Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-08-30 / 35. szám
HETI SZEMLE Szatmár, 1911. augusztus 30. 2 Szülők figyelmébe! Teljes gyermek stafirozások! Fehérnemű, harisnya, kesztyű, sapka, kalap, nyakkendő, zsebkendő. Híj-, ruha- és fogkefe. Szappan, fésű, illatszerek. Pénztárcza, solingeni zsebkések, ollók, borotvák. Önműködő készülékek. Gilette apparat és -kések. Internátnsi fiókos tükör előírás szerint. Iskola-táska, könyvszij. Iskolai hegedűk. Mindenféle hangszerek, azok kellékei, olasz hurok, kotta állvány. Zseb villanylámpa 2 K.. Tűzijáték. Öngyújtók. Gyermek evőeszközök, kézitáska különlegességek. Öv zsinórok aranyból és selyemből. Gyermek bőrkalapok. Telefon szám 29«: ~| RAGÁLYI KÁLMÁNNÁL SZATMÁR, Deák “tél* * 8. J Telefon szám 296. várja a gyermek, újsággal kezében ringatja a bölcsőt az édes anya, ezzel alszunk és ezzel ébredünk. — Az élet az idők folyamán kitágult, gyorsabb lett; a lélek ma a föld összes küzdelmeit maga elé kívánja, látni akarja, mi történik az éjjel és hogy mi lesz holnap; széles látókört kívánunk, hogy belehelyezkedhessünk a változó világrendbe. Szórakozást, megnyugvást keresünk, újságot áhitunk, a szebb, formásabb, boldogitóbb élet nagy újságjait. És mindezt már természetszerűleg várjuk a hírlapoktól, mert a sajtó mindennapi kenyér lett, amely vérré válik bennünk; ut- széli virág, melynek illatát mindenki élvezi, a szellemi égbolt útja, mely éltet fakaszt, de tud hervasztani is; a sajtó gondolatsejteket bordó légáram, lendítő kerék, elevenítő hömpölygő folyam. Szóval fontos tényező, mely a közvéleményt alakítja, a világot mozgatja, úgy hogy akié a sajtó, azé a jelen, azé a jövő. Tehát aki élni akar, akik élni akarnak, azoknak mindenek előtt erős sajtóra van legnagyobb szükségük. Ttt első sorban nekünk katholikusoknak, akik nemcsak azért vagyunk, hogy éljünk, hogy példánkon okulva, mások is éljenek, élni akarjanak. Ha nincs erős sajtónk, amely széjjel hintse a krisztus-eszméket, amely krisztusi vért lüktessen a szívben, mindenki szivében, ha ez nincs, akkor nincs katholicismusuok, nics igazi krisztuséletünk. Nélküle hiába minden beszéd, minden egyesület, mert a lelkek legnagyobb része hitetlenségben, uj pogányságban fonnyad el és kereszténységünk sem lesz valóság, csak külső máz, amivel ürességünket, vagy ami még rosszabb sebeinket majd betakargatjuk. Óriási ventillátorok kellenek, hogy folyton tisztítsák a levegőt, a légkört, és egészgéből: mint a szerencsés, mint a méltóságteljesség ... a maga rózsás jellegeiből. * * * Már Biró püspöknek kedvelt belső embere volt. Sokszor kisérte útjában. Az egyszerű, a keresetlen, a puritán nagy ember — szerette, kedvelte szolgáját, a kis embert, akinek lelkében felismerte az őszinte, egyszerű, mesterkéletlen vonásokat. Harmincötödik esztendeje, hogy a székesegyház szekrestyéjében a templom szolgálatában áll vala, szakadatlanul. Mindig híven, mindig kötelességszerüen sőt alázatosan. Mindig elégedetten . . . azzal a jóságos, csendes, békéltető egyéniségével... amilyet csak ritkán szül édes anya. Püspököket látott pontifikálni az oltárnál és kisérte le őket a székesegyház kriptájába. A kanonoki stallumokból látta távozni az öregeket és megérkezni az újabbakat. Ismert minket. És ismert sokakat közü lünk, mint kispapokat. Talán mindannyiunkat. Megérte egyesek rohanó