Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-02-01 / 5. szám
4 Szatmár, 1911. februárius 1. észrevehetők, mig egy impozáns palotában csoportosítva szembetűnnének, a katholiku- 6okban nagyon is hiányzó öntudatot, előér- zetet felébresztenék. Ne feledjük, hogy nem hitéletről van szó, a melyben a külsőség nagy ereje elvitázhatlan. A katholieismus, ha a modern korban is akar a templomon kívül hatni az emberiségre, a modern igényeknek megfelelő eszközökkel is kell dolgoznia Egy katholikus kaszinónak p. o, a m dy prosperálni akar, mindazt nyújtani kell tagjainak a mit más hasonló intézmény nyújt, sőt azt lehetőleg túl kell szárnyalnia. Minden vállalkozás bizonyos kocz- kázattal jár és ez alól a katholikus palota sem lehet kivétel. Az, hogy a szükséges anyagi erő ma még nem áll készen, vagy hogy a mai viszonyokat tekintve a vállalkozás nem igér biztos sikert, nem lehet irányadó, mivel a fejlődést is figyelembe kell venni. Ne feledjük, hogy ellenfeleink éppen az által lettek erősek, mert mertek vállalkozni — és koezkáztatni, — ezzel irányították a fejlődést, nem pedig nyomában kullogtak. A magyar katholicismusnak egy nagy és még kiüasználhatian erőforrássá van : a közvagyona. Páter Kolb az osztrák sajtóapostol egy találó megjegyzést olvasott fel az innsbrucki katholikus gyűlésen egy pesti zsidó lapból, hol ez a lap gúnyolódik a magyar katholikusok tehetetlensége felett, holott egy tél püspöki vagyon elég volna a liberális sajtó tönkretételére. Nem azt akarjuk ezzel moneani, hogy az egyházi vagyon fizessen mindent, azon távoli dologra sem gondolunk, mikor a katholikus autonómia kezében az egyházi vagyon tizszerte jöveddelmezőbb és húszszorta produ- ktivebb lesz a mainál, hanem csak arra czélzunk, hogy a katholikus közvagyon is produkálhatna olyképpen, mint a bankokban a betét, mely magában holt tőke, de a bank műveletei által produktív alkotó tényező lesz. A szatmári káptalan alapítványi pénztárában milliók hevernek olcsó kamatozás mellett. A nem keresztény vállalkozó nem hevertetné ezeket parlagon E pénznek már régen be kellene építve lenni katholikus iskolába, vagy más intézménybe, melyek a katholikus czélt szolgálják, hogy ne csak a jövedelem, de maga a tőke is produkáljon. A tőke az ingatlanban is biztos helyen van, a jövedelemről pedig gondoskodni lehet. Megengedem, hogy a statútumok útban állanak, de csak ma, mert minden szabályozaton lehet változtatni. A katholikus palotát fel lehet építeni a katholikus tőke egy kis részéből, a jövedelem biztosítására pedig talán kerülne alkalmas jótálló is. Prohászka czikke után. Prohászka püspöknek karácsonyi czikke, mint az egy ilyen lángelménél egészen természetes, megmozgatta az egész magyar sajtót. Egyes lapokban felcsillant a remény a szekularizá- czióra, bár Prohászkának ez épenséggel nem ezélja, ellenkezőleg az egyház régi tekintélyét akarja helyreállítani és vagyonát megmenteni. A katholikus táborban is, sajnos, bizonyos félreértés, talán csüggedés és reménytelenség is mutatkozott, Habár szervezkedésünkben még csak a kantározásnál tartunk, mégis, ha öntudatosan és bátran hala dunk előre, nem ijedhetünk meg az ellenségtől. Mit hozhatna a szekularizáczió ? Nem „klerikális“ toliból akarjuk ezt megállapítani, hanem magát Marxot szólaltatjuk meg, aki a XVI. században a reformáczió által elkövetett kolosszális rablásról azt mondja: „A kolostorok elnyomatása e (szekularizált) földek lakóit a proletáriátusba sodorta. Az egyházi birtokokat többnyire kapzsi királyi kegyen- czeknek adományozták, vagy pedig élelmes bérlőknek, vagy polgároknak adták el potom 'áron, akik aztán a régi autochton telepeseket tömegesen elkergették s gazdaságaikat összevonták.