Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-10-04 / 40. szám
9 HETI SZEMLE“ Szatmár, 1911. október 4. Az angol és franczia úri divat mindennemű ujdóságai: kalap, keztjii, nyakkendő, sétabot, zsebkendő és fehórnemüekből. A vadászat, vívás, párbajok mindenféle szükséges kellékei. Úti czikkek, bőröndök, apró bőráruk, lábszár- védők, aczéláruk. Hangszerek. Lombfiirészeti kellékek Telefon szám 296. | RAGÁLYI KÁLMÁNNÁL SZATMÁR^ Deák-tér 8. | Telefon szám 296. kapcsolódik, abba van belenőve az Irodalmi Körtől megteremtett Pázmány Sajtó és a Heti Szemle. A sajtó és a lap nekilendülése pedig ezer kereket fog mozgásba hozni. De addig mindkettő béna és mozdulatlan, a inig teremtője, az Irodalmi Kör föl nem támad halottaiból. A gyüriizés, a meghullámzás az Irodalmi Kör renaissance-ától függ. És ezt bizonyítani is fogjuk. A debreczeni egyetem. Hivatalosan ugyan nem adatott tudtul: hol lesz a harmadik egyetom, de egészen bizonyos, hogy Debreczenben. — Nem tagadjuk el a hi- vatottságot Debreczentől arra, hogy egyetemi város legyen. Századok óta kulturális középpontja a tiszántúli reformátusoknak. Nagy áldozatot hozott a kultúráért a múltban és méltánylandó nagy áldozatra vállalkozott most, a mikor az egyetemre való igényét a kormánynál bejelentette. Újabb időben ugyan többen a debreczeni református vezérférfiak közül feltűnően kaczérkodtak a nyugat felől jövő nemzetközi eszmékkel, de hiszszük, hogy ez — bármily előkelő helyről is jöjjön az irányítás — csak múló jellegű, s a debreczeni magyarság zömét nem fogja megmételyezni. É tekintetben jó helye lesz ott az uj egyetemnek. — Hanem őszintén szólva egy nagy aggodalmunk volt. Attól tartottunk ugyanis, hogy hz uj egyetemen majd a katholikus egyház folytonos támadása, pel- lengérezése és gúnyolása lesz a legfőbb qualificatio a tudományosságra s ebben a szellemben fogják , ott nevelni az ifjúságot is. Ügy látszik, ettől tartottak a kormány köreiben is s igy nem mentek bele abba, hogy a debreczeni egyetem református jellegű legyen. Állami jellegű lesz, de református theologiai fakultással. Olyanformán lesz tehát szervezve, mint a mostani dekatholizált budapesti egyetem. A protestánsok még igy is jobban járnak, mint a katholikusok. Mert bizonyára jobban fognak vigyázni érdekeikre s gondjuk lesz rá, hogy a világi fakultásokon is református vallásu tanárok legyenek. Azt pedig épen nem fogják tűrni, hogy a tanárok közöl bármelyik ellenök forduljon, a mi nap- nap mellett megesik a budapesti egyetemen mivelünk. — A debreczeniek szerencséjét azonban még akkor sem irigyeljük, ha az az uj egyetem uj fellegvára lesz a protestantizmusnak. De hasonló jogon követeljük, hogy a budapes# egyetemen az alapitó Pázmány szelleme uralkodjék s a szegedi egyetem legalább olyan arányban legyen katholikus, a milyen arányban református lesz a debreczeni. Levél. AZ EGYHÁZMEGYEI KATH. SAJTÓ ALAPRÓL. Mozgalom indult meg, lelkes mozgalom, egy egyházmegyei kath. sajtóalap megteremtésére. Szép dolog, dicséretes dolog ; nagy gondolatokból vajúdva született, panaszos köny- nyekből táplálkozó, az első lelkesedés füzében fényessé, ragyogóvá lett gyönyörű szép eszme. Olyan lángoló eszme, mint a vasút eszméje volt száz évvel előbb, mint