haladását, dicsőségét, hanyatlását . . . Velünk érzett maradásunkban. Soha nem tolakodott felfelé. Sose’ élt vissza a nagyokkal, kik közt baráti bizalommal élt egykor . . . nem is, olyan rég. Őt emelte a papság magához. Őt fűzte leikéhez, érzéséhez és becsületességéhez ... ha pályáján magasat lépett is. — Te Pali — mondottuk. Azért vagy te mindig egyformán fiatal, mert kis papjaid sose’ vénülnek meg. — A’ van benne, tudod, hogy a kis paséges gondolatcsirákkal telítsék, hogy a reménységnek, a tiszta eszményeknek, ideáloknak melegével enyhítsék a külső fagyos levegőt. Hatalmas katholikus sajtóra van szükség még azon ideális helyzetben is, ha valamennyi létező újság csak közönyös, színtelen lenne velünk szemben, mely nem támad ugyan, de nem is támogat. — Pedig nem is úgy van! A sajtó kenyere penészes kenyér, virága mérges virág, amely méz helyett gyors halált terem. Kultúrát hirdetnek, de prohász- kai szóval élve: a világ emberitése helyett az ember állatiasitását.. Ma, mikor egy uj korszak vajúdik az idő méhében, a mikor forrong a társadalom, mikor minden rossz, ami régi és minden jó, ami uj, vagy újként jelenik meg, — épen manapság ahelyett, hogy csendesítenék, még tüzelik a megújhodásra, az uj reformatióra vágyóknak amúgy is erős szenvedélyét és fanatikus dühvei törnek mindenkire, a ki védője az emberi méltóságnak, aki képviselője a nemesebb célnak, a nagyobb, keresztény eszméknek. Mikor minden karnak egymásba kellene fonódni, hogy együttesen, vállvetve, kéz a kézben készítsük elő a szebbik, a nagyobb jövőt, azokat ott a másik párton alacsony önzés hajtja minden munkájukban és minden szavukban és csak azért is még nagyobbá akarják tenni a fenektelen nagy világkavarodást. Támadnak kíméletlenül, mindig és vakmerőséggel, támadják elsősorban a legszentebb emberi érzést a vallást és az igaz vallás birtokosát, letéteményesét a római kath. anya- szentegyházat. Ledobják a mennyből az Istent, vagy legalább is gúzsba kötik, megfosztják Ítélkező hatalmától, mindentől és azt mondják, hogy csak „önmagának felelős a lélek“. Vén asszonyok időtöltésének, papok találmányának mondják ki a vallást, káromkodásukkal zavarják nem egyszer a templomok pokat minden évben megfejelik. Engem már nem lehet megfejelni. Utóvégre is . . . lefejel a Kaszás. * * * Milyen rendkívüli idő sok vidéken a „róráték“, a „hajnali“ misék ideje. Reggel hajnalban felkelni, ötkor-hatkor harangozni. Mozgósítják a senkentő órákat . . . pap, kántor felköíteti magát. . . Mazurek Pali bácsi harminczöt esztendőn átal minden reggel, télen-nyáron öt óra után a templomba indult, szakadatlanul, zivatarban . . . vagy tavaszi pirkadás fénye mellett. Szakadó esőben vagy hózivatarban. Jeges utón vagy ákáczvirágos járdán. Az utóbbi időben már serkentő órája is volt. De soha se csengett, ébresztett a maga idejében. Mindig akkor brekegett. . . mikor már haza ment az öreg. Volt egy középkorból való zsebórája. Azt is csak akkor vette elő, ha nagy ritkán pár perczet késett. Akkor is csak azért, hogy valamit mondhasson ! — Ez az óra, megint az időjárást érzi. Hanem úgy aludt, mint a nyúl. Éjfél után már ébren álmodott. Kukucskált az ablakon . . . nézte a csillagokat . .. Mért a pásztoroknak . . . azok voltak az ő hűséges hajnalmutatói. * * * Egy időben boldogult A . . . n tanár igen korán kezdett inisézgetni. Ott várta az