Heti Szemle, 1909. (18. évfolyam, 1-53. szám)

1909-03-17 / 12. szám

Szalmái', 1909. márczius 17 ..HETI SZEMEI­jaira. Meg kell adni, hogy sokan lópre men­tek, de aztán a nagyközönség hamar is ki­józanodott, mert amint ismeretesekké váltak a javaslatok, mindenki belátta, hogy azok korszakot alkotnak adótörvényünk terén, s valóságos szocziális jelleggel bírnak. A kép­viselőház megragadta az alkalmat, hogy a tárgyalások befejezésével rendkívüli elisme­résének adjon kifejezést a javaslatok meg­alkotója, Wökerle Sándor iránt. Holló Lajos képviselő beszélt óriási hatás mellett. A kép­viselőház valósággal tüntetett. Holló azonban felhívta a miniszter figyelmét a községek és városok háztartásának rendezésére, mélyet az uj reformok meg fognak billenteni és a bor- italadó leszállítására. A miniszter megígérte, hogy az ezekről szóló törvényjavaslatok már legközelebb, a ház elé lqsznek terjesztve. A bankügy. A bankbizottság kimon­dotta, hogy ha a kartellkank eszméje az osztrák ellenálláson megbuknék, az önálló bank felállítása iránt fog előterjesztést tenni, illetve ezt követeli. A gyűlésen Széli Kálmán és a 67-es tagok jó része nem jelent meg, a jelenvoltak pedig kivonultak a szavazás előtt. Ebből az látszik, hogy az önálló bank felál­lítása nem mindenki elölt mlyan kedves cse­mege. Hiszen az alkotmánypárt és a néppárt hazafiságát kétségbevonni nem lehet, ha te­hát mégis ellenzői, komoly okoknak kell fennforogni. Hogy az átmenet nagy megráz­kódtatásokat fog előidézni az kétségtelen, a magas kamatláb még jobban tönkreteszi a különben is eladósodott népet. A Reichsrath megnyitása. Az oszt­rák képviselőházat e hó 10-én megnyitották. Megválasztották dr. Pattait elnöknek, válasz­tottak továbbá 5 alelnököt. Bienerth minisz­terelnök kifejtette ezután a kormány prog- rammját. A cs§h radikálisok folyton lármáz­tak beszéde alatt. Hangsúlyozta, hogy Szer­biában az utóbbi napok alatt békésebb han­gulat keletkezett ugyan, de azért a monarchiá­nak éberen kell lennie. Minő sii-Q hangokat sírtak a kétségbe­esett szülők. Százszor és százszor körülröp- kedték a fészek romjait. Emberi szív érzé­ketlenül nem láthatta az ő vergődésüket, nem hallhatta a zokogásaikat. Mert valósággal zokognak. Es eszembe jutott a mese az elpusztult fecskefészekről. Szétdulták a fészket. Elpusztult az édes otthon és a napi munkából visszatérő fecs­kék csak a romok körül keseregtek, sirán­koztak, zokogtak, jajgattak. Egyszer csak jön egy öreg fecske. Ko­molyan, csevegés, szó nélkül. Es látja a pusztulást. És hallja a siránkozást. Ekkor megszólal. És azt mondja: — Mit siránkoztok ? Jajjal és sírással mire sem mehettek. Sőt magatok is elpusz­tultok háziak és keresés nélkül. Fogjatok hozzá tüstént a munkához. Építsetek uj fész­ket. És alapítsatok uj otthont. A siránkozás 1 megszűnik. A munkát A Szanin. Az irodalomnak is megvolt a múlt héten a szenzáczióju. Egy gyalázatos orosz regényt fordítottak le és terjesztették a közönség körében. A legundokabb támadás ez Krisztus, a vallás és erkölcs ellen. No de megfelelő elbánásban részesült. Az igazság­ügyminiszter maga lépett fel ez undorítóan piszkos szennyregény ellen, lefolaltatta még meglevő példányait és megindította a meg­torló eljárást a terjesztők ellen. Különös, de úgy van, hogy a magyar sajtóban még ennek az ocsmányságnak is akadtak védelmezői és nagyhangú frázisokban valami rendkívüli ese­mény gyanánt ünnepelték. Similis simili gaudet. Márczius 15. A szabadság ébredésének napját váro­sunk közönsége a hagyományos hazafiul ke­gyelettel és lelkesedéssel ünnepelte. Ünne­pélyeket rendeztek, banketteket tartottak, ál­dozva a nagy napok, a dicső múlt emlékeinek, melyet soha ki nem fog törölni a magyar nép szivéből az idők folyása. A város fel volt lobogózva, a középületeken és magánházakon v ott lengett a trikolor hirdetvén, hogy ünne­pel a magyar. Tudósításunk a következő: A „Kölcsey-kör“ ez évben is gon­doskodott arról, hogy városunk társa­dalma s közönsége méltó módon ünnepelje meg az 1848. évi szabadságharcz hajnalha­sadásának emlékünnepét, márczius 15-ét. A városi színházban folyt le az ünnepély d. u. fél 4 órakor változatos műsorral. Először a dalegyesület énekelte el Peres Lajos karnagy vezetése mellett a Hymnus két első verssza­kát, melyet a közönség állva hallgatott végig. A dalegyesület szép