a repülés vágya, problémája; mint a Röngten-su garakkal való tiszta-látás; mint a Markoni táviró, vagy az Edison gépek forró, tüzes eszméje. Meguntuk sajtónk gyalogcammogását. Eddig egy hét alatt tette meg az utat, amit az ellenség egy nap alatt megtett. Hatvan- hetven km. sehsséggel szeretnénk, ha robogna, vinné, hozná az élet puha kenyerét, a nagy igazságok örök erejét. Meguntuk sántikálva járását. Nem volt tisztességes ruhája, nem volt útiköltsége, nem volt fegyver a kezében, saru a lábán. Pedig göröngyös a föld, köves a talaj, orgyilkosok leselkednek minden bokorban. Szeretnénk— ha biztosan haladna, óhajtanánk, hogy ne nyűgözze le a gond, a megélhetés gondja. Szeretnénk látni mint száll szabadon, mint a madár, mint a repülő ember, föl a tiszta gondolatok derült egébe, a felhők fölé, ahol nem csípi szemünk fényét a füst, közelebb a naphoz, az Isten felé. Szeretnénk vele szállani. Világrontó gondolatokkal, szunyogfel- hőkkel, sáskahaddal, egyiptomi ármánykodással homályositják nappalainkat, álcázzák tiszta tekintetünket, kilátásunkat. Világosabban szeretnénk látni, világosabban, az igazság szemével, a hit erejével. És szeretnék mindezt a gyorsvonat gyorsaságával, a napi újság dróttalan távírójával. Szeretnék sokszor, gyakran, sokaknak, nagyobb arányban, mint eddig. Hogy mindig jobban terjedjen a jó, erősüljön kivesző- félben levő mély vallásosságunk, hitünk, reményünk egymáshoz és Istenben való erős bizodaimunk. Hogy összekössön bennünket az erő tudata. Hogy bátorítson a keresztény világnézetnek napról-napra erősbödő nagy diadala. Hogy tudjunk védekezni, hogyha bántanak . . . ellentállani, hogyha tovább is bántani mernek. . . . Ezt és még sokat szeretnénk. Minden eszme a vággyal születik és az akarással lesz. Még a sirt is akarni kell ásni. Még halottainkat is akarni kell eltemetni. Mennyivel inkább akarni kell, akkor építeni, halottakat támasztani fel?!! És amikor most kezembe veszem egyik hires emberünk könyvét, melyben az akaratbölcselettel foglalkozik és kimondja, hogy sohasem voltak olyan hitvány és olyan erős akarók összekeverve, mint napjainkban vannak ; amikor azt olvasimitja kuszáit fürteinket s inkább kér, mint int bennünket. Illedelmesek legyetek ám kedveseim, köszönjetek szépen nagymamának, de ne szaladjatok mind egyszerre hozzá. Ide figyelsz te is Ferim, hallod ? amit mondok ? — Már beértünk a faluba. Hol is van a nagymama háza ? — Én már látom — kiált Feri, azzal leugrik a kocsiról s befut az előre kinyitott kapun. Befordulunk mi is. A Jódobogásra, kocsizörgésre kijön a házból nagymama. Kicsit megöregedett; meghajolva, lassan tipeg le az ajtótól levezető lépcsőn az udvarra. Száz meg száz finom ránéz látszik arczán, az ajka is egészen be van esve, talán már egyetlen foga sincs. Még is olyan vonzóvá, kedvessé teszi arczát az a jókedvű mosolygás szája körül, amely még szemeiből is kicsillog az okuláré mögül. — Itt vagyunk, megjöttünk nagymama — kiabáltuk feléje, amint megpillantottuk. Egyetlen szempillantás alatt leugráltunk a kocsiról s nagy örömünkben elfeledkezve anyánk intéséről, egyszerre ugrunk a nyakába. — Én is itt vagyok nagymama, én is. — Isten hozott kedves gyermekeim, — szól nagymama — de nagyon is vártalak már