Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-03-15 / 11. szám
,HETI SZEMLE“ Szatmár, 1911. márczius 15. H ÄSZNOS AJÁNDÉKTÁRGYAK alpacca- és britannia-eziistből. Evőeszközök. Francia bronz-, bőr- és faárukból, gyermekjáték-újdonságok, szoba-torna, hinta-, sport-, vadászati- és vivó-felszerelésekből, gyermek- kocsik és székek, mindenféle kosáráruk, papír-, munka- és utikosarak, bőröndök, berendezett necesserek, manicürök és mindenféle utazási-czikkek. — Villanylámpa, -gyújtók, önborotváló-készülékek 33 Ragályinál, Szatmár, Deák-tér 8, (Gillyéii-ház). Telefon 296. sz. magyart: máglyán égették el a mi első szabad sajtónkat — és egy csodás tavaszon nem melódiákban, de betűkben kiáltozott a „Talpra magyar!“ Ezer ellenség ezer támadására a felelet mindig a győzelem ujjon- gása. A hatalom erőszaka, a furfang cselvetése, a szétvonás elszórt konkolya — Rákóczikat, Kossuthokat szül. Van élet, van erő e kis nemzetben, hiába kongatja fölötte háromszáz szomorú esztendő a halálharangot ! Mindig temetésre készültünk — és életre, föltámadásra ébredtünk. Az ezeresztendős mag sudárba szökkent, lombot bontogatott. Az eszme, a melyért századok hőseinek vére hullt, örökké ólt a magyar szabadságért szivszakadásig vivott küzdelmekben. Az örökké zaklatott nemzet lelkében erős és mély gyökeret vert s minden meddőnek látszó harcz után újra kihajtott. — Márczius Idusa a legősibb érzésünk ünnepe. Az önállóságé. A szabadságé. E kiirthatatlan, sokszor fojtogatott érzés ott élt a Volga menti lovasban, Árpád kaczagányos vitézeiben, a kobzát verő regősben, a hóditó Nagy Lajosnak, a törökverő Hunyadinak, Hollós Mátyás kora magyarjainak, Rákóczi kuruczainak szivében. Vesta szent tüzekónt ápolta minden emberöltő. Legutolsó nagy lobogása utolsó szabadságharczunk idején vakitott fényes lángjával. Ezért emlékezünk legjobban 1848 márczius 15 éré. Es ma nagyon kell emlékeznünk ! Az ezeresztendős életet kivivő szent tűznek nincs lángja. Parazsa is hunyóban. Silány korszak fertős levegője bódit. Önös érdekek mozgatják a gyenge és üres lelkeket. Vezetőkül feltolakodott ámitók ölik ki az eszményeket a szivekből. Haszonlesés vette ajkára a haza nevét. Kiábrándult közömbösség hervasztotta meg a hazafiságot. A vér nem lobban föl, a szív nem dobban meg e szentség hallatára. Nevető cynismus, gonosz kosmopolitaság, érzéki anyagiasság fásitotta meg e kort a legszentebb oltár iránt. A legtöbben a — hazából élnek, de nem a — hazáért. Az áldozok oly kevesen vannak a nemzet oltáránál. A szivek megasztak, kiégtek. Elfelejtettek már lelkesedni. A hova a nemzet szine- java gyűlt össze, az országgyűlés ma megvásárolt mandátumok birtokosaiból áll. A közérzés szócsöve: a sajtó — lelkiismeretlen, hazát nem ismerő, idegen elem kezében. A szinmagyarság leszorult a vezető polczról. Á pénz embereinek birtokában a hatalom, a kik áruczikk- nek néznek mindent. — Oh, hulljon ránk Márczius Idusán a hazaszeretet lelkeket gyújtó tűzesője! A kath. autonómia. A kath. autonómia minél sürgősebb megvalósitását szükségessé teszi éppen az a körülmény is, hogy a jelen kormány kinevezésekor a kultusz- tárcza vezetését a nem katholikus, apostata igazságügyminiszterre bizták. Teljesen igaza volt Kalocsa azóta megboldogult, nagynevű érsekének, midőn e mélyen megalázó, sértő eljárás ellen tiltakozott. A kultusz tárcza vezetését ugyan azóta egy minden tekintetben tiszteletreméltó és nagy kvalitású államférfi- ura bizták, de elfelejthetetlen, sajnos prae- cedens marad az, hogy 12 millió katolikusnak legfontosabb egyházjogi érdekeit, erkölcsi és anyagi javait katholikus ellenes miniszterre bizták. Meg is látszott az ő rövid működésén is. — Annál nagyobb erővel kell nekünk katolikusoknak követelnünk az autonómia megvalósitását. Csak mi katolikusok legyünk továbbra is az államnak má- sodrangu polgárai ? Csak mi ne kapjuk meg azt, amit más vallásfelekezetekhez tartozó honfitársaink már oly régóta élveznek, az autonómiát? — A kath. autonómia kérdését ismét aktuálissá tette a kultuszminiszterhez intézett interpelláczió. Nem nyugtathat meg minket az a válasz, melyet gróf Zichy Já— Ne féljen, itt vagyok én! — Ugyan, hogy is félt