Heti Szemle, 1910. (19. évfolyam, 1-52. szám)
1910-02-16 / 7. szám
XIX. évfolyam Szalmái», 1910. február 16 7. szám ELŐFIZETÉSI ARAK: > gy évre — 6 K — f. Negyedévre — 1 K 50 f. Félévre — 3 „ — „ j Egyes szám ára 20 fillér. anitóknak es kézműiparosoknak egy évre 4 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 2 dollár. Két kivándorlás. Irta: Bodnár Gáspár. Ki ne tudná tna: mit jelent hazánkra, nemzetünkre nézve a kivándorlás ? Mintha csak az ősi föld mozdult volna meg’. Mintha valami idegen ösztön, kóbor szellem ragadná, tépné a mi népünk testét, lelkét egyaránt. Egy ötlet. És mintha csak a szomszédba kellene menniük, gondatlan könnyelműséggel kótyavetyélnek el mindent, amit keserves verejtékkel sz ereztek itlhon. És indulnak. Messze, tengerentúlra indu’nak. Itt hagyják a szülőföld virágos mezőit, templomait, hol gyermekimájokat rebegték. A temetőit, hol övéik porladnak. Egyetlen gondolat tépi, szaggatja szét a legbensőbb szálakat: Amerika boldogítani fog. Pedig hány és hány emberre vár nyomor, iszonyú szenvedés és keserves kiábrándulás. Sőt tragikus sors. De ez még nem elég. Kivándorlóktól hallom, hogy a rettenetes kiábrándulásnak közepette, egyszerre csak megérkezik egy kimondhatatlanul gyötrő lelki állapot. A léleknek nagy rágó betegsége. Felelős szerkesztő HÁTHORY ENDRE. A lap kiadója: A „PÁZMÁNY-SAJTÓ*' A honvágy, vagy mondjuk igy: a hazavágyódás. Oh, a hazavágyódást nem a költők találták ki. Valóság az. Itthon is érezzük azt, ha otthonunktól távol vagyunk. Hát még a haza határain kiviil. A tengeren túl. Mondják, hogy a magányosságban támad és mintegy észrevétlenül gyűrűzi körül a lelket, mikor a kivándorló megpihenni akar rettenetes izmokat és aczélerőket kívánó munkája után. Ilyenkor érzi a hazavágyódás öldöklő betegségét. A lélek megmozdul. Mintegy szakadni akar a testéből. Repülni keresztül-kasul. Tengeren és szárazon. Haza ! És mindig csak haza! A szülőföld levegőjébe. A rég nem látott mezőre. Templomba, temetőbe. Legalább ott, a hazai föld- legyeu örök pihenője. ... De van a mi hazánkban, a mi nemzetünk kebelében egy másik kivándorlás is. Oh ez is nagy pusztításokat tesz sorainkban, a nemzet és nemzedék életében. Es ez a kivándorlás nem oly látható. Kevesen veszik észre. Csak akkor döbbennek meg rajta, mikor áldozatán busán keseregni kell. A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Páz1, aajtó" czimére küldendők, (Iskolaköz 3. s Pályázati hirdetések egyszeri közlése Nylltter sora 40 fillér. A lap megjelenik minden szer Ez a másik kivándorlás: mikor a lelkek vándorolnak ki a hit, a kereszténység országából. A katholikus egyház élő földjéről. Krisztus urunk birodalmából. Nem szükséges ehhez a kivándorláshoz útlevél. Hajóra ülnek ezek a kivándorlók is, a hittagadás, a hitközöny hajójára. Vitorláikat feszíti a világ csábja, a kétely, a sajtó, az irodalom, a megromlott művészet fagyasztó szele, sőt viharja. És ez a hajó is elviszi tőlünk a lelkeket egy másik világba. Oly világba, mely itt van közöttünk. És mégis . . . mégis, egész világ, végtelen tenger választja el őket az élő hittől, a vallásos érzéstől, az egyház iránt való hűségtől. E hajónak kerekeit annak a gőznek feszitő ereje forgatja, mely a Invo léleknek kor- hadásából és elhamvadásából származik. Horgonyát pedig a hamis tudomány, irodalom, művészet, korszellem, kultúra alkotják. Am nincs kétség benne, hogy ezeket a kivándorlókat is sok és nagy csalódás éri. Napról-napra. Mert ők is kincseket keresnek, megnyugvásért sóvárognak. Várják, keresik, a tudományban, irodalomban. Es nem találják. Érdekeikért tAeözä. Mit küldjék néked.«? A vár fokán, falán, tornyán, körötte Minden zörej szent, téli csendbe hal. Olykor zug fel Maros jege rianva, S fáradva száll, kél bágyadó moraj. Hegyoldalon, völgyek fehér ölében Jégvirágokat téli nap fakaszt, Csak a szivemben érzek ébredezni Virágos, hangos, nemmuló tavaszt. — Édes anyám, tavasznapom sugára, Mit küldjék néked a neved napjára"? Szegény vagyok. Nincs drágagyöngyömnékem, Pedig te tudod lelkem jó anyám, Hogy az élet baja, keserve mennyi, Riaszt, kisért nappalon éjszakán. De ha volna s elküldeném örömmel, Tudom : te ide visszaküldenéd Kezed sütötte jó puha kalácscsal, Véle a szived fényék melegét. — Édes anyám, tavasznapom sugára, Mit küldjék néked a neved napjára? Miért is nincs tavasz a havas alján, Mikor rügy pattan, bimbó nyíl, fakad. Bebolyongnám a Hargitát is érte, Szednék pompázó vadvirágokat, Szivárvány színnel koszorúba fonva, S amikor nem látsz, nem is gondolod, Mikor az éj már elmélyed magába: Megkoszorúznám tiszta homlokod. — Édes anyám, tavasznapom sugára, Mit küldjék néked a neved napjára? Régen... mikor még fészek volt az otthon, S mi benne pelyhes, kicsi madarak, Tiszta szívvel ilyenkor úgy csipogtuk: „Sokáig védhess szárnyaid alatt“, De hogy nekem kicsiny lett már a fészek, S a szárnyam mindig messzebb tájra vitt: Feledni kezdem a rég elmúlt idők Téged köszöntő csipogásait. — Édes anyáin, tavasznapom súgóra, Mit küldjék néked a neved napjára? Elröppentem ... Te megcsókoltad hosszan Lázas álmomban forró homlokom. Jóságos lelked ihletét azóta Én nagyon mélyen, féltve hordozom. Ahonnan im’ zsongva-zsonogva kelnek, Megébrednek rég szunyadó dalok És könnyű szárnyon keresnek messze tájat, Ahol a kis Túr nótázva foly, csacsog. — Édes anyám, tavasznapom sugára, Mit küldjék néked a neved napjára ? TLYÉS DÁNIEL ' • Elvállalom bármily bútorok készítését a mai kor igényeinek megfelelően, a legmodernebb kiMŰBUTOR - ASZTALOS §ZATMAR, Mátyás király-n. 1§. sz. ( vitelben. Háló, ebédlő, űri szalon, leány, gyér mek-szoba berendezéseket mahagóni vagy bármely különleges faanyagból.