benneteket, hála Isten, hogy szerencsésen ide érkeztetek. — Kaczag és sir egyszerre, sorba csókol valamennyünket. Alig juthat tőlünk anyánkhoz. Némán ölelik meg egymást és sírnak mind a ketten. Nagymama csak nehezen tud beszélni köny- nyeitől. — Csakhogy látlak már gyermekem, hogy érzed magadat? Nem vagy fáradt? Tudom, összerázott ez a csúnya kocsi benneteket. Mi csak nézzük, nem értjük meg, miért sir nagymama és anyánk, mikor mi csak Örülni és kaczagni tudunk most. Másnap a kocsi hazament, de nagymama előbb a lelkére kötötte István bácsinak. — Mondja meg, fiam, a tekintetes urnák, hogy arra kérem csak, minél későbben küldje vissza értük a kocsit. István bácsi nagy örömében, — nem lehetett apró pénz, amit nagyanyám a markába csúsztatott, — aligha el nem felejtette, mit üzent nagyanyám, mert alig múlt el egy hét, már megjelent a kapuban az öreg fekete családi kocsi! Hanem az a hét aztán emlékezetesen telt el nagymamánk körében. Ajkán zavartalanul élvezhettük az arany szabadságot. Nagymama nem bánta, ha bej ísdi-játszás közben mozgásba hoztuk szobáinak komoly rendben álló, ódon bútorait. Sőt még ő mutatta meg a legrejtettebb búvóhelyeket. S milyen jóízűen tudott kaczagni, amikor nem találtuk meg egymást. Nagyapánk halála óta nagymama vezette a gazdaságot is. A ház mögött állott a pajta, kocsiszín, istálló. Bejártunk mindent, az uj állatok neveit versenyezve tanultuk meg. A pajtában Feri éles szeme felfedezett egy óriási kosarat. Fel is kötötte mindjárt hintának két fülénél fogva. Beleugráltunk valamennyien a „léghajóba“ — mint Feri nevezte — de nem sokáig élvezhettük a légi utat mert kiszakadt a kosárnak egyik füle és kihullottunk belőle minden. Futottunk a lakásba. — Nagymama, nagymama, ugye nem haragszik, hogy beszakadt a kosárnak a füle ? Hintáztunk, le is estünk. — Se baj kicsikéim a kosárért, játszatok bármivel, csak meg ne üssétek magatokat, — mondja nagymama és szeretettel megsimogatja arczunkat. Margitkát, aki sántikálva hagyta el a pajtát, hatalmas vajas kenyérrel vigasztalja meg. Ettől biztosan meggyógyul a lábacskád, majszold csak Margitkám. — Nagymama óriási vajas kenyerei emlékezetesek maradtak előttünk. U sohasem aggodalmaskodott, mikor átnyújtotta, — talán sok is lesz, nem fogod elrontani vele a gyomrodat? Egyébként is kedvünkre való volt. Ha kezünket megfogta, tudta, hogy nem a hideg lel bennünket, hanem bizonyosan vízben pacskol- tunk, azért hideg. Ha megsimogatta homlokunkat, nem találta azt mindjárt forrónak, vagy ha annak találta is, nem említette, hiszen akkor nem ehetnék szegényke sokat abból a pompás befőttből. Milyen jó is nagymama. Sok-sok üveg gyümölcscsel várta minden évben kis unokáit. Eleget dohog érte öreg gazdasszonya, Trézsi néni. — Meg is érdemlik ám a tens asszony jóságát azok a rakonczátlanok. Sohasem láttam olyan rossz gyermekeket. — Ejnye Trézsi néni, ilyet még magának sem szabad mondania, — feddi tréfásan nagymamánk — hogy az én kis unokáim rosszak. Csak vidámak, kedvesek, nincs nekik párjuk az egész világon. Kávét legjobbat és legolcsóbban beszerezhetünk Benkő Sándor kávékereskedőnél Szatmár, Kazinczi-utcza 16. „ MOKKA “ keverék czégem különlegessége. 1 klgr. 4*40 korona. Villany erővel pörkölve. a