összhangzatos éneke ezúttal sem szorul külön dicséretre. Ezután Tuba Endre ref. s. lelkész szavalta el Petőfi „Nemzeti dal“-át hatásosan. Most következett az ünnepély fénypontja, Bodnár Gáspár szent­szék! tanácsos, tanár, lápunk illusztris bel- munkatársának ünnepi beszéde. Nehéz dolog megkezdik. És az uj fészekbe már be is köl­töztek. * * * Úgy várom az én lakóimat ... az én hü fecskepáromat. A Füstöst, meg a Csóréi. Vájjon visszajönnek-e? Nem történt-e bajuk ? Nem lelték-e sírjukat a tenger mélységes vizében ? Nem lőtték-e le őket a hajó árboczárói, fedeléről ? Nem diszeleg-e valamelyik talián dáma ka­lapján — az ő szép tollúk. Ezek mind . . . de mind eszembe szöknek. Igazán várom őket! Olyan jó és hü barátaim ők nekem. Amilyen kevés van •— ezen a földön. Két igaz barátja van ma az embernek a természetben. A virág és a fecske. A többi, talán csekély kivétellel — mind önző, mind önös. A virág illatozik, virít és a fecske csi­csereg ma csak ingyen, szeretetböl. Ők az igazi altruisták. ily alkalommal ünnepi beszédet tartani, mert a beszédnek érdekesnek, a hal Igatóság figyel- métlekötőnek kell lenni. Bodnár beszéde ilyen volt: rövid, velős, talpraesett, érdekes s művészi szónoki tudással előadva. Az országos hirü iró s kiváló szónok e beszéddel csak gyara­pította e téren elért fényes sikereit. Ballt Mariska színtársulatunk jeles szubretrje éne­kelt ezután egy pár szép régi magyar dalt. ked­vesen, szépen. A dalegyesület a „Bujdosók csillaga“ nevű dalt énekelte el, mely után ismét magánének következett. Fábián Lajos ügyvédjelölt énekelt két magyar, hazafias dalt. Fábián kellemesen csengő baritonja igen szépen érvényesült. Végül Csomag Imre ügy­véd és Hermann Emilia k. a. jelenete zárta be az ünnepélyt. Valamennyi szereplő renge­teg sok tapsot, lelkes éljenzést kapott. A színház ezúttal is szorongásig megtelt lelkes ünneplő közönséggel. A szünetek alatt Bunkó Vincze hires zenekara játszott szebbnél-szebb aktuális magyar dalokat. A közönség ünnepi hangulatban oszlott szét a szép nap kellemes emlékével szivében. A helybeli áll. el. iskolák tanítótestülete szép ünnepi műsorral szintén megünnepelte a márcziusi nagy nap emlékét,-énekek szava­latok tarkították az ügyesen összeállított prog­ramme t. Az ünnepi beszédet ez évben Baja Viktor áll. tanító tartotta. Márczius 15. A Szatmárnémeti reformá­tus tanitónőképző és felsőbb leányiskola „Tompa“-önképzőkÖre folyó év márczius 15-én délelőtt 10 órakor az iskola tornahelyiségében hazafias emlékünnepet rendezett a következő műsorral: 1. Kossuth nyitány. Zongorán elő­adta: Szabó Margit II. éves növendék. 2. Ün­nepi beszéd. Tartotta: Trócsányi IdaTV. éves növ. 3. „Az éj“ zeneköltemény. Irta: Petőfi Sándor, zenéjét szerezte Ábrányi Kornél. Énekelték: Héti Juliska, Derzsy Irén, Ka­szás Margit, Nyíri Eunna IV. éves növendé­kek. Kerekes Erzsiké, Kiss Zsuzsi ka III. éves növendék. Nagy Erzsiké, Orbán Sára, Oko- licsányi Anxóma II. éves növ.-ek és Takács Lenke I. éves növ. A melodráma : „Vén czi- gány“ Szavalta: Bőd Irén III. éves növ. Zon­gorán kisérte Fábry Edith IV. éves növendék. 5. Á „hazaszeretetről“ Előadta: VassJuliska IV. éves növ. 7. „Mennyország“ Várady An­taltól szavalta: Kerekes Erzsiké III. éves növendék. 8. Karének. Előadta a kép. intézet énnekkara. A programúi minden s<áma na­gyon szépen sikerült. x Márcziusi ünnepély. A. papnevelő inté­zetben levő „Szent-Alajos-Társulat“ a márci­usi nagy napok emlékére márez. 14-én d. e. 11 órakor diszgyülést tartott. A nyilvános­ságtól távol ugyan, de annál nagyobb lelke­sedéssel folyt le az ünnep az elöljáróság és az összes papnövendékek jelenlétében. Tárgy- sorozat : 1. „Hymnus“. Éneklik a növendékek. 2. „Nemzeti dal“, Petőfitől. Szavalja: Podoril J. Vili. o. t. 3. ,.Kossuth-nóta.“ Előadja a pap­növendékek zenekara. 4. Ünnepi beszéd. Tartja: Almásy P. ("elnök) IV. é. h. h. 5. „A vén czigány“ (Melodráma Farkas L-tői). Elő­ül RUHA-ÜZLETI Augusztus lén nyiii meg Szatmáron, Deák-téren, (a Fehér-ház melleit) 01 KÜHA-UZLETI V kész férfi-, női- és jüiol a tegohsBÓbb árak mellett nagy vá­[ ---------------:----------- lasztekban kaphatok férfi öltönyök, feloltok, utazc* gy ermekruha-ÜZlsle, bundák különféle gyermekruhák, valamint dús _____________A__I választékban a legelegánsabb női kabatczmkjk.

Next

/
Thumbnails
Contents