Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-05-24 / 21. szám
Szatmár 1911. május 24. „HETI SZEMLE 3 Utazási különlegességek bőröndök casettákból. Halászati czikkek : valódi angol horgok és selyem spárgák. Teljes tennis felszerelés. Rakettek, azok javítása és teljes hurozása, labdák, prések, szél és középhálók. Tavaszi gyermekjátékok, kerti bútor, hinták, függő ágyak. Yivó felszerelések, stb. stb. Ragályinál, Szatmár, Deák-tér 8, (Gillyén-ház). Telefon-sz. 296. Kik csinálják az antiszemitizmust? Lapunknál a szerkesztő változással bekövetkezett uj, harcziasabb irány őszinte örömet és helyeslést váltott ki olvasóinknál, nagy érdeklődést és még nagyobb ijedtséget ellenségeinknél. Mind a két tünet megnyugtató reánk nézve. Bizonysága annak, hogy a helyes utón járunk, hogy veszélyeztetett igazaink, vallási és hazafias érdekeink védelmében eltaláltuk azt a hangot, a mely hozzánk, nagy múltú s az ország többségét kitevő magyar katholi- kusokhoz méltó s amely mérgezett fegyverekkel, kihívó arczátlansággal dolgozó ellenfeleinkkel szemben indokolt. Akadtak azonban félénkek, gyáva aggodalmaskodók, remegve ijedezők is katholiku- saink körében, akik félősnek tartják ezt az uj irányt és komolyan tartanak annak várható következményeitől. Ezeket könnyen megnyugtathatjuk. Ellenségeink nem fognak ezután sem ádázabb gyűlölettel, pokolibb raffi- nériával támadni bennünket, ama egyszerű oknál fogva, mert — nem lehet, mert már eddig is olyan superlativusokban dolgoztak ellenünk, amelyek további fokozást nem engednek. A mi határozott szembeszállásunk nem ront a helyzetünkön, csak javít. Gondolkozásra, józan mérsékletre intheti a most féktelen elbizakodottsággal handabandázó nyugati és keleti lovagokat. Komolyabbaknak látszanak ama katho- likus „jóakaróink“ kifogásai, akik indokolatlannak mondják a mi bátor szókimondásunkat és a keresztényi szeretettel ellenkezőnek a mi antiszemitizmusunkat. Mert nekünk ilyen jóakaróink is vannak! Ezek szerint a mi erélyes védekezésünk: támadás; a visszaélések ostorozása : köteke- dés; a zsidóság bünlajstromának nyilvántartása : keresztényietlen gyűlölködés; a kereszténység s a magyarságot fenyegető veszedelmek feltárása pedig : rémlátás, szélmalomharcz. Csodálkoznuuk kell e jóakaróink kifogásain. A magyar egyházi és társadalmi viszonyok ezer sajgó sebe egyebet, ellenkezőt mond és másra tanít. Roskadozik a magyar kereszténység vára a hitetlenség kemény és szervezett ostroma alatt. Mozog és úszik az ősi föld a nemzetfentartó magyarság lába alatt. Politikai, társadalmi, irodalmi és közgazda- sági életünkben a vezető szerep másoké, idegeneké, akiket egy egész világ választ el tőlünk. A feltartózhatatlannl előrenyomuló nagy társadalmi átalakulást nem a mi kipróbált vezéreink, hanem megint csak azok az idegenek irányítják, nélkülünk és ellenünk. A dolgok mai állása szerint nekünk, keresztény magyaroknak mint körülfogott és mindenfelől szorongatott seregnek, már csak védekeznünk lehet. Ellenségeink már elég erőseknek érzik magukat, már feleslegesnek tartják a titkolózást, felforgató törekvéseiknek tetszetős és a könnyenhivő keresztény magyarság félrevezetésére alkalmas jelszavakba burkolását. Szemérmetlen nyíltsággal gázolnak keresztül legszentebb eszményeinken és kárörömmel gúnyolódnak most már élhetetlenségünkön és tehetetlenségűnkön. Iyen körülmények között a harcz kerülése gyávaság, az