“ Mi lenne még nálunk Magyar- országon, ahol ruthén kérdés, hegyvidéki akczió, kivándorlás, uzsork, csalás; telek- könyvhamisitás, bankszédelgés, csalárd bukás, hamis csőd, tömeges nemesítés, hallatlan korrupczió és vesztegetés napirenden vannak? De ne menjünk olyan messzire, a XVI. századba, maradjunk közelebbi eseményeknél, például a múlt században történt németországi szekularizácziónál. Hogy mit vesztettek ott a tudományok és művészetek, azt mondani is fölösleges, mert az apátok, püspökök és kolostorok, mint mindenütt, úgy ott is splendid mecénásai voltak a közép és felsőiskoláknak, mindennemű tudománynak és művészetnek. 1803 ban 18 tisztán katho likus egyeteme volt Németországnak gazdag alapítványokkal, és ezek közül egyetlenegy sem maradt meg. De nem is annyira az a fontos, hogy Rudolphi szerint csak Porosz- országban egy milliárd márka volt a kath. egyháznak vesztesége a szekularizáczió miatt, hanem hogy a katholikusokat az állami és közszolgálatból, a hivatalokból, az egyetemi katedrákból, a -magas katonai rangokból kiszorították, és nemcsak protestáns országokban és nemcsak a kvóta arányában, hanem például Badenben is, ahtjl a katholikusok a lakosság kétharmadrészét teszik ki, úgy, hogy ez ellen egy Napoleon is kénytelen volt felszólalni 1810. február 12 én külügyminisztere, Campagny által Cadore herczeg- hez, a badeni udvarnál alkalmazott rendki- vü i követhez küldött jegyzékében, melyben a katholikusok jogaiért síkra száll, követelve, hogy a katholikusok az állami hivatalokban legalább is felerészben alkalmaztassanak. — Azt hisszük, egy szekularizáczió esetén Ma gyarország sem maradna el nyugati társaitól. A szabadkőművesek teljesen ráfeküdnének Magyarország állami életére, csupa szabadkőművesekkel töltenék be az ál amhiyatalo- kat és az összes közpályádat. (!c.) HETI SZEMLE“ ____ A „városi“ színház. — A városi tanács és közgyjülés figyelmébe. — (-)-) Egy, számban már 40 ezer főnyi lakosság felé közelgő városban, mint. Szat- már igen fontos kulturális művészi, és morális érdekeket szolgál a szitiház. Nagy sulylyal esik ennek működése a város társadalmának minden rétegére, a bensőbb, mélyebb emberi, lelki vonások kialakítására. Az élő szó mindig hatalom volt. Már Platon „psychagogiá“-nak nevezi a szónoklatot. Lelki vezetésnek, imperatori hatalomnak, amely lelkeknek parancsol. így is van. Az ,elementaris tömegérzés föllobbanó lángjai, viharos kitörései az élő szó nyomán indultak meg, hogy oltárt emeljenek, keresz- tesliiadba induljanak, vagy üszköket vessenek, a forradalom gyűlölő dühével rohanjanak sá • ros lábbal megtaposni, rotrjokba dönteni akár a templomot is. ahol tegpap még az áhitat félelmével imádkoztak. Ha már a szónoklat psychagogia, még inkább az a színház, ahol!az élőszó varázsához annyi más ható eszk|öz járul, amelyek igézete alól nemcsak a pjrimitiv lélek, de a legfejlettebb intellectus sem tud szabadulni. Ennyit el kell ismernünk akkor is, ha nem is valljuk a túlzó szélsőség excentrikus éretlen ideáit: hogy a jövő vallása a színművészet, a jövő temploma a színház lesz. Ám akkor be kell állítani a színházat a lódítani akaró kultúra eszközei közé, de úgy, hogy áldásos legyen és ne herostratesi pusztítással dolgozzék, mint annyi más eszKözei a ezivilizácziónak, amelyekkel lelket en kufárok visszaélnek és evolutió helyeit destructio a szomorú eredmény. A városok, a kultúra vidéki góczpontjai már régen felhasználták a színházat arra, hogy kulturális missziójuk egyik fő szerve legyen. Nyugodtan, félelem nélkül tehették ezt a múltban, amikor még a Jókai „Eppur si muove“ színészei éltek, a léleknek e tüzes ébresztői. De ma üzleti vállalkozás kezébe került a színház és a kalmár szellem alacsony számitgatásai