Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-10-04 / 40. szám
Szatmár 1911. október 4. „HETI SZEMLE 3 Valódi angol vízhatlan impregnált gummi és esőköpenyek. Teveszőr és Hymalaja átmeneti felöltők, raglánok, vadász kabátok, ujjas mellények, zsebbe tehető vízhatlan sport kalapok. Selyem pliisch és teveszőr kocsi takarók, női és férfi ------------- pleédek, rojtos vállkendők, schálok, kézi táskák ------------Ra gályinál Szatmár, Deáktér 8. szám, Oillyén-ház. Telefon 296. som, hogy a mai gyászos állapotok magyarázata a kevés akarat az élhetetlenekben és a nagy akarat azokban, akik tudnak élni, mondom, amikor az akarat nagy erejét ott iátom az akaratlanság, a nem-akarás, nemtörekvés hitványsága mellett: megrettenek és — visszahúzódom. Hátha mi vagyunk a hitvány akaratuak és ellenségeink a nagyakarók?! Meg tudunk-e birkózni velük ? 1 Nem fogják-e kinevetni erőlködésünket 1 ? — Nem fogják kinevetni. Megijednek. Ma igy van, holnap fordítva lehet, csak nekünk kell jobban akarni. Többet akarni. Erősen, kitarlással, szívóssággal, együtt, külön, mindenütt, mindenkinek! — Próbáljuk meg erőnket az egyházmegyei kath. sajtóalap megteremtésében. Próbáljuk meg és a megszületett eszme valóságra válik. De ezen a ponton még meg nem állhatunk. A valóságra vált eszmének naggyá, tartóssá, fejlőképessé kell kialakulnia. Előbbi állapotában csak reggeli álom, mely a legkedvesebb, de legelőbb elvész, mert legközelebb vagyunk a felébredéshez. A gyermeknek édes anya kell, édes emlő kell, amit el ne felejtsen soha. A gyermeknek név kell, amelyet büszkén hangoztathat, hogyha az életben kérdezni találják. A gyermeknek családi fészek kell, amelybe mindig viszatér- het. Mert siralmas az olyan gyermek állapota, akinek az édes anyja nem egy asszony volt, hanem sok asszony, az egész falu. Annak a gyermeknek nem volt édesanyja, csak asszony volt, aki megszülte és sok más aszony, egyéb, aki irgalomból fölsegitette, darab kenyeret dobott neki, hogy éhen ne haljon. Az a gyermek szomorú gyermek lesz és nem fogja tudni, hogy kinek hívják, mert ma ez, holnap az. Az ilyen gyermek nem lehet nagyra hivatva, mert nem érezte soha, mi a nagyság. Az egyházmegyei kath. sajtóalap megszületett eszmegyermekének édes szülőre van legelőbb szüksége. Olyanra, aki nevet adjon neki, aki a legnagyobbat adja néki, akiről el lehessen nevezni, aki bizalomra gyújtson iránta, aki az eszme hordozója, atyja-anyja, mindene legyen. Ha mindnyájan atyja leszünk ennek a gyermeknek, akkor ennek nem lesz édes atyja, nem fogja tudni, mi a szülői szeretet mélysége, nagysága, tehát nem is fog nagyra jutni soha. Az Emkének imént lezajlott jubileumán keservesen kiált fel valaki: „Nem, nem gyufaskatulya kell ide!“ . . . Nem darab kenyér kell ide, nem fillér kell ide, ide sok kell, egyszerre sok kell, hogy az eszmének hőse legyen, félistene legyen, biztatója legyen, záloga legyen. Az akadémiának egy Széchenyire, a lánchidnak a legnagyobb magyarra, a Rönt- gten-sugaraknak egy tudós szemevilágára, a a repülőgépnek egy merész Blériot-ra van és volt szüksége. Egy emberre akinek a homlokára van felírva az eszme neve. Egy afrikai növény jut eszembe. Őserdőkben él, fenségesen vilit, de csak úgy élhet meg, ha véletlenségből az erdő legmagasabb