ellenség lekicsinylése bűnös könnyelműség, kímélése ostobaság lenne. Hiszen jelen szánalmas alárendeltségünknek is a mi gyávaságunk, jóravaló restségünk és örökös pax-politikánk a szülőanyja. Pedig régi igazság, hogy ha békét akarunk, azt ki kell küzdenünk. Ördög vigye az olyan békét, amelynek álombaringató ereje csak a mi tevékenységünket köti gúzsba, s amely egyre csak mellőztetést, jogfosztást, és megaláztatást terem számunkra, előnyeit pedig csak élelmes ellenségeink látják! Mindezt olyan világosnak és természetesnek tartjuk, hogy a fentemlitett kifogásoknak más magyarázatát nem tudjuk elképzelni, mint teljes tudatlanságot a fölháboritó támadásokkal szemben, a helyzetnek, ellenségeinknek és a bennünket sűrű egymásutánban érő, minősithetlen inzultusoknak nem ismerését. Meg vagyunk győződve, hogy ezeknek ismerete nem láthat lapunk uj irányában aggresszivitási, ok nélkül való kötekedést és zsidógyülöletet. S ez a meggyőződésünk kész ■ tét bennünket arra, hogy külön rovatot nyissunk ama jelenségek időről-időre való feljegyzésére amelyek némaságukban is beszédes igazolásai lesznek a mi állapontunk- nak. Pillanatfelvételeket közlünk, melyeknek egymásutánjából alakulhat olvasóink lelki szeme előtt az élőkép, az ellenséges tábornak és harczi műveleteinek képe. * Az elmúlt napok krónikája mindjárt a a színes képek meglepő gazdagságát nyújtja. A főiskolai hallgatók Galilei-köre napokig tartó háborúságot támasztott azért, mert az uj műegyetem felavatásánál vallásos szertartások is voltak. Az ő szemükben ez már bűn, merénylet az exakt tudományok ellen. Tiltakozásukra hivó plakátjukon olyan hangon aposztrofálják szent hitűnket, a hogyan mi fegyházviselt szemétnépről sem merünk nyilatkozni. Ugyancsak a műegyetemi zászlószentelésről és szoborleleplezésről, valamint az egyházi ténykedést végző püspökökről a „Népszava“ ilyeneket irt: „Látta (a zászló), hogy oltárt csináltak a tiszteletére, amely oltárnál Várady L. M. N. O. P. Árpád győri püspök izgett-mozgott, terjengette a kezeit, motyogott, két műegyetemi hallgató pedig térdhajtási gyakorlatokat végzett bizonyos fokú szögek alatt . . . Azután a püspök elővette szentelőjét és azt mondta: ln nomine pátrisz — öregapád fát visz — és a zászló roegszentelődött“. * Az „Egyenlőség“ ez. zsidó felekezeti lap múlt heti számában ilyen kitétel is előfordult : „az egyház erkölcstelen és hazafiatlan volt mindig“. Később kijelentette a lap, hogy az egyház alatt a katholikus papságot értette. Tehát ez a papság „erkölcstelen és hazafiat- volt mindig.“ És ezt egy zsidógyerek mondja. * Szende Pálnak, a kereskedői szövetség titkárának egy nemrég tartott előadásának azt az őszinte vallomását, hogy a Galilei-kör- ben s a „Huszadik század“ árnyékában csoportosuló zsidóknak tulajdonképeni czélja a magyar közbirtokos osztály teljes leszorítása és az „uj magyar“ dzsentriknek a helyükbe ültetése: legutóbb fényesen beigazolta egy röpirat, amelyet Kovács Ernő volt orsz. képviselő és volt szabadkőmives irt a páholyok titkos műhelyeiben folyó aknamunkáról. Ebből a röpiratból mindenki meggyőződhetik arról, hogy szegény hazánkban egy tervszerű, messzeágazó és nagyon előrehaladott mozgalom folyik a magyarságnak s kereszténységnek kiirtására. Idézi a röpirat egy nem keresztény Írónak azt a vallomását, hogy a magyar faj nem életképes, annak pusztulás a sorsa s ezt a pusztulást ők, modern, (nem