nem a színpad, de a kassza niveaujával törődnek. Hogy a spekulá- czió körmei közül megmentsék a művészetet, azért vállalták a városok magukra az évi segélyezés, a subventió terhét. Ezzel jogot biztosítottak maguknak arra, hogy a városi kultúra eszközéül tekintsék és arra is használják a színházat. Szatmár havonkint majd kétezer korona subventiót ad a színtársulatnak, hat hóra tízezer koronát. Nem sokaljuk. Kultúrintézményekre úgy is keveset ad a város: a Kölcsey-muzeum- mal nem törődik, a Kölcsey-körrel, Széchenyi társulattal sem sokat, ennyi áldozatot tehát a város lakosságának érdekéken legalább is kell hoznia. De legyen eredménye! A művészetért hozza! Ne vásári komédiáért! E czélból egy ellenőrző testületet szervezett : a szinügyi bizottságot. Távol áll tőlünk oktalan vádaskodással akár a várost, akár a szinügyi bizottságot támadni. Ilyen ezélzat nem vezeti sem lapunkat, sem toliunkat. Azt akarjuk, hogy a szinügyi bizottság szükséges intézménye valóban megvalósítsa a rábízott szándékot. Eddig ez nem sikerült. És ennek nem is a tekintélyes, tisztelt férfiakból álló szinügyi bizottság az oka. Hivatalnok, orvos, ügyvéd, bíró emberek a tagjai, a kiket leköt elfoglaltságuk ezer terhe. Arra, hogy kellő tájékozottsággal kiismerjék magukat a mának forrongó színpadi irodalmában, hogy művészi hozzáértéssel, a szakember biztosságával a dramaturg szerepét töltsék be, lehetetlen gondolni is. Nevetségesen képtelen kívánság volna ez — velük szemben. Pedig csakugyan a dramaturg feladatát kellene végeznie a szinügyi bizottságnak. Hanem akkor a foglalkozásuknál, hivatásuknál és szakképzettségüknél fogva erre alkalmasak és képesítettek legyenek a szinügyi bizottság tagjai. És ez városunkban, ahol annyi intézet: gymnasiumok, tanitó- és tanitónőképzők, kereskedelmi, felsőbb leányiskola stb. van, a legkönnyebben megvalósitható. Hangsúlyozottan ismételjük, hogy nem okvetetlenkedés és támadás e fölvetett gondolat a mostani szinügyi bizottság tiszteletreméltó tagjai ellen, de egyetlen megoldási módja annak, hogy a város szinte egyetlen kulturális szervezete betöltse a maga jelentős és fontos hivatását. Mert ez a gyors rohanással előretörő város mindnagyobb peripheriákról vonzza magához a vidék népét. Nemcsak iskoláival, de városi életével, gyáraival, uj intézményeivel. Ez a vidék pedig nemzetiségek által lakott. A szaporodó gyárak, a fejlődő ipar ismét a munkások százaival gyarapítja a lakosságot. Azzal az elemmel, amely ma hazafiatlan izgatok kezében van. Aztán sűrű rajokban telepszik meg egy idegenből jött faj, — Oroszország és Galiczia kivándorolt zsidóságának országújába esik Szatmár, — hozva magával a keresztény erkölcscsel, világnézettel szembehelyezkedő felfogásár, amely az uzsorát, hamis esküt, csalást nem tartja bűnnek. Ennyi fertőző anyag, — ha nincs orvossága, — lehetetlen, hogy meg ne mételyezze hazafias, vallásos és erkölcsös életében ezt a várost és egész vidékét. Legjobban ható ellenszerül, az okvetetle- nül szükséges amalgamizálás megvalósításául más társadalmi eszköze e vidék kultúrája letéteményesének és fejlesztőjének, a városnak kezében nincs, mint a színház. Igazi missziót kell ennek végeznie a sokféle nemzetiségi, faji, erkölcsi különbözőségektől elválasztott elemekben. Régen a színház neve nemzeti játékszín volt. Ha sehol másutt, Szatmáron annak kell lennie. Hazafias apostolkodás a szatmári színház egyik főkötelessége. Testvérekké kell tennie, magyarokká kell formálnia a nemzetiséKávét legjobbat és legolcsóbban beszerezhetünk TV | f| f 1 kávékereskedőnél Szatmár, Kazinczi-utcza 16. HPÍIkO Sannor >MOKKA“ keverék ezégem különlegessége. U vilii. 1/ UUlliUUl i klgr. 4-40 korona. Villany erővel pörkölve.