volna! Jó élet volt ez. Hanem este, mikor mindettől el kellett búcsúzni, mégis nagyon magára lett volna a nagyanyó árvája. Nagy- anyó ilyenkor apóval tárgyalt a gazdaságról. Mindent tudni akart, ezernyi kérdezni valója akadt. Kinek lett volna türelme mindenre válaszolni, mindent bőven elmagyarázni? Csak természetes dolog, hogy az ember ilyenkor a kalapját veszi és megy. De nagyanyó a haragjával otthon maradt és volt aztán az öreg Eszter néninek, a húgának mit hallgatnia. — Meglásd, koldusbotra juttat — mondta ilyenkor. Eszter néni, aki addig szó nélkül csoszogott ki, be, a szekrényeket, fiókokat záro- gatva, mindig olyan leikéből ellenkezett erre. —■ Hogy mondhatja, Mariska néném, az a drága ember. Nem is kellett ennél több nagyanyónak. — Persze, neked elég, hogy derék, ga- valléros. Szegény jó kis Klári, ha te se lettél volna! Ilyenkor egy-egy óvatlan pillanatban perez alatt kinn voltam a konyhában. A kis Klári rendbe tette már ez alatt a konyhát. Eszter néni mindig azt mondta, olyan a Klári konyhája, mint a paradicsom. O maga is rendben volt már. Mindig kék volt a ruhája, meg a kis szabatlan, négyszögü köténye is. De azt a ruhát, meg azt a kötényt sohasem láttam én szurtosnak. Olyan fekete haja volt, mint az enyém akkor, de nem olyan engedetlen, örökké boglyas, mint az enyém, mely annyi gondot okozott nagyanyónak, hanem szép sima mint a tükör. Amint most igy előttem áll, nagy, kissé szomorú kifejezésü fekete szemével, halványpiros arczával, a mostani szememmel sem tudok kivetni valót találni rajta. Még az a kissé vörös, dolgos keze is olyan szép tiszta, rendes volt mindig. A nagyanyám is látta mindezt a kis Kláriban, meg is becsülte őt. Nem szívesen válnék meg tőle, — mondotta sokszor. Azért, hogy ilyen kicsi, többet ér sok nagynál. Mégis ellenére volt, hogy én az estéket Klárival a konyhában töltsem. — Nem szeretem mégsem, hogy olyan sokat van vele az a gyermek, — mondotta néha a húgának. — Szegény szerencsétlen kis Klári, — sóhajtozott ilyenkor Eszter néni. De én nagyon szeretem a kis Klárit. Hiszen volt is miért. Mikor az ősz eljött, iskolába adtak. Hazaérkezve kinek olvastam volna el, amit aznap tanultam ? Nagyanyó, Eszter néni sohasem értek rá, hogy meghallgassák, apó ritkán volt otthon, de a kis Klári sok dolga mellett is mindig meghallgatta. Az öreg emberek korán szoktak vacsorázni. A mi vacsoránk is olyan korán volt, hogy apó majdnem mindig elkésett attól. — Eszter néni félretette az ő részét a melegre. Mire ő megérkezett, mi legtöbbször föl is állottunk már az asztaltól. Megjöttekor mindig jókedvű volt apó. Hogy elébe szaladtam, kétszer háromszor földobott a magasba s én egy világért sem mondtam volna soha, hogy félek. De aztán elkezdődött a nagy komoly beszélgetésük a nagyanyóval. Volt odabent aki volt, én reám már várt odakinn a kis Klári. A kisebbik asztalhoz oda volt készítve a rokka neki és az asztalon ott várt engem a bab, a szemelni való, egy kis halomban. Aztán megkezdődött a munka. Olyan kedves, barátságos volt nekem az a mi belső konyhánk ezeken az estéken. Még volt a tűzhelyen parázs, kis Klári dobott vagy kettőt-hármat a tűzre, előbb komoly mormogó hanggal, majd csöndes, jóleső, du- ruzsolással égett az, bevilágítva a konyhának azt a részét is, amelyet a lámpa halvány világa homályban hagyott. A kedvemért megtűrte kis Klári néha a Sajót is ott a tűzhely előtt. A Tisza meg ott ült kívül a külső konyha küszöbén, csöndesen morogva s közben egyet- egyet vakkantya, ha valami neszt hallott valahonnan. — És kis Klári mesélt Genovéváról, Argirus királyfiról, Tündér Ilonáról. Hallgattam áhítattal, közbeni meg-megkérdezve ; — Igaz \ volt- e? — Igaz, — mondta ő, a kis Klári, —■ könyv is van ezekről odahaza, olvasta az öcsém estenként, mikor fontunk. Majd ha megtanul olvasni, elolvashatja. (Folytatása következik.) előnyös a FÓGEL-féle TliT pörkölt kávé ilßY* használata? liAl/1 nem füstöli lakását; nem vesződik a pörköléssel; minden perezben friss pörkölést vehet. Mindamellett 25%-ot megtakaríthatnak mindazon vevők, kik pörkölt kávét vesznek mert annyi bepörkölödik a házi pörkölésnél. Km nróhavfitelét. mfilvhol meffffvőzó'dhet. 1 16