keresztény) sociológusok siettetik is, meg elviselhetőbbé is teszik azzal, hogy az irodalmi és társadalmi erkölcstelenség narkotikumával megfosztják életerejének ellentálló képességétől. Amit tehát a felvidéki kazár pálinkával, ugyanazt végzik a „mi tudósok“ a „nyugati kultúra“ terjesztésével. * „Az Est“ ez. fővárosi lap nemrég általános meglepetésre — hiszen zsidó újság — több czikket közölt a felvidéki kazárok sás- kapusztitásairól. Látva azonban, hogy a fővárosi zsidóságnak erősen nem tetszik ez a bizarr antiszemitáskodás, sietett mosakodni és nagy bocsánatkérések között jelentette ki, hogy súlyos vádjai csakis a „kazárok“-at illetik, akiktől élesen megkülönböztetendők a „magyar zsidók“. Eszeágában sincs — irta „Az Est“ — megsérteni a magyar zsidókat azzal, hogy őket a kazárokkal, ezzel a köz- veszélyes elemmel egy kalap alá vonja. És alig néhány sorral alább teljesen egy sorba állítja ezt a közveszélyes elemet, az élősdi kazárságot a — mágnásokkal és a papokkal. Tehát az a párhuzam, a mely sértő lenne a magyar zsidóságra s amelynek még látszata ellen is ijedten tiltakozik „Az Est“, ugyanaz a párhuzam skrupulus nélkül ráhúzható a magyar papságra és az arisztokrácziára. * Mikor Polónyi Géza legutóbb megtette az országgyűlésen szenzácziós leleplezéseit Budapest ijesztő elzsidósodásáról és adatokkal mutatta ki, hogy jóllehet a zsidóság a főváros lakosságának csak (!) egy negyedét teszi ki, a városi bizottsági tagoknak mégis közel 50 perczentje zsidó, a szükebb bizottságokban pedig, főleg a fontosabbakban, ahol zsiros konezok osztogatásáról és panamák el- tussolásáról döntenek, — egyenesen többségük van. S mit szólt ezen fölháboritó leleplezésekre a főváros „koronázatlan királya“, Vázsonyi Vilmos? Azt mondotta — a faját jellemző „szerénységgel“ — hogy a ki „Magyarországon a zsidókat támadja, az nemcsak gonosztevő, hanem ostoba is“. Hát kérdjük, van-e a föld hátán olyan Isten kegyelméből való uralkodó, aki olyan szent sérthetetlenséget élvezné, aminőt Vázsonyi Vilmos a magyarországi zsidók számára követel ? * Legyen elég mostanra ennyi! Németalföldnek szabadságharczát úgy szokták jellemezni a történetírók, hogy a hollandusok békével tűrték a spanyolok részéről alkotmányuk és polgári szabadságaik elnyomását; de mikor súlyos adótörvénynyel a zsebükhöz nyúltak, akkor vége- szakadt türelmüknek s mint egy ember szállottak harezba elnyomóik ellen. Mi magyarok úgy látszik, más természetűek vagyunk. Nekünk már a zsebünk fenekéig nyúltak az „idegenek“, már intézményiig védett egyházi javaink után nyújtják kezüket s mi még mindig türünk. De ha most már szent eszményeinek sárbatiprását, dicső őseinek, szeretett hazájának kicsúfolását látja a magyar nép, akkor talán mégis kifogy igen-igen hosszú türelméből és munkához lát az a sokat emlegeti magyar önérzet. Ami nem szabad. Károlyi József gróf, a nagykárolyi függetlenségi képviselő, részt- vett a budapesti tiltakozó katholikus népgyü- lésen, sőt azon mint a gyűlés egyik elnöke szerepelt. Tiszteletreméltó következetesség van e cselekedetében azokhoz az elvekhez, amelyeket képviselőjelölti útjában hitvalló nyíltsággal és öntudatos katholicitással hangoztaKávét legjobbat és T\ 1 rr fl f 1 kávékereskedőnél Szatmár, Kazinczi-utcza 16. legolcsóbban KßflftA XijllflíYP „MOKKA“ keverék ezégem különlegessége, beszerezhetünk U vlilVl/ Ulilllll/1 i klgr. 4-40 korona. Villany erővel pörkölve.
