Heti Szemle, 1910. (19. évfolyam, 1-52. szám)
1910-05-04 / 18. szám
o „HETI SZEMLE Szatmár. 1910. május 4. zon a keze. A nagyzási hóborttal nem nyerünk semmit, sőt mint példák mutatják, az extravagánsnak rendszerint keserű szokott a leve lenni. A helyi érdek szempontjából meg kell vizsgálni, melyik párt befolyásával lehet többet elérni a kerület érdekéből. Ez a szempont a mindenkori kormánypárt-felé gravi- tál, mert csak az osztogathatja a kegyeket, akinek kezében van a hatalom. A kormánypárttól pedig ellenzéki kerület aligha remélhet valamit. Hiba hogy igy van, — de mégis igy van. Az ellenzéki képviselő hiába kopogtat a kormány tagjainak ajtaján.Bebocsátják ugyan, meg is hallgatják, sőt soha meg nem adom fejében Ígérnek is neki, de aztán az Ígéretnél marad minden, míg a kormánypárti képviselőt tárt karokkal fogadják, teljesítik a lehetőség szerint minden kívánságát, nehogy megapprehendáljon és majd hátat fordítson a kerület, ő sok olyan dolgot is képes keresztülvinni, ami sokak előtt lehetetlennek látszik. A helyi érdek szempontja tehát első sorban azt diktálja, hogy kormány- párti legyen a képviselő. De nem elég az éremnek csak ezt az oldalát nézni, mert hiába kormánypárti a képviselő, ha begombolkozik kerülete, közös érdekei előtt. Ha csúszva, mászva, félelemmel keli közeledni a Nagyságos ur felé, vájjon milyen kedvében van az adott pillanatban. Ha oda sem hederit a lakosság érdekeinek, hanem nagyúri passiói után szaladgál. Az ilyennel aztán nem nyertünk semmit, sőt rosszabbul áll a dolog- in int különben. Szatmár városának ez időszerint két jelöltje van: valószínűleg nem is lesz több. Az egyik kormány- párti, a másik függetlenségi. Egyéni tulajdonaikat is ismeri a közönség, hiszen idevaló mindakettő, — nem lesz tehát nehéz a polgárságnak eldönteni, hogy melyiket válaszsza. Természetesen ide szükség volna alapos és higgadt meggondolásra, amely független és ment minden választási zajtól, minden külső nyomástól, minden szenvedélytől. Ha’ ezen az utón halad a polgárság gondolkozása, bizonyára meg fogja kapni a város az ő alkalmas képviselőjét. Színház. Az alábbi nehány soromban elparentál- juk az idei színházi szezont, annak utolsó hetéről Írván referádát. Az idény végén általános benyomásunkról adva számot a társulat múlt évi működéséről, a lelkesedés hangján nem nyilatkozhatunk ugyan, de mindenesetre megelégedéssel jelenthetjük ki, hogy nagyobb kifogás alá az előadások nem estek s a társulat, ha talán nem is' volt jobb, de rosszabb semmiesetre sem volt az átlagos szatmári társulatoknál. Az utolsó színházi hét érdekességei két bucsufellépés és egy bemutató előadás voltak. Kedden Aitner Ilka, csütörtökön H. Bállá Mariska búcsúzott a közönségtől. Minkettő- jüket szeretettel ftpnegelték, természetesen H. Bállá Mariskát, a közönség dédelgetett kedvencsét, aki páratlanul bájos játékával, kifogyhatatlan jókedvével, elragadó temperamentumával olyan sokszor űzte el az álmot unalmas téli estéken a szemeinkről s olyan sok felejthetetlenül kedves pillanatot szerzett az ő hűséges, mindig tapsolnikész, rajongó közönségének. Szerencsére tőle nem végleg búcsúztunk el, jövőre megint gyönyörködhetünk pajzán játékában megnyilvánuló istenadta nagy tehetségében. Szerdán Dénes Sándornak, a „Szamos“ szerkesztőjének és Somogyi Károly színművésznek színpadi tréfáját, a „Bazilovies czé- get mutatták be színházunkban zsúfolt ház előtt. A Dénes ismert ötletessége és a színpadi trükkökben jártas Somogyinak a rutinja nagy sikert biztosítottak a darabnak, amelyben érdekes kaleidoszkópszerü összevisszaságban vonulnak fel modern beállításban a múlt szezon kasszadarabjainak a hősei. Az állandó derültség, a szívből jövő nevetés tanúsította, hogy a közönség pompásan mulat a paródisz- tikus darab elmés bohóságain. A szereplők közül első sorban H. Bállá Mariskát emeljük ki, de mindnyájan jól megállották a helyüket. Pénteken