogóval a kezünkben győznünk kell és győzni is fogunk. Kövessük tehát itt is Szatmáron az országos katholikus jó példát és az elszántság, a lelkesedés tüzével és tetterejével építsük fel mielőbb a szervezett középponti katholikus palotát! Fechtel János dr. Katholikus paloták. Ily czimen a lapunkban felvetett eszméhez egy vezérczik- ben szól hozzá a nagykárolyi „Északeleti Újság“ jan. 28-i számában nemestóthi Szabó Albert dr., egyházmegyénk egyik legagili- sabban dolgozó világi katholikusa. A nagyjelentőségű czikk egyik legérdekesebb része a következő: Szatmár városa, — hála papjai áldozatkészségének ! — eléggé el van látva katholikus kultúrintézményekkel és egyletekkel, melyek azonban elzártan elhelyezve alig Pártoljuk a hazai ipart I minden magyar ember szent kötelessége a liazai ipar pártolása. HEPESSÁNDOR csakis hazai termékeket dolgoznak fel. A legkifogástalanabb kivitelben készíti a legkülönbözőbb alakú piramisokat, obeliszeket, kereszteket, emléktáblákat, sirfedeleket. mezei kereszteket, kápolnákat, mauzóleumokat slb. MODERN BERENDEZÉSŰ GÉPTEREM A CSISZOLÁS RÉSZÉRE. Fiók-Üzlet: Szatmar, Attila u 3b..
