Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)

1911-04-26 / 17. szám

Szatmár 1911. április 26. „HETI SZEMLE“ 3 Utazási különlegességek bőröndök casettákból. Halászati czikkek : valódi angol horgok és selyem spárgák. Teljes tennis felszerelés. Rakettek, azok javítása és teljes hurozása, labdák, pré­sek, szél és középhálók. Tavaszi gyermekját-kok, kerti bútor, hinták, függő ágyak. Vivő felszerelések, stb. stb. Ragályinál, Szatmár, Deák-tér 8, (Gillyén-ház). Telefon-sz. 296. kán feledik el teljesen. A rosszat, melyet egyeseknek, vagy testületnek vagy a köz­nek tettek, nem akarja senki magára venni, a felelősségtől húzódozik kiki. Az utókor rendszerint hézagos okmá­nyokból állítja össze egyik másik nagyobb alkotásnak, nagyobb jelentőségű küzdelem­nek a történetét. A legmegbízhatóbbak azon adatok, melyek a szereplők életében, a sze­replőknek nem tömjénezve állapítják meg egy vagy más jelentősebb alkotásnak a tör­ténetét. Ilyen igaz, részrehajlatlan, senkit nem kímélő s senkit érdemén túl nem magasz­taló följegyzést akarok megörökíteni a jelen sorokkal. Teszem ezt azért is, hogy ne fe­ledjük el a tapasztalt jóindulatot, segédkéz- nyújtást, vagy megmondom nyíltan: a kicsi­nyes gáncsoskodást, egy nagy kultur város vezetőségéhez méltatlan eljárást, melyet a kir. kath. főgimnázium építése körül Szat­már-Németi szabad kir. város tanácsa, kép­viselő testületé a mai napig kifejtett. Előre bocsátom azt, hogy a város ve­zetősége egyetlen fillérrel sem volt hajlandó az uj gimnázium építéséhez hozzájárulni, de döntő befolyást követelt magának arra, hogy hol épüljön a gimnázium. Előbb a háttérben folyt a küzdelem. A polgármester ur Falussy Árpád főispánnal egyetértőleg azért küzdöttek, hogy a gimná­zium építésével kapcsolatosan átvághassák a zárda kertjét s a gimnázium a zárda kertjé­ből eleső s a vele szomszédos telkeken csak­nem szembe a férfi tanitó-képző intézettel épüljön fel. Mikor meggyőződtek ezen tervük kivi­hetetlenségéről, a németi részen más telek­tömböt Jelöltek ki, s a főispán a közgyűlésen, nyilvánosan biztosította a képviselő testüle­tet, hogy a gimnázium uj épülete a németi részen lesz. Ki is jelölték a szükséges tel­keket. A szatmári székeskáptalan tudomást jönni, hogy nem tudja megbocsátani, a mit tettem. Kedves, vigasztaló, marasztaló szavak kíséretében adta ezt tudtomra a nagyságos asszony. Hogy egy időre maradjak nála, hogy milyen szüksége is volna a mostani magá­nyosságában reám, a gyerekek hogy örülné­nek. Aztán majd csak kiengesztelődik az édes apám. — A jó Isten küldte ide hozzánk édes Jusztikám, — mondta. Én is éreztem ezt, de kettős nagy bá­natom mellett ott volt most már az a gond is, hogyan hálálhassak meg ennyi jóságot. Hiszen rettenetes szomorúságomban csak ter­hére vagyok,mindenkinek. Mégis meg kellett próbálnom. És csodálatos erőt ad a jó Isten az embernek 1 Még nem voltam 20 esztendős és már eltemettem ifjúságom minden örömét, reményét és elvesztettem a szüleim szerete- tét, az otthonomat, amelyhez annyi emlék fűzött. És mégis élnem kellett tovább és hasznossá tennem magamat azoknak, akiknek annyi hálával tartozom máris. Minden erőm­ből igyekeztem. Még egyszer irtunk haza a a nagyságos asszony is, én is, válasz nem