fajára talál fölkapaszkodni, amit aztán addig-addig ölelget száraival, amig túléri e legmagasabb fa koronáját és fölébe kerül minden más fának, annak is, amelyre kapaszkodott. Ott aztán — a legnagyobb fényben, világosságban — kibontja lombjait és megszüli a világ legpompásabb gyönyörű virágát, édes gyümölcsét. Hát az egyházmegyei kath. sajtóalap eszméje is ilyen. Ennek is magas fára, a legmagasabb fára van szüksége, hogy életre fejlődhessék. Mi szívesen leszünk a fa ágai, csak törzset keresünk. Keressük azok között, akik jóságukkal, bőkezűségükkel arra hivatva vannak. Akik már nagyon sokat tettek, de csak azért, hogy most még többet tegyenek. Akiktől minden ügynek ki kell indulni, akik bizonyosan nem hagynak el most sem. Lassan kell lépdelnünk e nagy fák körül, e tölgyek körül, mert a kicsirázott eszme már kapaszkodik és félő, hogyha nagyon sürögnénk, forognánk, követelőznénk: véletlenül, akaratlanul letaposnók a nagyrahiva- tott kis növénykét. Csak messziről, esengve emeljük fel szavunkat és hisszük, hogy akiknek szólott, megértik és kegyesen hallják majd e szót. Most csak annyit mondok, hogy hasztalan süt a nap éltető melege a hervadó növényre, amit kicsiny korában a fagy (a közömbösség) öldöklő lehellete érintett; hasz tálán hullanak rá az eső üditő eseppjei: hervad az tovább, mig végre is menthetetlenül kipusztul . . . Az egyházmegyei kath. sajtóalapnak hatalmas tölgyet kereső szárát ne hagyjuk lefagyasztani. Akarni kell és felülkerekedik. Levita. Bagrov. Csak igy olvastuk mindig az újságokban. Egyszerűen : Bagrov. Az embernek néha eszébe jutott, hogy hát ennek a merénylőnek nincs keresztneve ? Hiszen minden orosznak két utóneve fs van. Csak Bag- rovnak nem jutott egy sem ? Vagy van, de a mi sajtónk nem közli ? Feledékenységből ? Vagy az általános drágaság miatt? Pedig Bagrovnak van még két neve. Igaz, hogy egyik sem keresztnév, hangozván teljes neve igy: Bagrov Herskovics Mardocháj. Szóval nem egészen fajorosz. De azért meggyilkolta annak az országnak miniszterelnökét, a mely neki hazát adott. Hát ezért hallgatott a „magyar“ sajtó a kievi orgyilkos utóneveiről. Az emberek aztán csodálkoznak errefelé, hogy azok a rosszmájú oroszok, megint pogromot terveznek s visszautasítják a Stolypin-szoborra érkező héber adományokat. S mindezt egy orosz Bagrov orgyilkos golyója miatt! Azok a fanatikus oroszok már egy olyan jónevü orosznak — mint Bagrov — gaztettét is szegény zsidókon boszulják meg! Micsoda elvadult fanatismus — mondogatják errefelé. Persze nem tudván, hogy az a Bagrov nem is annyira Bagrov, mint inkább Herskovics Mardocháj. — Világos, hogy e Bagrov-eset miatt ismét megnépesedjk a vereczkei szoros uj honfoglalókkal. És nálunk csodálkozni fog a sajtó : ha felkötöttek egy Bagrovot, miért kell menekülniük a Herskovics Márdochájoknak ? És fogják szidni azokat a barbár és ostoba oroszokat. — Pedig Bagrov Herskovics Mardocháj a megmondhatója, hogy nem is olyan nagyon barbárok és nem is olyan nagyon ostobák ! Előfizetőinket, különösen a papságot és tanítóságot kérjük, hogy az esetleges magáti-, iskolai- vagy községi hirdetésekkel alkalomadtán lapunkat szíveskedjenek felkeresni. A zsidóság történetéről, Irta: Id. EGAN LAJOS. XVI. E földön minden megismétlődik. Sok