a társulat bucsuelőadásául az „Jglói diákok“ került színre. HÍREK. Választási képek. Találkozom egy izraelita polgártársammal. Derék, becsületes, módos ember. Tekintélye is elég súlyos. Kivált a kereskedő világban. — Hát hogy leszünk a választással ? — kérdi tőlem az én polgártársam. pillanataiban inkább művésznek érezte magát, mint valaha: mert fel tudta érni eszével a dolgokat és mivel megvolt benne az a képesség, hogy megtudja ragadni az érzések egy-egy drámai helyzetét, a külső dolgok egy- egy költői alakulását: viszont azonban bizonyos volt róla, hogy elméjének alkotásai számára nem tudott volna eleven alakot találni, afféle körülbelül való megoldással pedig be nem érte volna. Holott a technikai készség uijaibgn volt. Sóváran tanulmányozta volt azt, felkutatta leghomályosabb tekervényeit: kihüvelyezte legmélységesebb és legtitokzatosabb nehézségeit. Mindhiába. Valahány tárgy, annyi előre nem látott nehézség. Mindannyiszor újabb technika, újabb tanulmány szükséges. Keserű mosollyal és a mély elbátortalanodás érzetével mérlegelte a megjárhatat- lan távolságot, mely a legügyesebb kivitelt is elválasztja a teremtő gondolattól. És ez a gondolatfolyamat még keserűbb következtetésre ragadta. A teremtés szüksége a gyönge lelkek és a szegény ördögök betegsége, akiknek a mindennapi kenyér megszerzésére való csak. Megvetően vállát vonta. Egyik kezével hajába markolt, amely hullámos fürtökben omlott le homlokára és ideges élénkséggel simitotta hátra. Következtetése, úgy tetszett neki, megdönthetetlenül igaz; és gondolatban azzal egészítette ki, hogy mennél inkább koptatja magát a forma tanulmányozásában, annál inkább vész oda az érzés frissesége, a képzelet hatalma, a gondolat mélysége. Nagy és boldog művésznek csupán azok érezhetik magukat, akik betudják érni annyival, hogy a képzeletük előidézett müvét abban a ragyogó szépségben és ideális tökéletességben nézegessék szerelmes szemmel, melyet az sohasem tudna elérni. Néhány pillanattal utóbb még keserű mosolyra húzódott szája, mint az imént és egy karosszékbe bocsátkozva, mely az erkélyen volt a gerániumok és veres violák között, a kételkedés hangján dünnyögte: — Tehetetlen és buta ember te! A kevélység, amely leplezni szeretné tehetetlenségedet, arra ösztökél, hogy megtagadd a művészetet! A nap ezenközben leáldozott. Könnyű köd ülte meg a tájat. A fák feketén váltak ki a szürkülő, opálos fehérségből. Az utczán kigyultak a lámpások. Luciano megint elmerült a dolgok és oly mély s változatos kifejezéseik szemlélésébe. Kissé utóbb azon vette észre magát, hogy a haja nedves lett, tagjai megmerevedtek. A hidegtől végig- borzongott teste és az arra kényszeritette, hogy a szobába vonuljon. Mindazonáltal mi- nekelőtte betette maga mögött az üvegajtót, mint akit a művészlélek legyőzhetetlen meg- indultsága tart fogva, megállt egy pillanatra és nézett ki az éjszakába. Az inas letette az asztalkára a meggyujtott lámpást, az újságokat és az utolsó postafordulattal érkezett leveleket. Lucziano felbontott néhány ujságlapot, hevenyében végigfutott a czikkeken, amelyek a legutóbbi könyvéről emlékeztek meg s hol mosolygott rajtuk egyet-egyet, hol vállát vonta könnyedén. A levelek közt akadt egynéhány olyan, amelyben földik, barátok örömüket fejezték ki a dicsőségen, amellyel szülőhazáját elárasztotta: másokban kezdő kartársak küldték el dolgozataikat, hogy olvassa el őket, mondja el róluk nézetét, keressen számukra kiadót és írjon könyvük elé előszót; — szeme azonban nem ezeken, hanem egy monogrammos nagy nyitott borítékon akadt fenn, melyben egy kis karton lap volt: Emma Gallesi és Giorgio Pavani jegyesek. MŰBUTOR - ASZTALOS SZATMÁR, Mátyás kiráiy-u.lS.sz. Elvállalom bármily bútorok készítését a mai kor igényeinek megfelelően, a legmodernebb kivitelben. Háló, ebédlő, úri szalon, leány, gyér mek-szoba berendezéseket mahagóni vagy bármely különleges faanyagból.