jött ezekre. Ebben is meg nyugodtam. De nem is volt sok idő a kesergésre. Pedig az­után még több, nagyobb szomorúság is jött. Amiért én is olyan sokat adtam áldozatul, az is elveszett. Jöttek a világosi, az aradi napok. És aztán egyik bujdosó a másiknak adta a kilincset a kastélyban. Boldog a buj­véve az ügyek állásáról, kötelességszerüen tiltakozott az ellen, hogy egy csaknem 300 éves kath. intézet azért, mert a németi ré­szen még középület nincs, kath. jellegű más intézetektől oly nagy távolságban helyeztes­sék el. Ezen tiltakozás eredménye az lett, hogy a minisztérium a gimnázium igazgatóját megbízta, hogy szemeljen ki alkalmas telek- tömböt, kössön ideiglenes adás-vételi szerző­dést s terjessze azt fel megerősítés végett. Az igazgató nem ütötte dobra megbí­zatását, elvégezte a rábizottakat s 1909. évi februárban megkötötte az ideiglenes adás­vételi szerződést. A szerződés vétele után a minisztérium leküldött egy építészeti tanácsot, hogy vizs­gálja meg a választott telket s tegyen jelen­tést a telek alkalmas vagy alkalmatlan volta felől. A vizsgáló a telket alkalmasnak találta s jelentése alapján megbizatott az igazgató a végleges szerződés megkötésével s megbiza­tott egy építész mérnök az uj épület tervei­nek elkészítésével. A végleges szerződés 1909. junius 20-án köttetett meg. A minisztérium nem csinált titkot a kérdésből s minden érdeklődőnek megmond­ták ott azt, hogy hol lesz a gimnázium uj épülete. Meg tudta végül a város is. S ekkor az a tanács, az a képviselő testület, mely nem volt hajlandó a 300 éves múltú intéze­tért egyetlen fillér áldozására sem, megbot- ránkozott azon, hogy egy kath. intézet mer az ő tudta, az ő beleegyezése nélkül helyet választani magának. Közgyűlésen tárgyalták a kérdést s megállapították, hogy a várost sérelem érte, melynek orvolására küldöttséget vagy kül­döttet menesztettek-e a miniszterhez, nem tudom. De azt tudom, hogy dr. Kelemen Samu közbe lépett s hogy eljárásának ered­ményéről a közgyűlésnek jelentést tett s dosó, aki abban az öreg házban megvonhatta magát, jól el volt ott zárva a kémkedő sze­mek, a zsandárok elől. S élvezhette azt a messze földön páratlannak tudott vendégsze­retetet. Hát jöttek, és sok dolgunk volt az ellátásukkal. Az öreg ebédlő nagy diófa-asz­tala mellett, ahol a „Falu végén kurta korcsma“ megszületett előbb, most a bujdo­sók szomorú nótái hangzottak. „Elitélhet, felakaszthat, bitófára felag- gathat Ő erősebb, tegye meg! De az érzelem honában szivem tiszta templomában Én urat nem ismerek“ Nyolcz év telt el igy Igazi otthonommá lett a kastély, a nagyságos asszony az ő kis jobbkezének nevezett, én pedig napról-napra jobban tiszteltem, szerettem őt. De mégsem tarthatott ez mindig igy. S amikor Tarczay Gáspár uram, a három kis fia anyjául kért, elfogadtam az ajánlatát. — Oh Juszti néni, de nagyon nagy do­log lehetett ez, — szakítottam félbe őt most először. — Hogy mibe került, arról ne beszél­jünk. A nagyságos asszony igy találta jónak s én az Isten akaratának gondoltam a kíván­ságukat és belegyeztem. Ezt a lépésemet a szüleim is helyben hagyták, a nagyságos asz- szony levelére eljöttek az esküvőmre. Most negyvenhárom esztendje annak. Harmincz közölte a miniszter azon Ígéretét, hogy