minden történt e napokban, a mi ezt a régi mondást igazolja. Az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején a magyar újságírásnak egy különös módja jött szokásba. A hires Protmann, a vörös plajbász és a dutyi megtanította az újságírót arra, hogy úgy Írja meg czikkeit, (Báró Kemény Zsigmond és Fáik Miksa különösen értettek hozzá), hogy a köztünk élő 80.000 cseh beamter, — aki azért sietett akkor ide, hogy bennünket, minden elképzelhető eszközök felhasználásával meg- germanizáljon,— meg ne értse azt, amit az uj- ságczikk sajátlag mondani akar, de a magyar olvasó a sorok között olvasva, megtalálja az igazi értelmét a közleménynek. Gyönyörűség volt látni, milyen hamar beletanult ebbe a módszerbe az újságíró és az olvasó és milyen jól megértették egymást. Ebbe a módszerbe már ma is szépen beletaláljuk magunkat. íme a példa : Bécsben szept. 17-én állítólag 40 ezer ember rendezett véresen végződő tüntetést, állítólag a husdrágaság miatt. Az osztrák lapok minden oldalról megvilágították a húsdrágulásnak okait és a segítség módját, de Wienben is, nálunk is mindenki tudta, hogy ezután a csudás modern világ után miért kullog a drágaság, és miért váltunk mi e drága, kényelmes, fényes élet rabszolgáivá, kiknek munkájával, nyugalmával, egészségével, leikével kíméletlen uzsorát űznek a kis és nagy ringeket alkotó zsidó közvetítők. Pedig tudtuk itthon is, ott is, hogy a megrendelt tüntetés Magyarország ellen szólt, a törvénybe iktatott kiegyezésen akart a hü szomszéd az uteza segítségével rést törni. Hát jó, próbáljunk mi is rést törni a szomszédi viszony hűségén, erre majdnem rákényszeritenek a zsidóvezetés alá került modern viszonyok, hiszen az általuk intézett nagy haladás után, úgyis eljutottunk már a lemondások kapujáig, de ez lesz a legbiztosabb orvosszere a drágaságnak. Éhez nem is kell utczai lárma, csak lemondás bizonyos időre jó asszonyaink segítségével. Mondjunk, le csak egy időre, minden nélkülözhető dolog beszerzéséről, minden fölösleges kényelemről és élvezetről; egyszerűsítsük a táplálkozásunkat, mire a tudomány már régen, komoly tudással serkent, obstruáljuk meg az éle- lemhamisitókat, az életet megdrágító közvetítő uzsorásokat, ezzel a módszerrel megszerezzük majd azt az élvezetet is, hogy a panasz, a nyávogás sora ő rajtuk lesz. Hogy jól megértsük egymást, mi nem követjük az uj szokást, nem Írunk úgy, hogy olvasóink a sorok közül találgassák, hogy miről is van szó. A Budapesti Hírlap, szept. 21-én a „drágaság“ cim alatt irt vezérczikkének az a része, mely Vázsonyi Vilmosról szól, a sorok közé az igazi helyzet megvilágítása végett, ott ahol őt demokrata vezérnek nevezi, én kénytelen vagyok hozzátenni, hogy az ő ve- zérsége alatt, demokraták alatt, zsidók értendők, a zsidópárt nevezi magát demokrata pártnak. Annak a fővárosi zsidópártnak vezére, az a minden lében úszkáló Vázsonyi, nem akarta tudomásul venni azt, hogy a • r t előnyös a FÓGEL-féle pörkölt kávé használata ? nem füstöli lakását; nem vesződik a pörköléssel; minden perezben friss pörkölést vehet. 16 Mindamellett 25°/o-ot megtakarít- y hatnak mindazon vevők, kik pör- I költ kávét vesznek mert annyi I bepörkölődik a házi pörkölésnél. | Kérem próbavételét, melyből meggyőződhet. 1