öreget, sétálgatva — a templom előtt, Pali bácsi nagyon röstellette a dolgot. Hiába volt minden gyöngédség vele szembe. És annak hangoztatása, hogy . . . még nincs kanonikus áhitatos csendjét. — Az egyházat szembeállítják mindennel, a mi az ember előtt valaha is szent volt: szembe a történelemmel, jövővel, ajövő haladással és a mai műveltséggel. Sötétségnek mondják szent világosságát, zsarnokságnak mondják egyenes, nem alkuvó, kitérőket nem tűrő irányát, hatalmi vágynak az emberek boldogitását óhajtó minden törekvését, mellyel a beteg társadalom lázát lehiitni akarja. Ha ünnepelünk, akkor az a baj, ha a pápa égi hatalmával élve csökkenti az ünnepek számát, hogy annál több idő maradjon dolgozni, megkeresni a mindennapit: akkor kegyeletlenség, kegyeletsértés, amit odafönt megtettek. Munkáikban semmi eszköztől sem riadnak vissza. Lépten-nyomon meghamisítják a múltat, elferdítik a jelent, izgatásaiknak sehol sincs határa, gonoszságuknál csak okosságuk, leleményességük lehet nagyobb. Ha rossz újságot, rossz könyvet vesznek a kezükbe, akkor már megtagadták velünk és Krisztussal is a szent közösséget, akkor már nem katholikusok. Istenien akarunk élni és engedjük, hogy porba tiporják a Megváltó szent égi jelét, a fénylő keresztet, hogy sárral dobálják Krisztust? Emelkedni akarunk az eszmények világába, és lanyha- ságunkkal, vagy talán filléreinkkel is segítjük letépni az egyházról, Krisztus arájáról a fehér n.enyegzős ruhát ? Készek vagyunk vértanuságra és nem akarjuk visszaverni a gyalázatos támadásokat, nem akarunk védekezni, nem akarunk a fegyverek ellen hasonló erős fegyvereket állítani fel, hatalmas sajtót, keresztény, katholikus sajtót állítani fel ? — Hát hol itt az igazi vallásosság, a nagy szeretet Krisztusunk iránt, a lelkesedés az igazság iránt, a tettre kész kinyújtott karok lelkünk védelmére ? Mit tettünk eddig? . . . Semmit, vagy idő. Pali bácsi megelőzte . . . Annak előtte 6-kor volt a kanonikus idő. Már kitolódott fél hatra. Aztán jó magam is igen korán miséz- gettem, A . . . n tanár ur, nyugasztalja az Isten még haló porában is — már a temetőben pihent. Mikor vette észre, hogy én is korán Aliitok be a sekrestyébe . . . mosolyogva mondotta: — A . . . n utódja. Egyszer-valamikor aztán mindjárt öt óra után léptem a sekrestye elé. Pali bácsi éppen jött. Szelíden, mosolygósán szólott rám : — Mire megvénülök, kitoljátok az időt, a hajnali harangszóra. * * * Önmagának nem volt olyan takarékos, mint — a templomnak. Egész — a fösvénységig. Sok tarka képet tudnék azokról a jelenségekről vetíteni, amelyek az ő határtalan lelkiismeretességét dokumentálják. Csak egyetlen egyet. Mikor a villanyt bevezették . . . nagy gond, nyugtalanság borult a lelkére. — A’ van benne — tudjátok, hogy hányszor égve hagyják . . . — Hol? — A kóruson is. A toronyban is. — ’Iszen az nem a te gondod. . . — A’ van benne utóvégre is, hogy hát mégis csak azt fogják mondani, hogy én vagyok — a pazarló. Egyszer késő estenden bekiált valaki a lakása ablakán. előnyös a FÓGEL-féle Tl/T pörkölt kávé ilAP használata? "*1/1 nem füstöli lakását; nem vesződik a pörköléssel; minden perczben friss pörkölést vehet. Mindamellett 25°/o-ot megtakarít- w hatnak mindazon vevők, kik pör- I költ kávét vesznek mert annyi I bepörkölődik a házi pörkölésnél. | Kérem próbavételét, melyből meggyőződhet. 1 IS