az adás-vevési szerződést stornirozni fogja. Meg volt a nagy öröm ! A miniszter azonban a magához ren­delt ügyiratokból meggyőződött, hogy azt a végleges szerződést, mely az ő rendeletére köttetett, nem semmisítheti meg azok ked­véért, kiknek jogilag az egész ügyhöz semmi közük sem volt. S igy a kötött szerződés mégis érvényben maradt. A városi tanács és képviselő testület ezen jóakaró gondoskodásának azonban mé­gis súlyos következményei voltak a gimná­zium ügyére, mert a miniszter a storniro- zásra tett Ígéretével egyidejűleg visszavonta a tervező építész megbízását is. Hónapokba került, inig az ügy újra a rendes mederbe került, ügy de a tervezés néhány hónappal elkésett s azt eredményezte, hogy az 1909. évi november helyett csak 1910. évi febru­árban lehetett pályázatot hirdetni, s a helyett hogy 1910. évi márcziusban hozzá foghattak volna a munkához, csak 1910. szeptemberben kezdhették a bontást s igy az épület 1911. évi junius helyett csak 1912. évi júniusra lesz készen. E gyöngéd gondoskodás tehát azt eredményezte, hogy a 700 ifjú egy egész évvel tovább van hordóba zárt heringek módjára összepréselve. * * * Na de már építik a gimnáziumot, hát feledjük az előzményeket, mondhatná valaki. Magam is ezen állásponton voltam, de a városi tanács s vele a közgyűlés még foly­ton érezteti jóindulatát. Nehéz elhinni is, hogy az a telek, melynek megvásárlását Ő felsége, mint a kath. alapok fő kegyura még 1909. évi de- czember hóban jóváhagyta s melynek teljes vételára régen ki van fizetve, még ma sincs a tanulmányi alapra kebelezve. Nincs pedig nem azért, mert az inté­zéssel megbízottak hanyagok, hanem azért, éven át voltam hűséges gondozója Tarczay Gáspár uramnak. Az utolsó nyolcz esztendő­ben valóságos élőhalott volt szegény öreg. A szél a nyelvét is érte. Senki sem értette meg dadogó beszédét, csak én, senki nem tudta őt etetni öltöztetni, vezetni, csak én. Nagyon sok fáradság volt ez, de a mikor néha olyan hálásan nézett rám a könybebo- rult szemével, nagy jutalma volt már ez is az én fáradságomnak. A meddig beérte, követte minden lépésemet a tekinteté­vel. Úgy elnézegette a tornáczon ülve, amint a kertben dolgozgattam. S hogy örült, a mi­kor a fácskák virágba borultak és az egész kert szép virágossá lett. Egy szép tavaszi na­pon aludt el aztán csöndesen. Itt hagyott engem a virágokkal. Ami nyíló virág volt akkor, mind leszakítottam, azok elkísérték szegény megboldogult öreget a sírba. Engem aztán a fiuk, akiket annyi sze­retettel gonddal neveltem, perbe fogtak, hogy az apjuk vagyonát egy cseppig visszavegyék tőlem. Azt, a ki a három közül leg­több szeretettel, ragaszkodással volt hozzám, szegény Bertit elvette a jó Isten. Még sok­kal előbb elvette már azi a két piczi leány­kát is, akiket nekem adott. A szüléimét sze­gényeket, meg a bátyáimat régen eltemettük már akkor ott, abban a kedves árnyas tállyai temetőben. Minden pártfogás nélkül, semmit- lenül maradtam volna öregségemre, ha a nagyságos asszony szavára nem állanak mel­Kávét legjobbat és legolcsóbban beszerezhetünk Benkő Sándor kávékereskedőnél Szatmár, Kazinczi-utcza 16. „ MOKKA “ keverék czégem különlegessége. 1 klgr. 4-40 korona. Villany erővel pörkölve. ii

Next

/
Thumbnails
Contents